Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-09-12 / 37. szám
Lumenben járt a Győzelem expedíció A gondosan szervezett útra térképet kaptunk. A városokat, melyeken áthaladtunk, kis fekete karikákkal jelölték. A végcélt, Szófiát, nagy piros kör jelezte a térképen. Ez a térkép pontosan tartalmazta a programot, de nem adhatta vissza azt a szeretetet, azt a lelkesedést, amellyel a bolgár főváros, a szófiai emberek fogadták a nemzetközi motorostúra, a Győzelem-expedíció részvevőit. Hosszú út áll mögöttünk bolgár földön is. Meglátogattuk a bolgárok aquincumát, Pliskát. Ma kis falu áll azon a helyen, ahol az évszázadokkal ezelőtti bolgár főváros volt. A bizánciak által elpusztított város, a múlt emlékeinek, a bolgár föld történetének kutatását a dimitrovi Komszomol fiataljai önkéntes építőtáborokban segítik. Pliskától 44 kilométerre van Sumen, ahol nekünk, magyaroknak különösen kedves és megható élményben volt részünk. Ebben a patinás kis városban áll Dimitraki Hadzsipanov háza, aki 1849. november 21-től 1850. február 16-ig menedéket adott az 1848—49-es szabadságharc vezérének, Kossuth Lajosnak. A régi ház mögött, az egykori kertben, modern új épület magasodik. 1969. március 21-én nyitottuk meg a „Bolgár—magyar barátság múzeumát’. Sumen után, Trnovóban töltöttünk két napot, majd Sipkára vezetett az út. Szófia határában ugyanolyan T—34-es harckocsik fogadtak, amelyekkel 25 évvel ezelőtt a szovjet hadsereg bevonult Szófiába. A harckocsik mögött végigmentünk a város utcáin, és a közel ötezer kilométeres út után befutott a Győzelem-expedíció a célba. Ágoston István HÁRMAS TALÁLKOZÓ Amikor a kapuk 10 órakor megnyílnak, az érdeklődök sokasága özönlik, hogy megtekintse a Budapesti Őszi Vásárt. A TERMELŐK A tavalyi első BOV —, ahogyan pesti szokás szerint már megszületett a rövidítés —, tulajdonképpen csak főpróba volt. Tavaly a kiállítók, az iparágak még csak „kóstolgatták”, milyen lehetőségeket nyújthat, milyen üzleti sikereket hozhat az őszi vásár. Idén már az előkészületek során egyre több kiállítási és árusítási igényt jelentettek be. Tarka kelmék, selymek és gyapjúszövetek, szintetikus anyagok, műbőrök és kötött holmik legújabbjait vonultatták fel. Cipők és ruhák, bőröndök és női táskák, kalapok és kesztyűk nagy választékát láthatják és vásárolhatják az érdeklődők. A termelők azzal az őszinte törekvéssel hozták ide áruikat, hogy a sokat kifogásolt, csak bemutató jellegű kiállítás, után végre árut kínáljanak. Korszerűt és szépet, hasznosat és tartósat., A KERESKEDŐK A Divatcsarnok műszaki osztályának árusítóhelye — a vásár területén — egyetlen délelőttön rekordforgalmat ért el. De sorolhatnánk hasonló példákat. A közönség érdeklődése és igénye bizonyítja, hogy ma már választékra van szükség. Éppen ezért jó, hogy a Pamutnyomóipari Vállalat például többségében exportra készített, és különféle kiállításokon aranyérmet nyert méterárait árusítja a pavilonban. Ugyancsak hasznos ötlet, hogy a „Csináld magad” barkácspavilonban sokféle hasznos apróság kapható, amely a lakás szépítésében, vagy akár a szabad idő tartalmasabb eltöltésében segít a látogatóknak. A LÁTOGATÓK özönlenek a kapun a vásár területére. Van, aki szabad délutánját nézegetéssel tölti itt. Mások valami különlegeset, másutt nem kapható holmit szeretnének vásárolni. Egyeseket a műszaki újdonságok érdekelnek. A fiatal házasok, a bútorpavilonban az új magyar vagy import bútorok között szeretnének szétnézni. S vannak, akik a különféle vendéglőkben, éttermekben egy jóízűen fogyasztható vacsora reményében látogattak el az őszi Vásárra. De senki sem távozik üres kézzel. Az őszi Vásár a termelők és kereskedők, a fogyasztók nagy találkozása. S bizonyára