Magyar Ifjúság, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-17 / 3. szám

GYŐZÖTT A HARANG Egy termelőszövetkezet tagsá­gának közgyűlési döntését tesz­­szük szóvá, s hogy a személyes­kedés látszatát is elkerüljük, nem írjuk ki a falu nevét. A tétel 5 ezer forint volt, nem csekély ösz­­szeg ez egy ötezer holdas gazda­ságban sem. Az első javaslat úgy szólt, holdanként egy forintot ajánljon meg a tagság a falu út­törőinek, saját gyerekeiknek a nyári táboroztatásra. A másik ja­vaslat a templom harangjának ki­cserélését hozta szóba, az is öt­ezer forintos tétel volt. És miután választani kellett, a tagság a ha­rang mellett határozott, ilyenféle érvek alapján: „az itt marad, mi szülők is élvezzük, nemcsak a gyerekek”. Egy termelőszövetke­zeti tagság tagjaitól valahogyan más döntést tételeznénk fel, így azonban az úttörők otthon ma­radnak, s ha más nem is, a ha­rangszó majd jelzi nekik is az idő múlását... HÍ­REK AKIKET VISSZAVÁRNAK . A Szekszárdi Mérőműszergyárból 40 fiatal dolgozik az NDK üzemeiben. A vállalat gazdasági vezetői már jelent­kezésükkor arra kérték őket, hogy a há­rom évig tartó nagy szakmai tapaszta­latcsere után térjenek vissza az üzembe, ahol várják őket, s a munkájukra nagy szükség lesz. MAKETT © Sz­­kszárd városa kiállításra készül a Tanácsköztársaság helyi direktóriumá­nak 50. évfordulója alkalmából. A kiál­lítás érdekessége lesz a volt Úri Kaszinó makettje, ahol annak idején a Vörös Új­­ság megyei szerkesztősége nyert elhelye­zést. A szabó kisz fiataljai vállalták, hogy márciusig, a kiállítás nyitásának napjáig elkészítik a vöröskatona-egyen­­ruha pontos mását. SZÜLÖK AZ ÚTTÖRŐKÉRT­­ A Dombóvári 1071-es számú Hanti István úttörőcsapat 200 pajtása csapat­otthont kapott a szülök jóvoltából. Kő­műves és szobafestő papok hetekig tartó társadalmi munkával rendbe hoztak egy elhanyagolt helyiséget, a városi pártbi­zottság és KISZ-bizottság pedig barátsá­gosan berendezte a csapatotthont. FIATAL ÉRTELMISÉGIEK KLUBJA © A Paksi Ifjúsági Házban megalakult a Fáklya Klub, amelynek tagjai fiatal pedagógusok, mérnökök és mezőgazdasá­gi szakemberek. A klub önképzőköri jel­legű, a klubtagok zenei, irodalmi és kép­zőművészeti érdeklődését elégíti ki nagy sikerrel. TERÍTETT asztal gemencen­­ A behavazott gemenci erdőben fel­állított etetőknél lucernaszénát, vadgesz­tenyét és kukoricát csemegéznek a szarvasok, a sűrűből előmerészkedő őzek és vaddisznók. A gemenci vadre­zervátum híres vadállományának eteté­sére a vadgazdaság jól felkészült, napon­ta több fogaton szállítják a téli takar­mányt az ártéri vadon különböző részei­be. KEZDŐ PEDAGÓGUSOK FÓRUMA © Egésznapos beszélgetésre hívta ösz­­sze a téli szünetben a KISZ megyei bi­zottsága mindazokat a fiatal Tolna me­gyei pedagógusokat, akik szeptemberben léptek először katedrára. A 86 kezdő pe­dagógus a szegedi és pécsi Pedagógiai Főiskola képviselőinek jelenlétében mondta el tapasztalatait. A megyei ta­nács oktatási osztályának, valamint a KISZ-bizottságnak is sok tanulsággal szolgált a fiatal pedagógusok beszámoló­ja életkörülményeikről, munkakezdésük gondjairól és örömeiről. VAKÁCIÓ KŐSZEGEN :‘ Harminc paksi diá­k négynapos kő­szegi túrán vett részt a téli szünetben. A Paksi Általános Gimnázium és Szak­­középiskola KISZ-szervezetének szerve­zésében kitűnően sikerült a kirándulás. JELVÉNYEK VÁNDORÚTON • Ezer­­jelvényből álló gyűjteménnyel rendelkezik a KISZ dombóvári járási bi­zottsága. A jelvények mindegyike mun­kásmozgalmi és ifjúsági vonatkozású. Megtalálható köztük a VIT-ek, a MA­­DISZ, a DISZ és a KISZ valamennyi jel­vénye. A