Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1969-10-10 / 41. szám

Búvárok Esőisten szent kútjában Előéletéhez, a róla szóló hiedelemhez méltatlan ez a szent kút. Iitkább kőbá­nyának tűnik, ovális alakú szakadéknak, melynek legnagyobb átmérője a 60 mé­tert is eléri. A felső mészkőszínttől ta­lán 25 méterre van a víz, amelyben az egyenetlenség miatt 12—18 métert kell merülni ahhoz, hogy a búvár elérhesse az alját. Mindezek eléggé profán ada­tok egy szentnek tartott helyről, de ame­lyek, valljuk be, nem nagyon érdeklik a környék lakóit. Ők azt mondják a kút vize időnként vérré változik. A mitikus dolgok iránt érzéketlen biológusok vi­szont aránylag könnyen kiderítették e tény okát: az elszíneződés egy bizonyos alga család elszaporodásától származik, s ezek elkorhadásukk­al megfestik az egyébként zöld vizet — de ez a magya­rázat szemmel láthatólag nem befolyá­solta a mexikói Yucatán félsziget in­diánjainak a szent kúthoz fűzött értel­mét. A mexikói Történeti és Antropológiai Intézet 1954-ben expedíciót szervezett a kút megvizsgálására, a vállalkozás fö­­­­lött az akkori köztársasági elnök vállalt védnökséget. Érdemes elmondani, hogy az expedíció tagjai a Mexikói Békaem­berek Klubjának legjobb búváraiból ál­lottak, akik a téma rendkívüli komoly­­ságának figyelembevételével egy új típu­sú felszerelést is itt akartak kipróbálni. A kísérlet teljes csőddel végződött. A még ennél is jobban felszerelt, kö­vetkező expedíció 1960—61-ben kísérle­tezett. A siker érdekében a legmoder­nebb pneumatikus szivattyúval rendel­kezett, amelynek az lett volna a­ ren­deltetése, hogy a felszínre hozott üle­déket egy rosta lapjára szórja. A beren­dezés több mi­nt négyezer különböző tárgyat „talált’’: aranyékszereket, mell­díszeket, festett edényeket, szobrocská­kat, sőt két kaucsukbabát is. Az utóbbi egyben azt jelenti, hogy ez a legko­rábbi kaucsuk, amelyet valaha is talál­tak. A kutatók szomorúan állapították meg, hogy a berendezés hibás, mert a felszínre juttatásig összetöri az értékes tárgyakat. A harmadik és egyben legtökéletesebb támadást, 1967. szeptember 17-én intéz­ték Chac isten birodalma ellen, minden korábbit felülmúló gondossággal­­ és gépesítéssel. Nézzük, mit kellett tudniok a búvárok­nak, mielőtt leereszkedhettek volna. A maya kultúra aranykorában, azaz időszámításunk IV—VIII. százada között több várost is építettek, köztük Chichen Itzát, amelyről történetünkben szó esik. Ez a város, VIII. századi fénykorában nemcsak lakói nagy számával, hanem templomaival, csillagvizsgálójával, pa­lotáival is a yucatáni maya kultúra kö­zéppontjában állott. A város vonzását Mekkáéhoz hasonlítják a történészek, ahová Közép-Amerika minden részéből érkeztek a zarándokok, papjaik kísére­tében, hogy a szent kútnál áldozzanak. Miért kellett ez az áldozat? A mayák nem vájtak kutakat, nem építettek öntözőrendszereket. Chacra, az Esőistenre bízták, hogy gondoskodjon elegendő csapadékról. Ha nagy volt a szárazság, az áldozatok megsokasodtak. Először tömjént szórtak a vízbe, aztán kagylókat és faragott köveket, és ha még ez sem volt elég, réz- és aranytárgyak következtek. A sort a legdrágább ékszer, a nefritkő zárta be. De ha Chac isten mindezek után sem válaszolt a könyörgésekre, a papok el­rendelték az emberáldozatot. Chichen Ilza mitológiai rejtélye egé­szen századunkig egyike volt csupán a régészeket érdeklő emlékeknek. 