Magyar Ifjúság, 1967. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)
1967-12-22 / 51. szám
Ha műszaki ismereteim nem fialnak, a falat farostlemezből készítették. Van rajta ajtó, s a kilincs alatti szigorú tár. Miért érdekes mindez? Kérdezhetné az olvasó. Talán műemlék-fal, vagy kultúrtörténeti nevezetesség, esetleg építészeti csemege? Egyik sem. A fal: szimbólum. A keszthelyi Agrártudományi Főiskola kollégiuma az országút mellett magasodik. Hétemeletes. Modern, világos, tágas. Elismerő csettintésre készteti az előtte elhaladókat. De azok nem látják a falat, s nem tudhatják; ebben a kollégiumban minden korszerű, csak a fal, s az azt körüllengő nézetek felett járt el az idő. Más a keszthelyi méné ? „Strófákat” idézek két kollégiumi házirendből. Agrár felsőoktatási intézményekben készültek, ahol — közös vonás! — egyazon korú fiúk és lányok tanulnak: 18—23 évesek. Gödöllő: Agrártudományi Egyetem: „Abból az elvből kiindulva, hogy a diákotthon lakószobái elsődlegesen az ott lakók tanulmányi munkáját és pihenését szolgálják, az egyes diákotthoni részlegek, illetve diákotthonok lakói a másik diákotthon, illetve részleg lakószobáiba munkanapokon 17.30—20.00 óráig, szombaton, valamint vasárnap és ünnepnapon 16.00—20:00 óráig léphetnek be. A látogatásnak azonban az a feltétele, hogy az érintett szobák lakói közül — a szoba nyugalma, illetve kialakított életrendje szempontjából — ez ellen senkinek kifogása ne legyen...” Keszthely, Agrártudományi Főiskola: „A szülők és a fiúhallgatók fiútestvérei, a leányhallgatók leánytestvérei, a meglátogatott kíséretében — látogatás céljából — a lakószobába is bemehetnek ... A leányhallgatók lakrészébe (lakószoba, folyosó, V—VII. emelet közötti hátsó lépcső rész) a férfiak, a nők pedig a fiúhallgatók lakrészébe (szoba, folyosó) nem léphetnek be. E tilalom megszegése a belépő, s az ehhez hozzájáruló azonnali kollégiumi kizárását vonja maga után...” Lehet, hogy Keszthelyen más mércével mérik az életet? Ahogyan a nagykönyvben... Gödöllőn elmondták: az ő útjukat sem rózsákkal szegélyezték, amíg elérték, hogy — felnőtt emberhez méltóan, a bizalom légkörében élve — megvalósíthassák a kollégiumi koedukációt. De elérték, s élnek vele. A visszaélőket pedig kemény szigorral büntetik! Amikor megtudták, hogy Keszthelyre igyekszem, megemlítették: * — Vajon, megvan-e még a fal?... Megnéztem: bizony ott áll az a hatodik emeleten, s kettéválasztja a folyosót. Jobbra a fiúk, balra a lányok... „Ez komédiának úgy kívánja rendi, Hogy én legyek a fal...” — mondaná, ha beszélni tudna, s ismerné a „Szentivánéji álom” ide illő sorait. De a fal csendes. Palkovics Miklós, a főiskola KISZ szervező titkára beszél helyette: — Néhány évvel ezelőtt a fiúk a kastélyban laktak, a lányok egy része pedig az egyik jelenlegi tanszék területén. Tömegszállások voltak ezek, de nem mozogtunk. Alig vártuk 1964. őszét, hogy beköltözhessünk az új kollégiumba. Számolgattuk: elég lesz a férőhely, minden arra érdemest felvehetünk, hiszen négyszáz helyre négyszáznegyven hallgatónk van. Véget vethetünk az albérleti tortúráknak, s végre igazi közösségi életet teremthetünk ... Sok töprengés után olyan döntés született, hogy a lányok a hetedik emeletet kapják, ahol legkevésbé zavarják őket. De több lány volt, mint szoba, s ezért néhányan a hatodikon kaptak helyet ... S itt kezdődött a fent