Magyar Ifjúság, 1970. január-április (14. évfolyam, 1-16. szám)

1970-01-16 / 2. szám

­ PARTIZÁNOK ÚTJAIN Eresztvény tízegynéhány ki­lométerre fekszik Salgótarján­tól. Erdő öleli körül a tu­ristaházat, fél méteres hóval borított erdő. A fákról olykor surrogva hópamacs hull alá. Buszok zaja veri fel kora délelőtt a csendet. Aztán a buszokból kiszálló fiatalok zsivaja. — Honnan jöttél? — Egerből... Somogyból... Békésből... Minden megye hét tagú csa­pattal képviselteti magát, a főváros két csapatot küldött. Mindegyik leány és fiú nya­kában kockás sál, rajta négy betű: OPET. Rövidítés. Azt jelenti, országos partizán em­léktúra. Az első. A helyszín kiválasztása nem kíván bő­vebb magyarázatot Nógrád megye erdeiben magyar par­tizánok harcoltak negyedszá­zada. Nógrádi Sándor és par­tizáncsoportja azon a hegyol­dalon érkezett, amelynek aljá­ban múzeum őrzi a tárgyi em­lékeket, fényképeket, írásos dokumentumokat. Az épület volt a Nógrádi-csoport szállás­helye.­­Salgótarjánban január 5— 7-én tanácskozást tartottak, A magyarországi partizánmoz­galmak címmel. Neves törté­nészek előadásai hangzottak el, és arról tanácskoztak, mi­lyen szerepet kaphatnak az el­lenállási mozgalom emlékei a hazafias és honvédelmi neve­lésben. Valljuk, hogy az ifjú-­­ság élményre, romantikára vá­gyik. A háromnapos tanácsko­zást követő hatnapos túrázás — a Nógrádi-csoport útjának követése — ezt adta a rész­vevőknek.) Felsorakoznak a csapatok az induláshoz. Jelentés hangzik. Aki a jelentést fogadja, dr. Ajtai Miklós, az MSZMP Po­litikai Bizottságának póttagja, a kormány elnökhelyettese. Bólint és kérdez: — Mehetünk? Nem többet. Mindinkább keskenyedő csapás a hóban — kezdetben még két ember el­fér egymás mellett, később csak libasorban járható. Szün­idős diákok harsányan biztat­ják egymást. Vissza-visszanéz­­nek, kíváncsiak, hol tartanak a felnőttek — dr. Ajtai Mik­lós, akit délután majd fag­gatni lehet a Marót-csoport tagjaként megélt élményeiről, Kárpáti Sándor a KISZ KB titkára, Nógrád megye párt-, tanácsi és ifjúsági Vezetői. Ag­gódó kérdés dr. Ajtai Miklós­hoz: — Nem kellene csizmát húz­nia? — Százötven gyerek nyomá­ban félcipőben is mehetek. A Salgó­várrommal szemben emlékmű áll. Előtte sorakoz­nak fel a túrázók. Verset és rövid beszédet mondanak. Ko­szorút helyeznek el, határőrök díszsortüze dördül. A beszéd egy gondolata: — Ne felejtsétek el, mit lát­tatok, vigyétek magatokkal. Mondjátok el a túra élmé­nyeit, és gondoljatok arra, egykoron ezen a szelíd tájon nem mosolygó fiúk és lányok kirándultak... Délután beszélgetés a kor­mány elnökhelyettesével. Nincs előadás, dr. Ajtai Mik­lós kívánta így. Hogy a talál­kozás közvetlen hangulata megmaradjon. S záporoznak a kérdések: — Hogyan alakult meg a Marót-csoport ? — Azt tessék megmondani, félt-e, amikor robbantott? — Miért éppen Gömbös szobrát robbantották fel? (Manapság gyakran emlege­tett kérdés: Érdeklődik-e az ifjúság történelmünk iránt? A Nógrád megyei válasz hatá­rozott igen. Az OPET sikerült. Mert érzelmeket ébresztett, közel hozta a múltat, izgalmas volt, akár egy kaland, mert az ifjúság fiatalos akciója volt.) — s d — Két