Magyar Ifjúság, 1970. január-április (14. évfolyam, 1-16. szám)
1970-04-17 / 15. szám
Moszkvaiak, a hatalmas szovjetország minden részének lakói, s a külföldről érkezők tízezrei várakoznak a Vörös téren és a Kreml körül, hogy legalább egy pillantást vethessenek Iitrisre a mauzóleumban. S a tömeg egyre sokasodik, mint az a sereg is, amely Lenin tanításait valóra váltva formálja újjá, szebbé, szocialistává bolygónkat. Nem volt kitüntetése... A lenini emlékhelyeket bemutató sorozatunk befejező írásában a nagy tanítómester élete utolsó szakaszának néhány epizódját villantjuk fel, a moszkvai Kremlben ma is látható dolgozószobájából és a fővárostól 35 kilorméternyire Lenin rendelkezésére bocsátott Qorkiból, ahol Vlagyimir Iljics 1924 januárjában örökre lehunyta szemét. A dolgozószoba Néhány négyzetméter mindössze. Cserépkályha, íróasztal, fonott támlásszék, bőrkanapé, négy bőrfotel, könyvállványok, könyvszekrények, a falon térképek — ez a Kreml nagy álmodozójának dolgozószobája. Csak a munkához szükséges holmik, semmi dísz, semmi felesleges. Az első napokban, amikor közvetlenül a kormány Moszkvába költözése után kiválasztották és berendezték Lenin kremlbeli dolgozószobáját — mint titkára, Boncs-Brujevics feljegyezte — egy nagy, faltól falig érő, gazdag díszítésű szőnyeget is tettek a bútorok alá. — Ez meg minek? Nem szoktam én ilyen puha szőnyegekhez, járni sem tudok rajta jól. Honnan szerezték? — kérdezte Lenin Malkovtól, a Kremlparancsnokától. — A Palotából — felelte Malkov. — Sok van még ott? — Rengeteg. Egy óriási terem zsúfolva van velük. — És ki felel ezekért? — A régi Kremlkincstárnokok. — Azonnal vegyék leltárba valamennyit. Ezt pedig sürgősen vigyék vissza, oda, a többihez. Ez állami vagyon, nem lehet széthurcolni. Nyomban fel is szedték a díszes nagy szőnyeget, s maradtak a bútorok úgy, a parkettán, ahogy Lenin kívánta. A szoba egyetlen dísze a nagy legyezőpálma volt, amely a Földközi-tenger partjáról került a Kremlbe. (Most csak a pontos mását láthatjuk ott.) Azt sem dísznek, hanem az orvosok tanácsára állították oda: tisztítani, frissíteni a szoba levegőjét, mert Lenin a nap javarészét ott töltötte. Kedvence lett az örökzöld növény. Maga öntözte, gondozta, s lexikonokat, szakkönyveket böngészett, kertészekkel, botanikusokkal konzultált, amikor hirtelen sárgulni kezdtek az „oázis királynőjének” levelei. Kevés a levegő neki abban a kis szobában — ezt állapították meg a szakemberek, s Lenin nyomban döntött: „Kivisszük Gorkiba, ott együtt meggyógyulunk". Lenin aranyérme 1921-ben a Volga-vidéki nagy aszály és a polgárháború miatt minden addiginál kevesebb búza termett Oroszországban. Éhínség fenyegette az országot. A szülő nélkül maradt éhes gyerekek csapatostul járták a városokat. Egyetlen módon lehetett elkerülni a súlyos katasztrófát: külföldi gabonavásárlással. A tőkés országokban azonban csak a „legkeményebb valutáért”, aranyért, ezüstért voltak hajlandók búzát adni Oroszországnak. Nem volt más hátra: elő kellett teremteni a búzavásárláshoz szükséges aranymennyiséget. Országos arany- és ezüstgyűjtő kampányt indítottak. Bizottság alakult az éhezők megsegítésére, ez irányította a gyűjtőmunkát. Karikagyűrűt, fülbevalót, nyakba való keresztet, órafedelet, dísztárgyakat adtak. A sok különböző aranyneműt aztán beolvasztották, s rúd alakban készítették elő a külföldi vásárlásra. Lenin is átadta a gyűjtőknek a család egyetlen aranytárgyát: azt a medáliát, amellyel a szimbirszki gimnázium tüntette ki 1887- ben kiemelkedő érettségi vizsgájáért, kitűnő tanulmányai eredményeiért. Nem akarták elfogadni Lenintől az értékes érmét, de ő hajthatatlan maradt: vegyék csak át, mindenkitől elfogadják, amit ad, követelte, hogy az ő adományát is írják a gyűjtőlistára. Felírták hát: „V. I. Lenin. Aranyérme: 30 g." Az érmét a többivel együtt bevitték a gyűjtőhelyre, ahonnan aznap éjjel kellett volna öntésre továbbküldeni az addigi adományokat A bizottság tagjai törték a fejüket, mit csináljanak. Ki nem húzhatták a listából, az összesített mennyiségnek teljesnek kellett lenni. Elindultak hát ismét a gyűjtők, s elmondták mindenütt, ahová csak bekopogtattak: