Magyar Ifjúság, 1967. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)

1967-09-01 / 35. szám

„A XVIII. századbeli Franciaország, londoni rendőrök, kínai boltosok és in­dus munkások keverékének” jellemezte az angol Lawrence Green az Indiai­óceán déli részében hosszú álmából éb­redő kik szigetet, amelynek neve mosta­nában többször szerepelt a világsajtóban. Mauritiusról, a mindössze 1865 négyzet­kilométernyi, s háromnegyedmillió la­kosú brit gyarmat­szigetről van szó, amelynek népe augusztusban a függet­lenség mellett szavazott. Mauritius a világ legritkább bélyegeit juttatja eszünkbe. A trópusi vulkánszi­get nassaui Móric, holland uralkodó ne­vét őrzi. 1511-ben, ugyan Mascarenhas portugál hajós fedezte fel — innen a szigetcsoport neve — 1598-ban azonban hollandok ütöttek rajta tanyát, s a la­katlan sziget azóta viseli Móric nevét... Igaz, közben történt egy, s más az euró­paiakkal és afrikai rabszolgákkal bené­pesült szigeten: csaknem egy évszázadon át a franciák birtokolták — Isle de France néven — amíg 1810-ben az angolok el­foglalták. Egészen a legutóbbi esztendő­kig, pontosabban az 1959-es első általá­nos választásokig Mauritiuson nem is történt „említésre méltó” esemény — kivéve egy postai baklövést, amely azon­ban évszázadokra biztosította a sziget hírnevét... "­ ^ Starnard órásmester bél­yeget készít... A kormányzó felesége 1847-ben nagy báli fogadást rendezett, amelyre a meg­hívókat postán szerette volna elküldeni. Ám a küldeményekhez nem volt elegen­dő bélyeg. Már-már úgy tűnt, meghiúsul a kormányzónő terve és Mauritiuson nem ő lesz az első, aki az új divat szerint postai bélyeggel bérmentesített meghí­vókártyákat küld a sziget előkelőségei­nek, amikor mentő ötlete támadt! Fel­kérte Barnard órásmestert, hogy készít­sen ő bélyegeket, mégpedig sürgősen! Akkoriban ebből aligha csináltak nagy ügyet, hiszen Angliában is még csak hét éve használtak bélyeget... Barnard órás tüstént munkához látott, s egy réz­lapra — a Viktória királynő fejével dí­szített első angol bélyegek mintájára — két bélyeget vésett. Az egyik 1, a másik 2 pennys lett, Viktória királynő képével, és ,,Mauritius”, felirattal. Az órás, nem lévén járatos postai szabályokban, a „post paid” (porto fizetve) helyett a „post Office” (postahivatal) feliratot véste az egypennys narancssárga és a kétpennys kék bélyegekre. A bálon felhívták a hibára a kormány­zó feleségének figyelmét, mire a megmaradt bélyegeket már nem használ­ták fel, de nem is őrizték meg a későb­bi gyűjtők számára. A báli vendégek aligha sejtették, hogy száz évvel később 30—40 ezer dollárt kínálnak egyetlen kék „Mauritius post office” bélyegért! S máig sem tudni, hány ilyen bélyeget —­­ egyesek szerint ötszázat — nyomtattak 1847-ben Barnard órás rézmetszetével. A bélyegkiadás persze ma sem lebecsülen­dő bevétel a kis szigetnek, s az elmúlt évtizedekben többen kísérleteztek a „kék Mauritius” hamisításával, sőt, a sziget­lakók között is akadtak néhányan, akik „eredeti” 1847-es kétpennyssel felbélyeg­zett „báli meghívót” is kínáltak a hiszé­keny külföldi turistáknak. Igaz, kevés­­ sikerrel.­ ­­. .„ember-radar” tenge­résztiszt Barnard órás neve így került a sziget történelmébe, amelyben más furcsasá­gokkal is találkozhatunk. Még korábban, a francia uralom idején élt ott egy Étienne Bottineau nevű tengerésztiszt, aki a XVIII. század végén — tehát ami­kor sem távíró, sem más gyors hírköz­lési eszköz nem létezett — előre megjó­solta, hogy milyen hajók érkeznek a szigetre. Bottineau kezdetben busás pén­zeket hozó fogadásokat kötött, de ha­marosan partner nélkül maradt, mert senki sem akart vele fogadni. A tenge­résztiszt ugyanis alig tévedett — s en­nek bizonyítékai, többek között az 1778 és 1782 között a szigetre érkezett hat­száz hajó érkezésének lajstroma, ma is megtekinthető Port Louis postahivatalá­ban. Bottineau „előrelátását” olyan nagy érdeklődés kísérte, hogy a francia ten­gerészeti miniszter is felfigyelt rá, de amire Bottineau Párizsba érkezett (a ha­jó kapitányát és személyzetét az úton ámulatba ejtette ez az­„ember-radar”), már nem sok figyelmet tanúsítottak iránta. Pedig a francia—angol háború idején ő figyelmeztette Souillac francia kormányzót, hogy a szigethez egy tizen­egy hajóból álló flotta közeledik, vagyis angol hadihajók ... Párizsban a forra­dalmár Marat is tanulmányozta a tenge­résztiszt titkát, Bottineau azonban vé­­gülis meghalt, mielőtt feltárta volna ma is rejtélyes „tudományát”, amelyet ő nauscopiá­nak nevezett Egyesek szerint valamiféle telepatikus kapcsolat jöhe­tett létre Bottineau és a közeledő hajó­kon lévő egyes személyek között. Port Louis