Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-10-10 / 41. szám
9 Irány az egyetem! Hőtan II. rész Adás: 1969. X. 16. 17,16 órakor 1 Mennyi hőmennyiséget kell 1 kg —20° C-os jéggel közölnünk, ha abból 120° C-os vízgőzt akarunk készíteni? A forráspont előtti párolgást hanyagoljuk el és tegyük fel, hogyha vízgőz melegítése állandó nyomáson történik. Végeredmény: Q 1 738,8 cal. 2 Egy termoszban, melynek hőkapacitása 0,1 kcal/°C 3 liter, 20° C-os víz van. Belevezetünk 100 g 120° C-os vízgőzt. Mennyi lesz a kialakuló egyensúlyi hőmérséklet? Az ilyen feladatok megoldásánál feltételezzük, hogy a környezettel semmiféle hőkicserélődés nem lehetséges és a folyamatban így csak az említett két rendszer vesz részt. Végeredmény: 1 39,6° C. Mi lesz az egyensúlyi hőmérséklet, ha 100 gramm —30° C-os jégre 50 gramm 120'’ C-os vízgőzt vezetünk? Eredményül 35,29 g-ot kapunk. Ennyi gőz 100 ° C-os vízzé alakul, így összesen 135,29 g 100° C-os víz keletkezik és marad 14,71 g 100° C-os gőz. /I Egy gépkocsi 50 km/h sebességnél 100 km-ként 8 liter benzint fogyaszt. Hány LE átlagos teljesítménnyel dolgozik a motor, ha a hatásfoka 20%-os? (A benzin égéshője 11 000 kcal/kg, sűrűsége 0,7 kg/dms). Végeredmény: 9,4 LE. Milyen magasról esett le az az ólomda**rab, melynek hőmérséklete teljesen rugalmatlan ütközés következtében 5° C-kal növekedett meg, ha feltételezzük, hogy a keletkezett hő fele az ólom felmelegítésére fordítódott? (c(ólom) 0,03 cal/g° C.). Házi feladat: Kalorimetrikus úton akarjuk meghatározni egy rézezüst ötvözet (súly) #/C- os összetételét. Az ötvözetet 100° C-ra melegítjük, majd egy 0,05 kcal,00 hőkapacitású termoszba dobjuk, melyben 100 cml 20° C-os víz van. A kialakuló közös hőmérséklet 23° C. Az ötvözet tömege 50 g. Mi a °/C-os összetétel? VIZESEK Alig hallható csobbanás, a rakparton elhúzó teherautó zaja elnyomja ezt is. Horgász lépked, egykedvűnek látom az arcát, pedig csupa feszültség, rejtett izgalom. — Áztatja a madzagot — kajánkodik néhány járókelő. A madzagot alig egy-két centiméterre tűrtem követni a víz alá tekintetemmel. Zavaros a Duna, hordalékot cipel magával, gyárak, városok szennyét. Országokat köt össze és városokat választ el egymástól. Hidak ívelnek át fölötte, mert az ember nem törődött bele az elválasztásba, és különben sem tudta volna megkerülni a nagy vizet. Nem tudom, ki hogyan van vele, engem kétszeresen érdekel a nem látható világ, a víz alatt rejtélyes építményeket képzelek el, feltehetőleg még a gyerekkori mesék következtében. A valóság prózaibb és fontosabb. Csövek és kábelek lapulnak a mederben. A sodrásig érnek a szennyvizet hordó nyomócsövek, gázvezeték fölött hömpölyöga víz, és lejjebb, a fenéktalajban vízcsövek húzódnak. Víz folyik a víz alatt, magamfajta egyénnek, aki a Vízművek munkájával csak akkor kerül kapcsolatba, ha megnyitja a csapot, ez a kapcsolat is olykor egyoldalúan elmérgesedik, tudniillik, amikor hiába várom a víz csobogását, szóval, nekem ez a víz alatti vezeték már önmagában érdekesség. Szakmabeli persze legyint, hiszen az első Duna alatti alagút — szaknyelven szólva bújtató — immár 75 éves. A tisztítás lesz a születésnapi meglepetés. Eddig