Magyar Ifjúság, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1968-05-03 / 18. szám

Jobban tanítani Van-e létjogosultsága ma a KISZ-ok­tatásnak, amikor a fiatalokhoz a tanári szó, a tankönyv, a rádió, televízió, dokumentumfilm megannyi csator­náján politikai, társadalomtudományi ismeretek halmaza jut el, mondhatni természetes és hétköz­napi úton? Szükséges-e, hogy a mozgalomban isko­­lásdival fárasszuk a KISZ tagjait? Hogy könyv­kiadásunk gazdag és változatos, politikai ismerete­ket tartalmazó tárháza mellé odaállítsuk saját tan­könyveinket, a társadalom mozgását kutató szak­emberek mellé azokat a propagandistákat, akik az oktatási körök tagjait tanítják? Szükséges. Azért is, mert a fent említett csator­nák nem mindig jutnak a fiatalhoz, mert a marxista világnézet tanulmányozásának számtalan lehetősége még nem jelenti azt, hogy a „tárházból” a fiatalok tömegei máris merítenek, és­ azokat az ismereteket személyesen kell közvetíteni, segít­séget nyújtva a fiataloknak ahhoz, hogy megértsék és gyakorlati tevékenységükben realizálják a sok­helyütt kapott ismereteket. Mindaz, ami talán formális logikával tagadná a KISZ-oktatás létjogo­sultságát, valójában csak arra figyelmeztet, hogy a KISZ propagandájának magas színvonalon, di­daktikai gondossággal, érdekességével ki kell egészítenie más politikai felvilágosító eszközöket, és megragadni azt, amelyben azok hatástalanab­bak a vitatkozó, a tanultakat a gyakorlatban ki­próbáló körökhöz viszonyítva. Megragadni azt, ami a KISZ helyzeti előnye a fiatalok politikai, világnézeti felvilágosításában: azt, hogy közelről ismeri a fiatalok igényeit, életét és a gyárban, fal­vakban szinte minden fiatal ember életén példáz­hatja, milyen társadalmi mozgás részese, segítője az ifjú, mit jelent az eszmékkel felfegyverkezve közbeavatkozni, élni és előrejutni. Mert nem isko­­lásdiról van szó, hanem a fiatalok tapasztalatainak beillesztéséről a társadalomtudományok által tár­gyalt folyamatokba, arról a pontról, ahol a tanulás meggyőzésbe, cselekvésbe csap át. Különben is formális vita lenne kétségbe vonni a KISZ-oktatás életrevalóságát, amikor ma félmillió fiatal akarja tanulni és tanulja is a tudományok tudományát, a társadalmi fejlődést, az osztályküz­delmek összefüggéseit, az elődök küzdelmeinek tör­ténetét, a szocializmus építésének társadalmi, erköl­csi, gazdasági kérdéseit. Ki mondaná, hogy az isko­lai tankönyvek ellenére? Éppenhogy arra alapozva, csak magasabb életkorban, szorosabb életkörelben. Kell, de jobb kell, így fogalmazhatnánk meg egy­szerűen a KISZ Központi Bizottság legutóbbi ülésé­nek határozatát, e határozat elfogadását megelőző vita lényegét. De hogyan javítható a KISZ-oktatás? Mi múlik az oktatás rendszerén, mi a tananyago­kon és mi függ a propagandistákon? , Évek óta a KISZ-oktatás fejlesztésének egész folyamatát figyelhettük meg, amivel velejárt a gyakori változtatás, tiszavirág életű tankönyvek sora, formák, tematikák tűntek el és adták át he­lyüket másoknak. Jobb lett volna, ha már koráb­ban kialakul a KISZ-oktatás viszonylag állandó rendszere és tematikája, az a jelleg, amely a marxizmus tanulmányozását nem téveszti össze a napi, aktuális agitációval, ha a fiatalok igényeit alaposabban tanulmányoztuk volna és azokból több évre vontuk volna le a következtetéseket. Ha vilá­gosan elhatároltuk volna, miben leszünk viszonylag állandóak és miben rugalmasak, ha állandóan és szorosan az élet követelményeihez fejlesztjük a te­matikát. Elmondhatjuk, hogy mára az eddigiek­hez képest jobb rendszer alakult ki. Figye­lembe veszi az egyes KISZ-szervezetekhez tar­tozó ifjúsági rétegek általános műveltségét, speciá­lis érdeklődését témában és formában. Számol az­zal, hogy a körök hallgatói