gyűjtemény érdekessége, hogy nem a KISZ-bizottságon „tartózkodik”, hanem vándorol a járás KISZ-szerveze­­teiben, miközben egyre gyarapszik. SÁRKÖZ NÉPMŰVÉSZETE Akik elsiratták a népművészetet, mondván: „Meghalt a régi paraszti életformával együtt, nincs már miből táplálkoznia”, azok ugyan­csak meglepődnének a Sárközi Népművészeti­­Szövetkezet neonfényes műhelyeiben. Báli Istvánné, Bona Árpádnné és a többi 38 sárközi népművész a szövetkezet művészeti tervezője és mellettük 550 sárközi asszony évente 8 mil­lió forint értékű szőttest, hímzést készít. A hagyományos motívumokat hamisítatlanul mentik át a mai használati tárgyakba, hiszen társadalmi igényünkké vált, hogy díszítsük környezetünket, otthonunkat. A jegykendő­­sarok motívuma, az ingván mintái a kor kö­vetelményei szerint függönyeinkre, asztalcsík­­jainkra, tv - térítőink­re kerülnek, és Sárköz szí­nei a piros, fehér, fekete, igazodnak a mai bútorszínekhez. A „makkos rózsa szőlőfürt­­tel”, a „három rózsa, három levél, három lak’” és a „csillagrózsa” pedig bejárta a világot, Londontól Párizsig. Több mint egy­harmada fiatal lány a Sárkö­zi Népművészeti Szövetkezet 550 dolgozójának. Ma sincs olyan ház a sárközi falvakban, ahol ne állna benn a szövőszék, a falusi szobák leg­világosabb helyein pedig ott a hímzőasztal. Sárköz népművészete így válik napjainkban valóságos népi iparművészetté. Egy évtizede tíz asszony kezdte, s ma 550-en folytatják. Báli Istvánné, a népművészet mestere szá­dat tervez Kezdeményezők és szorgalmasak . Csak azt ne higgyék, hogy ördöngő­­sen nehéz volt eddig eljutni. Egy csodát! Tele van a mi téeszünk fiatallal. Igaz, küldtük a gyerekeket iskolára, adtuk az ösztöndíjat, szerződtettük a tanulókat. Fiatalítottunk, hogy energiát nyerjünk. Ha jött egy szombati, vasárnapi saláta-, újburgonya-, málnaszedés, gyors rakodás, hiába kértük az idősebbeket, de a fiata­­labbja még engem, az elnököt is megelő­zött a felkelésben, így jártunk a nagyho­zamú, külföldi búzafajták meghonosítá­sával is. Fiatal szakember védte a hib­ridkukoricát is, s azóta elismeri Pálfán mindenki, hogy nemcsak az a jó, ami ma­gyar. És nem vakon védik ám az újat, hanem világos fejjel, mert értik, mert frissen tanulták ... Nyáron a meleget, őszön a hideget a traktoron is az viseli el jobban, akinek nem kopott még meg a személyazonossá­gija. Voltunk olyan vasárnapi munkán, földfelújításon, hogy húsz traktorral jöt­tek ki a fiatalok, s nem savanyú ábrázat­­tal, hanem fellobogózott gépekkel. Hát hogyne húzna a szívem hozzájuk! Külön akartak lenni a kertészetben, gyümölcsös­ben? Legyetek. Álljatok ifjúsági brigád­ba, ha úgy jobban esik a munka. Persze, védeni is kell őket, mert azért nem fe­nékig tejfel nálunk sem az ifjúi állapot. Még a nyáron megépült másfél millióból az új művelődési házunk. Minden téesz­­tagunk két munkaegységet adott hozzá, aztán mégis alkudozni kellett, hogy az itthon élő 130 fiatalt beengedjék. „Nem lehet felfűteni, nem győzzük tüzelővel"’ — mondták először, erre adtunk fát. „Hová tegyük őket, pingpongozni is akarnak”, jött az újabb ellenvetés. De most, vasárnap végre megtörtént a hon­foglalásuk! S ha már egyszer bent van a lábuk, onnan őket kiimádkozni sem le­het ... Haragudnom nem volt miért a fiata­lokra. Még akkor sem, ha hetvenen ösz­­szejöttek, s egymást sem tudták rendesen végighallgatni. Majd belejönnek ebbe is, a fontos az, hogy a munkáról tájékozot­tak, és mindenbe bele lehet őket vinni, mert fogékonyak, kezdeményezők, szor­galmasak. A KISZ-esküvőkkel is­ úgy voltunk eleinte, hogy adtuk a sátrakat, a ponyvát, a húst, a padokat, a