Magyar Ifjúság, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-31 / 5. szám

Az író egy este meglátogatta az­­ édesapját. — Apa, te több hentesárúgyárban dolgoztál. Nem ismerős neked ez a név, Mészáros Gábor? Az apa, aki egyidős a századdal, rá­bólintott, s beszélni kezdett. Egy ha­talmas erejű, szőke, kék szemű le­gényről, aki pilleként emelte a fél marhákat, s öklének csapása pörölyös volt. Látta, többször is később is, 19-ben Az apa vöröskatona volt. Az északi hadjáratban „Julcsa” mellett szolgált, „Julcsa” a harminc és feles mozsárágyú volt, lövedéke hatalmas krátert ütött a földbe. Mészáros Gábor akkor az I. Vö­rös Hadtest politikai biztosa volt. — Egyszer láttam a harcok köz­ben. De kinek volt ott ideje ismerő­sökkel parolázni... Az író, Fülöp János — aki elé a véletlen sodorta Mészáros Gábor tör­ténetét, — a szőke, magas óriásból fekete, alacsony figurát gyúrt. Kicsit, erőset, feketét, mint a bors. Mészáros Gáborból '■— Bors Máté lett! KÉT ÉVSZÁM KÖZÉ SŰRÍTVE Ki voltál te, Mészáros Gábor? Egyetlen fénykép s néhány mo­zaikdarabka. Ennyit tudunk rólad. Azt sem tudjuk, hol születtél, él­nek-e a hozzátartozóid? Csak két évszámot ismerünk. 1896—1920. S a két dátum között — huszonnégy évbe sűrítve-zárva — egy hosszú életre elegendő vakmerő hősiesség, kommunista önfeláldozás rejtőzik. . Ki voltál te, Mészáros Gábor? A TOMSZKI JÓBARÁT­ ­ Az első világháború. Még felpánt­likázva, még harcias üdvrivallgás mellett gördült ki az első menetszá­zaddal a frontvonal. A fiatal hús­ipari munkást is ez vitte. A tél a Kárpátokban kemény, ke­gyetlen. Még az óriásokat is meg­viseli. A tavasz új csatákat hozott. És hadifogságot. Mészáros Gábor a tomszki hadi­­fogolytáborban sok magyart megis­mert. Az egyiknek később bizalmas barátja lett. Ezt a magyart Kun Be­látnak hívták. A taglóhoz, csontozókéshez szokott kéznek furcsa volt, amikor a tulai hadianyaggyárba vitték dolgozni. Orosz munkások vették körül. Meg­tanulta a nyelvüket, s amikor titkon markába nyomták a mahárkát, a „csomagolópapírról” már el tudta ol­vasni a bolsevikok üzenetét. 1917. Forradalom! Alig telt el"né­hány hét, s a tulai hadifoglyok tit­kárt választottak. Öt. 1918. április 14. Moszkvában ülé­sezett a" Forradalmi Hadifoglyok Kongresszusa. A tulai küldött Mé­száros Gábor volt. 1918. május. A breszti béke után a németek benyomultak Ukrajnába. A moszkvai Központi Agitátorképző Iskola hallgatói illegális munkára jelentkeztek. Mészáros Gábor is. — Elvtársak, én jól beszélek né­metül is, oroszul is. Küldjétek a né­metek házába, Ukrajnába ... Ellenséges megszállás, ismeretlen terület. Úgyszólván az ellenség orra előtt szervezte meg az illegális párt­­sejteket, s a veszéllyel mit sem tö­rődve sétált a német katonák között, s beszélgetett velük a proletárok ha­talmáról, a forradalom igazáról. Valaki „köpött”. Elfogták, s a haditörvényszék halálra ítélte. Há­ború volt, nem sokat teketóriáztak. A tárgyalásról egyenesen kivégezni vitték. Két katona kísérte. Mészáros kö­rülnézett — egy pillanat műve volt az egész —, s hatalmas öklét ütésre emelte. Megszökött a halál elől, mint rövid életében még annyiszor ... Furfang és mindig tiszta fej. Ez segítette át a német vonalakon. Nem sokat pihent Moszkvában. Sok volt még a törleszteni valója. Finnország­ba küldték, az ellenforradalmárok közé, majd ismét Ukrajnába. Legenda kelt szárnyra a szőke óriásról, akin nem fog a golyó. 