Magyar Ifjúság, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1968-04-05 / 14. szám

Sajnos, más elfoglaltsá­gaim miatt még egyetlen karikatúrakiállítás meg­nyitóján sem lehettem ott, pedig hányszor szerettem volna, istenem! Irtó han­gulatos lehet, amint a szó­nokok minden erejüket lat­ba vetve igyekeznek meg­őrizni komolyságukat, de persze, nem sikerül, mert egyik-másik meghívott már a kiállított rajzokat néze­geti, s olykor hangosan föl­­nevet. Sajnos, az esztergo­mi kiállítás megnyitóját is elszalajtottam, és így a be­számolómban csupán a kiál­lított karikatúrákra hagyat­­kozhatom. A fenti újsághírből is kiderül, hogy a kiállító fia­talok a MÚOSZ mellett fejtik ki szellemes tevé­kenységüket, ami elméleti­leg azt jelenti, hogy mun­káik a napi-, heti- és­ havi­lapok révén jutnak el a fogyasztóhoz, szerencsés esetben. Gyakorlatilag azonban úgy néz ki a do­log, hogy siralmas, ábrázat­­tal bolyonganak a szer­kesztőségi folyosókon, és valahány szerkesztővel ta­lálkoznak, mindnek el­mondják, hogy éppen van náluk huszonhat karikatú­ra, itt hagyhatnának-e hár­mat? Aztán ott hagynak nyolcat, amiből hat hónap múlva a lapban megjelenik egy... Mindezt két okból tartot­tam szükségesnek előre bocsátani. 1. A kiállított karikatú­rák tetemes hányadát a köztemetők nyomasztó hangulata lengi körül Any­­nyi vicc kötődik a kopor­sóhoz és a temetkezés egyéb kellékeihez, hogy el­fogott a szorongás: vajon ifjú karikaturista nemzedé­künk szerint az emberek kizárólag azért születnek, hogy ripsz-ropsz meghalja­, nak? Avagy talán a temet­kezési vállalat agyafúrt reklámhadjáratával állunk szemben? Inkább azzal ma­gyarázom a koporsóban fo­gant ötleteket, hogy a fia­tal karikaturisták körében a szűkös megjelenési lehe­tőségek miatt eluralkodott a temetők síri hangulata. 2. Talán éppen a szer­kesztőségek közötti bolyon­gásokból eredően, a 24 ki­állító közül alig néhány munkáin fedezhető fel ha­tározott karakter, helye­sebben fogalmazva, vala­miféle határozott szellemi alapállás. Húszegynéhány éves fiatalemberektől ter­mészetesen nem várhatjuk el, hogy rajzokban is kife­jezésre jutó, kiforrott vi­lágképük legyen, de a peri­férikus témák sokasága azért tűnődésre készteti az embert, különösen, ha VICCEK KÍVÜL Vasárnap délelőtt 41 órakor ünnepélyesen meg­nyílt az esztergomi Petőfi Sándor Művelődési Házban a Magyar Újságírók Országos Szövetsége mellett mű­ködő Fiatal Karikaturisták Stúdiójának kiállítása. A kiállítást Homor Imréné, országgyűlési képviselő, a városi tanács elnökhelyettese nyitotta meg. (Újsághír) TAKÁCS ZOLTÁN: AZ AUTOMATA BOSSZÚJA egyébként is hajlamos az ilyesmire. Engem például kimon­dottan gondolkodóba ejtett a kiállításon szereplő fe­gyencek magas aránya. El­képzelhető, sőt a magam részéről biztos vagyok ben­ne, hogy a megérdemelt börtönbüntetésüket töltő tolvajoknak, zsebmetszők­­nek, de még talán a rabló­­gyilkosoknak is kedvük szottyan néha a viccelő­désre. Ámde azt is jól tu­dom, hogy nálunk a bűnö­zés aránya évről évre ör­vendetesen csökken, ellen­tétben a karikaturisták ilyen irányú munkáival, ame­lyekből olyan komoly mé­retű bűnözésre következte­tünk, hogy megfordult a fejemben, ne kérjek-e fegy­vertartási engedélyt? Nagy megelégedéssel nyugtáztam viszont azt, hogy mindössze egyetlen hajótörötteket kifigurázó karikatúra szerepel a ki­állításon. Úgy látszik, végre