Magyar Ifjúság, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1968-09-20 / 38. szám

Én a pisztránggal elő­ször egy hangverseny­teremben találkoztam, ahol Schubert Pisztráng­­ölöse hangzott fel, s már akkor kiváncsi lettem, milyen lehet az a dal, amely a zeneirodalom egyik legszebb kvintett­jére ihlette Schubertet. Másodszor egy étte­remben, „kékre főzve”._ Harmadszor nemrégi­ben, bükki vizekben, ele­venen. Nevek szimfóniája Ha az ember elindul Miskolcról nyu­gat felé, szinte percenként tárulnak elé­je hegyek s erdők új szépségei. Lilla­füred, Jávorkút, Bánkút__egyre bel­jebb a Bükkbe. Fenyő, gyertyán, zöld és zöld, komor zöld, derűs zöld s közben csend és ózon szimfóniája. És minde­nütt váratlan kaland. A bánkúti turis­­taház gondnokának, Rákóczi Ferenc a becsületes neve, a kocsis-udvaros-mirt­­denesé Petőfi Sándor. Mostanában szü­letett unokája is, Petőfi Sanyika. A kö­zeli Bükkszentkereszt lakosai évtizedek előtt (amikor még ezek a történelmi ne­vek nem voltak védettek), ilyen impo­záns nevekre magyarosodtak, Kossuth, meg Bercsényi is akad közöttük jócs­kán. De nemcsak embereknek, falvak­nak, hegyeknek, erdőknek is csodálatos nevük van. Állat és ember közelségét mutatja a sok állatnevű természeti tü­nemény. Van errefelé Bivalyorom, Kecskebarlang, Kutyaszállás, Csigatető, Nyulász, Bolhás, Galambosbérc, Liba­hegy, Borzlyuk-tető, meg még rengeteg efféle. Legszebb az Úttörő-csúcs. De van Nyavalyás hegy is, meg Szalonna­falva, meg Büdöspest-barlang. No eny­­nyit a nevekről. Lehetne belőlük napes­tig szemelgetni. Az ember itt közel érzi magát a ter­mészethez, régmúlt időkhöz. Hiszen itt van ii, Istállóskő, ennek barlangjában találták meg a bükki ősembert, akinek neandervölgyi korát ma már mú­zeumokban rendszerezett több mint 30 ezer tárgy bizonyítja. Szilvásvárad, összehajtó lombok alatt surran az autó, kis patakok, csendes ta­vak kísérik útján. Tündéri titkok tük­re, tiszta tó! (Kosztolányi.) És akkor az erdészház. A pisztrángok világa. Tilalmas... e2mS3a... A Nyugatbükki Állami Erdőgazdaság középpontjában vagyunk, s egyben az ország legnagyobb pisztrángnevelő-tele­­pén. Az erdészünk mellett tizenöt me­dence, távolabb, elszórva még több, összesen harminckét medencében élnek a rab-pisztrángok, a környező patakok­ban, tavakban a szabadok. Régóta űz­hetik itt a pisztrángfogás sportját; ezt bizonyítja a szabad tó mellé állított ha­talmas vastömb, a hajdani Szalajka­­völgyi vashámor emléke. Nagy sima lapján fölül és jobb sarkában ez a szö­veg: „Tilalmas a halászat, ebatta. 11 Mai 1834”. Ma az ebattát pontosan körülhatá­rolt halászati törvények helyettesítik, amelyek megszabják, mikor mekkora pisztrángra lehet lesni. A további részleteket Simon Károly meséli, a pisztrángtelep vezetője, mesz­­sze környék leghíresebb erdei embere. (Ez itt, ahol vagyunk, több mint ezer­holdas természetvédelmi terület, s en­nek is Simon Károly a kezelője. To­vábbá „népművész”, szarvas- és muf­lonagancsból, vaddisznóagyarból remek kis szobrokat farag. Jó néhány darabja a brüsszeli világkiállításon is szerepelt. S mindezen kívül száz kiló, de milyen mozgékony hozzá!