1918. november 4. A moszkvai Dresden-szállóban magasra csapott az izgalom láza. Kun Béla az ősziró­zsás forradalomról beszélt, s arról, hogy a magyar kommunistáknak ott­hon a helyük. — Haza! Haza! — ölelgették egy­mást a magyarok. Az első kis csoportok november 6- án indultak útnak. Mészáros Gábor is köztük volt. Karácsony este volt. Mészáros Gábor másodmagával megvette a matróztól a gépfegyvert, a teli zsák patront a hozzávaló szalagokkal, s beült a rendelt kocsiba. „A Károly körút és Dob utca sarkán vártam rájuk egy másik ko­csival — írja Lengyel József. — Mé­száros Gábor áthozta a gépfegyvert és a patronokat... A kocsisnak öl­tözött spicli nem mert ellenkezni... A Népszínház utca környékére hajtottunk ... Vagy harminc lépés­re Szilágyi lakásától megállítottuk a kocsit. Mészáros Gábor felkapta a gépfegyvert­. — Gyorsan fizesse ki a kocsit, és jöjjön utánam a hátizsákkal! — mondotta. A kocsit ugyan gyorsan kifizettem, de a hátizsák olyan nehéz volt, hogy, miután lehúztam a bakról, képtelen v­oltam segítség nélkül a hátamra emelni... Mészáros már jött vissza. Rettentő dühös volt. . . — Eh! — és avval kikapta kezem­ből a zsákot. Mintha pelyhet vinne, rohant fel a házba. Mikor újra lejött, rettentően szi­dott engem, hogy micsoda ügyetlen és tehetetlen alak vagyok ... A mu­latságos tulajdonképpen az volt, hogy Mészáros Gábor nem tudta megérteni, hogy az alig 50—60 kilós zsák talán mégis nehéz lehet... Kü­lönben .Mészáros Gábor haragvása nem is volt valami tartós. Ahány­szor még találkoztunk, mindig meg­örültünk egymásnak...” lezár parancsnokképző-iskola felállí­tását, hogy mindenhol jó kezekbe kerülhessen a Vörös Hadsereg veze­tése. A Ludovikában valóban meg­nyílt ez az iskola. De már későn. Jú­lius 22-én... A tisztek árulása — amelyet Mé­száros Gábor oly hamar felfedett — ,kaput nyitott az ellenség előtt. Elvégeztetett... A film legendás hőse, Bors Máté (Sztankay István) A GÉPFEGYVER VÁSÁR TÖRTÉNETE Otthon. Budapest. Letisztította magáról a hosszú és viszontagságos hazatérés porát, s barátaihoz indult. Kun Bélához, Vántus Károlyhoz és a többiekhez. Talán az Ügynök utcai kis bútorozott szobában találkoztak, talán a későbbi „főhadiszálláson”, a­­ Visegrádi utcában. Ki tudná ezt ma már megmondani. Csak azt tudjuk, hogy Mészáros Gábor itthon is a „különleges fel­adatok embere” lett. Pozsonyba uta­zott például, hogy segítsen a szlová­kiai kommunista párt megalakításá­ban, a pozsonyi proletárdiktatúra előkészítésében. A mozaikdarabok között szeren­csére van egy éles pillanatfelvétel is. Lengyel József arról ír a „Viseg­rádi utca” című — ahogyan ő neve­zi — történelmi riportázsában, hogy Korvin Ottó egyszer behívta őt a szobájába, s elmondta: „ ... egy matrózzal áll összekötte­tésben, aki egy gépfegyvert akart neki eladni... csak később vette ész­re, hogy nem egyszerű „Ankáéival” van dolga ... hanem ez a matróz provokátor... talán a rendőrség küldte. — A matróz már mindent előké­szített. Ami a leggyanúsabb: ő szer­zi a kocsit is, amin a géppuskát el kell vinnünk ...” AKIT LENIN MEGDICSÉRT 1919. február közepén a KMP de­legátusai elindultak, hogy Moszkvá­ban részt vegyenek a Kommunista Internacionálé első kongresszusán. Március 2-ra kellett volna odaérje­nek ... „Az út ez idő tájt nem ígérkezett túlságosan könnyűnek. Két fronton keresztül vezetett Moszkva felé ... A delegáció két tagja nem vállalta a kockázatot és visszafordult, velem csak Mészáros Gábor, a későbbi mártír folytatta az utat — emléke­zett vissza Rudas László. — Vasúti összeköttetés nem volt, s az út leg­nagyobb részét szekéren vagy gyalog kellett megtennünk.” Tarnopolban Rudas Lászlót, mint „bolsevista ügynököt”, elfogták. Mé­száros Gábor kiszabadította. Gyalog mentek Vinyicáig. „ ... akkor vonult be oda a Vörös Hadsereg, amelynek támogatásával már könnyebben folytathattam az utat, most már egyedül, mert Mészá­ros Gábor, aki mint volt hadifogoly, jobban