Magyar Ifjúság, 1970. január-április (14. évfolyam, 1-16. szám)

1970-04-17 / 15. szám

VILÁGOT TEREMTŐ ERŐ „A csodás jelekből való jóslás mese. De a tudo­mányos jövőbe látás tény" — írta 1918-ban. Azt tartotta, hogy a tudomány nemcsak képes „megjó­solni” a jövőt, de nem is létezhet prognózisok nél­kül. Ha a tudomány nem elégszik meg a tények összegyűjtésével, hanem meg is magyarázza őket, feltárja a jelenségek törvényszerű összefüggését, akkor nemcsak a gyakorlati tevékenység eszközéül szolgál, hanem szükségképpen magában kell fog­lalnia az előrelátást is. Nos, ezt példázza az egész lenini életmű is. A korszak lényegét, alapvető tar­talmát és fő sajátosságait meghatározó lenini jel­lemzés ma is megőrizte érvényét, amelyben a tu­dományos előrelátás nélkülözhetetlen segítséget je­lentett és jelent ma is az egész kommunista mozga­lom számára. Korunk új jelentőségeinek marxista elemzéséhez közvetlen kiindulópont ma is Lenin. A közös történelmi koron belül azonban lénye­ges változások is történtek, új jelenségek törtek útat, újabb tendenciák bontakoztak ki amelyeket Lenin nem láthatott előre. A marxizmus alapvető tanításai — mint például a proletár államról a pártról a párt és a munkásosztály vezető szerepéről szólóak — mindmáig megőrizték érvényüket, de vitathatatlan, hogy napjainkban a marxista elmélet számos olyan feladat előtt áll, amelyre Lenin nem hagyott hátra kész megoldásokat, pontos „recepte­ket", de hátrahagyta az elmélet és a gyakorlat ösz­­szekapcsolásának,­ az élet által felvetett kérdések alkotó, marxista megközelítésének klasszikus pél­dáját, a marxizmus alkalmazásának és fejlesztésé­nek lenini módszerét, amely a megváltozott körül­mények között is teljes egészében megőrizte korsze­rűségét és időszerűségét. A lenini örökséghez való viszony természetét, al­kotó felhasználásának jellegét illetően példaképül szolgál számunkra Lenin viszonya Marx és Engels tanításaihoz. „Marx és Engels tanításait a forra­dalmi elmélet szilárd alapjának tekintették, most azonban mindenfelől olyan hangok hallatszanak, hogy ezek a tanítások elégtelenek és elavultak" — írta Lenin a századfordulón, s egyben világosan le­szögezte a maga véleményét is: „Mi teljesen Marx elméletének talaján állunk: ez az elmélet változ­tatta először a szocializmust utópiából tudománnyá. Ez vetette meg ennek a tudománynak a szilárd alapját és jelölte ki az utat, amelyen haladnunk kell, továbbfejlesztve és minden részletében kidolgozva ezt a tudományt." Határozottan elutasította azt a „kritikát”, amellyel a Bernstein köré csoportosuló nagyhangú „újítók” felléptek, és kijelentette: „Marx elméletét egyáltalán nem tekintjük befeje­zett és érinthetetlen valaminek: ellenkezőleg, meg­győződésünk, hogy ez az elmélet csak az alapkö­veit rakta le annak a tudománynak, amelyet a szo­cialistáknak minden irányban tovább kell fejlesz­teniük, ha nem akarnak elmaradni az élettől.” Lenin szavai ma is aktuálisan csengenek, és ki­fejezik a marxizmus klasszikus örökségéhez való viszonyukat. Lenin, Marx tanítványa, s a tanítvány maga­­is milliók tanítója. Személyesen nem ismer­hették­­egymást, nevük mégis egybeforrt, életmű­vük, tevékenységük jóllehet különböző korszakban éltek, egységes és szét nem választható. Történe­lemformáló erő rejlik ebben az