Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1969-10-10 / 41. szám

Szolnoki siker a tippb­ajnokság 2. fordulójában Befejeződött a Magyar Ifjúság TIPPBAJNOK­­SÁG­ának második for­dulója. Ezúttal is több­ezer szelvény érkezett szerkesztőségünkbe. Is­mét jó formában vol­tak a pályázók, igen so­kan értek el tíz ponton felüli eredményt. Húsz pontosak is akadtak. Legjobban Mo­hácsi István, Szolnok, Pillangó utca 11 szám alatt lakó pályázónk szerepelt a második fordulóban, 25 pontot szerzett. Telibetalálta a Norvégia—Franciaor­szág, a Csehszlovákia— Magyarország mérkőzé­sek eredményét, jól tip­pelt Balczó, illetve Nas­­siri világbajnoki címére is. A szabályok értelmé­ben a négy telitalálatért és külön a prágai VB selejtező eredményének telitalálatáért tíz juta­lompontot érdemelt. Mo­hácsi István jogos pá­lyázó a több­ forduló­ból álló TIPPBAJNOK­­SÁG első helyére is, hiszen az első forduló­ban elért 13 pontja, a mostani 25-tel együtt az összetett versenyben (az összesítés még folyik) előkelő helyre emeli. így kellett volna tippelni a második fordulóra: 1. E. Írország—Szovjetunió 0:0 2. Norvégia—Franciaország 1:3 3. Csehszlovákia—Magyarország 3:3 1. Svédország—Ma­gyarország 2:0 5. Vasas—Csepel 2:0 6. Tatabánya—Rába ETO 0:2 7. Videoton—Kecskemét 2:0 8. Bondarcsuk (Szovjetunió). 9. Balczó (Magyarország), 10. Nassiri (Irán). A TIPPBAJNOKSÁG második fordulójának eredménye: ELSŐ DÍJ: TÁSKARÁDIÓ. Nyerte: Mohácsi István, Szolnok, Pillangó u. 11. 25 ponttal. MÁSODIK DÍJ: BELFÖLDI ÜDÜLÉS. Nyerte: Thodory Csabáné, Miskolc, Pozsonyi u. 70. II. 2/a. 22 ponttal. HARMADIK DÍJ: 1000 FT ÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁSI utalvány. Nyerte: Várkonyi Károlyné, Budapest, V. Tü­­köry u. 4. 21 ponttal. NEGYEDIK DÍJ: 600 FT ÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY. Nyerte: Mohácsi Istvánná, Szolnok, Pillangó u. 11. 20 ponttal. ÖTÖDIK DÍJ, (EGYARÁNT 19—19 PONTTAL): 400 FT ÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY. Nyerték: Hazai Endre, Kiskunhalas, Hímző u. 1., Horváth László, Pusztamérges, Kaledich Antal, Kőr, Jak, Pf: 0206., Magyar Zoltán, Ózd, II. Bolyki főút 33. c., Makai Istvánná, Jászberény, I. Nádor u. 3., Pintér Éva, Budapest, XII. Városmajor u. 20. Kajakslalom A képünkön látható szakállas ifjú Megyer Örs (Bp. Honvéd) az újdonsült olimpiai versenyszám, a kajakslalom képviselője. Klubja az elmúlt vasár­nap rendezte az első slalomviadalt, a Dunán épí­tett, 16 kapuval nehezített pályán. BIZTOSRA MEGY Szövetség, a „lelki egyen­­súly” helyreállítása ér­dekében gyors lépésre szánta el magát. Hivata­losan kérte az 1978. évi világbajnokság rendezé­si jogát. Az elkeseredett ar­gentin szurkolók most kipirult arccal mond­ják: Mexikó elment, de majd 1978-ban itthon megmutatjuk... Más helyeken pedig dicsérik az argentinóik előrelá­tását, hiszen 1978-ra nem kell tartani az ideihez hasonló megle­petéstől. A rendező jó-„Miénk a kluboknak járó Világ Kupa, nem kétséges, miénk lesz a válogatottaknak járó világbajnoki cím is!” — így áradoztak az ar­gentin labdarúgás szak­emberei, nem is olyan régen. Gyorsan ki kellett azonban ábrándulniok álmaikból, mert a vi­lágbajnoki­­ selejtezőkön Didi csapata, Peru meg­előzte őket. Így azután 1970-ben, Mexikóban, a beharangozott világbaj­noki címből semmi sem lehet. A kiesés miatti nagy­bbn selejtező nélkül is szomorúság közepette az a tizenhatos döntő szó-Argentin Labdarúgó replői! Rang a sportéletben is A Német Demokrati­kus