Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1969-09-12 / 37. szám

Nemzetközi jazzfesztivál Nagykőrös város Tanácsa és a „Róna” vendég­látó vállalat szeptember 20-án és 21-én nemzetközi ifjúsági jazzfesztivált rendez Nagykőrösön. Megtudtuk, hogy hazai zenekarokon kívül an­gol, lengyel, osztrák és NSZK-beli együtteseket is várnak az érdekesnek ígérkező fesztiválra. Egyúttal itt tartják az Európai Jazz Federáció oktatási szekciójának soronkövetkező konferenciá­ját is. I VICTOR STORY Victor: egy név. Sőt, fogalom. Legalábbis az osztrák könnyűzenei életben. S egyre inkább Európa más országaiban is. Victor: egy osztrák táncdalénekes. Népsze­rűsége rajongóinak szá­mával, s (ami ezzel ösz­­szefügg), lemezeinek számával mérhető. Az pedig ugyancsak nagy. Sőt, egyre nagyobb lesz. A rendkívül népszerű Victorral Innsbruckban találkozott a RIT­MUS... Először is azt tudtuk meg Victortól, hogy sokáig Ferry Gillming néven éne­kelt. — Mióta énekel? — Kilencedik éve szere­pelek táncdalénekesként kö­zönség előtt. Annak is már ötödik éve, hogy megnyer­tem az Európai Ifjúsági Slágerkupát. Az olyan for­dulatot jelentett életemben, hogy azóta még a nevem is más. Akkor lettem Vic­tor. — Hogyan lett énekes, kedves Victor? — Színész Iskolába jártam Grazban. Akkor még Szó sem volt arról, hogy valaha is énekes leszek. Miután megkaptam a diplomát, Svájcban szerepeltünk egy truppal. Szép, komoly sze­repeket játszottam. — Milyen szerepkörben? — Hősszerelmes voltam. — De ez még mindig tá­vol esik a táncdalénekléstől, nem? — Vissza-visszatértem Grazba. Egy alkalommal, merő kíváncsiságból, meg­néztem egy tehetségkutató versenyt. Táncdalénekes-je­­löltek versengtek egymás­sal. Mellettem ü­lt a néző­téren a barátom. Egyszer csak cédulát nyom a mar­komba. Ezt olvastam rajta: „RÉSZT VENNI!” Azt hit­tem, viccel. De én értem a viccet. Szeretem is. A­zín­nal jelentkeztem. — És megnyerte a ver­senyt . . . — Igen. Sablonos törté­nés? — Ahogy vesszük! — De hadd folytassam! Pinceklubokban kezdtem énekelni. . Szülővárosomban, Innsbruckban. A teenage­­rek szívükbe zártak. Ezután következett az öt év előtti innsbrucki Európai Ifjúsági Slágerkupa. — Utólag is gratulálunk. — Köszönöm. És az is jól esett, hogy a RITMUS megkérdezett. Elárulhatok valamit? — Tessék! — Régebbi nevemben a Ferryt szívesebben írtam volna egyszerűen csak Fe­rinek. — Miért? — így hívják az édes­apámat, aki Budapesten született. Így vált a Victor story végül is: Feri sztorivá. Két vélemény Egyik hetilapunkban a Beatles-együttesről ol­vastam. Bár nem vagyok a Beatles elvakult ra­jongója, de nagyon sze­retem a beat-muzsikát, amelynek „megalapítá­sa” az ő nevükhöz fű­ződik. Ezért lepődtem meg azon, hogy az a he­tilap így ír róluk: „■■■si­kerük a dilettantizm­us világraszóló megdicsőü­lése’’. S hogy: „nem iga­zán tehetségesek”. A Beatlesről sok min­dent el lehet mondani. Még arra is okot szol­gáltatnak (főként visel­kedésükkel), hogy bírál­juk is őket. De tehetsé­güket ilyen kurtán -fur­­csán kétségbevonni ?! Ez messze jár az objektivi­tástól. Következésképp az igazságtól is. Az ilyen „kitételek” miatt hitelét veszti