Magyar Ifjúság, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-05 / 14. szám
Sajnos, más elfoglaltságaim miatt még egyetlen karikatúrakiállítás megnyitóján sem lehettem ott, pedig hányszor szerettem volna, istenem! Irtó hangulatos lehet, amint a szónokok minden erejüket latba vetve igyekeznek megőrizni komolyságukat, de persze, nem sikerül, mert egyik-másik meghívott már a kiállított rajzokat nézegeti, s olykor hangosan fölnevet. Sajnos, az esztergomi kiállítás megnyitóját is elszalajtottam, és így a beszámolómban csupán a kiállított karikatúrákra hagyatkozhatom. A fenti újsághírből is kiderül, hogy a kiállító fiatalok a MÚOSZ mellett fejtik ki szellemes tevékenységüket, ami elméletileg azt jelenti, hogy munkáik a napi-, heti- és havilapok révén jutnak el a fogyasztóhoz, szerencsés esetben. Gyakorlatilag azonban úgy néz ki a dolog, hogy siralmas, ábrázattal bolyonganak a szerkesztőségi folyosókon, és valahány szerkesztővel találkoznak, mindnek elmondják, hogy éppen van náluk huszonhat karikatúra, itt hagyhatnának-e hármat? Aztán ott hagynak nyolcat, amiből hat hónap múlva a lapban megjelenik egy... Mindezt két okból tartottam szükségesnek előre bocsátani. 1. A kiállított karikatúrák tetemes hányadát a köztemetők nyomasztó hangulata lengi körül Anynyi vicc kötődik a koporsóhoz és a temetkezés egyéb kellékeihez, hogy elfogott a szorongás: vajon ifjú karikaturista nemzedékünk szerint az emberek kizárólag azért születnek, hogy ripsz-ropsz meghalja, nak? Avagy talán a temetkezési vállalat agyafúrt reklámhadjáratával állunk szemben? Inkább azzal magyarázom a koporsóban fogant ötleteket, hogy a fiatal karikaturisták körében a szűkös megjelenési lehetőségek miatt eluralkodott a temetők síri hangulata. 2. Talán éppen a szerkesztőségek közötti bolyongásokból eredően, a 24 kiállító közül alig néhány munkáin fedezhető fel határozott karakter, helyesebben fogalmazva, valamiféle határozott szellemi alapállás. Húszegynéhány éves fiatalemberektől természetesen nem várhatjuk el, hogy rajzokban is kifejezésre jutó, kiforrott világképük legyen, de a periférikus témák sokasága azért tűnődésre készteti az embert, különösen, ha VICCEK KÍVÜL Vasárnap délelőtt 41 órakor ünnepélyesen megnyílt az esztergomi Petőfi Sándor Művelődési Házban a Magyar Újságírók Országos Szövetsége mellett működő Fiatal Karikaturisták Stúdiójának kiállítása. A kiállítást Homor Imréné, országgyűlési képviselő, a városi tanács elnökhelyettese nyitotta meg. (Újsághír) TAKÁCS ZOLTÁN: AZ AUTOMATA BOSSZÚJA egyébként is hajlamos az ilyesmire. Engem például kimondottan gondolkodóba ejtett a kiállításon szereplő fegyencek magas aránya. Elképzelhető, sőt a magam részéről biztos vagyok benne, hogy a megérdemelt börtönbüntetésüket töltő tolvajoknak, zsebmetszőknek, de még talán a rablógyilkosoknak is kedvük szottyan néha a viccelődésre. Ámde azt is jól tudom, hogy nálunk a bűnözés aránya évről évre örvendetesen csökken, ellentétben a karikaturisták ilyen irányú munkáival, amelyekből olyan komoly méretű bűnözésre következtetünk, hogy megfordult a fejemben, ne kérjek-e fegyvertartási engedélyt? Nagy megelégedéssel nyugtáztam viszont azt, hogy mindössze egyetlen hajótörötteket kifigurázó karikatúra szerepel a kiállításon. Úgy látszik, végre a