említett „komédia”. Mit szólnak a nénikék ? A régi szálláshelyeken szabadon járhattak ki, de, a fiúk és a lányok, mégsem zavarta meg kirívó eset, erkölcsi „kilengés” a főiskola életét. Az új kollégium ünnepélyes átadásakor azonban egy akkori minisztériumi főembernek — aki ezzel nevét örökre „beírta” a főiskola történetében szemet szúrt a közös folyosó, s elrendelte: falat kell emelni, s rajta az ajtót szigorúan zárva tartani! A fiúk és lányok még egymás folyosójára sem tehetik be a lábukat, nehogy valami történjék... — Amikor berzenkedtünk, hogy minek a fal, s az egész érthetetlen és lealázó „megrendszabályozás”, az volt a válasz: Keszthely kisváros, s mit szólnak majd az öreg nénikék, ha megtudják, hogy itt egymás folyosójára, sőt, szobájába bemehetnek a fiúk és a lányok. Azzal is magyarázták, hogy a városban évszázados hagyománya van a „gazdászoknak”, hírükön nem eshet csorba! De milyen hagyomány ez és milyen hírnév? Régen a dzsentrigyerekek jártak ide, hintán robogtak, cigányoztak, ittak, szórták a pénzt, a mamák szemében „partinak” számított egy gazdász-udvarló... Ha valami múlt századi erkölcsi kódexben olvasnám ezt, megmosolyognám. Lám, a régiek prüdériája! Ezek a fiúk és lányok együtt tanulnak, dolgoznak, sétálnak, esznek, szórakoznak ... Ha ennyi alkalom nem szüli meg a maga tolvajait, miért csábítóbb egy folyosó? Ha minden tekintetben felnőtt embernek számítjuk őket, miért tételezzük fel — éppen ebben — róluk az éretlent, ha egymás lakrészébe belépnek? Liften és csigaháton.. • Dömötör Lajos, a kollégiumi diákbizottság titkára: " Furcsa históriák kerekedtek ebből... 1965-ben visszajöttek a gyakorlatról, államvizsgázni a végzős hallgatók, s két hétre helyet kaptak a vendégszobákban. Ők már fél lábbal az önálló életbe léptek, igazán uraik tetteiknek! Egyik este többen összejöttek, hogy együtt tanulhassanak: több fiú, több lány ... „Leleplezték” őket, másnap már csak kívülről nézhették a kollégiumot! Ambrus Angéla, a KISZ kultúrfelelőse: — Éveken át nem merték ránk bízni a liftet, mert nagy dolog ám nyomni a gombokat! Másfél hónapja elértük, hogy magunk közlekedhetünk, s nincs semmi baj, pedig a liftajtón csak ez a felirat áll: „Vigyázz, el ne rontsd, mert akkor gyalogolhatunk!” Nehezen értik meg, hogy már benőtt a fejünk lágya. Mindenféle tekintetben! Kollárik Lívia, a diákbizottság lányfelelőse: — Három évnek kellett eltelnie, hogy megtehessük a koedukáció útján az első, apró lépést. Végre elértük, hogy a nap meghatározott időszakában, a 219-es, a 619-es és a 719-es klubbá átalakított szobában összejöhessenek a fiúk és a lányok. Átmeneti megoldásnak jó, csak azt nem értem, miért haladunk mi csigaháton, mikor másutt már bebizonyosodott a koedukáció hasznos volta ... Megkérdeztem tőlük: ■— Méltók a keszthelyi kollégisták a felnőttségre? — Itt éppen úgy, mint bárhol másutt! S ha köztünk is akadnak gyengébb jelleműek, számuk semmivel sem nagyobb, mint az ország bármelyik kollégiumában! Ha bizalmat kapunk, magunk sem nézzük majd tétlenül az ezzel visszaélőket... Randi a hátsólépcsőn Makacs szimbólum ez a fals három éve tartja „státuszát”. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy nem sok vihar keveredett körülötte. A fiatalok eleinte kapálóztak, szidták a főfalakat”, de amikor rájuk mennydörgött a tiltó szó, legyintettek ... És, természetesen megtalálták a bezárt ajtó mellett a „kiskaput”, délutánonként pokrócok özöne borította el a hátsó lépcsőt, itt találkoztak, sugdolóztak, tréfálkoztak a fiatalok. Megkérdeztem Cseh Ervin adjunktust, a főiskola párttitkárát: mi a véleménye a koedukációról? — Felnőtt embereknek tekintem a hallgatókat, nem értek egyet a „falak” merevségével. Megismertem a kijevi és ogyesszai kollégisták életét, úgy hallottam, hogy a Lomonoszovon is az a divat: egymás mellett van a lányok és a fiúkszobája. Szerintem kell a kollégiumi koedukáció: pontosan kidolgozott, napi néhány órás látogatási renddel, amely nem nyúlik bele a késő esti órákba. Határozzuk el: tilos lenge öltözékben a folyosón korzózni, s tilos kintről idegent a szobákba behozni. Végül: megfelelő társadalmi ellenőrzéssel kell őrködnünk a koedukáció rendjének betartásán... Ennyi intézkedés után a többit nyugodtan rábízhatjuk felnőtt ''"llgatóinkra. A falat le kell dönteni! Dr. Bélák Sándor egyetemi tanár a fal megszületése idején a főiskola rektora volt. Most kutatási rektorhelyettes. — Kénytelenek voltunk ilyen maradi álláspontot elfoglalni, pedig a minisztérium utasításával mi sem értettünk egyet. De a minisztérium sem jószántából döntött így: tudomásom szerint a lányos szülök háborogtak a közös folyosó miatt... A kollégium építése és átadása egybeesett a falu szocialista átszervezésének korántsem egyszerű és gyors folyamatával. Felbolydult falvakból jött fiatalokat kaptunk, akik gyakran a régihez görcsösen ragaszkodó család légköréből cseppentek a főiskolások modern életébe. — Hallottam a városban keringő pletykákról... — Keszthelynek nincs ipara, nyugdíjas, üdülő város, ahol sok a ráérő ember. A kollégium megnyitása előtt a lányok zöme albérletben lakott. Érthető, hogy a jó kereseti forrástól elesett lakásadók száján könnyen megtermett a pletyka, kollégium-ellenességükben már odáig merészkedtek, hogy piros lámpát emlegettek!... De minden csoda három napig tart: már elültek a pletykák! — A fal azonban áll! — De nyitva van rajta az ajtó . . . — Tévedés! Az ajtót most is zárva tartják, akárcsak három éve. S ha ki is nyitnák, egyik kollégista sem kockáztatná az átlépését, nehogy kint találja magát... Bélák professzor határidő naplója után nyúlt, s feljegyezte: — A falat le kell dönteni! — És a fal szimbólumát? — kérdeztem. — Azt is! Most érkezett el a döntő pillanat! A közös klubhelyiségek első lépése után itt az ideje, hogy bevezessük, Gödöllőhöz hasonlóan, a szobalátogatások ellenőrzött rendszerét. — Gondolom, ismeri a főiskola állami vezetésének álláspontját a kollégiumi koedukációról ... — Ismerem a véleményeket: nem lesz ellenvetés. — Ezek szerint a KISZ végrehajtó bizottságán múlik csupán, hogy mikorra készítik el a tervezetet? — Igen! Mondják el javaslataikat, a koedukáció februártól aktuális lehet... ★ Három évi várakozás után ütött a KISZ-esek cselekvésének órája. A keszthelyi Agrártudományi Főiskola kollégiuma végre megszabadulhat anakronisztikus nevezetességétől ... „Eszerint a falnak nincs több mondókája. S így a fal, mármint én, elmehet dolgára ...” Somos Ágnes Keszthely hangulatos, szép kisváros. Patinás múltja, s a Helikon nyomán messzire jutó mai híre van. Azonkívül akad más nevezetessége is. Például a fal... Dr. Bélák Sándor, rektorhelyettes Ambrus Angéla, a KISZ vb kultúrfelelőse Palkovics Miklós, szervezőtitkár (Fotó: Csuzi Zsuzsa)