Magyar Ifjúság, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-18 / 42. szám
NÉGYSZEMKÖZT AZ OLVASÓVAL KULTURÁLIS SZERKESZTŐNK POSTÁJÁBÓL: F. Endre, Jászszentlászló: Ha a KISZ-szervezet és az ifjúsági klub Pataki István nevét viseli, mi is úgy gondoljuk, helyes, ha ezt a nevet adjátok az újjáépített művelődési otthonnak is. A szoborral kapcsolatos elképzeléseiteket illetően forduljatok levélben a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának KISZ-szervezetéhez (Bp. VII., Rottenbiller u. 35.). Ami pedig Pataki István élő hozzátartozóival való kapcsolatfelvételeteket illeti, a Párttörténeti Intézetet kell levéllel felkeresnetek (Bp. V., Alkotmány u. 2.), örülnék, ha a fejleményekről tájékoztatnátok. „Egy kis falu KISZ-fiataljai’* jeligére: „A városi fiatalok — írjátok leveletekben — minden új táncot ismernek, mi, falusiak viszont nem, ezért jó lenne, ha a Magyar Ifjúság közölne táncleírásokat.” Kívánságotokról tájékoztattam illetékes rovatunk vezetőjét. Úgy láttam, az ötlet tetszett neki. Sz. Márta, Budapest: A döntőbe nem a három elődöntőből egyenlő számú dal, hanem az elődöntők zsűrijétől és a közönségtől együttesen legtöbb pontot kapott 18 táncdal került. Ezért nem hallhattad ott — és akkor — a Még hazakísér című dalt. Cs. István, Budapest: Ha — legközelebb — nem a táncdalfesztiválról írsz verseket, szívesen mondok véleményt írásaidról. Most miért zárkózom el? Mert azt hiszem, nem azzal tesszük helyére a táncdalfesztivált, hogy egyénileg bár, de mégiscsak kinevezzük „ódatémának”. M. E., Kazincbarcika: Hát akkor már én is huligán vagyok, amiért nem rejtem véka alá, hogy van kedvenc beat-együttesem? Mármint te nem vagy-e huligán emiatt — kérdezed. Válaszom: aki zavartan, már-már „eltetyeredetten” kérdezi saját magáról, hogy nem huligán-e, az egészen biztos, nem huligán. A huligán ugyanis erőszakos. S a te aggályoskodásodat mindennek nevezhetném, csak erőszakoskodásnak nem. Ezen nemcsak neked érdemes elgondolkodni, hanem annak is, aki huligánt lát benned. (Természetesen csak akkor, ha mennyiről van szó!). Kati, Budapest: Nem tudom, milyen véleményt vársz tőlem? A versed színvonalával kapcsolatosan-e? Vagy a versedbe foglalt véleményedet illetően? Ezért mindkettőre válaszolok. Versed, sajnos, nem jó. Azt viszont, hogy a közönségdíjat kinek ítéli a közönség, még jóval a díjátadás előtt kitaláltad. Az utóbbihoz gratulálok. Sz. József, Gáttya: Idézek a levélből. ..Községünkben legalább 200-an néztük meg a televízióban a Múmia közbeszól című magyar filmet, de egyetlen néző sem akadt, aki tökéletesen megértette volna a film mondanivalóját. A tv-műsorok ellen már igen sok kritika hangzott el, mégis igen-igen lassú a fejlődés.” — Ehhez mit tehetek hozzá? (Mert én is láttam ezt a filmet, s én sem értem, hogy mi szükség volt bemutatni a tv-nézők sok milliós táborának.) Legfeljebb annyit, hogy ezek szerint közösen bosszankodtunk.’ Remélni lehet, hogy ilyen „egyöntetű” boszszankodásra mégiscsak odafigyelnek. K. Mária, Újfehértó: A birtokodban levő eredeti Ady-fényképpel kapcsolatban, gondolom, leghelyesebb, ha a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz (Bp. V., Károlyi Mihály u. 16.) fordulsz. Az irodalmi relikviákkal való törődés ennek az intézménynek a feladata. Ifj. V. Gyula, segédkönyvtáros, Jánoshalma: Igaz is! Miért ne ajánlanánk olvasóinknak a Húszévesek című regény irodalmi színvonalához képest irodalmibb alkotást? Persze, olyat, ami a Húszévesek lapjain jelentkező, s általad is „égetőnek” tartott problémát „tárja fel és oldja meg”. Nagyon várjuk azt a regényt. Már igen régóta várjuk. Annyira régóta, hogy nem árt, ha megjelenéséig ezt a Húszéveseket olvassák a fiatalok: a jánoshalmi községi könyvtár ifjú olvasói is. M. Béla, Békéscsaba: Munkahelyen egy-két hétig azon vitatkozni, hogy ki Máté Péter felesége, erős túlzás. Ezt elkerülendő, sürgősen közlöm, hogy Dékány Sarolta. M. Mária, Perőcsény: 1. Nem. 2. Jegyesek. 3. Jegyesek. (Máskor szívesebben válaszolnék ezeknél komolyabb — lényegesebb — kérdésekre. Magánügyeket ne firtassunk M. László és H. Mihály, Tószeg: A Korzikai testvérek című filmben a két testvért egy személy játssza. Ehhez, Geoffrey Horne alakításának filmre vitelénél, trükkfelvételeket használtak. (Elnézést, hogy ennyire megvárakoztattalak ezzel a válasszal, de mentségemre szolgáljon, nekem nem áll rendelkezésemre semmi- féle technikai trükk a sok-sok levél megválaszolására. Ezért, néha bizony, várni kell.) K. E., Budapest: Teljes titoktartást kértél tőlem. Maradjon titokban, ha rosszak a verseid? Maradjon. (Témájuk őszinte, emberi. De a téma, sajnos, még nem vers!) AZ OMEGA-EGYÜTTESNÉL Vasárnaponként több száz fiatal keresi fel a Budapesti Műszaki Egyetem Kinizsi utcai diákklubját, ahol immár harmadik esztendeje az Omega-együttessel ötórai teákat rendeznek. A népszerű együttes, amikor visszatért a beat és a klubok hazájából, Angliából , a Kinizsi utcai klub vezetőségével együtt azon törte a fejét, hogyan lehetne még jobb klubbá formálni ezt a csaknem ezer személyes, hatalmas termet. Színpad és nézőtér Először a terem eléggé rideghideg neonvilágítását változtatták meg. A megvilágítás így tompább, kellemesebb lett. A színpadra reflektorok szegeződnek. Elkészült a színpadot díszítő óriás körfüggöny is, amelyre az együttes tagjainak modern felfogású portréit festette barátjuk, Mester Miklós. (Igazi — mestermunka.) — Az együttes tagjai remélik — mondják Omegáért —, hogy ilyen nagy létszámú klubban és ilyen nagy klubhelyiségben is sikerül kialakítani egy nagy baráti társaságot. Az együttes többet nyújthat, ha látja, hogy akiknek játszik, szeretettel, barátsággal fogadják a produkciót. Mit csinál a „disc-jockey“ ? És hogy a zenei program ne legyen minden vasárnap ugyanaz, vagyis, hogy mindig legyen valami érdekesség, arról a „discjockey” gondoskodik. Ezt is kint látták az együttes tagjai. Angliában minden klubban van egy „házigazda”, aki egész este a színpadon tartózkodik az együttessel. Két dal közötti, pár perces szünetekben elmeséli a klubbal kapcsolatos tudnivalókat, felhívja a dalszövegek mondanivalójára a figyelmet, előkészíti a hangulatot a következő dalhoz. De ugyanígy elmeséli a zenei világ legérdekesebb eseményeit is, azt, hogy mi történt itthon és külföldön az elmúlt héten. A műsorvezető — a „házigazda” — összekötőkapocs az együtes, a klubvezetőség és a közönség között. Film, vendégek, Omega-lemezek Az Omega legutóbb levetítette saját készítésű, húszperces kisfilmjét, amelyet az együttes tagjai Angliában forgattak. Bemutatták a jelenlevőknek, hol, merre jártak. A közönség láthatta a stúdiót, ahol lemezükön dolgoztak; az angol országutakat, amelyeken