karikaturisták is felismerik azt az alapvető igazságot, hogy a hajótörött Magyarországon nem tipikus, mivel nem vagyunk tengeri nagyhatalom. Ha már a periférikus témáknál tartunk, ide kívánkozik, hogy a munkák jelentős része bizony nem több ügyes poénnál. Rajzviccek, amelyek ugyan mosolygásra, esetleg harsány nevetésre ingerük a szemlélőt, és csak néhány szerző lapjai késztetik gondolkodásra a filozofálásra hajlamosakat. Ide sorolható Brenner György, Földes Vilmos, Taki (Takács Zoltán), Hadnagy Gábor, Zsoldos Sándor, Dallos Jenő, Tóth Gyula, Balogh Bertalan, Tóth József és lényegében Cifferszky Béla is. Elsősorban náluk tapasztalható a közélet iránti érdeklődés, a szatirikus szemléletmód. Fiatal karikaturisták kiállításáról lévén szó, azt hihetnénk, hogy a domináns téma a szerzők által reprezentált korosztály, vagyis a fiatalok. Hát nem. Hellyel-közzel persze szerepelnek fiatalok is a lapokon, de sok esetben csak a rajz alatt, ott ahol a szerző nevét szokás feltüntetni. Mindent egybevetve, a kiállítás megtekintését a kellemes időtöltések közé sorolom. Érdemes megnézni Esztergomban, és ha majd 15-e után tovább vándorol onnan, más városokban is. És ha a kiállításról készült beszámolómban túltengenének a kifogások, mentségemre szolgáljon, hogy a karikaturistáknak sem a lelkendezés a kedvenc fegyverük. (Ivanics) «1 BRENNER GYÖRGY: TAVASZ A KISVÁROSBAN • 1 ZSOLDOS SÁNDOR: KUOLMUSZ FERENC: EGÉSZSÉGÜGYI KATONA ALAMIZSNA DALLOS JENŐ: KÓRTEREM BALOGH BERTALAN:KABALA HADNAGY GÁBOR: MÁSODIK HÁZASSÁG Társkeresők kahnehi §) Idestova negyedéve már, hogy szerkesztőségünk meghirdette a „Társkereső szolgálatot’". Az akkor csupán kísérletnek szánt akcióról most már elmondhatjuk, hogy igen nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében. Százával érkeznek szerkesztőségünkbe a levelek, alig győzzük a társkeresők türelmét kérni, hogy sürgetések nélkül várják meg, míg rájuk kerül a sor. A lavina tehát elindult, és érthető a kíváncsisg szerkesztőségünk részéről, hogy végül is mi az eredmény. Mi történik azokkal, akiknek nevét, címét, fényképét közöljük lapunkban. Dicséretükre legyen mondva, a delikvensek közül jó néhány® akadnak, akik tollat ragadnak, és tájékoztatnak a későbbi humoros, bosszantó, vagy nem ritkán a happy endet sejtető eseményekről. Ezekből a kalandokból szeretnék néhányat átnyújtani olvasóink okulására — ezúttal természetesen az inkognito megőrzése miatt nem teljes névvel. Ő csak levelezni akart! M. Margit tompás társkeresőnk kétségbeesett levelét hozta a posta. Azért panaszkodik, hogy több mint kétszáz válaszlevelet kapott, de ő mégsem így képzelte a dolgot. Az állt a társkereső rovatban a neve mellett, hogy „kedvelt íróm Jókai, szeretnék intelligens levelezőpartnert találni”. És erre tessék, a számtalan levélíró közül nem egy azt írta, hogy fényképe alapján szimpatikusnak találta, szeretné személyesen is megismerni, sőt, feleségül is venné!" Szó, ami szó, eléggé felelőtlen dolognak tűnik egy fénykép, lakáscím és két sor alapján mindjárt házasságot ígérni valakinek. Mindenesetre, azt tanácsoltuk M. Margitnak, ne aggódjon, mert még hirtelen és többrendbeli megkéretését figyelembe véve, sincs erre oka. Utóvégre kettőn áll a vásár és akaratuk ellenére ma már nem divat anyakönyvvezető, elé