senki sem háborgatta, most aztán óvatosan, hosszas előkészületekkel, bányászok véleményét meghallgatva, kezdődhet a munka. A bújtató közlekedőedényként működik, csak jóval terjedelmesebb, mint egykori fizikaóráink kísérleteinél volt. Tisztítás előtt kiszivattyúzzák belőle a vizet, bár már volt példa arra is, hogy a vízzel teli alagútba merészkedett két könnyűbúvár. Történetüket a Vízmű nehézbúvárjai mondták el, még most is akadozva, mert egyikük bent fulladt. Keresztnevén említik és magyarázzák, hogyan eshetett a dolog — oxigénpalackot cserélhetett, egy rossz légzés, egyetlen, a tüdőbe jutó vízcsepp elég ahhoz, hogy megköhögtesse és vége, ötszáz méteres cső közepéből ugyan merre induljon? Aki akkor baj nélkül kijött, az is meghalt azóta. Hévízen,összeszorított foggal beszélnek róluk, azt hinné az ember, haraggal szólnak, pedig... A keserűséget férfimódra kell leplezni.) Járható alagutak építésére 1930-ban írtak ki pályázatot. Az első cég bele is bukott a vállalkozásba. Aztán sikerült. Magyarországon először marógömbös pajzzsal, sűrített levegőben dolgoztak az építők. Az alagutat alkalomadtán ma is megtekintik a szakemberek, példásan jó munkának tartják. A II. világháborúban a németek ezeket az alagutakat is felrobbantották volna, de Lindenmayer Kálmán, a Vízművek mai főmérnöke vízzel árasztotta el őket. Ugorjunk át néhány esztendőt. Ismét a Duna-part. A közelben csendes, falusi strand. A parton jellegzetes építmények, úgynevezett Kajlingerkutak sorakoznak.A névadó Kajlinger Mihály, egykori vízműigazgató, a Káposztásmegyeri Vízmű megteremtője. Az egyik kút tetején búvárok szorgoskodnak. Tisztításhoz készülődnek. Létrán, majd a betonba ágyazott vaskampókon ereszkednek le a víz színéig. Lábunknál hever a sisak, a vállap, a cipő és a nehezék. Együttesen 100 kilót nyomnak. Jenei Imre, aki öcscsével felváltva ölti magára a mázsás terhet, biztat: — Próbálja fel nyugodtan. Én már tizenegy éve hordom. A tizenegy év teljesen elég különböző ízületi bántalmak beszerzésére. Ahogy múlnak az évek, gyakrabbá válnak az egy-két hetes fájdalmas periódusok. A búvárok törzsvendégek a fogorvosnál is. Szécsi Oszkár, a búvárok mestere mondja: — Beülünk a fogorvosi székbe, kérjük a doktort, húzza ki. Ő meg szabadkozik, magyarázza, hogy menthető még, betömi és rendben. Persze, másnak rendben. De mi lemegyünk néhány méterre a víz alá, túlnyomásba, és kirobban a tömés. Ha nem vigyáz magára a búvár, tönkre megy a szeme, mert lent a felkavart vízben semmit sem lát, mikor felbukkan, vakítja a fény. Mindegyikük járt már a Duna fenekén, ahol fél kézzel kapaszkodniuk kell, hogy el ne sodorja őket az ár. Néha kölcsönadják őket gyáraknak, különböző víz alatti munkákra. Víz alatti kubikosoknak. A kubikos munkát szabad levegőn sem sorolják a legkönnyebbek közé. Odalent megsokszorozódik a neheze. Igaz, mindennek „sorsza” van. Jenei Imre mondja: — Adódik például árokásás. Egy műszakban csinál az ember négy-öt métert csákánnyal, lapáttal, mert kemény a lenti talaj. Mire végezne, éppen behordja az elejét a folyó hordaléka. Most másként csináljuk, vízzel dolgoztatunk a víz alatt. Fogunk egy tűzoltóslagot, négy-öt atmoszférás