a karikaturisták is felismerik azt az alapvető igazságot, hogy a hajótörött Magyarországon nem tipi­kus, mivel nem vagyunk tengeri nagyhatalom. Ha már a periférikus té­máknál tartunk, ide kíván­kozik, hogy a munkák je­lentős része bizony nem több ügyes poénnál. Rajz­viccek, amelyek ugyan mo­solygásra, esetleg harsány nevetésre ingerük a szem­lélőt, és csak néhány szer­ző lapjai késztetik gon­dolkodásra a filozofálásra hajlamosakat. Ide sorolha­tó Brenner György, Földes Vilmos, Taki (Takács Zol­tán), Hadnagy Gábor, Zsol­dos Sándor, Dallos Jenő, Tóth Gyula, Balogh Berta­lan, Tóth József és lénye­gében Cifferszky Béla is. Elsősorban náluk tapasztal­ható a közélet iránti ér­deklődés, a szatirikus szem­léletmód. Fiatal karikaturisták ki­állításáról lévén szó, azt hihetnénk, hogy a domi­náns téma a szerzők által reprezentált korosztály, vagyis a fiatalok. Hát nem. Hellyel-közzel persze sze­repelnek fiatalok is a la­pokon, de sok esetben csak a rajz alatt, ott ahol a szerző nevét szokás feltün­tetni. Mindent egybevetve, a kiállítás megtekintését a kellemes időtöltések közé sorolom. Érdemes megnéz­ni Esztergomban, és ha majd 15-e után tovább ván­dorol onnan, más városok­ban is. És ha a kiállítás­ról készült beszámolómban túltengenének a kifogások, mentségemre szolgáljon, hogy a karikaturistáknak sem a lelkendezés a ked­venc fegyverük. (Ivanics) «1 BRENNER GYÖRGY: TAVASZ A KISVÁROSBAN • 1 ZSOLDOS SÁNDOR: KUOLMUSZ FERENC: EGÉSZSÉGÜGYI KATONA ALAMIZSNA DALLOS JENŐ: KÓRTEREM BALOGH BERTALAN:KABALA HADNAGY GÁBOR: MÁSODIK HÁZASSÁG Társkeresők kah­nehi §) Idestova negyedéve már, hogy szerkesztősé­günk meghirdette a „Társkereső szolgála­tot’". Az akkor csupán kísérletnek szánt akció­ról most már elmond­hatjuk, hogy igen nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében. Százával érkeznek szer­kesztőségünkbe a leve­lek, alig győzzük a társ­keresők türelmét kérni, hogy sürgetések nélkül várják meg, míg rájuk kerül a sor. A lavina tehát elin­dult, és érthető a kíván­csisg szerkesztőségünk részéről, hogy végül is mi az eredmény. Mi történik azokkal, akik­nek nevét, címét, fény­képét közöljük lapunk­ban. Dicséretükre le­gyen mondva, a delik­vensek közül jó né­hány® akadnak, akik tollat ragadnak, és tá­jékoztatnak a későbbi humoros, bosszantó, vagy nem ritkán a happy endet sejtető ese­ményekről. Ezekből a kalandokból szeretnék néhányat át­nyújtani olvasóink oku­lására — ezúttal termé­szetesen az inkognito megőrzése miatt nem teljes névvel. Ő csak levelezni akart! M. Margit tompás társkeresőnk kétségbe­esett levelét hozta a posta. Azért panaszko­dik, hogy több mint kétszáz válaszlevelet ka­pott, de ő mégsem így képzelte a dolgot. Az állt a társkereső rovat­ban a neve mellett, hogy „kedvelt íróm Jó­kai, szeretnék intelli­gens levelezőpartnert találni”. És erre tessék, a számtalan levélíró kö­zül nem egy azt írta, hogy fényképe alapján szimpatikusnak talál­ta, szeretné személyesen is megismerni, sőt, fele­ségül is venné!" Szó, ami szó, eléggé felelőtlen dolognak tű­nik egy fénykép, lakás­cím és két sor alapján mindjárt házasságot ígérni valakinek. Min­denesetre, azt tanácsol­tuk M. Margitnak, ne aggódjon, mert még hirtelen és többrendbeli megkéretését figye­lembe véve, sincs erre oka. Utóvégre kettőn áll a vásár és akaratuk ellenére ma már nem divat anyakönyvvezető, elé