hurcolni a jobbsorsra érdemes hajadonokat! Bízunk abban, hogy végül is sikerült Margitnak a levelek közül — eredeti elképzelésének megfelelően — intelligens levelezőtársat találni! Társtalan a vőlegény? Képzeljük csak el, hogy meglepődhetett H. Teréz, mágocsi olvasónk, amikor egy szép napon ott látta katonavőlegénye fényképét a társkereső rovatban! Nocsak, hát eddig tart csupán a hűség? Később ugyan, ahogy jobban megnézte, látta, hogy a kép alatt szereplő név és postaitok száma nem azonos, de a fénykép az, kétségtelenül a nagy Őt ábrázolta! Tollat fogott erre a harcias menyasszony és megírta: „...kérem, figyelmeztessék Papp Györgyöt (Pécs 14 Pf. 115/c), hogy a társkeresésre saját fényképét küldje be, ne másnak okozzon ezzel kellemetlenséget!” Kedves Papp György, ezennel vegye úgy, hogy figyelmeztetve van. Mindenesetre, ha kíváncsi a véleményünkre, tessék: ha viccnek szánta a képcserét, ostoba vicc volt! Ajánljuk a hajasbabát! Nem tudtuk, hogy hangsúlyozni kéne, de néhány levélből arra következtetünk, hogy újra csak le kell szögezni, hogy a társkereső szolgálat lényegében felnőtt vállalkozás. Olyan magányos, főként vidéki fiatalokat szeretnénk „bemutatni” egymásnak, akiknek Lakóhelyük, elfoglaltságuk, vagy egyéb 0-. miatt nincs módjuk társat, barátot találni. Életkort persze nem hátározunk meg, de fiatalokra, egyszóval nagyfiúkra és nagylányokra gondoltunk, nem pedig gyerekekre. Ezért Kovács Annuska 12 éves nőticsi kislánynak azt javasoljuk, várjon még egy-két évet azzal a „társkereséssel”. Addig talán segítenek elűzni a „magányt” az osztálytársak és a hajasbabák! Rohamoznak a lányok! „ .. .Életcélom a boldog családi élet! Olyan lánnyal szeretnék levelezni, akinek nem imponál a szószátyár halandzsa”. íme, ezek voltak azok a varázsszavak, melyekre olyan köteg választ kapott A. József, hogy alig bírta hazaszállítani a derecskei postás. „Csak egy test tulajdonosa vagyok, nem pedig hatkarú hindu isten” — írja kétségbeesetten a levelek céltáblája, majd megtörtén így vall. — „Felelőtlenséggel vádoltam a lányokat, mert azt hittem, mind olyan könnyelműek, ahogy néhány alkalommal tapasztaltam. A válaszlevelek kellemes csalódást okoztak! Én tisztelem a családi életet, rajongok a kisgyerekért, mégis „hivatásos agglegény” vagyok, mert azt hittem a modern lányok csak azért házasodnak, mert még szabadabbak akarnak lenni. Örömet szerzett, hogy sok levél írója az én életfelfogásomat helyesli. Egy lányszállón pedig — ezt is megírták — valóságos vita kerekedett, lehet-e életcél a boldog családi élet. Ebből is látszik, vannak még lányok, akik komolyan fogják fel az életet! És ez jó!” Ha A. József nem is hatkarú hindu isten, hogy minden levélre válaszoljon, azért elárulta, hogy legkeményebb kritikusának, azonnal írt. „Legnagyobb meglepetésemre — mondja — sikert értem el válaszommal”. Ennek őszintén örülünk. És a tanulságnak is, amit gondolom, nem volt nehéz leszűrni az esetből: még a női nemmel kapcsolatban sem tanácsos általánosításokra vetemedni! No és a happy end! Kaptunk aztán egészen szűkszavú leveleket is, mint például D. Istvántó, aki Debrecenből írja: „Köszönöm a társkeresésnek, hogy megtaláltam I. Anikót...” Hogy miért is köszöni? Ejnye már! Úgy látszik ezt elfelejtette megírni ... Bedecs Éva