Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-12-19 / 51. szám
Aranycsillagos DNFF-zászló December 20. olyan történelmi dátum Vietnam életében, amelyet nemcsak a Mekong-delta rizsföldjeinek parasztjai, nemcsak a Da Nang és a többi dél-vietnami város körül gyűrűt vont szabadságharcosok, nemcsak a felszabadított dél-vietnami területek iskoláinak tanulói köszöntenek, hanem annak a világméretű szolidaritási mozgalomnak katonái és hívei, amely megújuló erővel támogatja a vietnami nép igazságos küzdelmét. Kilenc esztendővel ezelőtt, 1960. december 20-án alakult meg a Délvietnami Nemzeti Felszabadítási Front, az aranycsillagos piroskék lobogó alá sorakoztatva mindazokat, akik Dél-Vietnamban szembe szállnak, S készek harcolni az amerikai agresszorok és saigoni bábjaik ellen. Az azóta eltelt közel egy évtized során a DNFF a felszabadító háború kipróbált szervezője és irányítója lett, a megszállóktól megtisztított területeken az új élet szervezője, s nemzetközi téren, a párizsi tárgyalóasztalnál, a vietnami nép igazi érdekeinek védelmezője. Száz és számilliók szolidaritása, segítsége kíséri ezt a küzdelmet. A DNFF zászlaját Moszkvában, Kairóban, Párizsban és Budapesten lobogtatja a szél, s ugyanezt a zászlót, amelynek láttán félelem tölti el az amerikai katonákat és szövetségeseiket, a haladó fiatalok százezrei emelik magasra a nyugati országokban is, Washingtonban és Londonban, New Yorkban és Rómában. S itthon, hazánk fővárosában és szerte az országban, ezt az évfordulót is a testvéri vietnami nép iránti szolidaritás demonstrációjává változtatja az az elemi erejű tiltakozás, amellyel népünk és ifjúságunk, KISZ-istáink elítélik a My Lai-i és a többi amerikai tömeggyilkosságot. 1946. december 19-én kezdődött a vietnami nép szabadságharca a francia gyarmatosítók, majd az örökségüket átvett Egyesült Államok félmilliós hadserege ellen. Vietnam népét nem törhették meg, s eljön a nap, amikor a betolakodóknak távozniuk kell vietnami földről! Szolidaritási felvonulás Dunaújvárosban — a Délvietnami Nemzeti Felszabadítási Front megalakulásának közelgő 9. évfordulója alkalmából — szolidaritási felvonulást rendeztek a középiskolások és szakmunkástanulók. A gimnázium II/c. osztályának kezdeményezésére 1500 fiú és lány járta végig a belváros főútvonalait a „Békét Vietnamnak!”, „Veled vagyunk Vietnam!” és más feliratú táblákkal, transzparensekkel.. Hacsaturján gratulál „Végtelenül boldog vagyok, hogy a mi Spartacusunk együttese aranyérmet nyert Párizsban, és még jobban örülök, hogy Kun Zsuzsa, a kiváló fiatal táncművésznő tehetségével meghódította a párizsiak szívét és különdíjat nyert. Szívből gratulálunk az egész balettegyüttesnek, Aram Hacsaturján” — táviratozta a Spartacus kiváló zeneszerzője a Magyar Állami Operaház igazgatójának. Megjelent Régi adósságot törleszt a Tankönyvkiadó gondozásában napvilágot látott új kötet, amely Szamuely Tibor válogatott cikkeit tartalmazza. Az 1908 és 1915 között megjelent írások Szamuely polgári radikális publicisztikájának legérettebb darabjai. Lendületes, gúnyoros stílusa élvezetes és a cikkek fontos adalékokat szolgáltatnak a századelő ellentmondásoktól feszülő, forradalomra készülő éveinek történetéhez. Gyakorlat teszi... Csakhogy ezt a bizonyos gyakorlatot megszerezni nem is olyan könnyű — például