hurcolni a jobb­­sorsra érdemes hajado­­nokat! Bízunk abban, hogy végül is sikerült Margit­nak a levelek közül — eredeti elképzelésének megfelelően — intelli­gens levelezőtársat ta­lálni! Társtalan a vőlegény? Képzeljük csak el, hogy meglepődhetett H. Teréz, mágocsi olva­sónk, amikor egy szép napon ott látta katona­vőlegénye fényképét a társkereső rovatban! No­csak, hát eddig tart csupán a hűség? Később ugyan, ahogy jobban megnézte, látta, hogy a kép alatt sze­replő név és postaitok száma nem azonos, de a fénykép az, kétségte­lenül a nagy Őt ábrá­zolta! Tollat fogott erre a harcias menyasszony és megírta: „...kérem, figyelmeztessék Papp Györgyöt (Pécs 14 Pf. 115/c), hogy a társkere­sésre saját fényképét küldje be, ne másnak okozzon ezzel kelle­metlenséget!” Kedves Papp György, ezennel vegye úgy, hogy figyelmeztetve van. Mindenesetre, ha kíván­csi a véleményünkre, tessék: ha viccnek szán­ta a képcserét, ostoba vicc volt! Ajánljuk a hajasbabát! Nem tudtuk, hogy hangsúlyozni kéne, de néhány levélből arra kö­vetkeztetünk, hogy újra csak le kell szögezni, hogy a társkereső szol­gálat lényegében felnőtt vállalkozás. Olyan ma­gányos, főként vidéki fia­talokat szeretnénk „be­mutatni” egymásnak, akiknek Lakóhelyük, el­foglaltságuk, vagy egyéb 0-. miatt nincs módjuk társat, barátot találni. Életkort persze nem há­tár­o­zunk meg, de fiata­lokra, egyszóval nagy­fiúkra és nagylányokra gondoltunk, nem pedig gyerekekre. Ezért Kovács Annuska 12 éves nőticsi kislány­nak azt javasoljuk, vár­jon még egy-két évet azzal a „társkereséssel”. Addig talán segítenek elűzn­i a „magányt” az os­ztálytársak és a hajas­­babák! Rohamoznak a lányok! „ .. .Életcélom a bol­dog családi élet! Olyan lánnyal szeretnék leve­lezni, akinek nem im­ponál a szószátyár ha­landzsa”. íme, ezek voltak azok a varázsszavak, melyek­re olyan köteg választ kapott A. József, hogy alig bírta hazaszállítani a derecskei postás. „Csak egy test tulajdo­nosa vagyok, nem pedig hatkarú hindu isten” — írja kétségbeesetten a levelek céltáblája, majd megtörtén így vall. — „Felelőtlenséggel vádol­tam a lányokat, mert azt hittem, mind olyan könnyelműek, ahogy né­hány alkalommal ta­pasztaltam. A válaszle­velek kellemes csalódást okoztak! Én tisztelem a családi életet, rajongok a kisgyerekért, mégis „hivatásos agglegény” vagyok, mert azt hittem a modern lányok csak azért házasodnak, mert még szabadabbak akar­nak lenni. Örömet szer­zett, hogy sok levél író­ja az én életfelfogáso­mat helyesli. Egy lány­szállón pedig — ezt is megírták — valóságos vita kerekedett, lehet-e életcél a boldog családi élet. Ebből is látszik, vannak még lányok, akik komolyan fogják fel az életet! É­s ez jó!” Ha A. József nem is hatkarú hindu isten, hogy minden levélre vá­laszoljon, azért elárulta, hogy legkeményebb kri­tikusának, azonnal írt. „Legnagyobb meglepeté­semre — mondja — si­kert értem el válaszom­mal”. Ennek őszintén örü­lünk. És a tanulságnak is, amit gondolom, nem volt nehéz leszűrni az esetből: még a női nem­mel kapcsolatban sem tanácsos általánosítások­ra vetemedni! No és a happy end! Kaptunk aztán egé­szen szűkszavú leveleket is, mint például D. Ist­ván­tó­, aki Debrecen­ből írja: „Köszönöm a társke­resésnek, hogy megta­láltam I. Anikót...” Hogy miért is köszö­ni? Ejnye már! Úgy lát­szik ezt elfelejtette meg­írni ... Bedecs Éva

Next