éve történt: 1968­ március 14-én, este hét órakor. A szó­módi Március 15.Tsz vezetősége leváltotta idősb GEDRA LAJOS ötvenkét éves növénytermesztési brigádvezetőt, és helyére fiát, ifjabb GEDRA LAJOS huszonkét éves technikust állította. Az apa évtizedek óta a falu megbecsült, tekintélynek örvendő embere. A fiú azon az estén még csak a papír, az oklevél révén kapott bizalmat. • Akkor három vélemény vert sátrat a faluban: — Ennek a családnak minden sikerül... — Ma már csak az iskola számít. Az, hogy valaki évtizedeken át rakta munkával a maga voksát, már nem nyom a mérlegen semmit... — Végre eljutottunk ide is­... AZ APA: Sildes sapkás, sovány arcú ember az apa. Így kezdi: — Nem akarom én a bibliát idézni. A nagy tu­dományokhoz sem értek annyira, hogy abból ve­gyek példát. De egy biztos: a folyók sohasem folynak hátrafelé, és az is tény, hogy a csillag­járásnak rendje van. Szünetet tart, a fiát nézi. — Tíz éve van együtt a falu. Mostanában gyakran szóba jön minden. Én ma­gam is el-elstudírozgatok, hogyan is fordult ilyen­formán az életünk. Én azt tanultam az apámtól, meg a nagyapámtól, hogy min­dig középutas legyek. Hogy mindig oda álljak, amit a legtöbb ember akar, mert azon az úton már nem nagyon vannak göröngyök. Azon a tíz év előtti napon is kivártam a dolgok közepét. Így lettem a századik belépő. A fiú a bokrok mögött tollászkodó varjakat figyeli. És szótlanul mosolyog ma­ga elé. — Nem akartam én semmiféle funkciót. Kocsis lettem, a saját lovaimat hajtottam, őszinte a sza­vam, ha azt mondom, na­gyon rám járt a rúd, mert abban az időben minden volt itt, csak éppen a be­csület hiányzott... Ebben az időben még a bor sem esett jól. Mondtam a ma­gamét a cimboráknak, hajtogatni próbáltam az igazságot, de bárhogy is forgattam a szót, alul ma­radtam ...­­És akkor me­gint kitört belőlem az apai tanítás: középen maradni! Ott maradtam és szívtam a fogam ... Ez a fiú abban az időben ért a legénysor elejébe. Hűtőgépszerelő­nek akart menni, de én út­ját álltam. Azt mondtam neki, hogy minket mindig a föld, meg a jószág kö­zött. És én tudom, hogy őt is köti. Aki a szíve szerint paraszt, az maradjon meg a valóságban is annak. Én sokkal többet agitáltam a tulajdon gyermekemet, mint annak idején a váro­siak engem. Nekem akkor hat osztályom volt. Hogy bizonyítsam a tanulás ér­telmét, magam is beirat­koztam az iskolába. A fi­am technikumba járt, én meg a kisiskola padjában ültem esténként. Mind a ketten végeztünk, és ez lett a dolog vége .. . A fiú annál az időnél kezdi, amikor az egész fa­luban folt esett a becsüle­ten: — Engem arra tanított apám, hogy sohasem vehe­tem el a másét. És azt hi­szem, hogy apámékat is er­re nevelték az akkori szü­lők. Ők mégsem tartották meg ezt a szabályt. Mi gyerekek bármerre néz­tünk, mindenütt azt lát­tuk, hogy úgy lopnak a felnőttek mint a szarkák, hogy... Váratlanul elharapja a mondatot. — Mindenki lopott? — Senki sem akart le­maradni a másik mögött. — Édesapád is? Nincs válasz. Csak két piros folt a legény arcán. — Abban az időben édesapád volt az ellenőrző bizottság elnöke. Csönd. Idősb Gedra nem néz a fiára. Szavai úgy koppannak, mint