1904-ben egy vállalkozó szellemű diplomata — Thomson, méridai konzul — aki, úgy tűnik, többet törődött a múlt problémái­val, mint amiért az amerikai kormány fizette, rábukkant egy XVI. századi írás­ra, melyben a szerző Tudósítás Yucatán­­ról cím alatt elmondja, hogy az indiá­nok: „minden évben, a szárazság idősza­kában fiatal lányokat, foglyokat, értékes tárgyakat dobnak a Chichen Itzának szentelt kút vízébe, engesztelő adomá­nyokként Chac-nak, az eső istenének.” Thomsont ez a könyv nyugtalanná tet­te, ami elsősorban nem azon mérhető le, hogy kimondta: ha ez igaz, akkor a tár­gyaknak és a csontvázaknak a kútban kell lenniök, hanem váratlan tettre ha­tározta el magát. A kegyetlen trópusi utakon búvárfelszerelést hozatott­­ sa­ját magának. Három évig dolgozott, de amit talált, az minden fáradtságot kárpótolt. Csodá­latos aranytárgyakat hozott fel, vala­mint csontvázakat. Az utóbbi egyértel­műbb leletnek tűnt, mint az ékszer, — ha úgy tetszik „értéktelenebbnek” — hi­szen a földrészt meghódító spanyolok csak az aranyat olvaszthatták be. De abban viszont tökéletes munkát végez­tek. Thomson zsákmánya üzleti értékben is meghaladta a kétmillió dollárt, a kon­zerválás után azonban felbecsülhetetlen, múzeális értékké vált minden darab. Egy fontos adat bizonyossá vált a szent kútról: az áldozatok az időszámítás előt­ti 450 körül kezdődtek, s ta­rtottak szinte napjainkig Márpedig ha ez igaz, akkor a kút a maga civilizáció művészeti nyomainak páratlan gyűjtőhelye! És ekkor következett a már említett nagy támadás, 1967-ben. Esőisten tiltakozik A kút peremén szabályos üzemet lé­tesítettek, melynek középpontjában egy 25 tonnás daru állott, ez teleszkóp rend­szerű karjával 30 méterre is lenyúlt a kútba. Néhány adat jól szemlélteti azt az expedíciót, amely végrehajtani ké­szült a „szentkút offenzívát": 10 speciá­lis, légkondicionált kocsi; 10 jeep; 3 ne­héz kamion, egyenként 40 torma külön­böző teherrel; 1 nyolctonnás műhelyko­csi; nagyteljesítményű légsűrítők; szi­vattyúk; áramfejlesztők. A kutatók hamarosan meggyőződhet­tek, hogy a bennszülöttekre nem számít­hatnak, ezek, ha egy mód volt rá, akadá­lyozni igyekeztek a munkát, mert Chac isten haragjától féltek. Ezt látták a fél­szigeten tomboló ciklonban, s ezzel ma­gyarázták, ha „véletlenül” mérgeskí­gyók tűntek fel a táborhelyen ... Ha eső után, a kút vize zavarossá változott, az indiánoknál készen volt a magyarázat: a mélyében lévő óriáskígyók haragszanak, akik az isten birodalmát védik. Egy üveg klór felrobbant , Chac tiltakozik a háborgatás ellen ... Végre, a munka mégiscsak elkezdő­dött.­­ A daruval szemben álló partszakaszon nagyteljesítményű szivattyút helyeztek el, melynek alumínium csőrendszere egy, a helyszíntől 250 méterre lévő száraz mészkőkútba nyomta a vizet. A szivat­­­tyút 4 nagy szűrővel, valamint tisztító­­berendezéssel kapcsolták össze. Az első feladat tehát a víz kiszivattyú­zása volt. Ezután következett volna a szárítás, hogy az archeológusok a szá­razföldi ásatások módszereivel dolgoz­hassanak. A tervet azonban hamarosan módosí­tani kellett. Igaz, hogy a négyméteres vízszintcsökkenéssel megtalálták a Thomson által is említett szigetszerű ki­emelkedést, de ennél lejjebb nem jutot­tak. Az új tervnél legalább annyi ravasz­ságról is beszélnünk kell, mint amilyen mértékben a technikára hivatkozunk. A kútban lévő hatalmas vízmennyisé­get ugyanis úgynevezett Purex eljárás­sal kezelték — ezt használják a víztá­rolók tisztítására — de persze, itt