egységben. Egye­bek között ennek tudható be, hogy a munkásosztály és a szocializmus ellenségei évtizedek óta igyekez­nek szembeállítani Lenint Marx-szal, mint ahogy Marxot is az érett Marx-szal. Pedig ha valaki „el­ismeri” a marxizmust, de szembeállítja annak leg­kiválóbb művelőit egymással, az azokhoz a burzsoá teoretikusokhoz hasonlít, akikről Lenin azt mondta, h°gy „gyöngédséggel”, „öleléssel” akarják megölni a marxizmust. Az ilyen teoretikusok — akarva vagy akaratlanul — szembekerülnek a marxizmussal. Lenin egész életművét Marx és Engels hagyaté­kára és az emberiség által felhalmozott tudományos eredmények sokoldalú elemzésére építette. Senki sem ismerte jobban Leninnél Marx, Engels életmű­vét, de Lenin nemcsak a marxi írásokat ismerte páratlan alapossággal, hanem azo­kat a történelmi körülményeket is, amelyek között azok létrejöttek. Ha a történelmi helyzet változott, Lenin habozás nélkül változtatott a korábbi elméleti megállapítá­sokon, továbbfejlesztette azokat. A marxista tanok továbbfejlesztésében megmutatkozó elvi merész­sége azonban elválaszthatatlanul egybefonódott a Marx és Engels tanításai iránti hűséggel. Lenin mindig ostorozta a revizionistákat minden egyes szó­ért, amelyet kihagytak belőle, hogy saját nézeteiket így próbálják igazolni. Ugyanakkor Lenin kímélet­lenül bírálta mindazokat, akik a változott helyzet­ben betű szerint ragaszkodtak egyik vagy másik idejét múlt tételhez. Maró gúnnyal fordul szembe azokkal, akik feláldozták az élő marxizmust a holt betűnek és nem a valóság tanulmányozásából, a gyakorlat által felvetett tapasztalatokból indultak ki az elméleti következtetések megalkotásánál Számtalanszor hivatkozott Engels megállapítására, amely szerint az elmélet „nem dogma, hanem a cselekvés vezérfonala”. „Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk — írta —, akkor a „marxizmust egyoldalú, torz, holt tanítássá tesszük, kiöljük eleve a lelkét, megingatjuk legmélyebb elméleti alapját — a dia­lektikát, a minden oldalú és ellentmondásokkal teli történelmi fejlődés tanát, megbontjuk a korszak meghatározott gyakorlati feladataival való kapcso­latát, melyek minden új, történelmi folyamatnál megváltozhatnak.” Nincs a marxizmusnak egyetlen ága sem, amely­ben Lenin nem végzett eredeti, a marxizmus fej­lődését előrevivő felméleti munkát. Mégis azt kell mondanunk, hogy Lenin nem új elméletet alkotott, hanem a történelmi helyzet volt új, a társadalmi életben következtek be jelentős változások és az elméletnek szükségszerűen tükröznie kellett ezeket a változásokat. Ezért a leninizmus ennek az új tör­ténelmi korszaknak nem egyik, és nem sajátosan „nemzeti”, vagy „területi” változata, hanem ennek a korszaknak a marxizmusa.­ Lenin nagysága éppen abban rejlik, hogy a kor­szak meghatározott gyakorlati feladataival szerves kapcsolatban művelte a marxizmust, hogy rend­­­kívüli biztonsággal ismerte fel és jelölte meg az új történelmi fordulatok által felvetett új felada­tokat, és vont le új következtetéseket mind az el­mélet, mind pedig a forradalmi mozgalom gyakor­lata számára. Így vált a leninizmus az imperializ­mus, a szocialista forradalmak, a szocializmus egész világon való győzelme korszakának marxizmusává. Lenin nemcsak tudományt tanult Marxtól, hanem szenvedélyt is, nemcsak