több mint 3000 mérföldet száguldoztak fellépéseik színhelyére. — A közeljövőben szeretnénk több együttest is vendégül látni — újságolják Omegáék. — Húszhúsz perces bemutatkozásokról van szó. Először Bartaláékra gondolunk. Hamarosan elkészül a terem sarkában egy kis „bolt” is, ahol Omega-lemezeket, Omega-fotókat lehet majd kapni. (S hogy mit még — maradjon meglepetés.) És egy bejelentés Mielőtt elbúcsúznánk a klubtól, az Ómega-együttes egy bejelentést kíván tenni olvasóinknak: — örömmel jelentjük be — mondják —, hogy klubtagok ezentúl nemcsak egyetemisták, hanem gimnazisták és ipari tanulók is lehetnek, ha betartják a klub házirendjét. SARKANTYÚ SIMON SARKANTYÚ SIMON 1921-ben született. Főiskolai tanulmányait 1941-ben kezdte, Rudnai Gyula irányítása mellett. 1956-ban Derkovits-ösztöndíjat, 1958-ban nagydíjat (Miskolc) és Salon Populiste Prix d’Honneure-ét, 1960- ban és 1967-ben Munkácsy-díjat kapott. A Stúdió alapító tagja volt. Képei hazai és külföldi kiállításokon egyaránt szerepelnek. Művészi pályáján Sarkantyú Simon, az 50-es évek elején indult el. 1953-ban a Szekszárdi Direktórium tagjai kivégzésének emlékét megörökítő festmény megkomponálására kapott megbízást. Négy év múltán megnyerte a Komlóra készítendő, nagyméretű pannóra kiírt pályázatot. A következő évben fejezte be az „Illegális fegyverosztás”, majd a „Nagy kalapács” című festményét. Mind a politikai tárgyú, mind az egyéb témájú műveit a tér-illúziókeltő ábrázolásmód, a téma leíró jellegű megfestése, a plasztikának tónussal való megformálása jellemzi. Az egyes mozdulatok, a magatartás bensőséges ábrázolása, a tónusok lágy Legényrózsás csendélet (1968) egymásbafonódása, a sötétes háttérből kiemelkedő, megvilágított felületek ritmikus váltakozása, a festői előadásmód azonban elhárítja a leíró ábrázolásnak azt a veszélyét, hogy képei a száraz illusztráció hatását keltsék. A bensőséges hang — tárgya következtében — legjobban a „Gitáros nő” című festményében fejeződött ki (1957). A Madách Színház első emeleti csarnokát díszítő két nagyméretű, a vígjátékot és a tragédiát jelképező pannóján (1962) eddigi eredményeinek összefoglalására törekedett. Jelképes alakjait erősen összevont és egyszerűsített foltokkal ábrázolta. Kisebb méretű festményein („Zsennye”, „Csendélet virággal”, „Csendélet edényekkel”) nem csökken, hanem fokozottabb formában nyilvánul meg a festői indulat. Ecsetvonásai nyugtalanná váltak. „Latinka”-kompozícióján, a „Dohánytörők”-ön, valamint a Szombathelyi Tanítóképzőbe komponált pannóján a foltok fegyelmezettebb megszervezésére fordította figyelmét. Határozottabban ábrázolta a formákat. Legújabb festményein az utóbbi törekvések erősödnek meg. (Virágcsendéletei megtartják eleven színhatásukat, de átalakítja a formákat, a szín- és formakompozíciót.) Sarkantyú Simon csaknem két évtizedes művészi munkássága során, különböző irányokban tájékozódott, keresve magatartása, benyomásai kifejezésére a legjobban megfelelő formát. Ez a művészi kifejezőkészség hasznára vált. A felhalmozódott tapasztalatok módot nyújtanak az elmélyültebb, árnyaltabb ábrázolásra. Tíz éves a Fiatal Képzőművészek Stúdiója A Fiatal Képzőművészek Stúdiója jubileumhoz érkezett. Tíz év telt el megalakulása óta Ebből az alkalomból mutatunk be olvasóinknak egyet-emet a Stúdió egykori és jelenlegi tagjai közül...