az ereszről hulló jégcsapok. — Én is loptam. Ha nem tartok a faluval, bolond­nak, vagy megfizetett bé­rencnek néztek volna. Ezért választottam újra a középutat. Arra mentem én is, amerre mindenki ment. — Az elnöki tisztség másra kötelezte volna. — Lemondtam róla, és csak aztán mentem a töb­biek után. — Ma is ezt tenné? Károgva röppennek föl a varjak. Szekér döcög a fa­gyos úton. — Ma más világ van ... Aztán egy pillanatnyi tű­nődés után még hozzáteszi: —Most már szóból is ért a nép... Azokban a „fogszívós” időkben még a legjámbo­­rabb emberek is megta­nultak cifrán káromkodni. A tények magukért beszél­nek: 16 forintot ért a mun­kaegység. Az egy tagra eső éves jövedelem alig érte el a 9000 forintot. A terme­lési érték is sántikált. Mindössze 4,5 millió forin­tot tett ki évente. A zár­számadások idején mindig kiderült, hogy üres a kasz­­sza, nincs miből osztani. A tagság zúgott, a szit­­kozódás olyan szokás lett, mint régen a mindennapi ima. Ez az áradat úgy sö­pörte el a régi vezetőséget, mint a nyári vihar a szal­maszálat. Új emberek ke­rültek a régiek helyére. Ahogy akkor mondták: „idegenek”. A járás egy ta­pasztalt vezetőt „adott” el­nöknek : Keresztes László volt gépállomási igazgatót. A főagronómus egy friss diplomás, jó képzettségű fiatalember lett. Akkor ke­rült a brigádvezetői tiszt­ségbe idősb Gedra Lajos. De a szitokhoz szokott em­berek hitét, és a zálogba tett becsületet nagyon ne­héz volt visszaadni, kivál­tani. Hosszú út vezetett odáig, amikor már szóból is értett a nép. De megérte! A múlt évben 164 szö­vetkezeti gazda dolgozott rendszeresen. A közös erő­feszítés eredményeként hatszor annyi az éves-­ter­­melési érték, mint a „fog­szívás” idején. Az egy napra jutó átlagkereset pontosan 98 forint. Az egy tagra jutó éves átlagkere­set pedig 30 ezer forint készpénzben számolva. És még valami: két év óta minden ember maga őrzi a becsületét. És min­denki tud rá vigyázni. Az idegenből lett „ha­zai” elnök szobájában be­szélgetünk. — Milyen ember idősb Gedra Lajos? Megfontolt a válasz: — Megbízható és na­gyon tisztességes. Én tu­dom, hogy a nehéz évek­ben mit élt át ez az ember. — És a fia? — Méltó örököse lett az öregnek. Szakmát értő, szókimondó, egyenes jel­lem ... — Haragudott akkor idősb Gedra Lajos? Mosolygós a válasz: — Szívósan neheztelt, de aztán megértette, hogy ma már más világ van. Hogy a gyakorlati ismereteken kívül a tudomány haszná­ra is nagy szükség van. Még egy kérdés motosz­kál bennem. És a nép, az „ima helyett szitokhoz szokott nép” — vajon meg­­értette-e? Az elnök meg­előz, mint — Sokkal előbb, ahogy vártuk. Idősb Gedra Lajos mun­kahelyén, a savanyító rész­leg tenyérnyi zugában szemközt ül apa és fia. A csillagok járásáról kérde­zem az apát. Először nevet, aztán huncut módra válaszol: — Az is megesik bizto­san, hogy néha hátrafelé mennek... — És a „középút”, a ki­taposott mesgye családi törvénye? Azzal, hogy ál­lunk? — Ezek a gyerekek már mások. Ezek már csak elöl szeretnek járni... Németh Sándor Fotó: Csuzi Zsuzsa CSIL JA NE A FIÚ, AZ ELNÖK: Ma más világ van Bármerre néztünk Szívósan neheztelt 1 2 MAGYAR IFJÚSÁG !

Next