bár­milyen cikk is. S a cikk többi része is, amely pedig a realitásokon alapszik. Vagyis: rossz módszer ez. Célra nem vezet. Komolyan beszélni, meggyőződésem, csak komolyan lehet. Nagy Zoltán (szolnoki olvasó) Készítsünk együtt filmet! Együtt készítettünk filmet. Hónapokon keresztül. Attól kezdve, hogy elkövetkezett a „Készítsünk együtt filmet!” című tv-sorozat első adása. Mikor is? Azaz hogy: jóval előbb. Már akkor megkezdődött, amikor a Magyar Televízió egyik esti adásában és a Ma­gyar Ifjúság ezeken a hasábo­kon bejelentette közös vállal­kozását. Azt, hogy készítsünk együtt filmet. Ehhez először is filmnovel­­lák­ra volt szükség, hogy kivá­laszthassuk, amelyik megfil­mesítésre, egy játék erejéig is, legldvált alkalmas. Közösen meghirdetett filmnovella pá­lyázatunkra — emlékeznek még rá olvasóink és tv-né­­zőink — számtalan pályamű érkezett. Amatőröktől, aho­gyan kértük. Sok jó írást és sok jó amatőr írót fedeztünk fel közöttük. Megjelentettük őket. Biztattuk őket. Ki tudja, miből lesz a „cserebogár”? Az egyik írásból megfilme­sítésre kijelölt „alapmű” lett. Megtörtént az „alapkőletétel”. Nyilvános tv-adász van. Az erre az alkalomra összeállított és összehívott dramaturgiai ta­nács nyilvános ülésén. Minden így történt,, miköz­ben együtt készítettünk fil­met, nyilvánosan. A legna­gyobb nyilvánosság előtt vá­lasztottuk ki az amatőr rende­zőjelöltek közül az amatőr ren­dezőket — négyet —, akiknek az lett a feladatuk, hogy né­gyen négyféleképpen készítse­nek filmet a kiválasztott film­novellából. Az amatőr szerző piron­kodva ült akkor a kamerák előtt, s hallgatta a vitát művé­nek sorsáról. Folytassam ? Úgy készítettünk együtt fil­met, hogy nemcsak a résztve­vő amatőr filmesek készítet­tek együtt filmet. Sokkal töb­ben voltunk mi ezekben a hó­napokban filmcsinálók. A Ma­gyar Televízió és a Magyar Ifjúság jóvoltából, nagyon so­kan. A tv-nézők nagy tábora. Úgy készítettünk együtt fil­met ezen a nyáron, kedves ol­vasóink, kedves nézőink, hogy: nemcsak azt ismertük meg, hogyan kell filmet csinálni. Hanem azt is — s ez a fonto­sabb, szebb, nagyobb eredmé­nye vállalkozásunknak —, ho­gyan kell filmet nézni. Ho­gyan kell és lehet a filmben meglátni­ a filmet. Kicsit tanultunk. Kicsit szó­rakoztunk. S mit mondjak még? Sok kicsi sokra megy ... Gondolom, ezért különösen megindító ez a búcsú. Tv-so­­rozatunk befejeződött A ked­di adás után úgy éreztük, jól fejeződött be. Ugyanolyan jól, mint ahogy elkezdődött. Leg­alábbis reméljük, hogy így van. Reméljük, hogy még sok­szor lesz ez majd­ így. Hogy sok ilyen sorozatot láthatunk­­a tv-ben. Filmről. Nem film­ről. Sok mindenről, amivel el­szórakozunk. Ami tanít ben­nünket. Szépre. Jóra. Hasznos dol­gokra. Csináljuunk minél többször együtt ilyen hasznos dolgokat S. Gy. F. A búcsúadás a Magyar Televízió ifjúsági osztályának és a Magyar Ifjúság szer­kesztőségének közös vállalkozása, a „Készítsünk együtt filmet!