Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-09-12 / 37. szám
HENRI DÜNANT VENDÉGE“ »> Elmondta: Takács Marika, a tv bemondónője Amikor elindultam Svájcba, hogy a zürichi televízióban végigkonferáljam a csereegyezmény alapján megrendezésre kerülő Magyar Estet, betettem a bőröndömbe két könyvet. Arra számítottam, hogy majd nagyokat alszom, s kiolvasom a könyveket. Persze, ebből semmi sem lett Szinetárt Miklósnak, kéttagú, minidelegációnk vezetőjének, s nekem, percnyi szabadidőnk sem volt. Voltunk Luzernben és Engelbergben, szabadtéri színpadon láttuk a Broadway egyik leghíresebb musicaljét, amelynek címe Fiddler on the Roofs, azaz Hegedűs a háztetőn. Dorothea Furrer, a legnépszerűbb svájci bemondónő —, akit a magyar nézők is megismerhettek —, végigjárta velünk Zürichet, megmutatta a televíziós stúdiókat, s jártunk vendégségben is, ahol megkóstoltuk a svájciak nemzed leledelét, a fondue-t, s nemzeti italukat, a körtepálinkát. A fondue sajtos massza, tűzálló tálban melegítik az asztal közepén, a vendégek, pedig körülülik a tálat, s hosszú villára tűzött kockakenyerüket belemerítik. ‘ Egy tálból cseresznyéztünk... A négynapos svájci út FLAMINGÓ TÁNCOSNŐ VOLTAM... Elmondta: Margittai Ági, a Mikroszkóp Színpad tagja. Spanyolországban jártam, a San Sebastian-i filmfesztiválon. Ritka összetételű delegáció volt, csupa nő: Kiss Manyi, Elek Judit, Huszárik Józsefné, a Hungarofilm képviseletében és én. A négy „grácia”... Kezdem a .,keserű pirulákkal”, azzal, ami nem sikerült. Nem láttunk jó filmeket, s nem találkoztunk márkás nevű világsztárokkal. Vittünk magunkkal háromnégy fürdőruhát, könynyű nyári holmikat, s itthon hagytuk a kabátokat, esernyőket, mert minek az, hiszen spanyolhonban mindig tikkasztó a meleg... Erre alaposan — szó szerint is — „ráfáztunk”! Atenger jéghideg volt, folyton zuhogott az eső,s mi összebújva, egymást melegítettük. De a legnagyobb fájdalmunk az volt, hogy nem láttunk bikaviadalt, mert azt is elmosta az eső! Egy napot töltöttünk a csodálatos szépségű Madridban, s ebből csak másfél óra jutott a Pradóra, amelynek kincseibe úgy belefelejtkeztünk, hogy hajszál híján lekéstük a repülőgépet, s Kiss Manyinak el is veszett egy bőröndje... A legnagyobb élményem egy fogadás volt, alatt volt egy különös élményem, amelyet valószínűleg annak köszönhetek, hogy olyan szívhezszólóan beszéltem a Magyar Televízióban Henri Dunantról, a Nemzetközi Vöröskereszt megalapítójáról... Amikor megérkeztünk Engelbergbe, a hegyek között meghúzódó kis városba, amint kiléptem a kocsiból — életemben először —, elájultam! A hirtelen légnyomáskülönbségtől leszaladt a vérnyomásom, s a kórházban tértem magamhoz. A vendéglátók félbe akarták szakítani a kirándulást, de a sarkamra álltam, nem engedtem, s többszöri átszállással felmentem a síliften a háromezer méter magas csúcsra. Csak nem hagyom, hogy kifogjon rajtam az Alpok! amelynek végén műsort rendeztek. A vendégek — talpig szmokingban és estélyi ruhában — leültek a földre, s úgy csodálták az aprócska színpadon megjelenő flamingó táncosokat, két nőt és egy férfit, akik kasztanyettát pergetvecsattogtatva járták jellegzetes spanyol táncaikat. Amikor már egészen felforrósodott a hangulat, a férfitáncos sétálni kezdett a közönség soraiban. Megállt előttem, vállamra dobta a kezében tartott kendőt, s táncolni hívott... Most jól jött táncos múltam! Nem tudom, meddig jártam velük önfeledten a táncot, csak azt tudom: csodálatos élmény volt! _^j ji^MPnatt|yi¥JFJ_ jMi j£$&jl fitest a k^kSI zr MtS&a*. ’S' a«** il «*#% r!