az ipari tanulóknak —, hiszen a szakiskolák nagy részének nincs meg a kellő felszerelése. Az Egyesült Villamosgépgyár ezen a gondon segített, amikor kitűnően felszerelt géptermet rendezett be a gyár 230 ipari tanulójának. A folyosón A Parlament folyosóján FOCK JENŐ, a kormány elnöke és MÉHES LAJOS, a KISZ KB első titkára beszélget. Időpont: az országgyűlés decemberi ülésszaka. A téma? Látatlanban is az ifjúság! Érdekvédelmi iroda A Pécsi Tanárképző Főiskolán megalakították az 1300 hallgató KISZ-érdekvédelmi irodáját. Az iroda munkatársai jutányos albérletet, alkalmi munkát, korrepetálást biztosítanak a hallgatóknak. Az eddigi tapasztalatok szerint életrevalóan hangolják össze a keresletet és kínálatot, úgy, hogy példájukat követve, már Pécs más felsőoktatási intézményei is hasonló diáksegítő irodák létrehozásán fáradoztak. Jöhet a hongkongi Hetek óta fenyegetőzik az a bizonyos A 2-es, hogy jön, hozza vírusait és olyan influenzafertőzést rendez sorainkban, hogy megnézhetjük magunkat. Most már jöhet. Az Országos Közegészségügyi Intézet 350 ezer adag szérummal várja a hongkongi vírusokat. Képünkön éppen tyúktojásokat fertőznek A 2-es vírussal. Ebből nyerik ugyanis az oltóanyagot. Szerencseszám: 13 Legalábbis szerencsét hozott annak a 13 diáknak, akik megnyerték az „Egyetemisták a fővárosért” című diplomaterv pályázat díjait. A tervek legjavát felhasználják fővárosunk korszerűsítéséhez. A díjakat ünnepélyesen adták át. Két vélemény a házasságról . Amikor Szókratésztől megkérdezte egyik tanítványa, mit tart a házasságról, így válaszolt : — Ha jó feleséged lesz, egész életedben boldog leszel. Ha viszont rosszasszonyod lesz, alkalmad lesz, hogy filozófus légy. Nősülj, meg... 2. VIII. Sándor pápa megkérdezte egyszer Allatius filozófustól, miért,nem lett pap. — Azért— válaszolta —, hogy megnősülhessek, ha kedvem támád. — Akkor miért nem nősült meg? — Hogy bármikor, ha kedvem támad, pappá lehessek... Időzavar •Rohanó korban élünk, az ember semmire sem ér rá. Erre utal az alábbi hirdetés is, amely egy stockholmi esti lapban jelent meg „Nagyon elfoglalt férfi olyan személyt keres, aki naponta elvégezné helyette az orvos által előírt félórás sétát”. Ösztöndíjas bányászgyerekek A tatabányai szénbányák, a jól tanuló középiskolás bányászgyerekeknek egyetemi előkészítőt indítottak. A legtehetségesebb tíznek pedig társadalmi ösztöndíjat ajánlottak fel az egyetemi évekre. Eltörött a ruhám! Törékeny ifjú hölgyet láthatunk a képen, legalábbis, ami a ruháját illeti. A selyemfényű fehér lepel ugyanis — a Tolnai Szövőgyár terméke — üvegből készült. Az üvegszövet sokfélleképpen hasznosítható. Készül belőle válaszfal, hajótest, bukósisak. A szövőlányok éppen azt próbálgatják, hogy akár menyasszonyi ruha is készülhetne belőle. Kár, hogy törékeny! Szex teenagereknek Megoldódott a szemérmes párizsi szülők gondja — írja a l’Humanité Dimanche —, ugyanis a napokban megnyitották a serdülők nemi felvilágosítását szolgáló kiállítást. Képek, fotók, színes diapozitívek, anatómiai modellek és a szöveges magyarázatok világosítják fel a 12—14 éves gyerekeket. Az ötlet kétségkívül jó. És mert nálunk sem megoldott a nemi felvilágosítás, talán, mit is megvalósíthatnánk. Űrséta? Nem. Legalábbis az Ember ezúttal nem a Holdon, hanem egy budapesti építkezésen látható.