Magyar Ifjúság, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-27 / 26. szám
MAGYAR IFJÚSÁG IVkIkWW i'ikl A BÉKE-VILÁGTALÁLKOZÓ FELHÍVÁSA Berlinben véget ért 55 nemzetközi és 320 nemzeti szervezet képviselőinek minden eddiginél nagyobb szabású békeértekezlete. A találkozó résztvevői szükségesnek nyilvánították valamennyi békeszerető és imperialistaellenes erő akcióegységét. Az egyhangúlag elfogadott felhívásban 101 ország küldöttei követelik a Vietnam elleni amerikai agresszió megszüntetését, a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának elismerését. A béke-világtalálkozó vietnami határozata Vietnam népének támogatása érdekében akcióra hív fel különösen július 20-a, az 1954. évi genfi megállapodások 15. évfordulója alkalmából. A világtalálkozó bizottságai közül az egyik az európai biztonsági konferencia összehívására vonatkozó budapesti felhívást támogatta, leleplezve azt az együttműködést, amely az Egyesült Államok és Nyugat-Németország agresszív körei között épült ki, s amely veszélyezteti kontinensünk békéjét. A leszerelési főbizottság hatásos lépéseket sürgetett az általános és teljes leszerelés szakaszonkénti megvalósítására, mindenekelőtt a nukleáris fegyverek területén. A közel-keleti bizottság elítélte Izrael agressziós politikáját és követelte, hogy a Biztonsági Tanács határozatának megfelelően Izrael ürítse ki a megszállt arab területeket. Nemzetközi diákolimpia Brnóba utazott a magyar középiskolások öttagú csoportja, hogy részt vegyen a harmadik nemzetközi fizika diákolimpián. A „válogatott” csapat tagjai: Andor László, a Budapesti II. Rákóczi Ferenc gimnázium IV., Horváthy Péter, a Budapesti Fazekas Mihály gyakorló gimnázium III., Kálmán Péter, a Budapesti Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium IV., Maróti Péter, a Szegedi Ságvári Endre gyakorló gimnázium IV. és Spitzer József, a Budapesti Vörösmarty Mihály gimnázium IV. osztályos tanulója. A versenyzőket egyetemi oktatók készítették fel a vetélkedőre. Mi is sok sikert kívánunk nekik. Sikeres véradás 115 liter vér gyűlt össze a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán megrendezett térítésmentes véradáson. A növendékek hosszú sora kígyózott az ideiglenes vérvételi állomás előtt, hogy tüzetes, szigorú orvosi ellenőrző vizsgálat és vércsoport-megállapítás után vért adjanak a rászorulóknak. A főiskola KISZ- bizottsága számos olyan polgári személyt is meghívott, akik életüket, visszanyert egészségüket a tisztjelöltektől kapott vérnek köszönhetik. Fotó: Székely Tamás SZIGETI CSENDÉLET Őrtüzek a Bakonyban Újra kigyúltak az őrtüzek a Bakony és a Balatonfelvidék erdő menti községeinek határában, ahol minden nyáron szervezetten védekeznek érésben levő gabonát dézsmáló erdei vadak ellen. Különösen a csapatokba verődő vaddisznók okoznak sok gondot. A falánk vadak ellen az erdő melletti községek lakói a nagyobb gabonatáblák környékén őrtüzeket gyújtottak, s ezekben a napokban megkettőzték az éjjeliőri szolgálatot. Átadás 1970-ben Hétmillió forintos költséggel, a KISZ központi bizottságának, Borsod megye és Miskolc város tanácsának támogatásával Ifjúsági ház épül Miskolcon. Alapkövét már lerakták, átadására előreláthatólag 1970 áprilisában kerül sor. Az új Ifjúsági házban klubszobák előadótermek és játékszobák várják a fiatalokat. Az előcsarnok galériáján kiállításokat rendeznek. A földszinti helyiségek összenyithatók lesznek, s egyszerre 500 vendég fogadására alkalmasak. ÓRÁK A világ óragyártása meghaladja az évi 150 millió darabot. Ebből 47 százalék Svájcban készül, 12 százalék a Szovjetunióban, 11 százalék pedig Japánban. Az exportőrök sorrendje: első Svájc 160 külföldi piaccal, második Japán, harmadik a Szovjetunió, majd az NSZK és Franciaország