Magyar Ifjúság, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-04 / 40. szám
— év közben Rövid esztendőnek lehetne nevezni az elmúlt kilenc hórnapot. Nem a naptári számítást véve alapul, természetesen, hanem azokat a tapasztalatokat, amelyeket ez az időszak hozott. Közismert tényről van szó: a gazdaságirányítás új rendszerének „főpróbája” zajlott le. Még akkor is helyes ez a meghatározás, ha figyelembe vesszük, hogy az új gazdasági mechanizmus előkészítése hosszú folyamat volt, s teljes érvényre juttatása még esztendőket vesz igénybe. Az eltelt kilenc hónapról egyértelmű megállapítást fogalmazhatunk meg: sikeresen haladunk előre a reform megvalósításának útján, viszonylag zökkenőmentesen tértünk át a gazdaságirányítás új rendszerére. A tények igazolják ezt a kijelentést: az ipar termelése — az élelmiszeripar nélkül — január és augusztus között 5 százalékkal volt több, mint az előző év azonos időszakában. Három százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma, s az egy főre jutó termelés 2 százalékkal emelkedett. Sok kezdeményezés történt a fogyasztási cikkek választékának és minőségének javítása érdekében. A mezőgazdasági termelés, a száraz nyári időszakban a vártnál kedvezőbben alakult. A külkereskedelem forgalma szintén kedvezően alakult. Az egészséges fejlődés egyik fontos jele a keresetek és a kereskedelmi forgalom növekedése. Az év első nyolc hónapjában munkabérekben 5 százalékkal fizettek ki többet, mint tavaly a hasonló időszakban, s a kiskereskedelem — a folyó árakon — 7 százalékkal több árut értékesített. Az egész ország eredménye a sikeres kilenc hónap. Bizonyítéka annak, hogy az új gazdaságirányítási rendszer közgazdasági, gazdaságpolitikai tényezői párhuzamosan érvényesülnek a megértéssel, a cselekvő tettrekészséggel. És ebben jelentős szerepük van az üzemek, termelőszövetkezetek, intézmények fiataljainak. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a kezdeményezések, hasznos gazdasági és műszaki megoldások egész sora született az elmúlt kilenc hónap alatt. A szakszervezetek és KISZ-szervezetek kezdeményezésére egyre jobban terebélyesedő jubileumi munkaverseny és a már hagyományosnak számító ifjúsági termelési mozgalmak egyaránt hozzájárultak ehhez az eredményhez. Sikerült — és egyre jobban sikerül — megértetni az üzemekben, a vállalatoknál, hogy a fiatal műszakiak „plusz” munkájára, a szakma ifjú mestere, a kiváló ifjú mérnök és technikus mozgalomra, az új gazdasági irányítási rendszer körülményei között is szükség van, sőt jobban, mint bármikor ezelőtt. Nehéz lenne statisztikákat összeállítani arról, hogy melyik üzem, vállalat KISZ- esei — szakmunkások és műszakiak — mennyivel járultak hozzá az eltelt kilenc hónap eredményeihez. Nem a tények és adatok hiánya miatt. Egyszerűen azért, mert ma már lényegbevágó valóság, hogy a fiatal szakmunkás, a műszaki, a közgazdász a saját munkaterületén valóban tegyen meg mindent a reform megvalósításáért, s ezért nem jár külön elismerés, erről nem vezetnek valamiféle új nyilvántartást, hanem realizálódik mindez az egész kollektíva eredményeiben. Ennek ellenére nem lebecsülendő. S mindenképpen szót érdemlő az az élénkülő tevékenység, amely a fiatalokra jellemző a gazdaságirányítás új rendszere bevezetésének kezdetén. Ennek egyik példája az is, hogy jelentősen növekedett a nyári időszak alatt munkába álló fiatalok száma, amely természetesen kedvezően befolyásolta az eredményeket. A KISZ termelési mozgalmai — az új helyzet szabta követelményeknek megfelelően — csak úgy válhatnak a gazdasági reform érvényre juttatásának fontos eszközévé, ha mindenütt erősödik a fiatal