** című nyolc részes tv-sorozat kedd este véget ért. Az utolsó adásban — emlékül és em­ékeztetőül — a műsor vala­mennyi szereplője, közreműködője díszes emléklapot kapott: Gacs Gábor remek alkotását. Az amatőr rendezők bőrbe kötött diplomát kaptak. A díjak odaítéléséről a nyilvános zsűri és a szavazólapokat beküldő kö­zönség döntött. Rendezői díj: BUGLYA SÁNDOR (4-es film) Operatőri díj: GULYÁS JÁNOS (3-as film) Közönség díj: BUGLYA SÁNDOR (4-es film) A közönség szavazatai alapján: Legjobb leányalakítás díja: GROÓ HENRIETTE (3-as film) Legjobb fiúalakítás díja: KOVÁCS BÉLA (4-es film) A beérkezett közö­nségkritikák közül a legjobb, a Kritiku­sok díját kapta: DOMBOS FAL. 16 DUBROVNIK Concord Singers A XX. dubrovniki nyári játékok utolsó napjainak egyikén a Balázs-templom előtt hangversenyt adott a vi­lághírű angol ének­­együttes, a Concord Sin­gers. A hangverseny in­gyenes volt. A Concord Singers ugyancsak világ­hírű patronálója gon­doskodik arról, hogy be­lépti díjak nélkül is koncerteket adhassa­nak: BENJAMIN BRIT­TEN, a nagy angol ze­neszerző. Az esti kon­certről így számol be a RITMUS tudósítója... A Luxa téren, szemben a Sponza-palotával (épült 1316 —1321 között), s szemben a Roland-oszloppal (amelyet 1418-ban emeltek), a Balázs­­templom (1715-ből) lépcsőjén felsorakozott­­a Concord Singers. Nyolc hölgy és hét férfi. A nyolcadik férfi, a kar­mester, aki már a karmes­teri pulpituson állt, amikor kiderült, hogy nincs kotta­állványa. (Kottái voltak!) A hiányt meglepő természe­tességgel oldották meg. Köl­csönkértek egy széket a szomszédos kávéház tera­száról. A­­közönség részben állt a Luza téren. Részben ült: a fényes fehér kövezeten,­­ a Roland-oszlop lépcsőin, továbbá a templom lépcső­jén, sőt, márvány lépcső­­korlátján is. A műsor egy remek kis Britten-kompozícióval kez­dődött. Az énekhez aláfes­tőzenéül a tenger mormo­­gása s egy szökőkút csobo­gása szolgált. A befejező dallammotívumból egy ga­lamb — a Roland-oszlopon ültében — néhány hangot ,,kilopott”, folytatott. Való­­ságos kis zárószólamot csi­nált. A karmester már lein­tette az énekkart, mert pro­­dukcióju­knak „hivatalosan” vége volt. Nézte és hall­gatta az „éneklő” galam­­­bot. A közönség szintúgy. A galamb-szóló után hang­zott csak fel a taps. Két madrigál szám után a karmester angolul beje­lentette: — Egy népdal következik. A címe kissé furcsa. Ilát még kiejteni milyen nehéz! — mondta, majd magyarra fordította a szót! — „Tú­rót eszik a cigán­y”. — Majd hozzátette, de ezt már megint angolul: — Ez a kis kompozíció a nagy Kodály Zoltán alko­tása. A név hallatára — előleg­ként s természetesen feltörő örömből — viharos taps tá­madt. • • üdvözlet és még más is Kedves RITMUS!­s Korda Gyurival Lip­csébe jöttünk át Sopot­­ból, ahol nemzetközi da­losversenyen vettünk részt. Díjat ugyan nem hoztunk el onnan, de a második hely kárpótolt bennünket szép erkölcsi sikerrel. Itt, Lipcsében — a változatosság kedvéért — nem fesztivál-ügyben tartózkodunk. Egyszer az is előfordulhat, hogy nincs verseny. Igaz?! Bár izgalmakban, lám­palázban nincs hiány. Egy tv-adásban lép­tünk fel Korda Gyuri­val. (Milyen sikerrel? Gondolom ...) Én, szeptember végén megint visszajövök a Német Demokratikus Köztársaságba, ahol kül­földi énekeseikkel kon­­certkörutat teszünk a nagyobb városokban. Szívélyes üdvözlettel: Harangozó Teri

Next