Lenin 30 gramm aranyat kellene kiváltani, nincs szívük elküldeni az érmét beolvasztásra. Hamarosan nem 30 gramm, hanem a többszöröse volt együtt, így mentették meg Lenin aranymedáliáját, amelyet azóta már sok százezer ember látott: ott fekszik a moszkvai Lenin-múzeum egyik vitrinjében. Egy kitüntetés Leninnek nem volt kitüntetése. A mauzóleum üvegfalú koporsójában csak egy kis vörös zászlócska fénylik kabátja hajtókáján: a nép választottjának, az összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság tagjának jelvénye. Ám mégis, amikor Moszkva utolsó útjára kísérte a forradalom vezérét, mel y LENINI EMLÉKHELYEKEN lén a Vörös Zászló Érdemrend csillogott, s a ravatalát körülvevő koszorúk egyikén is hasonló kitüntetés volt látható. A koszorúra a katonai főiskola hallgatói tűzték csapategységük kitüntetését. A másikat egy idős bolsevik vette le saját melléről, ott a Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában, s megkérte a díszőrség egyik tagját: tűzze Lenin kabátjára. Máig sem tudják, ki volt. Egy a százezrek közül, akik a dermesztő hidegben órákat álltak a hosszan kígyózó sorokban, hogy végső búcsút vegyenek a „legemberibb embertől”. A nép adta, a nép vezérének. Ennél becsesebb kitüntetést aligha kapott valaki is. Szathmári Gábor Sumonyi Zoltán! Magasszárú, fűzős cipőjében, — ahogy a fényképről kikövetkeztetem — pontosan itt állt. Ahol állok. Azazhogy ment, csak ezt a pillanatot nagyították ki a filmből, nagyították plakátméretűvé, arányosan sokszorosára a kockát, s rögzítették az agyunkba, mint egy festményt vagy történelmi állóképet. Tehát ,ment, az emelvény felé, amely — ha jól számítom ki a tér arányait — ott állhatott mostani sírja helyén. Fölment a kis falérián, s magasba emelve a jobbját — ezt is a fénykép tanúsítja — beszélt a katonákhoz. Nagyon kellett figyelniük. Ha jól tudom, törékeny hangja volt. (Moszkva, 1969. július 5.) Lenin egyetlen verse Az Olasz Kommunista Párt filmvállalata — az Unitelefilm — Lenin születésének századik évfordulójára harmincegy perces dokumentumfilmet készített, amelynek címe „Az élő Lenin". Az olasz Lenin-film sok érdekességet tartalmaz. Alkotói a felvételekhez felhasználtak eredeti dokumentumokat , filmrészleteket és fényképeket, Lenin hangját. A legérdekesebb talán mégis az, hogy a filmben szerepel Vlagyimir Iljics Lenin egyetlen verse is, amelyet 1907-ben vetett papírra, s amelynek ez a címe: „A zivatarok éve..." Képünk egy eredeti Lenin-fotót ábrázol, 1920-ból. A legnagyobb mű Eduard Tissze történelmi alak. A kultúra történetének, közelebbről a filmművészet történetének nagy személyisége. Egyik alkotója — operatőre — a filmművészet mindmáig felül nem múlt remekművének, a „Patyomkin páncélos” című klasszikus szovjet némafilmnek. Először Velencében találkoztunk. A filmfesztiválon nagy érdeklődés és tisztelet vette körül. Többet fényképezték, filmezték, tévézték, mint a sztárokat. Második találkozásunkra, sokkal nyugodtabb körülmények között, Moszkvában került sor. — Nos, megosztom magával ezen az estén a dolgozószobámat — mondta. Előbb azonban elküldött, hogy nézzem meg a legnagyobb művét, mert arról fogunk beszélgetni. — Nem szerénytelenségből mondom. De nem a „Patyomkin páncélos” a legnagyobb művem. Szerintem, nem. Elmentem a Lenin-múzeumba. A vetítőteremben peregtek a régi, kezdetleges híradófelvételek: Leninről. — Igen — emlékezett a régi időkre azon az estén Eduard Tissze —, ezeket a híradófelvételeket én csináltam Leninről. Nagyon szeretem ezt a művemet. Kár, hogy a film akkor még némafilm volt. Különben megőrizte volna Lenin szavait is, amelyeket akkor mondott, amikor a frontra induló csapatokat búcsúztatta a Vörös téren. Vlagyimir Iljics észrevette, hogy sokat filmezem. „Elvtárs, kevesebbet filmezz engem, és többet azokat, akik körülvesznek, mert ők indulnak a frontra, nem én!” Az hiszem, ehhez nem kell kommentár. Maga helyett beszél két alkotó találkozása az alkotás folyamatában. (LGYF) m m egy életút — a térképen A. -ALBÁNIA LIECHTENSTEIN B. -BULGARIA LU .r LUXEMBURG s.-svájc --Országhatárok 1914-ben 9 Települések ahol Lenin járt HOL IÁRT LENIN? MAGYAR IFJÚSÁG 770/15