Köztársaság az eltelt húsz évben nemcsak a szocialista országépítés­ben ért el jelentős ered­ményeket, hanem a nem­zetközi sportéletben is rangos helyet vívott ki magának. Versenyzői­nek pompás szereplése is bizonyította a bonni jelszó, a nyugatnémetek kizárólagos képviseleti jogának tarthatatlansá­gát. Erre, szerte a vilá­gon a sportrajongók és a sportvezetők is gyorsan ráébredtek, s semmiféle mesterkedés sem tudta az NDK sportolóit távol­tartani a világ sportpá­lyáin való megjelenéstől. Először még csak a kö­zös német csapat keretén belül léphettek porond­ra, de a tokiói olimpia után már önálló, függet­len együttessel szerepel­tek. A grenoblei téli olimpia volt debütálásuk színhelye, majd a mexi­kói játékon már termé­szetes volt az NDK-beli sportolók megjelenése, s 22 (köztük hat „aranyos”) helyezésük. S ahol ilyen nagyszerű a minőségi sport, ott széles alapokon áll a tömegtestnevelés ügye. Az NDK-ban lét­rehozott testkultúra­szervezetek, klubok va­lósággal ontják a tehet­séges, jól felkészített fia­tal sportembereket. Amit az NDK a kulcssport­ágakban (úszás, torna, atlétika, labdarúgás) fel­mutat, az magáért be­szél, a sokat emlegetett tömegesítés náluk kizá­rólag kellemes gondok­kal jár, hiszen a sport­élet szervezettsége miatt valóban milliók edzik, erősítik testüket, szerve­zetüket. Képünkön az NDK at­létáinak remek repre­zentánsa, Athén legnép­szerűbb sportolója, Wolfgang Nordwig lát­ható. Green vallomása A svéd labdarúgó válogatott az utóbbi időben sok tapsot érdemel. A mexikói VB- döntőbe pályáznak, az idén Moszkvában le­győzték a szovjet válogatottat, s Stockholm­ban a magyar együttes sem jelentett szá­mukra különösebb gondot. Jó a csapat, az aprótermetű Gunnar Green, az 1958-ban VB-n ezüstérmet szerzett gárda motorja mégsem elégedett. — Ne tartsanak ünneprontónak, de én nem szívesen emelem meg a kalapomat — mondot­ta Green. — Ma már mindenkit megrészegít a jó eredmény, hogy milyen a játék, annál leg­kisebb gondjuk is nagyobb. Mi annak idején nyert meccs után is bánkódtunk, ha nem ját­szott jól a csapat, s emelt fővel távoztunk a pályáról vereség után is, ha megtettük a kö­telességünket. Ha viszont ma kiverették ez egy csapat 0:0-at idegenben, olyan nívón, hogy a közönség legnagyobb része már egy óra után hazamegy, akkor a vezetők táncolnak örö­mükben ... A gépek korszakában a labdarú­gás is elveszíti játékos jellegét, gépesített csatározás lett nagyfokú precízséggel, de szépség nélkül. A labdarúgó haditervek meg­ölik a világ legszebb sportágát. SZÍVÓSSÁG Müezzinek A hivatalos röplabda­versenyeken, az olim­pián, világ- és Európa, bajnokságokon, a mér­kőzések közben, négy német szakember mag­netofonra mondja meg­figyeléseit, a csapatok akcióit. A felvett szöve­geket azután értékelik, és így az ellenfelek ala­pos ismeretében, a kellő taktikával felvértezve lép mindig pályára a Német Demokratikus Köztársaság válogatott­ja. A nemrég Berlinben rendezett Világ Kupa­tornán aratott győzel­mük, nem is jelentett különösebb meglepetést a röplabdás berkekben. A csapat nagyszerűen játszott, de a győztes taktika alapjait szolgál­tató négy müezzin sem dolgozott rosszul. Az október 19-én érvényes 42. heti Tippünk a pótmérkőzésekre :II, I, lm VIDEOTON—SZEGED 1 KECSKEMÉT—BKV Előre 1 MÁVAG—FOSPED SZOLNOK—P. BÁNYÁSZ ALMÁSF.—MÁV-DAC BAUXITB.—DOBOG IZZÓ—NYÍREGYHÁZA SZEG. VSE—DEB. VSC * BUDAFOK—JÁSZBERÉNY 1 CEGLÉD—KISTEXT 1 X CAGLIARI—INTER. 1 X LANEROS­SI—JUVENTUS • 1 X LAZIO—FIORENTINA X *

Next