cserélődnek, helyet és időt biztosít arra, hogy a megyék saját témával egészítsék ki a tananyagot. Egy jobb rendszer és változatosan­,j tematika esetén azután már két té­nyező jut kulcsszerephez: a propagandista és a tan­könyv. A központi bizottsági vitában kiderült, amellett, hogy elismerjük azoknak az ezreknek a fáradozását, akik az ifjúság politikai felvilágosítását végzik, gyakran nem látjuk személyük jelentőségét, elszige­teljük őket a KISZ tevékenységének egészétől. Az is hiba, és főleg ez, hogy a KISZ-vezetők csak szer­vezik az oktatást, és nem vesznek részt a propagan­datevékenységben, nem ötvözik egybe az oktatást a KISZ minden tevékenységével. A vezetés és az oktatás különállósága, elszigetelt­sége mindkettőt szegényíti — egymásra találásuk sokat lendítene a­ KISZ-szervezetek tevékenységén. Ami a tankönyveket illeti — jogos igénye mind­­ennyiunknak, hogy műveket adjunk a fiatalok kezé­be a legjobb tudományos erők közreműködésével és méltó kivitelben. A KISZ-oktatás funkciója, a hiva­tás, hogy fiatalok százezrei iránytűjéről van szó, arra ösztönözzön, szakítsunk a „brosúra-színvonal­lal ", nagyobb körültekintéssel, rangos művekkel, az ifjúsági szövetségen kívüli lehetőségek tudatos igénybevételével propagáljuk a marxizmus—leni­­nizmust a fiatalok körében. K. F. l'.­..ezeknél a fiataloknál a jövőt illetően bizonyta­lansággal találkoztunk. Ez a bizonytalanság megszün­tethető lett volna, ha az üzem vezetése több alka­lommal beszél a fiatalokkal a jelenlegi helyzetről, és az üzem előtt álló feladatok­ról.” (Részlet a Tolna me­gyei KISZ Bizottság egyik jegyzőkönyvéből.) Megnyugvás A szekszárdi mérőműszer­­gyárból kevesen gyalogol­nak be a városba. Fillér Kati a hosszú beszélgetés után mégis ezt javasolta. Paksi lány. Érettségi után ment Szekszárdiba az elektroműszerész szakmát megtanulni. A KISZ megyei végrehajtó bizottságának tagja. — Most már erősebben kell készülni a vizsgákra — mondja —, kitűnő szeret­nék lenni... Rövid szünet után más témába kezd. — Sokat jár a szám, ha nem tetszik valami, már mondom is. Most mivel ál­lok majd a többiek elé? — Megnyugtatták a be­szélgetés során adott vála­szok? — Igen, azért nem is kér­dezgettem tovább. De ha minden ilyen világos, meg egyszerű, akkor én hiába­való dolgokat fecsegtem. A lányok meg nekem esnek majd, hogy neked könnyű, téged állományba vett már a gyár. Pedig azért szóltam, hogy velük mi lesz. Hiszen nekem már biztos a he­lyem. Első a kenyér A hosszúra nyúlt be­szélgetésen dr. Kalmár Jó­zsef képviselte az üzem ve­zetőségét. Bevezetőként azt mondta: — Gyáregységként kezd­tünk dolgozni, itt, ahol az­előtt nem volt ipar. Elő­fordult, hogy egy asszony déltájban szedelőzködött, mert mit szól a férje, ha nincs ebédje. „Nem csa­pok be senkit, bepótolom én, de az uramnak ennie kell” — érvelt. Nem ismer­ték a gyári munkafegyel­met, szervezettséget. Ter­mékeink pedig nagy szak­tudást igényelnek. Követke­zésképpen a fiatal, jól kép­zett gárdára támaszkodha­tunk, szükségünk van rá­juk, eszerint becsüljük meg őket és fizetjük munkáju­kat. A bérekről és a beosztá­sokról készített kimutatás igazolta szavait. Az 196­1- ben végzettek órabére ki­lenc forint körül van. Lukács István, a gyár KISZ-titkára kijelentette: — Katiék gondjait ér­tem, mindjárt sorra is ve­hetjük őket, de előbb hadd tegyek egy megjegyzést: az a célunk, hogy a Szekszár­­don tanuló műszerészek ál­lást, kenyeret kapjanak ná­lunk. Mi nem boldogulunk nélkülük, ők nélkülünk nem. Ha ezt megérti min­denki, akkor nagyobb baj nem lehet. — És még valamit — egészítette ki Kalmár Jó­zsef —, a gyár munkahely és nem kívánság-hangver­seny. Más szóval, szívesen helyt adunk igényeknek, el­képzeléseknek, ám ugyan­akkor munkát, teljesít­ményt várunk. Mi