Magyar Ifjúság, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1968-10-18 / 42. szám

NÉGYSZEMKÖZT AZ OLVASÓVAL KULTURÁLIS SZERKESZTŐNK POSTÁJÁBÓL: F. Endre, Jászszentlászló: Ha a KISZ-szervezet és az ifjúsági klub Pataki István nevét viseli, mi is úgy gondoljuk, helyes, ha ezt a nevet adjátok az újjáépített művelődési otthonnak is. A szoborral kapcsolatos elképzeléseiteket illetően forduljatok le­vélben a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának KISZ-szervezetéhez (Bp. VII., Rottenbiller u. 35.). Ami pedig Pataki István élő hoz­zátartozóival való kapcsolatfelvételeteket illeti, a Párttörténeti Intézetet kell levéllel felkeresnetek (Bp. V., Alkotmány u. 2.), örülnék, ha a fejleményekről tájékoztatnátok. „Egy kis falu KISZ-fiataljai’* jeligére: „A városi fiatalok — írjátok leveletekben — minden új táncot ismernek, mi, falusiak viszont nem, ezért jó lenne, ha a Magyar Ifjúság közölne tánc­leírásokat.” Kívánságotokról tájékoztattam illetékes rovatunk ve­zetőjét. Úgy láttam, az ötlet tetszett neki. Sz. Márta, Budapest: A döntőbe nem a három elődöntőből egyenlő számú dal, hanem az elődöntők zsűrijétől és a közön­ségtől együttesen legtöbb pontot kapott 18 táncdal került. Ezért nem hallhattad ott — és akkor — a Még hazakísér című dalt. Cs. István, Budapest: Ha — legközelebb — nem a táncdal­­fesztiválról írsz verseket, szívesen mondok véleményt írásaidról. Most miért zárkózom el? Mert azt hiszem, nem azzal tesszük helyére a táncdalfesztivált, hogy egyénileg bár, de mégiscsak kinevezzük „ódatémának”. M. E., Kazincbarcika: Hát akkor már én is huligán vagyok, amiért nem rejtem véka alá, hogy van kedvenc beat-együttesem? Mármint te nem vagy-e huligán emiatt — kérdezed. Válaszom: aki zavartan, már-már „eltetyeredetten” kérdezi saját magáról, hogy nem huligán-e, az egészen biztos, nem huligán. A huligán ugyanis erőszakos. S a te aggályoskodásodat mindennek nevez­hetném, csak erőszakoskodásnak nem. Ezen nemcsak neked ér­demes elgondolkodni, hanem annak is, aki huligánt lát benned. (Természetesen csak akkor, ha m­ennyiről van szó!)­­. Kati, Budapest: Nem tudom, milyen véleményt vársz tő­lem? A versed színvonalával kapcsolatosan-e? Vagy a versedbe foglalt véleményedet illetően? Ezért mindkettőre válaszolok. Ver­sed, sajnos, nem jó. Azt viszont, hogy a közönségdíjat kinek ítéli a közönség, még jóval a díjátadás előtt kitaláltad. Az utób­bihoz gratulálok. Sz. József, Gáttya: Idézek a levélből. ..Községünkben leg­alább 200-an néztük meg a televízióban a Múmia közbeszól című magyar filmet, de egyetlen néző sem akadt, aki tökéletesen meg­értette volna a film mondanivalóját. A tv-műsorok ellen már igen sok kritika hangzott el, mégis igen-igen lassú a fejlődés.” — Ehhez mit tehetek hozzá? (Mert én is láttam ezt a filmet, s én sem értem, hogy mi szükség volt bemutatni a tv-nézők sok milliós táborának.) Legfeljebb annyit, hogy ezek szerint közösen bosszankodtunk.’ Remélni lehet, hogy ilyen „egyöntetű” bosz­­szankodásra mégiscsak odafigyelnek. K. Mária, Újfehértó: A birtokodban levő eredeti Ady-fény­­képpel kapcsolatban, gondolom, leghelyesebb, ha a Petőfi Iro­dalmi Múzeumhoz (Bp. V., Károlyi Mihály u. 16.) fordulsz. Az irodalmi relikviákkal való törődés ennek az intézménynek a feladata. Ifj. V. Gyula, segédkönyvtáros, Jánoshalma: Igaz is! Miért ne ajánlanánk olvasóinknak a Húszévesek című regény irodalmi színvonalához képest irodalmibb alkotást? Persze, olyat, ami a Húszévesek lapjain jelentkező, s általad is „égetőnek” tartott problémát „tárja fel és oldja meg”. Nagyon várjuk azt a re­gényt. Már igen régóta várjuk. Annyira régóta, hogy nem árt, ha megjelenéséig ezt a Húszéveseket olvassák a fiatalok: a jánoshalmi községi könyvtár ifjú olvasói is. M. Béla, Békéscsaba: Munkahelyen egy-két hétig azon vitat­kozni, hogy ki Máté Péter felesége, erős túlzás. Ezt elkerülendő, sürgősen közlöm, hogy Dékány Sarolta. M. Mária, Perőcsény: 1. Nem. 2. Jegyesek. 3. Jegyesek. (Más­kor szívesebben válaszolnék ezeknél komolyabb — lényegesebb — kérdésekre. Magánügyeket ne firtassunk­ M. László és H. Mihály, Tószeg: A Korzikai testvérek című filmben a két testvért egy személy játssza. Ehhez, Geoffrey Horne alakításának filmre vitelénél, trükkfelvételeket használtak. (Elnézést, hogy ennyire megvárakoztattalak ezzel a válasszal, de mentségemre szolgáljon, nekem nem áll rendelkezésemre semmi-­­ féle technikai trükk a sok-sok levél megválaszolására. Ezért, néha bizony, várni kell.) K. E., Budapest: Teljes titoktartást kértél tőlem. Maradjon ti­tokban, ha rosszak a verseid? Maradjon. (Témájuk őszinte, em­beri. De a téma, sajnos, még nem vers!) A­Z OMEGA-EGYÜTTESNÉL Vasárnaponként több száz fia­tal keresi fel a Budapesti Mű­szaki Egyetem Kinizsi utcai diákklubját, ahol immár harma­dik esztendeje az Omega-együt­­tessel ötórai teákat rendeznek. A népszerű együttes, amikor visszatért a beat és a klubok hazájából, Angliából , a Kini­zsi utcai klub vezetőségével együtt azon törte a fejét, hogyan lehetne még jobb klubbá for­málni ezt a csaknem ezer sze­mélyes, hatalmas termet. Színpad és nézőtér Először a terem eléggé rideg­hideg neonvilágítását változtat­ták meg. A megvilágítás így tompább, kellemesebb lett. A színpadra reflektorok szegeződ­­nek. Elkészült a színpadot díszítő óriás körfüggöny is, amelyre az együttes tagjainak modern fel­fogású portréit festette barátjuk, Mester Miklós. (Igazi — mester­munka.) — Az együttes tagjai remélik — mondják Omegáért —, hogy ilyen nagy létszámú klubban és ilyen nagy klubhelyiségben is si­kerül kialakítani egy nagy ba­ráti társaságot. Az együttes töb­bet nyújthat, ha látja, hogy akiknek játszik, szeretettel, ba­rátsággal fogadják a produkciót. Mit csinál a „disc-jockey“ ? És hogy a zenei program ne legyen minden vasárnap ugyan­az, vagyis, hogy mindig legyen valami érdekesség, arról a „disc­­jockey” gondoskodik. Ezt is kint látták az együttes tagjai. Ang­liában minden klubban van egy „házigazda”, aki egész este a színpadon tartózkodik az együt­tessel. Két dal közötti, pár per­ces szünetekben elmeséli a klub­bal kapcsolatos tudnivalókat, fel­hívja a dalszövegek mondani­valójára a figyelmet, előkészíti a hangulatot a következő dalhoz. De ugyanígy elmeséli a zenei világ legérdekesebb eseményeit is, azt, hogy mi történt itthon és külföldön az elmúlt héten. A műsorvezető — a „házigaz­da” — összekötőkapocs az együ­­tes, a klubvezetőség és a közönség között. Film, vendégek, Omega-lemezek Az Omega legutóbb levetítette saját készítésű, húszperces kis­filmjét, amelyet az együttes tag­jai Angliában forgattak. Bemu­tatták a jelenlevőknek, hol, mer­re jártak. A közönség láthatta a stúdiót, ahol lemezükön dolgoz­tak; az angol országutakat, ame­lyeken több mint 