­ Hogy hidegvizű patakjainkban piszt­ráng fickándoz, azt sok száz éve tud­juk. Helységnévtáraink már 1261-ben feljegyezték a „Pisztrángé patak” ne­vet. A módszeres pisztrángtenyésztés azonban fiatal. Legutóbb az 1962-es év­ből származó halászati törvény szabá­lyozta. A pisztráng volt az egyetlen hal, amely erdészeti parancsnokság alá került. Volt egy Erdészeti Főigazgató­ság, amely időközben megszűnt. Átszer­vezünk, átszervezünk. Már-már fogyni kezdtek pisztrángjaink, de aztán akad­tak egyesek, akik maguk is szenvedé­lyes vadászok-halászok lévén, kezükbe vették a pisztrángok sorsát. És így jön, hogy 1957 óta, amikor Simon Károly ráncbeszedte a piszt­rángiskola dolgát, fokról fokra emelkedett pisztrángjaink mennyisége, s ma évi 80 mázsát terem­nek tavaink. (Ebben a summában nin­csenek benne a mintegy 800 kilométer­nyi pisztrángos patakok vad lakói.) Ma Budapestet és több más városunk ven­déglőit látja el Szalajka, de állandó ve­vőnk Ausztria is, ahonnan speciális pisztrángszállító camionok jönnek hoz­zánk az értékes halért. Vinnének többet is, ha lenne, de hát a szaporítás évek lassú munkája. A pisztráng ugyanis nem akármilyen vízben tenyészik; nagy az oxigénigénye ennek a halfajtának, magas oxigéntartalmú hegyi vizekben pedig (s ne legyenek melegebbek 14—15 foknál!) nem dúskálunk. Vizeinkben kétféle pisztráng él: az ősi magyar sebes és a később meghono­sított szivárványos. A szivárványost azért hívják így, mert finom pikkelyei alatt átütnek színei. A sebest piros és fekete pettyek díszítik. A pisztráng kétéves korában válik ehetővé, éri el a 20—22 centiméteres hosszúságot. Ez az átlag. De volt Szalaj­­kának egy csodahala is: 72 centiméter BARANGOLÁS HAZAI TÁJAKON hosszúságra, 5 és fél kiló súlyra növe­kedett. Eleinte nem tudták, aztán nem akarták kihalászni. Már-már olyan te­kintélye lett, mint egy vén házőrző ku­tyának. Tizenegy éves kort ért meg, végelgyengülésben múlt ki. Simonék megsiratták, felravatalozták, aztán kitö­­mették. Üvegszekrényben fogja hirdet­ni a picszitrángnemzetség dicső múlt­ját. A pisztráng, amikor elkövetkezik a szerelem időszaka, kavicsos medret ke­res és abban valóságos fészket túr ma­gának. Köréje gyűlnek a hímek, egy­­egy nőstényre rendszerint kettő-három. Addig bökdösik, ingerüli, harapdálják, amíg az anya kiveti magából az ikrá­kat; az apa odafecskendezi a tejet, — megszületik az ivadék. A mohó ember azonban nem várja ki ezt a természe­tes folyamatot. Az ívás idején — a se­beseknél november-decemberben, a szi­­várványosoknál február-márciusban — kiemeli a halat a vízből. Gyakorlott kéz kitapogatja, hogy a terhesség utolsó stádiumában van és akkor meggyorsít­ja a nemek munkáját. Tiszta flanellru­­hára helyezi az anyát és kimaszírozza belőle az ikrákat, majd a hímből a te­jet. (Mintegy 1500—2000 ikrát termel a fejlett pisztráng.