ráirányítja az ipar figyelmét arra, hogy a keresett holmikat készítse; a kereskedőnek bebizonyítja, hogy nem eladni, hanem kereskedni kell, s a fogyasztót is meggyőzi, hogy — bár vannak hiánycikkek — az ipar és kereskedelem közös törekvése, minél gazdagabb legyen az árukészlet, és minél sokrétűbb a választék. ) K. M. ( A Wartburg az úttest egyik oldaláról a másikra kígyózva felvágódott a járdára és 120 kilométeres sebességgel rohant neki a ház falának. A csattanásra még azok is ijedten húzták váltók közé a fejüket, akik nem látták az eszeveszett száguldást. Az utcán pillanatokig mozdulatlanságba merevedtek az emberek. Először egy szürke kabátos férfi ocsúdott fel. Az idomtalanná roggyant kocsi felé futott, hogy segítsen utasain. Valaki berohant a házba, az egyik földszinti lakásból telefonált a mentőkért. Többen a Wartburg beszorult ajtaját próbálták kinyitni, mire sikerült, a rohamkocsi —, amelyet menetből rádión irányítottak a helyszínre — szirénázva megérkezett. Amikor a három eszméletlen fiúval újabb szirénázás közepette elrobogott, az emberek egymástól kérdezték... — Mi történt? Ezt kérdeztem meg én is a kórházi ágyon fekvő B. Attila, 16 éves cukrászipari tanulótól, pár héttel az esemény után, amikor az orvos már megengedte a beszélgetést. Attila a Wartburg egyik utasa volt, nyúlánk, csontos fiú. Barna szemében értelem és szomorúság. Halkan szégyenérzettel mondja el a történteket. — A Ferencvárosban lakom. Azon az estén nyolc óra körül mentem fel a barátomhoz — őt is Attilának hívják. Gimnáziumba járt, de az eset miatt kicsapták. Nem volt dolgunk. Meg gylikőrt ittunk, majd lementünk sétálni, aztán fel hozzánk. Közel lakunk egymáshoz, nálunk diólikőrt, meg pálinkát ittunk. Újból lementünk az utcára. Útközben az autókról beszélgettünk, többet meg is néztünk. Vitatkoztunk a márkákon. Szeretjük a kocsikat. Akinak volt zár- és indítókulcsa Wartburghoz, azt rázogatta a zsebében. Az Ipar utcába mentünk. A XI-es számú ház előtt egy jól ápolt, piros Wartburg állt Az utca néptelen, a világítás gyér, amikor meg a pálinka felébresztette bennünk a kisördögöt. Atti sokáig nézte a kocsit, aztán elővette a kulcsait, megkérdezte... Ellopjuk? Megvontam a vállam, s azt mondtam: nincs jogsim. Na és aztán — mondta ő. Azzal az ajtóba tette a kulcsot. Nyitotta. Beült, kinyitotta nekem is a másik ajtót, indított. A motor engedelmeskedett, pillanatokon belül a Mester utcában, majd a Körúton hajtottunk. Atti elég jól vezetett, apjának is van kocsija, valószínű azon gyakorolt. Hová menjünk? — kérdezte. Menjünk Kispestre Lacié lehoz. Mentünk. Lacinak leesett az álla, amikor meglátott bennünket. Atti faterjáé, mondtam magyarázólag a kocsira. Miután Laci beszállt, Atti azt mondta, hogy a Várba megyünk. Lakik ott egy lány ismerőse, hadd lássa, milyen jó fejek vagyunk. Az Üllői úton úgy száguldott végig, mint a meszes. A lányt nem találtuk otthon — szerencsére —, aztán teljes gázzal le a Vár meredek utcáin. Csak úgy kacsázott az álló meg a mozgó kocsik között. Úgy látszik, a pia akkor érte el a hatást. A Batthyány utcában, aztán megcsúszott a kocsi. Ide-oda vágódott az úttesten, majd fel a járdára. Egyszercsak azt láttam, hogy egy házfal közeledik rettenetes gyorsasággal. Még időm sem volt összehúzni magam, amikor úgy éreztem, hogy az egész házfal rámszakad. Többre nem emlékszem. — Milyen sérülésekkel hozták be őket — kérdeztem az ágy mellett álló orvost. — Mindhárman agyrázkódást, ezenfelül Atti nyílt fejsérülést, Attila combcsonttörést, Laci combnyakcsonttörést szenvedett. — Megérte? — kérdezem Attilát. Könnyes szemmel válaszol: — Amelyik fiatalnak egy csöpp esze van, az ilyet soha nem tesz. Imhof György SZÁGULDÓ MÁMOR