Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1969-10-10 / 41. szám

9 Irány az egyetem! Hőtan II. rész Adás: 1969. X. 16. 17,16 órakor 1 Mennyi hőmennyiséget kell 1 kg —20° C-os jéggel közölnünk, ha abból 120° C-os vízgőzt akarunk készíteni? A forrás­pont előtti párolgást hanyagoljuk el és te­gyük fel, hogyha vízgőz melegítése állandó nyomáson történik. Végeredmény: Q 1 738,8 cal. 2 Egy termoszban, melynek hőkapacitá­sa 0,1 kcal/°C 3 liter, 20° C-os víz van. Belevezetünk 100 g 120° C-os vízgőzt. Mennyi lesz a kialakuló egyensúlyi hőmérséklet? Az ilyen feladatok megoldásánál feltételezzük, hogy a környezettel semmiféle hőkicserélő­dés nem lehetséges és a folyamatban így csak az említett két rendszer vesz részt. Végered­mény: 1­­ 39,6° C. Mi lesz az egyensúlyi hőmérséklet, ha 100 gramm —30° C-os jégre 50 gramm 120'’ C-os vízgőzt vezetünk? Eredményül 35,29 g-ot kapunk. Ennyi gőz 100 ° C-os vízzé alakul, így összesen 135,29 g 100° C-os víz keletkezik és marad 14,71 g 100° C-os gőz. /I Egy gépkocsi 50 km/h sebességnél 100 km-ként 8 liter benzint fogyaszt. Hány LE átlagos teljesítménnyel dolgozik a mo­tor, ha a hatásfoka 20%-os? (A benzin égés­hője 11 000 kcal/kg, sűrűsége 0,7 kg/dms). Végeredmény: 9,4 LE.­­ Milyen magasról esett le az az ólomda­**­rab, melynek hőmérséklete teljesen ru­galmatlan ütközés következtében 5° C-kal növekedett meg, ha feltételezzük, hogy a ke­letkezett hő fele az ólom felmelegítésére for­dítódott? (c(ólom) 0,03 cal/g° C.). Házi feladat: Kalorimetrikus úton akarjuk meghatározni egy rézezüst ötvözet (súly) #/C- os összetételét. Az ötvözetet 100° C-ra mele­gítjük, majd egy 0,05 kcal,00 hőkapacitású termoszba dobjuk, melyben 100 cml 20° C-os víz van. A kialakuló közös hőmérséklet 23° C. Az ötvözet tömege 50 g. Mi a °/C-os össze­tétel? VIZESEK Alig hallható csobbanás, a rakparton elhúzó teherautó zaja elnyomja ezt is. Horgász lépked, egykedvűnek látom az arcát, pedig csupa feszültség, rejtett izgalom. — Áztatja a madzagot — kajánkodik né­hány járókelő. A madzagot alig egy-két centiméterre tű­rtem követni a víz alá tekin­tetemmel. Zavaros a Duna, hordalékot cipel magával, gyárak, városok szennyét. Or­szágokat köt össze és városo­kat választ el egymástól. Hi­dak ívelnek át fölötte, mert az ember nem törődött bele az elválasztásba, és különben sem tudta volna megkerülni a nagy vizet. Nem tudom, ki hogyan van vele, engem kétszeresen érde­kel a nem látható világ, a víz alatt rejtélyes építményeket képzelek el, feltehetőleg még a gyerekkori mesék következ­tében. A valóság prózaibb és fontosabb. Csövek és kábelek lapulnak a mederben. A sod­rásig érnek a szennyvizet hor­dó nyomócsövek, gázvezeték fölött hömpölyög­­a víz, és lejjebb, a fenéktalajban víz­csövek húzódnak. Víz folyik a víz alatt, magamfajta egyén­nek, aki a Vízművek munká­jával csak akkor kerül kap­csolatba, ha megnyitja a csa­pot, ez a kapcsolat is olykor egyoldalúan elmérgesedik, tudniillik, amikor hiába vá­rom a víz csobogását, szóval, nekem ez a víz alatti vezeték már önmagában érdekesség. Szakmabeli persze legyint, hi­szen az első Duna alatti alag­út — szaknyelven szólva búj­tató — immár 75 éves. A tisz­títás lesz a születésnapi meg­lepetés. Eddig