is képezi tulajdon­képpen a vita tárgyát? Egyik­ vb-ülésen Kati azért emelt szót: mi lesz az elekt­roműszerészekkel? Úgy hír­lett, hogy szalagra osztják be őket, mechanikus mű­szerésznek! A másik: csi­náltak ötven tekercset, a határidőre készülő logikai egységekhez. A tekercselést meg kellett ismételni, mert az ecseteléshez használt fo­lyadék szétmarta. Azóta sem törődik vele senki. Újabb probléma: betaní­tott munkásokkal azonos feladatokat kapnak szak­munkások. Ez nyilvánvaló ráfizetés a gyárnak. Elő­fordul, hogy munkadarabot készítenek, amelyről fogal­muk sincs, mihez kell. Általában a tájékoztatás­sal elégedetlenek. — Nem a munkától ijed­tem meg, szeretek dolgozni. Nem is a kenyeremet fél­tem. Meglepően csendesen, ezt mondta befejezésül Fillér Kati. Aggodalom Egy húszéves lány indu­latossá vált, azért, mert a gyár károsodhat... Mulasz­tást vett észre, szóvá tette. Célszerűtlen bérezés ötlött a szemébe, mérgelődött miatta. A tények, szerencsére jó­részt felesleges aggódássá változtatták megjegyzé­seit. Kiderült ugyanis, hogy a logikai egység null­szé­­riában készült, a tanulók munkadarabjai gyakorlási célt szolgáltak. Úgy dolgoz­tak, mint a felnőttek, csak azóta sem közölték velük, hogy a határidő rájuk nem vonatkozott. — Mi a célunk azzal, hogy egyszerű műveleteket is végeztetünk szakmunká­sokkal? — ismételte meg a kérdést Kalmár József. — A nyárnak hosszútávon megéri, hogy alapvető fo­gásokat ismertessen, gya­koroltasson a tanulókkal. Minél több munkafolya­matban jártasak, annál biz­tosabbak a szakmájukban is. Ennyi az egész. — Azt hiszem, az összes kérdés közül az a legfonto­sabb, hogy mi lesz az elektroműszerészekkel — vette át a szót ismét Lu­­kács István. — Ebben az évben a szakmájuknak megfelelő beosztást kapnak. Kutatjuk a piacot, keressük a vásárlókat, reális számí­tás szerint bővül a terme­lésünk. Átmeneti időszakra előfordulhat ugyan, hogy nem elektromos, hanem mechanikai műszerészre lesz nagyobb számban szükségünk. Ehhez alkal­mazkodnunk kell. A jövő viszont az elektromos mű­szerészeké. Érdeklődés — És a tájékoztatás? A válaszok közül az egyik változat: — Ami szorosan az üzem vezetésére tartozik, a kü­lönböző tárgyalások, üzleti ügyek, erről felesleges tájé­koztatni — hangzott. — Sőt, egyenesen rossz lépés. A szakmunkás ismerje fel­adatait az elkövetkező hó­napokra, hetekre. Hogy egy munkadarab milyen célra készül? Jó, ha tudja. Bár mindenkit érdekelne! A másik változat. Lukács István KISZ-titkár megfo­galmazásában: — Az első dolgod az le­gyen, Kati, hogy szólsz­ a többieknek, üljünk le mi­nél előbb, aztán elő az ösz­­szes kérdéssel! Később végigjártuk az üzemet, megnéztük a logi­kai egységeket. Egyik mun­kateremben két vándor­zászló a falon, az­ ifjúsági szocialista brigádoké. A fa­litáblán két kiváló dolgozó neve — húsz év körüliek. — Senki nem akarja el­hinni, hogy mennyire sze­retjük ezt a gyárat. Pedig így van — mondta Kati. — Mindig örültünk, ha idejö­hettünk az iskolából. Most meg ... Éppen tegnap bő­gött az egyik lány, hogy ő megy hasa, mert olyan munkára ak­arják beosztani, amelyhez nem kellett volna tanulnia. — Nyugtassa meg, most már van mivel! — És muszáj volt elke­­nődnie? — Nem. Jobb későn... Szekszárdon működik egy gyár, ahol a fiatalok megtalálják számításaikat­, az átlagosnál jobban is. Az idén végző szakmunkások nem járnak majd rosszab­bul. Elég nehezen szereztek tudomást róla. Lehet, hogy rossz helyen kopogtattak kíváncsiságukkal, lehet, hogy nem mertek kopogtat­ni ott, ahol kellett volna. Most némi félreértések után sor kerül a tájékozta­tásukra. Jobb későn, mint soha — szokták mondani. De előbb még jobb lett vol­na. Maros Dénes A fiatalokra számít az üzem. Porkoláb Ferenc a jó minőségre ügyel

Next