3000 mérföl­det száguldoztak fellépéseik szín­helyére. — A közeljövőben szeretnénk több együttest is vendégül látni — újságolják Omegáék. — Húsz­húsz perces bemutatkozásokról van szó. Először Bartaláékra gondolunk. Hamarosan elkészül a terem sarkában egy kis „bolt” is, ahol Omega-lemezeket, Omega-fotókat lehet majd kapni. (S hogy mit még — maradjon meglepetés.) És egy bejelentés Mielőtt elbúcsúznánk a klub­tól, az Ómega-együttes egy be­jelentést kíván tenni olvasóink­nak: — örömmel jelentjük be — mondják —, hogy klubtagok ezentúl nemcsak egyetemisták, hanem gimnazisták és ipari ta­nulók is lehetnek, ha betartják a klub házirendjét. SARKANTYÚ SIMON SARKANTYÚ SIMON 1921-ben szüle­­tett. Főiskolai tanulmányait 1941-ben kezdte, Rudnai Gyula irányítása mel­lett. 1956-ban Derkovits-ösztöndíjat, 1958-ban nagydíjat (Miskolc) és Salon Populiste Prix d’Honneure-ét, 1960- ban és 1967-ben Munkácsy-díjat ka­pott. A Stúdió alapító tagja volt. Ké­pei hazai és külföldi kiállításokon egyaránt szerepelnek. Művészi pályáján Sarkantyú Simon, az 50-es évek elején in­dult el. 1953-ban a Szekszárdi Direktórium tagjai kivégzésének emlékét megörökítő festmény megkomponálására kapott megbí­zást. Négy év múltán megnyerte a Komlóra készítendő, nagymére­tű pannóra kiírt pályázatot. A következő évben fejezte be az „Illegális fegyverosztás”, majd a „Nagy kalapács” című festmé­nyét. Mind a politikai tárgyú, mind az­ egyéb témájú műveit a tér-­­illúziókeltő ábrázolásmód, a té­ma leíró jellegű megfestése, a plasztikának tónussal való meg­formálása jellemzi. Az egyes mozdulatok, a magatartás benső­séges ábrázolása, a tónusok lágy Legényrózsás csendélet (1968) egymásbafonódása, a sötétes hát­térből kiemelkedő, megvilágított felületek ritmikus váltakozása, a festői előadásmód azonban el­hárítja a leíró ábrázolásnak azt a veszélyét, hogy képei a szá­raz illusztráció hatását keltsék. A bensőséges hang — tárgya kö­vetkeztében — legjobban a „Gi­táros nő” című festményében fe­jeződött ki (1957). A Madách Színház első emeleti csarnokát díszítő két nagyméretű, a vígjátékot és a tragédiát jel­képező pannóján (1962) eddigi eredményeinek összefoglalására törekedett. Jelképes alakjait erő­sen összevont és egyszerűsített foltokkal ábrázolta. Kisebb méretű festményein („Zsennye”, „Csendélet virággal”, „Csendélet edényekkel”) nem csökken, hanem fokozottabb for­mában nyilvánul meg a festői indulat. Ecsetvonásai nyugtalanná váltak. „Latinka”-kompozícióján, a „Dohánytörők”-ön, valamint a Szombathelyi Tanítóképzőbe komponált pannóján a foltok fe­gyelmezettebb megszervezésére fordította figyelmét. Határozot­tabban ábrázolta a formákat. Legújabb festményein az utób­bi törekvések erősödnek meg. (Virágcsendéletei megtartják ele­ven színhatásukat, de átalakítja a formákat, a szín- és forma­kompozíciót.) Sarkantyú Simon csaknem két évtizedes művészi munkássága során, különböző irányokban tá­jékozódott, keresve magatartása, benyomásai kifejezésére a legjob­ban megfelelő formát. Ez a mű­vészi kifejezőkészség hasznára vált. A felhalmozódott tapaszta­latok módot nyújtanak az elmé­lyültebb, árnyaltabb ábrázolásra. Tíz éves a Fiatal Képző­művészek Stúdiója A Fiatal Képzőművészek Stúdiója jubileumhoz érkezett. Tíz év telt el megalakulása óta Ebből az alkalomból mutatunk be olvasóinknak egyet-emet a Stúdió egykori és jelenlegi tagjai közül...

Next