senki sem há­borgatta, most aztán óvato­san, hosszas előkészületekkel, bányászok véleményét meg­hallgatva, kezdődhet a munka. A bújtató közlekedőedény­ként működik, csak jóval ter­jedelmesebb, mint egykori fi­zikaóráink kísérleteinél volt. Tisztítás előtt kiszivattyúzzák belőle a vizet, bár már volt példa arra is, hogy a vízzel teli alagútba merészkedett két könnyűbúvár. Történetüket a Vízmű nehézbúvárjai mond­ták el, még most is akadozva, mert egyikük bent fulladt. Ke­resztnevén említik és magya­rázzák, hogyan eshetett a do­log — oxigénpalackot cserél­hetett, egy rossz légzés, egyet­len, a tüdőbe jutó vízcsepp elég ahhoz, hogy megköhög­­tesse és vége, ötszáz méteres cső közepéből ugyan merre induljon? Aki akkor baj nél­kül kijött, az is meghalt azóta. Hévízen,­­összeszorított fog­gal beszélnek róluk, azt hinné az ember, haraggal szólnak, pedig... A keserű­séget férfimódra kell leplez­ni.) Járható alagutak építésére 1930-ban írtak ki pályázatot. Az első cég bele is bukott a vállalkozásba. Aztán sikerült. Magyarországon először maró­gömbös pajzzsal, sűrített le­vegőben dolgoztak az építők. Az alagutat alkalomadtán ma is megtekintik a szakemberek, példásan jó munkának tart­ják. A II. világháborúban a németek ezeket az alagutakat is felrobbantották volna, de Lindenmayer Kálmán, a Víz­művek mai főmérnöke vízzel árasztotta el őket. Ugorjunk át néhány eszten­dőt. Ismét a Duna-part. A kö­zelben csendes, falusi strand. A parton jellegzetes építmé­nyek, úgynevezett Kajlinger­­kutak sorakoznak.­­A névadó Kajlinger Mihály, egykori víz­műigazgató, a Káposztásme­gyeri Vízmű megteremtője. Az egyik kút tetején búvá­rok szorgoskodnak. Tisztítás­hoz készülődnek. Létrán, majd a betonba ágyazott vaskam­pókon ereszkednek le a víz színéig. Lábunknál hever a si­sak, a vállap, a cipő és a ne­hezék. Együttesen 100 kilót nyomnak. Jenei Imre, aki öcs­­csével felváltva ölti magára a mázsás terhet, biztat: — Próbálja fel nyugodtan. Én már tizenegy éve hordom. A tizenegy év teljesen elég különböző ízületi bántalmak beszerzésére. Ahogy múlnak az évek, gyakrabbá válnak az egy-két hetes fájdalmas pe­riódusok. A búvárok törzs­vendégek a fogorvosnál is. Szécsi Oszkár, a búvárok mestere mondja: — Beülünk a fogorvosi székbe, kérjük a doktort, húz­za ki. Ő meg szabadkozik, magyarázza, hogy menthető még, betömi és rendben. Per­sze, másnak rendben. De mi lemegyünk néhány méterre a víz alá, túlnyomásba, és ki­robban a tömés. Ha nem vi­gyáz magára a búvár, tönkre megy a szeme, mert lent a felkavart vízben semmit sem lát, mikor felbukkan, vakítja a fény. Mindegyikük járt már a Duna fenekén, ahol fél kéz­zel kapaszkodniuk kell, hogy el ne sodorja őket az ár. Né­ha kölcsönadják őket gyárak­nak, különböző víz alatti munkákra. Víz alatti ku­bikosoknak. A kubikos mun­kát szabad levegőn sem sorol­ják a legkönnyebbek közé. Odalent megsokszorozódik a neheze. Igaz, mindennek „sorsza” van.