nászaján­dékot, az egyetlen hintónkat is a lakoda­lomhoz, csak hadd sikerüljön jól minden. Nem mondom, hogy nem tették szóvá, hogy miért vagyunk annyi szívességgel a KISZ-esekhez. Dehát volt erre is vála­szunk: mert szeretjük őket, mert ők a mieink! Most itt van a nyakunkon a tél, mégis dolgozunk. A kertészeti lányok a dohány­nyal, a 40 hold seprőt­orókkal foglalatos­kodnak, és a 17 hold füzesünkről kötik a silóhordót, a vékát, a vesszőkosarakat el­adásra. Az építőbrigádunkban 50 fiatalt találnak, szarvasmarh­a-, sertéstelepünk épül, pár év alatt több ezer jószágot he­lyezünk el ott. Tudom, most a falu azt beszéli, megváltozik, elmúlik ez az én nagy fiatalpártiságom. Négy évig dajkál­tam, segítettem egy fiatal mérnököt, aki­nek, mikor közénk került, volt ugyan diplomája, de kohász, és nem gépészmér­nöki. Kapott tőlünk a négy év alatt egy garázsos családi házat, mint szakember autót vett részletre, évente 72 nap tanul­­mányi szabadságot élvezett, mert hogy a második diplomáját szerezte köztünk. Am­ikor nyaranta nagy munkában vol­tunk, ő beült a családjával az autóba, s szombat-vasárnap ment a Balatonhoz. Az embereknek azt mondtam: tanul, kell ne­ki a pihenés, várjuk ki, amíg végez, ilyen gépparkhoz, mint nálunk van, kell az ő tudománya. Hát ez a mérnökünk most itt­hagyott minket. Háromezerről három­­ezerötszázra emeltük a fizetését, amint az utolsó vizsgája is megvolt, de azt mondta: kevesli, többet érdemelne, eny­­nyiért nem marad. Eredj, vidd a diplo­máidat — gondoltam magamban, pedig talán nekem fájt a legjobban, hogy így történt. De ezt úgy fogom fel, hogy csa­lódtam egy emberben, ám egy ember még nem az egész ifjúság. EGYETÉRTÉS TSZ ELNÖKE ELMONDTA: LAKOS JÓZSEF, A PÁLFAI­ ­- A nyáron • Angliából érkeztek váratlan láto­gatók a Tolna megyei Lengyelbe. Gróf Appo­­nyiak jöttek haza vala­mikori kastélyukba, en­gedélyt kértek, hogy sé­tát tegyenek a 40 holdas ősi park fái között, és körüljárják a kastély­­termeket. Ez a kastély ma a du­nántúli mezőgazdasági szakmunkásképzés fel­legvára. Több mint hétezer fiatal növény­­termelő, gépész, zöld­ség- és gyümölcskertész, szarvasmarha- és ba­romfitenyésztő szak­munkás szerzett itt az elmúlt években bizo­nyítványt. A grófok lá­togatásakor 200 mező­­gazdasági szakmunkás­jelölt népesítette éppen be a kastélyt. Az igazgató kicsit gondolkodott, majd szí­vélyesen beinvitálta a grófi családot. (Mék látogatóban A vendégek emlékeik­be merülve, szótlanul járták a házat. A park­ban, az árnyas fák közt megbújva, felfedeztek egy új épületet, ahol 160 férőhelyes kollégiumot, 4 tantermet, előadóter­meket és komfortos pe­dagóguslakásokat ta­láltak. Továbbmenve strandfürdőre bukkan­tak, majd besétáltak há­rom gépműhelybe, ahol 143 munkagépet és 30 erőgépet számláltak ösz­­sze. Háromezer holdju­kon az iskola tangazda­ságára leltek, ahol, mint a tanulók elmondták, sertéseik havonta 26 ki­lót gyarapszanak, szem­ben az országos 18—20 kilogrammos átlaggal. Apponyi gróf fia ezek­­után megszámlálta a klubtermeket, ahol hét televíziót és sok rádió­­készüléket látott. Meg­fordultak az ötezer kö­tetes könyvtárban is, majd az iskola 24 mil­liót kitevő vagyonáról, a 300 személyes étterem, tornaterem és orvosi rendelő tervezett építé­séről is értesültek. Lett volna még látnivaló bő­ven, ám a vendégek, né­mi zavarral küszködve ekkor már sietősen bú­csút vettek.. — Köszönjük, hogy így gondját viselik min­dennek — mondták a grófék a kocsiba ülve, udvariasan. Mire az igazgató még udvariasabban így vála­szolt: — Nem tesz semmit gróf úr, igazán nagyon szívesen... A kastély

Next