nyomással szinte kispricceljük a földet. Megtanultak fűrészelni, szegelni, kutat tisztítani. A kezdő örül, ha a kezét eltalálja a kalapáccsal. A gyakorlottabbak úgy kalapálnak, mint mások otthon. A tenyerük érzékennyé válik, a sötétben szemüket helyettesíti. Kanna vízzel jön, a búvárok segítője. Nyújtja a fedőt: — Igyék, itt a legjobb a víz. — Nem nagyon élek vele. — Mert csak a klórosat ismeri. Friss, hideg, kissé vasízű — mondják Én nem érzem. Közhelyeken tűnődöm a víz és az élet kapcsolatáról, meg arról, milyen hosszú utat tesz meg a víz innen a csapokig, s máris hány ember vesződött vele. Maros Dénes Ki volt az igazi? „A Magyar Ifjúságnak évek óta szorgalmas olvasója vagyok. Igen kedvelem sokrétű, színes beszámolóit, egyéb írásait a lapnak. A 37. számot végigolvasva a »Ki volt az igazi ?« című színes riportban olyan nagy hibát észleltem, amit nem hagyhatok szó nélkül. A cikkben az áll, hogy George Washington elnök fogadta Harrett Beecher-Stowe írónőt. Kérem! Hol volt már ebben az időben Washington? Elvégre nem mindegy, hogy elnök—elnök. Ilyen alapon akár Rooseveltet vagy mást is lehetett volna írni.” W. S. Beregszász: Köszönjük az észrevételt, valóban nem Washington fogadta az írónőt. Washington 1789-től 97-ig volt elnök, tehát a kérdéses időben nem fogadhatta az írónőt, mivel az még csak 13 éves volt. „Biológiai érés és felelősség" című írásukban azt olvastam, hogy hazánkban 12 500 nemibeteg van. Ez elég fájdalmas szám, de nem kellett volna újságba kitenni, hogy külföldön is olvassák. Ezt titokban kellett volna tartani, hiszen elég nagy szégyen. Véleményem szerint az elromlott ifjúságért legjobban a szülők felelősek. Nem a beteg gyermeket kell megszülni, megbántani, hanem a szülőket, akik nem tudnak vagy nem akarnak tudni gyermekük dolgairól. Míg a szülő mellett él a gyermek, addig feleljen a szülő érte.” Ruzsás Lajosné Budapest.” Egyetértünk azzal, amit a szülők felelősségéről ír. Mégis nem titkolni kell azt, ami rossz, hanem felhívni rá a figyelmet, hogy segíteni lehessen rajta. És a fiatalokat sem menthetjük föl minden felelősség alól. Korábban élnek, de ez nem jelenthet csak korábbi biológiai érettséget, hanem — mint írtuk — gyorsabb szellemi fejlődést is feltételez. Tudniuk kell, hogy milyen veszélyt vállalnak a felelőtlen és gyakran változó szexuális kapcsolatokkal. „A Magyar Ifjúság 38-ik számában örömmel üdvözöltem a »Biológiai érés és felelősség« című cikket. Tartalmával mind pszichológiai, mind szocialista etikai szempontból egyetértek. Különösen kiemelkedőnek és a későbbi számokban is ismételten hangsúlyozandónak tartom a cikk zárószavát, amely a szocialista etika egyik alaptétele: »Csak úgy élhetek, hogy azzal ne okozzak másnak kárt.