­ Jenei Imre mondja: — Adódik például árok­ásás. Egy műszakban csinál az ember négy-öt métert csá­kánnyal, lapáttal, mert ke­mény a lenti talaj. Mire vé­gezne, éppen behordja az ele­jét a folyó hordaléka. Most másként csináljuk, vízzel dol­goztatunk a víz alatt. Fogunk egy tűzoltós­lagot, négy-öt atmoszférás nyomással szinte kispricceljük a földet. Megtanultak fűrészelni, szegelni, kutat tisztítani. A kezdő örül, ha a kezét elta­lálja a kalapáccsal. A gyakor­lottabbak úgy kalapálnak, mint mások otthon. A tenye­rük érzékennyé válik, a sö­tétben szemüket helyettesíti. Kanna vízzel jön, a búvá­rok segítője. Nyújtja a fedőt: — Igyék, itt a legjobb a víz. — Nem nagyon élek vele. — Mert csak a klórosat is­meri. Friss, hideg, kissé vasízű — mondják Én nem érzem. Közhelyeken tűnődöm a víz és az élet kapcsolatáról, meg arról, milyen hosszú utat tesz meg a víz innen a csapo­kig, s máris hány ember ve­sződött vele. Maros Dénes Ki volt az igazi? „A Magyar Ifjúságnak évek óta szorgalmas olvasója va­gyok. Igen kedvelem sokrétű, színes beszámolóit, egyéb írá­sait a lapnak. A 37. számot végigolvasva a »Ki volt az igazi ?« című színes riportban olyan nagy hibát észleltem, amit nem hagyhatok szó nél­kül. A cikkben az áll, hogy George Washington elnök fo­gadta Harrett Beecher-Stowe írónőt. Kérem! Hol volt már ebben az időben Washington? Elvégre nem mindegy, hogy elnök—elnök. Ilyen alapon akár Rooseveltet vagy mást is lehetett volna írni.” W. S. Beregszász: Köszönjük az észrevételt, valóban nem Washington fo­gadta az írónőt. Washington 1789-től 97-ig volt elnök, tehát a kérdéses időben nem fogad­hatta az írónőt, mivel az még csak 13 éves volt. „Biológiai érés és felelősség" című írásukban azt olvastam, hogy hazánkban 12 500 nemi­beteg van. Ez elég fájdalmas szám, de nem kellett volna újságba kitenni, hogy külföl­dön is olvassák­. Ezt titokban kellett volna tartani, hiszen elég nagy szégyen. Vélemé­nyem szerint az elromlott if­júságért legjobban a szülők felelősek. Nem a beteg gyer­meket kell megszülni, megbán­tani, hanem a szülőket, akik nem tudnak vagy nem akar­nak tudni gyermekük dolgai­ról. Míg a szülő mellett él a gyermek, addig feleljen a szülő érte.” Ruzsás Lajosné Budapest.” Egyetértünk azzal, amit a szülők felelősségéről ír. Mégis nem titkolni kell azt, ami rossz, hanem felhívni rá a figyelmet, hogy segíteni le­hessen rajta. És a fiatalokat sem menthetjük föl minden felelősség alól. Korábban él­nek, de ez nem jelenthet csak korábbi biológiai érettséget, hanem — mint írtuk — gyor­sabb szellemi fejlődést is fel­tételez. Tudniuk kell, hogy milyen veszélyt vállalnak a felelőtlen és gyakran változó szexuális kapcsolatokkal. „A Magyar Ifjúság 38-ik számában örömmel üdvözöl­tem a »Biológiai érés és fele­lősség« című cikket. Tartal­mával mind pszichológiai, mind szocialista etikai szem­pontból egyetértek. Különösen kiemelkedőnek és a későbbi számokban is ismételten hang­­súlyozandónak tartom a cikk zárószavát, amely a szocialista etika egyik alaptétele: »Csak úgy élhetek, hogy azzal ne okozzak másnak kárt.