szigorú realizmust, hanem forradalmi romantikát is. Lenin — miképpen Marx és Engels — egyszerre volt nagy teoretikus és aktív forradalmár, pártmunkás. Nem tudott úgy dolgozni a mozgalomban, hogy tollját ne hívta volna segít­ségül, és nem tudott úgy a tudománnyal foglalkozni, hogy ne álljon a legelevenebb kapcsolatban a moz­galommal. A párt szervezése, a forradalmi harcok vezetése nem tartotta őt vissza elméleti munkájától. Sőt, legjelentősebb írásait a legnagyobb harcok kö­zepette alkotta. írásai ezért olyan életteliek ma is, mert bennük nemcsak zsenialitása, egyéni nagysága tükröződik, hanem a harcban közvetlenül résztvevő forradalmár mélységes hite az ügy iránt, amelyet szolgál. Lenintől megtanulhatjuk, hogyan kell egy­beforrasztani az elméletet a gyakorlattal, hogyan kell alkotóan alkalmazni és elvi szilárdsággal védeni, és az új követelményeknek megfelelően továbbfej­leszteni a munkásosztály forradalmi világnézetét. A lenini örökség megőrzése, tisztán tartása, foly­tatása és alkotó alkalmazása elsőrendű kötelessége a kommunisták mai nemzedékének. Ez eddig sem volt töretlen folyamat és ezután sem lesz az, eddig is komoly küzdelemben, ezután is nehéz harcok közepette történhet meg. A lenini örökség nagy életerejét mutatja azonban, hogy a mozgalom meg­torpanásain éppen a lenini elvek alapján tudott úrrá lenni. A lenini elvekhez, a leninizmushoz való hűség képezi az eszmei zálogát további előrehala­dásunknak, a hazai és a nemzetközi­­küzdőtéren je­lentkező feladataink sikeres megoldásának. Ezért számunkra Lenin születésének 100. évfordulója nem formális megemlékezés csupán, hanem mindenek­előtt alkalom a leninizmus, a lenini örökség újbóli elmélyült tanulmányozására, következetes alkalma­zására és védelmére. Számunkra, az egész magyar nép számára van valami nagyszerű szimbólum abban, hogy a világ első szocialista állama szervezőjének és vezetőjének 100. születésnapja úgyszólván egybeesik hazánk fel­szabadulnának negyedszázados évfordulójával. A két évforduló egybeesése történelmileg véletlen jelenség, de belső tartalmuk találkozása törvény­­szerű. Április 4-e logikus folytatása, következménye Lenin októberének. Annak az orosz matróznak, aki az Auróra ágyúját elsütötte, édes gyermeke volt az a szovjet katona, aki 1945. április 4-én kiűzte az utolsó hitlerista katonát hazánk földjéről. Az azóta eltelt 25 esztendő gyökeres változásokat idézett elő egész népünk életében, átrajzolta hazánk társadalmi tagozódásának térképét. A nagy változás minden eredménye összefügg Leninnel és a lenini tanítá­sokkal. Ezek az eszmék öltöttek testet az illegális kommunista mozgalom harcaiban, ezek realizálód­tak szocialista forradalmunkban és annak minden vívmányában. Számunkra a kérdés nem úgy hangzik — mint azt manapság a burzsoázia propagandistái és egyes divatos „marxisták” felvetik —, hogy időszerű ma­radt-e a leninizmus, hanem csupán úgy tehetjük fel a kérdést: hogyan kell helyesen értelmezni és alkotóan alkalmazni korunkban és ezen belül ha­zánkban a lenini tanításokat? Így „tette fel” a tör­ténelem a múlt évekb­en is a kérdést a magyar kommunistáknak, és így teszi fel napjainkban is, amikor a szocializmus teljes felépítésén munkál­kodik dolgozó népünk. Erőt és bizalmat ad bonyo­lult feladataink megoldásához