­ Két személy kell en­nek a nehéz műveletnek az elvégzésé­hez. Akkor műanyag tálon összekeverik a két anyagot, negyedórát állni hagy­ják, majd megfelelő keltető edényben vizet adnak hozzá. Ezekben az edé­nyekben 42—44 nap alatt kel ki az iva­dék, további két hét múltán pedig bele­kerül a medencébe. íme, a rab piszt­ráng szerelmi élete ... Persze a medencében gondtalan az élete, nem kell a táplálékért fáradtra úsznia magát. A kicsiket naponta négy­szer, a nagyobbakat kétszer etetik. Eszerint tehát megnyugtató a pisztrán­gok szociális helyzete. És mégis félén­ öntsd le borral Tudni illik azt is a pisztrángról, hogy ő volt az első halunk, akinél a mes­terséges megtermékenyítést meghonosí­tottuk. Azóta már más halfajta is akad, amelyet a jóságos emberkéz megkímél a családalapítással járó gondoktól, de a kezdet dicsősége a pisztrángé. Más erényei is vannak, ő a legértékesebb magyar halfajta, drágább a balatoni fo­gasnál. Mai ára — a­ medence — ki­lónként 50 forint. Pisztráng-tanulmányutam vége nem lehetett más, mint e nemes és kecses halcsemege megkóstolása. Simon mes­ter egyetlen mozdulattal kiemelt a me­dencéből öt szép példányt (Forelien Quintett), az erdészlak fiatal szakács­­néja fadarabbal fejbekólintotta őket, s nekilátott az uzsonnakészítésnek. Ne­hogy irigynek, Nyálcsorgó Jakabnak tartson bárki is, átadom a Szalajka­­módra készült pisztrángpecsenye re­ceptjét. A pisztrángot enyhén hagymás zsírban süsd ki, miközben só-bors­ pap­­rika keveréke kerül karcsú testébe, majd paradicsomos-zöldpaprikás már­tást kapjon, végül öntsd le egy kis bor­ral. Tálaláskor adj hozzá aranybarna Egri Leánykát, s végül mártogasd ki a tepsit, amelynek levében utolsót úszott a drága jószág. Az uzsonnára várván keresgéltük a zeneien csengő „pisztráng” szó eredetét. Kiderült, hogy halunkat lengyelül ostragnak hívják. A szó szláv eredete tehát nem kétséges, de azóta megma­­gyarosodott és nemcsak a hozzája fű­ződő asszociációk miatt, de csengése ré­vén is legüdébb szép szavaink egyike. Még csend van itt Amikor a jámbor utas elhagyja Sza­­lajkát, egyik szívével sajnálja, hogy ez a csodaszép, gazdag vidék idegenfor­galmi szempontból teljesen szűz terü­let, mennyi valutát lehetne vele sze­rezni! De másik szívünk örül: ide még nem tört be a zaj, nincs hordozható táncdalfesztivál, meg efféle. Maradjon még egy darabig csak a miénk a piszt­rángok birodalma, meg azé a bűbájos, fehérmellényű kis vízirigóé, aki éppen most siklott­ el lágy röppenéssel a pu­hatestű pisztrángok habot porzó patak­ja felett. Szánthó Dénes kék, idegesek. Ha madár röppen el a tó, vagy a medence felett, árnyékától meg­riadnak, szertefutnak. (Vajon boldog-e a pisztráng?) Ezért kihalászásuk a mégoly szűk medencéből is nehéz lenne, ha ember és állat össze nem fogna elle­nük. Van ugyanis a szalajkai telepnek két kutyája. Korcsok ugyan, de (vagy éppen ezért?), nagyon eszesek. Amikor a gazda megjelenik a medence egyik oldalán a hosszú rúdú merítő hálóval, a másik oldalon Mackó és Horgász vad ugatásba kezd. A halak erre az ellenke­ző oldalra menekülnek, oda, ahol a há­ló várja őket. Nem szeretnék az isten­ben boldogult La Fontaine János tudo­mányába belekontárkodni, de ebből a mesterkedésből mindenesetre az a ta­nulság, hogy nem kell minden nagy­hangú csaholástól megijedni ...

Next