következik. REFLEX SZOLGÁLTATÁS A Patyolat igazgatója közli, hogy a vállalat dolgozói az idén a munkaszüneti napok többségét a sok megrendelés miatt nem tudják kivenni. Mi lesz, ha majd a szolgáltatásban dolgozók azt kérik, irányukban is javítsák a szolgáltatásokat? FLIPPER Panaszkodnak a szülők, hogy a gyermekek sokat költenek az amerikai bedobás játékokra. Úgy látszik, a flipper sem jobb a snúrozásnál. Arra is panaszkodtak a szülők, de legalább szabad levegőn voltak a srácok! LOVASNAPOK Ahogy én a fiatalok faluról történő elvándorlását ismerem, nem csodálkoznék, ha a hortobágyi, bugaci, őrségi stb. lovasnapokat csupa lakatos, műszerész és kőműves nyerné. I SZUPERSZONIKUS Elkészítették diplomamunkájukat az idén végzett kirakatrendező hallgatók. A budapesti kirakatok eddig is látványosságnak számítottak, éppen ezért külön öröm, hogy az idén végzettek zöme vidéki, íme egy vizsgakirakat, a kaposvári DOMJÁN Károly szép munkája. Forró siker A JÉGEN A városligeti óriás sátorcirkuszban, amelynek méretei önmagukban is lenyűgözőek, pénteken megkezdte budapesti vendégszereplését a világhírű moszkvai Jégcirkusz. (Nem pedig „jégszínház” — ahogyan a vasárnap esti Tv-híradó aposztrofálta.) Cirkusz a javából! Korcsolyázó zsonglőrök és korcsolyázó — jéghokizó — medvék. Jégtáncosok, kerékpározás a jégen és korcsolyázó — emelő — akrobaták. S mindehhez: humor látványosság. Siker. Igen-igen jó szórakozás. Jó szórakozást! AZ ÜSTÖKÖS FELHŐ MÍTOSZA Szergej Vszeliszvjatszkij ismert ukrán csillagász véleménye szerint a Naprendszert körülvevő Oort-féle állandó üstökös felhő puszta kitalálás. Jan Oort holland tudós feltevése szerint a Naprendszer létezésének kezdeti időszakában a Naprendszer körül 25— 100 ezer csillagászati egységre üstökös felhő alakult ki. Oort úgy vélte, hogy a csillagok pertuberációi (zavaró hatásai) a felhő egyes részeit a Nap felé sodorták: ezek volnának az üstökösök, amelyek még ma is megfigyelhetők. Ez az elképzelés széles körben elterjedt. Vszelszvjatszkij számításai szerint azonban a Naprendszer létezése óta az úgynevezett közeli csillagok már több tízezerszer áthaladtak ezen a „felhő”-övezeten, s így, ha ez a felhő egyáltalán léteznék már régen szétoszlott volna. A „felhő” tehát nem egyéb, mint parabolikus üstökösök, melyeknek kora nem haladhatja meg a 20—30 millió évet. Ezek az üstökösök jég- és meteorit sűrűsödésekből állnak, olyan anyagokból, amelyek a bolygók övezetében vulkáni tevékenységek következtében jöttek létre. A HÉT VICCE A családi ház építtetője így szól a kőműveshez: — Tudja, mihelyt elkészül a ház, nyomban megnősülök. A kőműves sereint egyet, majd cinkos pillantást vetve a megrendelőre, megszólal: — Ha jó borravalót kapok, úgy intézem, hogy minél később készüljön el. Tündérrózsák Nyári virágpompát öltött a Szegedi József Attila Tudományegyetem világhírű botanikus kertje. A tó vize felmelegedett, s nyílnak a tündérrózsák. Sárga kelyhük szépségét a víz tükröződése még csak fokozza. A tóra hajló öreg fűzfákon a függőkosarakban pedig kibontották szirmaikat a mexikói pettyes orchideák. Légi orchideáknak is hívják ezeket, mert hazájukban nem a földön élnek, hanem fákon, és az ágakról nyúlnak le érdekes tarka virágaik. A június 28-i dunai Express koktél műsora Fellépnek: Hungária-együttes, Dragos Pál műsorvezető, Horváth Vilmos táncdalénekes, Wittek Mária táncdalénekes, Heller Tamás és Hegedűs Péter parodisták. A hajón a Röltex Vállalat fürdőruha divatbemutatót rendez, a legszebb fürdőruhát a részvevők között kisorsolják. A hajó 17 órak®r indul a Vigadó téri hajóállomásról. Jegyek válthatók az Express Ifjúsági és Diák Utazási Irodánál (V. Szabadság tér 16.) és a hajó indulása előtt 1 órával a hajóállomáson. A jegyek ára: 19,5 forint.