§i||| / ..yh $s$ j MgM | jg*m. | i^m ? HJ&s |*f^ SUI ] f||p | i 1 |g|| * H ónapokkal ezelőtt elnyarat a jugoszláv tengerparton töltöm majd el. Még tavasszal, amikor elkezdődtek a „Huncut kísértet” próbái, Békés András, a vendégrendező megkérdezte, nem volna-e kedvem leszerződni a nyárra a Szentendrei Teátrum előadásaira? Volt. Kezet csaptunk, s nem bántam meg! A száraz próbákat Békés András lakásán kezdtük el, s aztán a helyszínen, Szentendre főterén folytattuk. Ritka, először kicsit furcsa, de aztán annál izgalmasabb élmény volt: színházat csinálni a premier plattban! Miközben mi próbáltunk, a város tovább élte megszokott életét. Vásároltak a szomszédos közértben. A Jeunesses Musicales tavalyi, lisszaboni kongresszusán hallotta meg hegedűjátékomat és Kiss Gyula zongorajátékát a svéd ifjú zenebarátok szervezetének elnöke, s meghívott bennünket koncertkörútra. Augusztusban csaknem három hétig voltunk Svédországban. Első koncertünk a stockholmi Nemzeti Múzeumban volt, ahol még a lépcsőin is ültek. Sok helyen jártunk, de az egyik legérdekesebb Vik volt, a zenei tábor, Uppsalától tíz kilométerre. A Viki kastély 1600 körül épült, kis tó partján. Nagyom romantikus és misztikus hely, a vacsorát a pincében tálalták, imbolygó gyertyafény mellett, s elmondták, hogy a kastély „TESSÉK JOBBAN DADOGNI!“ Elmondta: Sztankay István, a Nemzeti Színház tagja, sétáltatták a gyerekeket. A rendező a nézőtér első sorában ült, mi pedig a színpadon voltunk, s köztünk bonyolódott egy utca,forgalma, suhantak az autók. Kicsit tessék félre állni!’’, kérte a rendező a bámészkodókat, akik minden színpadi helyzetet azonnal lereagáltak és meg is kritizáltak... Először megdöbbentünk. Szokatlan volt ez az állandó közönség. Aztán annál nagyobb kedvvel próbáltunk, s a premierre valamennyiünk lámpaláza nyomtalanul eltűnt. A környező házak ablakai páholyokká alakultak. Az egyik főpróbán, amikor Jutka Perzsi, azaz Psota Irén üstökénél fogva megforgatta a tatár kán levágott fejét, a műfej szép ívben berepült az egyik nyitott ablakon, s még fokozta a nézők harsány mulatságát. Az egyik ablak tulajdonosa, egy kedves, idős néni, odahívott magához s azt mondta: „Tessék a szerep szerint egy kicsit jobban dadogni, Szabó Gyulának pedig azt üzenem, hogy tessék jobban csuklani!” A MEGBOKROSODOTT HEGEDŰ Elmondta: Perényi Eszter hegedűművésznő „főbérlői” állítólag kísértetek. Nem szorgalmaztuk velük a találkozást! Gyönyörű időnk volt, azt mondták, hogy hatvan-hetven éve nem volt ilyen ragyogó svéd nyár. Csak egy napig esett az eső, de attól is nagyon megijedtem. A hegedűm régi hangszer, egy 1732-ből való Josef Guarnerius. A hirtelen időváltozásra megbokrosodott, s úgy szólt, mint egy repedt fazék! Másnapra kiderült az ég, s az" én kedélyem is: a hegedűm megnyugodott ... Mióta hazajöttem, keresek, de nem találok egy magyar—svéd szótárt. Szeretnék megtanulni svédül, hogy ha jövőre visszamegyek, meg tudjam értetni magam, ugyanis az egyik leghíresebb, mai, svéd zeneszerző, Sven-Erik Johanson, nekem ajánlotta Hegedűversenyét, s valószínűleg én fogom bemutatni, Göteborgban... A svédül tanulást már Stockholmban elkezdtem, tudom azt, hogy a „sjöldpadda” teknősbékát jelent, mert nem a teknősbékaleves. Kezdetnek, ugye, nem is rossz? Felmentem a háromezer méter magas csúcsra csináltunk Színházat premier plánban! Kasztanyettával járták jellegzetes táncukat A viki kastély 1600 körül épült... ÖSSZEÁLLÍTOTTA: SOMOS ÁGNES