Magyar Ifjúság, 1967. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)
1967-07-22 / 29. szám
PUSZTAI EMBEREK Az egykori parádéskocsis még mindig feszes tartású ember. Idős Nagy László most töltötte be a hetvenedik életévét. — Maga elhiszi? Sodorint egyet a bajuszán, csak azután felel: — Már miért ne hinném?! — Úgy tudom, sokszor ígértet már... — ígérte ezt, kérem, mindenki. Ezt a népet a múltban, mindig csak ígéretekkel fizették ki A gróf minden választás előtt megígérte ... — Akkor is elhitte? — Egy fenét, kérem! Tudta azt mindenki, hogy a voksokért ígérni szoktak. Mindenki tisztában volt ezzel... — Most miért hiszi el? Derűs mosoly az első válasz. — Hogyan mondjam én ezt magának? Igaznak tartom a szót, azért hiszem. A gazdaság igazgatójától hallottam. És az az ember nem szokott játszani a szavával .. Szitál az eső. Csúnya, ragadós sártenger borítja a pusztát. Az állami gazdaság kerületvezetője és a tanító kalauzol. Csöndes szavú, sűrű ember a tanító, öt éve jött ide, önként. Megtudta, hogy nincs tanító Vityán, beadott egy kérelmet, és egy hét múlva már itt is volt. Azóta évente kétszer megy el innét. Egyszer értekezletre és egyszer szabadságra. Megkötött itt, azt mondja, könnyű volt gyökeret ereszteni. — Meleg szívű, szorgalmas emberek élnek ezen a pusztán. Nagyon jól érzem itt magam. És ha elkészül az út! ... Tudja, hányszor kellett kérvényt írnom? Tüttő sógor az egyik tanácstagunk. Jött az hozzám minden héten. Talán nincs is olyan szerv, ahová ne írtunk volna. Levelezésben álltunk mi minden minisztériummal. Csak jött a Tüttő bácsi, és rám kopogott: Ide figyeljen, tanító sógor! — mert akit tisztel, azt csak így szólítja —, ezek a sógorok biztatnak bennünket, írjunk nekik még egy levelet. Én már régen nem hittem, hogy lesz út, de írnom kellett, mert Tüttő bácsi kitartása elől nem volt menekvés ... Az irodában folytatjuk a beszélgetést. Statisztikákból, kimutatásokból sorolják a puszta adatait, összesen 62 család 470 tagja él itt. Kétszáz gyerek és 270 felnőtt. A kéttantermes iskolában két pedagógus tanít 78 gyereket. A felnőtt lakosság, 2 személy kivételével, az öreglaki Állami Gazdaságban dolgozik. Állandó munkája van: 23 traktorosnak, 18 tehenésznek, 10 növendékmarha-gondozónak, egy 16 tagú gyümölcsös brigádnak és 16 rakodónak, illetve gyalogos munkásnak. Az időszaki dolgozók létszáma hetvenre tehető. Hat nyugdíjasa és 23 kiváló dolgozója van a pusztának. A gyümölcsösben dolgozó ifjúsági brigád most nyerte el másodszor a szocialista címet. A teljességhez tartozik még, hogy szép művelődési otthona, könyvtára, jó futballcsapata, vegyesboltja és italboltja is van a pusztának. A művelődési otthonban havonta rendeznek zenés összejövetelt. A kultúrcsoport évente négy színdarabot játszik. Most legutóbb egy Szigligeti-vígjátékot adott elő. A pusztai emberek gyerekei közül öten érettségiztek, tízen szereztek szakmunkásbizonyítványt. Ágh József fiából mérnök, Teremi József fiából pedig tanító lett. Mindenki büszke rájuk. Hogy mi jellemzi az embereket? A tanító szerint: — A szívüket is odaadják annak, akit szeretnek. De nagyon vigyázni kell a szóval, mert érzékeny lelkűek. Az állami gazdasági kerületvezetőnek ez a véleménye: — Én még munka közben egyetlen emberben sem csalódtam. Tisztelettudó, munkaszerető ez a nép... Tüttő Lajos tanácstag: — Mi is olyanok vagyunk, mint a többi puszta népé. — Ki lehet jönni mindenkivel. Még az italt