mindaz, amit negyed évszázad alatt teremtettünk, hasznosan értékesít­hető tanulság mindaz, amit a 25 éves küzdelem pozitív és negatív tapasztalataiból­, a felelősségteljes történelmi elemzés feltár. Pártunk lenini politikája a legfőbb biztosíték arra, hogy jó úton haladunk, s a legnagyobb segítség az az erő, amely 25 évvel ezelőtt ezen az úton elindított, amely a felszabadu­lást hozta a magyar népnek, a szocialista interna­cionalizmus új világot teremtő ereje. MAGYAR IFJÚSÁG évtizedes emigrációból Stock­­lon át 1917. április 3-án Lenin­baérkezett Pétervárra Lenin Pétervárott a sztrájkokat szerve Harci Szövetség a Munkásosztály Felszál­­ítására nevű szervezet tagjai között Júliusban Lenin ha­mis igazolvánnyal Finnországba ment Lenin a Szmolnijból irányította a fegyveres felkelést: matrózok, katonák, munkások között az Októberi Forradalomban Mintha óriás hajó úszna a levegőben... Kiküldött munkatársunk uljanovszki riportja Az érkezés több mint prózai: a repülőteret kora tavaszi eső mossa, a város környékén való­ságosak a hófoltok, a Volgán a jég nemkülön­ben. Az idén a méteres vastagságot is elérte. „Tartja magát, májusban megolvad majd" — mondják a helybeliek. A városszéli ráncos fa­házak sejtetnek valamit a régi település han­gulatából, a messziről jött idegen bennük véli felfedezni az egykori Szimbirszk jellegzetessé­geit. Az áprilisi szél hangját ezerszeresen felül­múlja egy hőlégsugaras motor dübörgése. Ke­vés az idő, így szárítják az utat az építőknek. A nagy erejű masina kavicsot repít a levegőbe, meglágyítja az aszfalt felső rétegét. A látvány jelképnek is felfogható. Az idővel, az időjárással dacoló építők jelképének. Hiszen a változatlanul az út szélén merengő házacskák aligha a mai Uljanovszk életritmusáról, stílusáról árulkod­nak. Az újat az útikönyvek, a képeslapok ké­szítői sem tudják követni. Lenin szülővárosa ro­hamosan változik. Amit Uljanovszkról valamennyi útleírás kö­zöl: itt született Vlagyimir Iljics Uljanov. Mú­zeum az a ház, amelyben az Uljanov család élt, ahonnan Vlagyimir Iljics az 1. számú iskolába járt. A látogatókat százezrekben számolják. A régi iskolát, amelyben ma is diákok tanulnak, néhány évvel ezelőtt Lenin-renddel tüntették ki. Iskolások vezetik végig a látogatót a kiállításon, megmutatják a tantermet, a padot, ahol a he­tedikes, itteni tanulmányait kitüntetéssel befe­­jező Uljanov ült. Tudni­illik még, hogy ebben a városban dolgozott Goncsarov, az orosz iroda­lom jeles egyénisége, és séta közben biztosan észrevesszük a házat, amelyben Puskin töltött egy éjszakát. A közelmúlt alkotásaiból figyel­met érdemel a hatalmas sportcsarnokával, számos termével — az úttörőház, a 130 ezer kö­tetes gyermekkönyvtár, vagy a Lenin tér, ahol az egyik legszebb Lenin-szobor kapott helyet. Nos, ezek szerepelnek az útikalauzokban. Ami egyelőre nem szerepel, de feltehetőleg nagyon rövid idő alatt a legfontosabb uljanovsz­ki nevezetességek közé tartozik majd, az a Le­nin emlékhely. Alekszej Dmitrijevics Artyemo­­vot, a Komszomol területi bizottságának titká­rát ennek, az Uljanovszkban zajló legfontosabb építkezésnek adatairól, céljáról kérdezem: — A „Lenin emlékhely" a város legszebb ré­szén épül — mondja. — Két évvel ezelőtt a Komszomol központi védnökséget vállalt a komplexum felett, amellyel