kiismerte magát— előrement. Amikor Kievbe érkeztem, március 23-a volt, akkor érkezett oda a ma­gyar proletárdiktatúra kikiáltásának híre.” Az Internacionálé kongresszusa azonban véget ért, s a két magyar már csak a bolsevik párt nyolcadik kongresszusán találkozhatott Lenin­nel. „A bemutatkozás után Lenin ki­fejezte örömét szerencsés megmene­külésem fölött (Mészárostól értesült tarnopoli kalandomról)”. A szőke óriás Lenin elismerő di­cséretével tért haza. A való élet legendás hőse, Bors alakjának mintája, Mészáros Gábor ÁRULÓ VAN KÖZTÜNK! Sietett. Itthon vártak rá. Szervezte a tanácshatalmat védő Vörös Had­sereget — az I. Vörös Hadtest poli­tikai biztosa lett —, s jelentésében, amelyben felfedte egyes régi, mo­­narchia-nevelte tisztek árulását, így kelt ki ellenük: „Vagy megtizedel­jük az áruló tisztikart, vagy a dikta­túra elveszett!” De nem a jelentésírogató embe­rek fajtájából való volt. Inkább a tetteké. Ő is egyike volt azoknak, akik türelmetlenül sürgették a pro­ „INGAJÁRAT”. BÉCS-BUDAPEST Mészáros Gábor legendája most vált valósággá. Illegalitásba vonult. Elvtársaival elkezdte a KMP újjászervezését. Többekkel együtt a nyílt utcán el­fogták, s gyalog kísérték a főkapi­tányságra. Megvárta, amíg egy for­galmas útszakaszhoz értek, s futás­nak eredt. Vakmerően elvegyült a járókelők tömegében. Bécsbe ment. Nyughatatlan ember volt. „Itt internálták az elvtársakat, otthon börtönbe zárták, most kell őrt állni a vártán ...” — fogalmazta meg, egyszerű szavaival. Hazaszökött, s szervezni kezdte Korvin Ottó kiszabadítását. Az egyik „láncszem” spicli volt, s újra rendőr­kézre került. Vakmerősége és lélek­jelenléte most sem hagyta cserben. Megszökött! Legendás merészségével „ingázott” Bécs és Budapest között, röpíratok­­kal megpakolva, pedig ekkor már országosan körözték. * Beszélt Bécsben az árulókról, a provokátorokról, a spiclikről, s meg­született a terv: a mozgalmat meg kell tisztítani! A „különleges felada­tok embere” erre is az első szóra­­ vállalkozott. IRÁNY: A TISZT GYOMORSZÁJA Külsejét megváltoztatta, s 1920 januárjában vonatra ült. A határon hetek óta állandó készültségben vár­ták, s a vasúti kocsit fehér tisztek szállták meg Királyhidán. Bilincsbe verték, a királyhidai fogházba vitték, hogy este tovább szállítják Budapestre. A zárkában ismét óriássá nőtt. Keserves erőlkö­dés után kiszabadította kezeit a bi­lincsből. Estére fordult. Hárman mentek érte... Amikor beléptek, Mészáros Gábor előreszegezte fejét, megfeszí­tette bikanyakát, s teljes erőből a tiszt gyomorszájának ugrott. Majd szemvillanás alatt kinn termett, s rájuk csapta a cellaajtót! Rohant, kifelé. Csak elérte a ha­tárt! Az­­őrt leütötte, de az nem ve­szítette el az eszméletét, s utána lőtt... Ütést érzett a fején, a vér el­öntötte, de rohant tovább. Ember­­feletti erejéből telhetett csak ez! Két napig bujkált a határon. Ét­­len-szomjan, vérezve. S hiába jutott át a Lajta-híd osztrák oldalára, a magyar csendőrök utána mentek, s a „kegyesen” szemhunyó osztrákok orra előtt hurcolták vissza. A kelen­földi laktanyába, a különítményesek keze közé. Éjjel volt, amikor a négy kommu­nistát — köztük Mészáros Gábort — felvitték a pincéből a pofozóba. Még egy-két „simogatás”, aztán dróttal egymáshoz kötözték őket, s autóra dobták gyötört testüket. Kettőt agyonlőttek, s úgy, kettőt pedig élve taszítottak az összekötő vasúti hídról a Dunába ... ★ A képernyőn pereg a történet. Borsnak drukkolunk. Az író elgondolkozva mondta: — A történetet folytatni fogom, regényt is írok belőle, de Bors nem hal meg! A történelem igazságszol­gáltatása tartozik ezzel Mészáros Gábornak és társainak ... Somos Ágnes

Next