szakmunkások, műszakiak, közgazdászok cselekvő tettrekészsége. Nem formális kimutatásokra van szükség, sokkal inkább a gazdaságossági eredményeket növelő, a szocialista társadalmi rend elveivel összhangban álló kezdeményezésekre, az ésszerű, a minőséget, a piaci lehetőségeket figyelembe vevő munkára. Ha továbbra is ilyen kedvezően alakul helyzetünk — s ebben nem kevés feladat vár a fiatalokra — akkor elmondhatjuk, hogy a kilenc hónapos, évközi számvetés a valóságot tükrözte, még akkor is, ha az elkövetkező időben átmenetileg nehézségek is jelentkeznek ,majd egyes tennivalók végrehajtásában. Nem remél senki olcsó sikereket, kirakatba kívánkozó látványosságokat. De abban nagyon sokan bíznak, hogy a sikeres kezdet után jó lesz a folytatás is. Félelmetes látvány lehetett, amikor itt még mozgott a Föld és a frissen kiemelkedett vulkánok lávafolyói öntötték el az új völgyeket. A miocén és a pleisztocén nagy természetformáló erői azonban már régen elpihentek, s az újonnan kialakult hegyeken a jégkorszak gleccserei elvégezték az utolsó simítást. Azóta úgy csipkézik a látóhatár peremét a Zempléni hegység kúpjai, gerincei, mint ahogyan én látom őket most, a felhők mögött bújkáló nap szűrt fényében. Szép látvány, kirándulásra, vagy csendes elmélyülésre csábít. Jó lenne megpihenni itt a kovácsvágási völgyben és a füvet rágva hallgatni az erdő hangjait. De most nincs rá időm, mert az embert keresem, aki megvetette a lábát ezen a vadregényes, erdőkkel szegett, köves, sziklás vidéken és a maga módján, a maga eszközeivel járul hozzá, hogy még szebb legyen a vidék, az élet jeleivel ékesítse a zöld párát lehelő hegyoldalakat. A sátoraljaújhelyi járási tanács elnökének, dr. Németh Pálnak a szavai járnak az eszemben: „A Hegyköz most bizonyos fokig a mi büszkeségünk. Nyolc falu alkotja ezt a kis földrajzi egységet: Pálháza, Füzérradvány, Kovácsvágás, Vágáshuta, Kishuta, Nagyhuta, Filkeháza, Füzérkajata. Összesen 6000 lakójuk van. Teljesen indokoltnak látszott, mind közigazgatási, mind népgazdasági szempontból, hogy egy tanács hatáskörébe vonjuk össze őket. A közigazgatási egyesítés azonban csak az első lépés volt. Gyorsan követte a termelőszövetkezetek összefogása. A füzérradványi és a pátházi Rákóczi, továbbá a kovácsvágási Új Barázda Tsz önmagában meglehetősen kedvezőtlen körülmények között működött. Maguk az emberek jöttek rá, többre viszik, ha egyesülnek és rövidesen megalakították a háromból az egyet: a pátházi Rákóczi Tsz-t. Féltünk, hogy sok lesz a személyi vita az elnöki tisztség körül, hiszen a három közül csak egy maradhat, de mire megkerestük őket, hogy segítsünk a demokratikus megoldás keresésében, örömmel láttuk, már régen megegyeztek. A füzérradványi és a kovácsvágási volt elnök a legteljesebb egyetértésben dolgozik együtt az új elnökkel, Lukács Lajossal. És nagyszerűen dolgoznak! Már az első félévben 2 millió 273 ezer forint helyett hárommillió fölött teljesítették a tervüket. Pedig a földjük rossz, a hegyi tsz-ekben elég mostohák a körülmények. Menjen el hozzájuk, nézze meg, milyen kitűnő ötleteket agyaltak ki, hogy a kőből milliókat csiholjanak. Pálházán ma jp tsz van, ez a falu lett a Hegyköz politikai, közigazgatási, gazdasági és kulturális központja. Új, körzeti iskolát is építettünk, ide járnak majd a nyolc falu gyermekei, autóbuszon. Jövőre már meglesz a körzeti könyvtár és a napközi otthon is.” A fafeldolgozó telepen meg is találom az embert, akit keresek. A frissen fűrészelt ládafedőlapot nézegeti. — Földjeink elég rossz minőségű , savanyúföldek — mondja Lukács Lajos. — Igaz, hogy így is elértük az országos átlagot, a mély, vegyszeres