« E tétel nemcsak a szexuális partnerre vonatkozik, hanem a szocialista együttélés egyik alapja. A 16. oldalon közölt »Játék a fegyverekkel« szemelvények azonban mind pszichológiai, mind erkölcsi szempontból teljesen ellentétben állanak az előbbiekkel. E versekből nagyfokú és mindent betöltő egoizmus és szexualizmus harsan ki. Kóros szexualitást propagálni olyan fontos lapnak, mint a Magyar Ifjúságnak, a szocialista etikával össze nem egyeztethető. dr. P. Gy. felülvizsgáló főorvos.” Véleményünk szerint nem egoizmus, talán inkább szubjektivizmus „harsan ki” Soós poémájából. S annál hitelesebb egy költő, minél szubjektívebb, személyesebb a vallomása, még ha élettelen tárgyakról ír is. S a szexualitás? Régi fogás az irodalomban, hogy az utolsó sor fordítja meg frappánsan egy-egy mű értelmét. Soós hangvétele inkább egészségesen reális, mint bántó. Ovidius — egy kicsit régebben — sokkal különb dolgokat vetett papírra. Az irodalomtörténet mégis Ovidius nevét őrizte meg, nem pedig berzenkedő olvasóiét... „Selyemszárnyakkal és gyalogszerrel" című cikkük témája a 25. évfordulóját ünneplő Szlovák Nemzeti Felkelés. Ebből az alkalomból megszólaltatják Vrábel Jánost, aki egyik részvevője volt az akciónak. A mi városunkban, Szarvason él egy idősebb ember, aki szintén részt vett ezekben a harcokban. Beszélgetésünk során több olyan epizódot említett, amely a cikkben is olvasható, a fényképeket is megismerte. A partizán neve: Potoczki György, ugyanabban a dandárban teljesített szolgálatot, ahol Vrábel János. Személyes kérését tolmácsolom a cikk írójához, szeretnénk adatokat kapni, hogy személyesen vagy levél útján felvegyük vele a kapcsolatot. Sinkovics István Szarvas.” Vrábel János a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetségén dolgozik, diplomáciai beosztásban. Ságvári Endre emléktúra „Iskolánk, az Építőipari Szakmunkásképző Iskola KISZ-szervezete megkapta a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség budapesti bizottságától a Ságvári Endre emléktúra kiírását. A túra célja: (olvastuk a kiírásban) A megemlékezés Ságvári Endre mártírhalálának 25. évfordulójáról és a természetjárás népszerűsítése. A legnagyobb létszámmal megjelent budapesti középfokú tanintézet KISZ-szervezetét egy négyszemélyes sátorral jutalmazzuk!« Intézetünk természetjáró szakköre és KISZ-szervezetünk hagyományai lehetővé teszik, hogy kirándulásokon, túrákon nagy létszámmal vegyünk részt. Megérkezésünkkor a KISZ- szervezet és a sportkör hivatalos bélyegzőjével ellátott névjegyzéket szerettük volna átadni a versenybizottságnak, igazolva ezzel a megjelent tanulók létszámát is. A versenybizottság azonban csak bemondás alapján is elfogadta az iskolák létszámát s a bemondások kissé »valószínűtlennek« tűntek. Ahogy múlt az idő, egyre nagyobb és nagyobb számokat láttunk sokasodni az összesítő papíron. Kérésünk: legközelebb pontos kiírást küldjenek, s ezt a versenynek nem nevezhető, de erkölcsi hatásában nagyon rossz gyakorlatot szüntessék meg. Szalai Pál Építőipari Szakmunkásképző Intézet: Nem azonos A budapesti VI. kerületi Tanács VB oktatási osztályának kérésére közöljük, hogy lapunk 1969. augusztus 29-i számában a „Fejessel a nagykorúságba” c. cikkünkben megnevezett Ludányi nevelő nem azonos Ludányi Béla VI. kerületi általános tanulmányi felügyelővel. Érdekvédelmi szolgálatunk minden csütörtökön délután 2 és 6 között fogadóórákat tart és szívesen ad tanácsot, segítséget a fiatalok ügyes-bajos dolgainak intézéséhez. Telefonon a 140— 268 számon is hívható. A leveleket szerkesztőségünk levelezési rovatának címezzétek. Budapest, Vill., Somogyi Béla u. 1.