régóta őrzött hajólajstromai azon­ban erre nem adnak választ... „Kreol" tixirjei A XVIII. századból ugorjunk a XX- ba: hogyan élnek ma a sziget lakói? Életmódjuk, pontosabban kenyérkere­seti forrásuk még Bottineau idején kez­dett kialakulni. A franciák vették észre, hogy a Madagaszkártól keletre fekvő szi­get trópusi adottságai rendkívül kedve­zőek a cukornádtermelésre. Először Af­rikából hurcolt rabszolgákat dolgoztat­tak az ültetvényeken, majd az angol ura­lom kezdetén, miután 1830-ban megszün­tették a rabszolgaságot, Indiából hoztak ültetvényi munkásokat. így alakult ki a mai 750 ezres lakosság aránya: közel het­ven százalék a hindu és a muzulmán vallású indiai, húsz százaléknyi kreol (francia származású európaiak és afrikaiak leszármazottai), ezen kí­vül 24 ezer régebben bevándo­rolt kínai kereskedő. A vezető ré­teget a francia telepesek utódai és a né­­hány száz an­gol tisztviselő alkotja. Bár hivatalos nyelvként az angolt és újab­ban a franciát is használják, a szigetla­kók többsége az úgynevezett kreolt be­széli, amelynek francia szavai angol, holland és bantu kifejezésekkel vegyül­nek. Mauritiusnak nemcsak nyelve, lakos­sága, hamm külső képe is keverék, „kreol”, ahogyan Green szavai tanúsít­ják: a főváros, Port Louis tikkasztó ke­leti város, francia zamattal, rizses faze­kak mellett üldögélő félmeztelen hin­dukkal, lampionokkal teleaggatott üzle­teik bejárata előtt őgyelgő kínaiakkal. Mauritius brit gyarmat, ahol legköny- „A világra édességet csöpögtető gyöngyszem ’* MAURITIUS NEMCSAK BÉLYEGEIirÖL HÍRES nyebben a francia nyelvvel lehet boldo­gulni, pénze a rúpia, s a legelterjedtebb fejfedő a fez. És a legtöbben a cukor­nádból élnek. Pusztító ciklonok Nem véletlenül nevezik Kuba mellett Mauritiust is ,.cukorszigetnek”, egy köl­tő per­ig azt írta róla, hogy „a világra édességet csöpögtető gyöngyszem”. A vetésterület 93 százalékán cu­kornádat termesztenek, s a cukor­nád szolgáltatja csaknem az egész nemzeti jövedelmet. Újabban szorgal­mazzák a tea-, dohány-, kávé s kopra­­termesztést, Mauritius egész gazdasági élete azonban változatlanul a cukornád­tól függ. Évente 5—6 millió tonna cukrot termelnek, s ezzel Kuba után a második helyet foglalják el a világ cukorterme­­lésében. Huszonhat cukorgyára kivétel nélkül az európaiak, főként az angolok tulajdonában van, s azok az állandóan 30 ezer fölötti munkanélküli sereggel próbálják rendkívül alacsonyan tartani a munkások bérét A szigetlakók szerencsétlenségére Mau­ritiuson elég gyakoriak a ciklonok. 1960- ban felénél kevesebbre csökkent a cu­kortermelés a ciklon pusztítása követ­keztében. A ciklont követő aszály miatt a Ciklon és Aszály Ellen Biztosító In­tézet is csődbe jutott... Az élelmiszerek nagy részét Dél-Afrikából szállítják a szigetre . Mauritiuson csak szeget, vas­kaput és széket gyártanak, a cukor- és néhány élelmiszerfeldolgozó gyáron kí­vül ezek képviselik az ipart. Pihenő és támaszpont az Indiai-óceánon Amíg nem létezett a Szuezi-csatorna, Mauritius megérdemelte az „Indiai-óceán csillaga” nevet, mert az Afrika megkerü­lésével Indiába és Ausztráliába vezető hajózási útvonal egyik fontos megállója volt. Régi dicsősége elevenedik fel nap­jainkban, mióta a Szuezi-csatorna ismét zárva van a forgalom elöl: a százezer lakosú Port Louis kis kikötője előtt tu­catjával horgonyoznak az ivóvizet fel­vevő hajók. A sziget keleti partján épí­tett Plaisanca nemzetközi légikikötő pe­dig az Afrikából Ausztráliába vezető re­­pülőutak fontos állomása. Ez csábítja az amerikaiakat is a szigetre, amelyen nagy légibázist szándékoznak létesíteni. Nagy-Britannia a függetlenségről foly­tatott eddigi tárgyalásokon ragaszkodott Port Louis kikötőjének és Plaisanca re­pülőterének használatához — hadereje számára. A sziget régóta Anglia fontos távközlési bázisa az Indiai-óceánon, s az északabbra fekvő Chagos-szigettel együtt szerepel az angol—amerikai tá­maszponthálózat térképén. Két esztendővel ezelőtt, amikor fellán­golt a sziget lakóinak függetlenségi kö­vetelése, az angol gyarmatügyi miniszter Adenból vezényelt katonákat a „nyuga­lom helyreállítására” A most rendezett népszavazáson a mauritiusiak többsége a függetlenség mellett szavazott, s Nagy- Britannia már nem halogathatja sokáig, hogy ez az „édességet csöpögtető gyöngy­szem” lekerüljön őfelsége koronájáról... Sebes Tibor Mauritiusi táj, a sziget délnyugati partján Mauritius brit gyarmat az afrikai partoktól keletre fekszik, s közigazgatá­silag Rodrigues, Agalega és Cargados Carajos is hozzá tartozik. A híres „kék” Mauritius Utcakép a fővárosból, Fort­ Louis központjából, ahol a gépkocsik a pálmafák alatt parkolnak

Next