rend­kívüli mértékről volt szó. A hatás döb­benetes volt. Az expedíció tagjai lelke­sedéssel, az indiánok rémülten nézték, hogy­­a víz a tömör barnászöld színből, szép türkiz árnyalatúra változik. Ezután a búvárok következtek. Ők a tenger alatti archeológiai kutatások mód­szerével dolgoztak. De amíg azt várták, hogy a víz egészen kitisztuljon, a daru segítségével a mélyben lévő kövek egy részét kiemelték. A leltár szerint 5 kő­tigris, 3 óriáskígyó, valamint más szo­bormaradványok kerültek ekkor a fel­színre. Amint az első tigrist partra tet­ték, az expedíciónál dolgozó bennszülöt­tek — huszonöten voltak — szinte egy­öntetűen úgy ítélték, hogy: „Ez volt a mama, de még hiányzik a papa”. Né­hány nappal később kiemeltek egy kar­csúbb tigris­figurát, akkor az indiánok azt mondták: „Ez itt a papa, de még hiányzik a fiú”. Nem kis bámulat kö­zepette, pár nap múlva megérkezett a fiú is. Ötven gyermekkoponya A közben áttetszővé vált vízben a bú­várok gyorsan és hatásosan dolgozta­k. Ez mindenek előtt a felszínre hozott tárgyak számában és változatosságában mutatkozott meg. Faragott nefritkövek, aranycsörgők, maszkok, több mint két­száz különböző edény és váza, kerámia­figurák, fa­­­istenszobrocskák, nemes korallok, kagylók, aranyból készített gyermekszandál, kisméretű, faragott bú­torok és a legkülönfélébb anyagú és té­májú szobrok. Ezek lennének a tárgyi bizonyítékok Esőisten vallatásához. Csakhogy felszínre küldtek a búvárok köbméterben kifejezhető emberi csonto­kat is. Pablo Busch Romero, az expedí­ció vezetője szerint 250, Chac istennek feláldozott ember csontmaradványai al­kotják ezt a nem akármilyen „leletet”. A későbbi antropológiai vizsgálatok to­vább pontosították az első véleménye­ket, megállapították ugyanis, hogy az áldozatok nagy része gyermek. De ez egyben semmissé tette azt a legendát, miszerint „Lányokat áldoztak, hogy el­nyerjék az Eső és a Víz istenének ke­gyeit” Az antropológiai vizsgálatot ké­sőbb egy másik tény is megerősítette, az, hogy a külszíni ásatások során egy árok­ban 50 gyermekkoponyát találtak. Ezután vállalkozhattak a szakértők arra, hogy a szent kútnak, ennek a ször­nyű helynek vallásos szerepét végre pon­tosan tisztázzák és rekonstruálják. Egy feltevés azonban továbbra is tartja ma­gát: Chichen Itza legfontosabb kincsei ennek a kútnak a közelében lévő temp­lomban voltak elrejtve, amelynek fara­gott köveit a búvárok megtalálták, ám a kincs további sorsa tisztázatlan. Ekkor azonban a kutatás félbeszakadt, „technikai” okok miatt. Pontosabban: a Benlah ciklon után szörnyű szárazság gyötörte Yucatánt, majd pedig erdő- és szavannatűz pusztított. Az expedíció kénytelen volt meghát­rálni, azzal, hogy mindaz, amit kiszed­tek a kútból, roppant gazdag anyag a Kolumbusz előtti Amerikáról. A munka tehát eredményes volt. Az indiánok azonban másképpen magyarázták a dolgot: Chac isten, akit végső menedékében is meghajszoltak, elszabadította erőit és ezekkel szemben tehetetlen a földi ember ... K. E. mai KINCS A talált leletek egy része ... Teleszkó­­pikus daru Szivattyú csoport Elrendelték az emberáldozatot A geológusok szerint a Mexikóhoz tartozó Yucatán északi része a pliocén, vagy post-pliocén eredetű mészkő fel­színével alkalmas a kútképződésre. A mayák dzono néven ismerik, s így be­szélnek róluk a korábbi útleírások is, anélkül azonban, hogy a bennszülöttek életében és vallásában betöltött szere­püket megfejtették volna.

Next