« E tétel nemcsak a szexuális partnerre vonatkozik, hanem a szocia­lista együttélés egyik alapja. A 16. oldalon közölt »Játék a fegyverekkel« szemelvények azonban mind pszichológiai, mind erkölcsi szempontból teljesen ellentétben állanak az előbbiekkel. E versekből nagy­fokú és mindent betöltő egoiz­mus és szexualizmus harsan ki. Kóros szexualitást propa­gálni olyan fontos lapnak, mint a Magyar Ifjúságnak, a szocialista etikával össze nem egyeztethető. dr. P. Gy. felülvizsgáló főorvos.” Véleményünk szerint nem egoizmus, talán inkább szub­jektivizmus „harsan ki” Soós poémájából. S annál hitele­sebb egy költő, minél szubjek­tívebb, személyesebb a vallo­mása, még ha élettelen tár­gyakról ír is. S a szexualitás? Régi fogás az irodalomban, hogy az utolsó sor fordítja meg frappánsan egy-egy mű értelmét. Soós hangvétele in­kább egészségesen reális, mint bántó. Ovidius — egy kicsit régebben — sokkal különb dolgokat vetett papírra. Az irodalomtörténet mégis Ovi­dius nevét őrizte meg, nem pedig berzenkedő olvasóiét... „Selyemszárnyakkal és gyalogszerrel" című cikkük témája a 25. év­fordulóját ünneplő Szlovák Nemzeti Felkelés. Ebből az al­kalomból megszólaltatják Vrá­­bel Jánost, aki egyik részve­vője volt az akciónak. A mi városunkban, Szarvason él egy idősebb ember, aki szintén részt vett ezekben a harcok­ban. Beszélgetésünk során több olyan epizódot említett, amely a cikkben is olvasható, a fényképeket is megismerte. A partizán neve: Potoczki György, ugyanabban a dandár­ban teljesített szolgálatot, ahol Vrábel János. Személyes ké­rését tolmácsolom a cikk író­jához, szeretnénk adatokat kapni, hogy személyesen vagy levél útján felvegyük vele a kapcsolatot. Sinkovics István Szarvas.” Vrábel János a Magyar Nép­­köztársaság moszkvai nagykö­vetségén dolgozik, diplomáciai beosztásban. Ságvári Endre emléktúra „Iskolánk, az Építőipari Szakmunkásképző Iskola KISZ-szervezete megkapta a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség budapesti bizottsá­gától a Ságvári Endre emlék­­­­túra kiírását. A túra célja: (olvastuk a kiírásban) A meg­emlékezés Ságvári Endre már­tírhalálának 25. évfordulójáról és a természetjárás népszerű­sítése. A legnagyobb létszám­mal megjelent budapesti kö­zépfokú tanintézet KISZ-szer­­vezetét egy négyszemélyes sá­torral jutalmazzuk!« Intézetünk természetjáró szakköre és KISZ-szerveze­­tünk hagyományai lehetővé teszik, hogy kirándulásokon, túrákon nagy létszámmal ve­gyünk részt. Megérkezésünkkor a KISZ- szervezet és a sportkör hiva­talos bélyegzőjével ellátott névjegyzéket szerettük volna átadni a versenybizottságnak, igazolva ezzel a megjelent ta­nulók létszámát is. A verseny­­bizottság azonban csak be­mondás alap­ján is elfogadta az iskolák létszámát s a be­mondások kissé »valószínűt­lennek« tűntek. Ahogy múlt az idő, egyre nagyobb és na­gyobb­ számokat láttunk soka­sodni az összesítő papíron. Kérésünk: legközelebb pontos kiírást küldjenek, s ezt a ver­senynek nem nevezhető, de erkölcsi hatásában nagyon rossz gyakorlatot szüntessék meg. Szalai Pál Építőipari Szakmunkásképző Intézet: Nem azonos A budapesti VI. kerületi Ta­nács VB oktatási osztályának kérésére közöljük, hogy lapunk 1969. augusztus 29-i számában a „Fejessel a nagykorúságba” c. cikkünkben megnevezett Lu­­dányi nevelő nem azonos Lu­­dányi Béla VI. kerületi álta­lános tanulmányi felügyelővel. Érdekvédelmi szolgálatunk minden csütörtökön délután 2 és 6 között fogadóórákat tart és szívesen ad tanácsot, segítséget a fiatalok ügyes-bajos dolgainak intézéséhez. Telefonon a 140— 268 számon is hívható. A leve­leket szerkesztőségünk levele­zési rovatának címezzétek. Bu­dapest, Vill., Somogyi Béla u. 1.

Next