tulajdonképpen az ifjúság állít méltó emléket Lenin szülővárosában a 100. évfordulóra. Nagyon nehéz lenne meg­mondani, hány fiatal fordult meg eddig, hogy hány városból, faluból érkeztek. Egy részük itt él, itt dolgozik azóta is, mások helyére újak jöt­tek. Az idén ötszáz fiatalt fogadtunk, összesen körülbelül hatezer ifjú építő jön városunkba. A terveket moszkvai, leningrádi, kijevi intézetek­ben készítették. — A hatezer ifjú között megtaláljuk a szocia­lista országok képviselőit is. Mi a n­emzetközi csoport előtörténete? — Tavaly a szocialista országok ifjúsági szer­vezetei első titkárainak ülésén született az elkép­zelés, hogy a nemzetköziség lenini gondolatának kifejezésére, szimbolikus megjelenítésére legin­kább Uljanovszkban kínálkozik lehetőség. Tíz szocialista ország küldte el brigádját. Mi is, ők is valljuk, hogy a legfontosabb momentum a részvétel, a szocialista országok fiataljainak jelenléte. De meg kell mondanom, hogy olyan munkateljesítménnyel rukkol ki valamennyi bri­gád, amely minden elismerést megérdemel. A. D. Artyemov elkísér az emlékhelyhez. A 23 szintes Venyec szálló valóban impozáns lát­vány. Az utca másik oldalán az emlékhely köz­pontja. Százszor száz méteres és építészeti szem­pontból is nagyszerű alkotás. Este megnéztem a Volga felől is. Az oszlopok között álló lámpák alulról világítják meg a falakat, így olyan, mint­ha óriási hajó úszna a levegőben. Az épület körülöleli annak a házcsoportnak két tagját, amelyben az Uljanov család első szimbirszki hó­napjait töltötte, ahol Vlagyimir Iljics született. A centrumban állandó kiállításon kapnak helyet a Lenin életével kapcsolatos fényképek, maket­tek, könyvek és egyéb dokumentumok. A kiál­lítási terem hosszanti falainak nagy része üveg, a többit mozaik borítja, bemutatva a Szovjet­unió történetének legfontosabb epizódjait. A te­tőből toronyszerűen kiemelkedő részben talál­juk a pártkönyvtárat, alatta monumentális csar­nokban Lenin szobra áll. A csarnok önmagában is csodálatos látvány. A falakon mozaikdíszítés, a padló finom erezetű márvány. Előadó- és színházterem, mozi; felsorolni is sok a centrum valamennyi helyiségét. A nemzetköziség a tár­gyakban is érzékelhető, a többi között magyar az akusztikai és a fordítóberendezés, a nézőtér székei. Elindulok a tanárképző főiskolába. Informá­cióim szerint itt dolgoznak a magyarok. Kívülről minden befejezettnek látszik, bent az építkezé­sek szokásos zaja és rendje fogad. (Szeptember­ben már itt kezdik a tanévet a főiskolai hallga­tók.) — Szervusz — köszön rám egy szőke fiú, ami­kor éppen a pocsolyák közül keresem a kiseb­bet. — Szervusz — mondom én is. — Hol dolgoz­tok? Nevet és a fejét rázza. — Hol vannak a többiek? Oroszul mondja, nem érti, mit akarok. Kide­rül, hogy a magyar kőművesek köszöntésével Üd­­vözlik itt egymást a kubaiak, a lengyelek, a ko­­reaiak, a csehszlovákok, az NDK-beliek — rövi­den a nemzetközi munkacsapat tagjai. A magyarok állomáshelye a földszint utcai frontja. Vakolnak. Gondosan ügyelnek arra, hogy miként a nagykönyvben megírták, egyene­sek legyenek a stukatúra élei. A magyar szóra röpködnek felém a biztatások: — Nehogy a malteros ládába essz A magyar építésbrigád az 1. számú iskolában és az idén ősszel megnyíló tanárképző főiskolában végzi a munkát

Next