kedvelők is tudják, hogy hol a határ. .. A felszabadulás előtt Jankovich Bélán grófé volt a puszta. Megkérdeztem néhány gyereket, tudják-e mi az, hogy gróf? Ilyen válaszokat kaptam: — A fene tudja ... Valami nagy úr féle ... Olyan, akinek sok földje, meg cselédje volt... Egy pufók arcú, hatodikos kisfiú szavai: — Itt is volt egy. Pajor bácsi szokott mesélni róla. Azt mondta betyár ember volt... Azt már az öregek közül is kevesen tudják, hogy ez a betyár ember a fehérlovas kormányzó egyik legközvetlenebb cinkosa volt. De arra még sokan emlékeznek, hogy a Tanácsköztársaság bukása után külön lovasszázadot állított fel és még Prónay különítményén is túltett a kegyetlenkedésben. — Amerre elmentek, ott akasztott emberek lógtak a fákon ... A múltról csak úgy magától senki se beszél. Nem szívesen emlékeznek rá az emberek. Az öregek ezzel indokolják a hallgatást: — Bolond ember az, aki a nyomorúsággal is dicsekszik ... A csöndes szavú Kardos Lajos tanító szerint: — Érdekes dolog ez. Valahogy szégyellik az emberek a régi szegénységet. A rekordok adatai: Huszonöt-harminc éve átlagosan három-öt család élt az egyetlen helyiségből álló közöskonyhás cselédlakásokban. A fiatal házasok rendszerint a padláson töltötték a nászéjszakát. Most mindenki igyekszik saját otthont teremteni. A férjhez menő lányok úgyszólván kivétel nélkül ilyen stafírungot kapnak: hálószobabútor, konyhabútor, három váltás ágyhuzat, hat lepedő, tizenkét törölköző, hat abrosz és egy tucat konyharuha. Az edényt a lakodalom násznépétől kapják ajándékba. Kevés kivétellel majdnem minden háznál két hízót vágnak a télen. Van vagy húsz, ahol hármat. Minden háznál van rádió. Néhány híján minden család tévétulajdonos. Számszerint negyvenhét készülék van a pusztán. És még valami: ezek a számok is papírra kívánkoznak. Rekordforgalmat bonyolít le a bolt is meg a kocsma is. Hivatalos számlákból írtuk ki az adatokat. Minden hónapban annyi cukorkát és csokoládét vásárolnak a boltban, hogy abból harmincöt-negyven forint érték jut egy emberre. Dehát miből állított fel ilyen rekordokat a puszta? Pontos adatokat kapok válaszul. A traktorosok átlagkeresete 2200 forint, az állattenyésztésben dolgozóké 2100 forint, a gyümölcsös brigádé 1800 forint, a rakodóké és a gyalogosoké ugyancsak 1800 forint. Az idényben dolgozók havi átlaga 1600 forint. Ugyancsak átlagot számolva, a téli hónapokat kivéve 5000 forint egy-egy család havi jövedelme. Bárkit kérdezek, végül is mindig az útra terelődik a szó. — Mert higgye el, hogy akkor lesz itt igazi az élet, ha már készen lesz és esőben is bevisz bennünket a világba — mondja Muzsi József. Aztán még hozzáteszi: — Most hét nagy motor van a pusztán. De egy héttel az út átadása után érdemes lesz újra számolni. Kötve hiszem, hogy lesz motor nélküli ház... A csupa dér Tüttő sógor: — Úgy várjuk már, mint lázas beteg a korty vizet. — Mindig hitt abban, hogy meglesz? — Mindig nagyon akartam, hogy meglegyen. Az első talajegyengető már itt dübörög a puszta alatt. Ha jó idő van, gyerekek és öregek nézik naphosszat. Németh Sándor Miért üvöltesz ? (Folytatás a 3. oldalról.) — A beat-en kívül milyen zenét szeretsz még? — Cigányzene, magyar nóta. A nyomozás megállapította, hogy a botrány mögött egy ismert galeri, a Móricz Zsigmond körtéri fiúk álltak. Közülük csak kettőnek a nevét írhatjuk le: Véghelyiét és Szendreiét. Nagykorúak. Véghelyi háromszor volt büntetve, ne