talajműveléssel és a hegyoldalak lejtőjére merőleges irányú szántással, de tudjuk, hogy a gabonatermelés sorsa sem fog milliomossá tenni bennünket. Körülnéztünk, mihez fogyunk. Itt a sok erdő, kitűnő minőségű, szépen gondozott fával. Magától értetődő volt, hogy fűrésztelepet létesítsünk. És arra is rájöttünk, hogy nem tűzifát kell termelnünk, mert sokkal többet kapunk, ha a fát ládafedélnek, vagy hordódongának dolgozzuk fel. Csak ez az egy ötlet több mint félmillióval emeli a bevételünket. De még ennél sem állunk meg. Tudjuk, hogy Sátoraljaújhelyen parkettagyár épül. Felépítjük az előkészítő üzemet, mi látjuk majd el nyersanyaggal a gyárat. Ez még sokkal többet jövedelmez. Orosz Ernő főagronómus hozzáteszi: — Gyártunk mi még kalapácsnyelet is. Mindent, ami a faanyagból és a gépek kapacitásából kitelik, ötezer-háromszáz köbméter fát termelünk ki egy évben. Ez legalább kétmillió forintot jelent. — És a málnás? — figyelmezteti Jurkó László, a fiatal üzemgazdász. — Igen! A málnás! Negyvenhat hold málnát telepítettünk Kovácsvágáson, a hegyoldalban. Sokan nevettek bennünket. De, amikor látták, hogy tizenkét forintot kapunk egy kiló hordós málnáért és az összbevételünk majdnem háromszázezer forint, akkor egyszerre jó lett az ötlet! Jól jártunk a cukorrépával is. Száz mázsa helyett kétszáz mázsa termett. Aztán telepítettünk mogyorót és csipkebogyót. Addig spekulálunk, míg ki nem sütjük, melyik földünkön mi hozza a legtöbb pénzt. — Nemrégen ránk erőszakoltak húsz fias kocát — mondja az üzemgazdász. — •Nem mentünk velük semmire, nem tudtuk őket megfelelően abrakolni, ahhoz a mi földünk minősége nem megfelelő. Túladtunk rajtuk és áttértünk a juhtenyésztésre. Szép, nagy, dúsfüvű legelőink vannak. Maguktól kínálták az ötletet. Nem vágunk ugyan annyi gyapjút, mint az alföldi juhtenyésztők, de a mi gyapjúnk tisztasága nagyobb. Hozzáértő juhászaink vannak, így nemcsak a gyapjúval, hanem juhsajtkészítéssel, sőt pecsenyebárány-tenyésztéssel is foglalkozunk. Az idei tervünk 329 ezer forint. Eddig 439 ezer forintot vettünk be a juhokon és még hol az év vége! — Van-e elég munkaerő? — kérdezem. — Nincs, legalábbis a saját portán belül — mondja az elnök. — A korátlag sem alacsony a tsz-ben, 50 év körül jár, kevés a fiatal. De alkalmazunk külső munkaerőt, s ezeknek a bedolgozóknak legnagyobb része már fiatal. Főleg a kertészetben és a növénytermesztésben foglalkoztatjuk őket. — Télen nincs-e munkanélküliség? — A férfiaknak már most tudunk munkát adni egész évben. A nőkkel azonban még baj van. De már megszületett a megoldás. Nem egy helyen akad vízben gazdag földünk, ott mindenütt fűzfát telepítünk és megindítjuk a kosárkötő üzemet. Ezzel a nők problémája is megoldódik. — Egy nagy gondunk marad csak — mondja a főagronómus. — A vaddisznó. Elég gyakori a területünkön és sok kárt okoz. Földjeink nagy része rezervátum, vadásztársulat a környéken nincs. Ezért szabadon garázdálkodik a vaddisznó a földjeinken. Jellemző rájuk és tulajdonképpen dicséretükre válik, hogy már csak ilyen problémájuk van. Elbúcsúzom tőlük, indulok Miskolc felé és amíg fél szemmel az alattam kanyargó utat, másikkal a hegyeket figyelem, arra a kérdésre is keresem a választ: mivel lettem gazdagabb ebben az új faluban. Elsősorban azzal a tapasztalattal, amit egyébként már rég tudok, hogy nincs rossz tsz, de vannak tehetséges és kevésbé tehetséges vezetők. Ezek az emberek nem műveltek itt semmi emberfelettit, nem szültek csodát. Azt tették, ami minden józan eszű ember kötelessége: gondolkoztak. Szombathy István Kollektív meózás a fűrésztelepen Már étterem és presszó is van Pálházán (A szerző felvételei.)