velünk, ha úgy akarja, társalogjon élete végéig fegyőrökke. De lám, a kis galeritagokat óvja a törvény. Ő is, aki rojtos farmerban előttem ül, Sz. Sándor, csak egy hónapja csatlakozott a galerihez, odacsapódva közéjük cigizni, sörözni, Zsozsónak, Vaknak még a rendes nevét sem tudja és azért szerette meg őket, mert „nem bántják a kisebbeket”. Marósnak tanul a Ganz-MÁVAG-ban. — Három hónapra visszavágtak, mert megfagytam szakismeretből. Már azelőtt is lógtam, de akkor a mesterem, Pukner Ede bácsi, megkábította a sulit, hogy nézzék el. — Miért szeret téged a mestered? — Talán azért, mert a szüleim szétmentek, mostoháim vannak. Akiknél albérletben laktunk, azok. Apám, talán disszidált. Nem tudom. Anyámat egy ,ö öreg néni nyomozta ki, egyszer kértem tőle kölcsön egy százast, amíg vissza nem adom, nem akarok a szeme elé kerülni. A mostoháim mindent megadnak, de azóta vagyok rossz, amióta lekurvázták az édesanyámat. Sajnos, már kis koromban meghülyítettek a szüleim. Macskákat öltem. Elhallgat, csendet hagyva a részvétnek. — Te vagy a legrosszabb. Jól fogalmazott véd- és vádbeszédeddel zsarolsz. Mentségül hívod a sorsodat, közben állandóan félretolod a segítő kezet. A mesteredet. Érted, amit mondtam? — Nem nagyon. L. Hunor gúnynevét rendőri tudósítások tették ismertté. Bulldog. ő is csúzlizott, éles köveket lőtt a színpadra, a nézők közé. Most minden válaszát könnyek kísérik. Sír. — Fájt már életedben valami? — Amikor betörtem az orromat. Azóta hasonlítok a kutyára. — És mégis tudsz másoknak fájdalmat okozni. Sír. Idegbetegség? Kamaszos gyengeség? — Kaptam itt könyvet, így már könynyebb. Sír. Sós lesz körülötte a levegő. Bulldognak Zs. László adta oda a csúzliját. Ő mindent tudott. Vitte a „fegyvert” a hangversenyre, belógatta a haverokat, akiknek nem volt „zsugájuk”, ő is megrakta kis tüzét, tudta, hogy a koncert „bulcsi” lesz. Ő a „Vak” a Körtérről. Bal szeme élettelenül csillog. — Négy éves koromban nyíllal kilőtték a szememet. Megáll az ész! Csúzlit visz a hangversenyre. — Gúnyverseket ordítottunk a rendőrökre a Thököly úton. — ismeri be M. Vilmos. — Mi bajod neked a rendőrökkel? — Mi fiatalok a törvény őreit, hát, hogy úgy mondjam... — Mondj egy olyan törvényt, amely sérti a fiatalokat. — Nem ismerem a Magyar Népköztársaság törvényeit. — Na, menj vissza gyorsan a zárkába. Harminc napra zárták el őket. A vád ellenük: szabálysértés. Börtönben vannak, az életóra ezredmásodpercére meglegyinti őket a rabság. Büntetés? Hideg víz tomboló arcukba, egyfajta sokkolás Félresikerült fiatalemberek, igénytelenül gyengék, mértéktelen fogyasztói a beatnek. Nem mozdulnak a ritmuszuhany alól, mert elázva is futja az iskolában a kettesekre, a gyárban a kis munkára, miközben innen-onnan feltartóztathatatlanul árad a kenyér, a leves, létük fenntartására. Élnek és életükkel nem akarnak, nem tudnak semmi értelmeset kezdeni. Aztán jön az Országos Rendező Iroda, és rájuk nyitja egy régen nagyhírű, ma már kicserélődött, halvány együttes zenéjének, de főleg önmutogatásának szerepjét és hogy nagyobb legyen a nyereség, nyugdíjas nénik vigyázzák a rendet, nincs egy férfi, aki akár csak erélyesen rászólna a tűzzel dobálóra. Nem fognak többé „visszadörömbölni” hisztérikus idegbetegek, hangulatot meglovagoló, a háttérből megfontoltan szervező huligánok. Nem fogják többé megzavarni azokat, akik a beat-zene hallgatása közben is emberek akarnak maradni. • Komornik Ferenc