Magyar Ifjúság, 1970. január-április (14. évfolyam, 1-16. szám)

1970-01-23 / 3. szám

Miért szeressük Odor Emíliát? Sándor Pál fiatal rendező új játékfilmjének címe arra kér bennünket: „Szeressétek Odor Emíliát !’. Különös cím, különös film. Külsőségeiben kosztümös, színes, szélesvásznú álom 1896-ból, egy előkelő leánynevelő Intézet „steril” világából. Az intézet úrilány-lakói etikettet, tánclépéseket, viselkedési normákat tanuló, majdani vitrin-figurák, akik közé berobban egy természetes vidámságú, minden értelmetlen konvenciót felrúgni akaró, fékezhetetlen kiscsikó: Odor Emilia... Szeretetre, barátokra vágyik, de a tüllfodros világ mélyén csak gyűlölködést talál. Szabadulni akar, s erre nincs más útja, csak a halál. Sándor Pál „Bohóc a falon” című első filmjének hősei mai fiatalok voltak. — Miért nyúlt most vissza 1896- hoz, a Millennium szecessziós világához, s miért választotta filmje színhelyéül ezt a leánynevelő intézetet? — A nyolc általánost nyolc iskolában végeztem el, s ebből hat — Intézet volt. Jól ismerem tehát az intézeti világot! — kezdte Sándor Pál. — Az úgynevezett „intézeti film” már szinte műfajjá vált. Kitűnő példa erre az angol „Ha. . .”. Engem az intézeti dresszúra ábrázolása nem érdekel. Talán azért, mert túlságosan is ismerem. — Egy régebbi Interjújában olvastam, hogy ezzel az 1896-ban játszódó filmmel voltaképpen a mához akar szólni. Elég furcsa vállalkozás, hiszen a Millennium kora, úgy tűnik, több száz évnyi távolságban van már a ma emberétől, s főként a ma fiataljától. — Második nagyjátékfilmem ez. Valamit el akartam mondani vele, de hogy ez mennyire sikerült, annak lemérését tőlem ne várja! Az csak a közönség reagálásának patikamérlegén mérhető majd . . . — Megpróbáltam belehelyezkedni egy mai 16—20 éves lelkivilágába, s tartok attól, hogy a mai fiatalok számára annyira távolinak, mesterkéltnek, történelmi életképnek tűnik majd a film, hogy mondandója lepereg róluk. — Szeretném, ha nem így lenne! Az életünkbe visszasompolygó, üres udvariassági formulák, a tartalmatlan tekintélytisztelet, a látszatbarátság és a felszín alatt elhidegülő emberi kapcsolatok ellen éppen a ma fiataljainak kell felvenniük a küzdelmet. A mai Odor Emíliáknak, akiknek útja nem az öngyilkossághoz vezet. Ezért szeretném, ha szeretnék Odor Emíliát . Somos Ágnes Jelenet a filmből Megkésett seregszemle Az irodalmi közéletnek lelkiismeretfurdalása van a fiatal íróköltő generációval szemben. Ennek a jele volt az Új Írás elmúlt nyári „hármas kis tükre”: idősebb írók a legfiatalabbakról; a fiatalok magukról; kritikusok a fiatalokról. Erre vallott a lillafüredi konferencia, az ezt követő cikkek, interjúk, s erről tanúskodik az a három, csaknem egyidőben megjelent antológia is, amely így együtt különösen nagy súllyal jelzi egy új irodalmi nemzedék jelenlétét, s minden eddiginél teljesebb seregszemlét nyújt erről a nemzedékről. Ez a szinte túlbuzgónak érződő odafordulás a legifjabbak és alkotásaik felé azonban nemcsak a sietős törlesztés nyomait viseli. Legalább ennyire szembeszökő a megkésettsége is. Két költői (Költők egymás közt, Elérhetetlen föld) és egy novellaantológia összesen közel negyven költőt-írót mutat be. Ám ez a bemutatás meglehetősen csalóka: javarészük évek óta ismert a különböző irodalmi folyóiratok lapjairól, nem egy közülük már kötetet is tud maga mögött (néhányan, prózaírók, két, sőt három kötetet is), másoknak hamarosan megjelenik önálló verses vagy novellás könyvük. Szó sincsen tehát holmi tömeges felfedezésről; alig egynéhány valóban új névvel találkozunk a tartalomjegyzékekben, s ezek a már „régi” fiatalok mellett eléggé kiforratlanoknak is tűnnek. A gyűjtemények derékhada ugyanis általában kész — legalábbis az írni tudást tekintve meglepően kész — alkotókat sorakoztat. Azt ugyanis világosan kell látnunk ebből az egyáltalán nem egységes rendezett sorokat felvonultató seregszemléből, hogy ez a harminc-egynéhány író-költő egy új irodalmi generációt jelent, s az elkövetkező évtized az övék lesz. Nemcsak azért, mert folytatói a felszabadulás utáni magyar irodalom fő eredményeinek, s nem is azért, mert ilyen tömegesen jelentkeznek. Övék lesz azért, mert fő gondjaik egybeesnek egy történelmi periódus fő gondjaival: nemzedékük szinte minden problémája az átmenet időszakának kérdéseiből fakad; jelentkezésük is gyakorlatilag egybeesik ennek az időszaknak a kezdetével. S amiként ma általában egyik legfontosabb kérdésünk a „hogyan tovább?”, úgy ennek az új irodalmi nemzedéknek is ez a központi problémája, témája. És ezt elmondani senki más nem hivatottabb náluk. Az ő feladatuk már nem a múlt bogozása, az már számukra történelem. Feladatuk a jelen, annak teljesebb megélése-megértése, összefüggéseinek tágabb léptékű felismerése, és feladatuk a jövő, amely felé a jobbat akarás természetes igényével fordulnak. S ebből a szempontból talán nem is olyan nagy baj ez a kései sorakozó, érettebb, tapasztaltabb, romantikus túlzásai ellenére is ez a generáció, s bár látszólag elsődleges tulajdonsága a gyakran körvonalazatlan lázadás, ennél sokkal fontosabb, hogy lázadásuk igazi tartalma az a „még nem elég”alapállás, amely ugyan óvatos és megfontolt, ha valamiért lelkesedni akar, de habozás nélkül vállalja ezt a lelkesedést, ha úgy érzi, van miért. Takács István 70/312MAGYAR IFJÚSÁG saBWBBLasM Közérdeklődésről érdekesen! — Gondolom öregem, hogy a televízióban a műsorok készítői számítanak arra, hogy nézik is őket. Tudom, hogy mindenkinek lehet rossz napja, de én vagyok annyira önző, hogy ha leülök a képernyő elé, akkor elvárom, a riporter legalább gondolja át, építse fel a műsort és ne ötletszerűen kapkodjon és ne unalmas sablon kérdéseket tegyen fel. Lehet ráadásul, hogy most még igazságtalan is vagyok, mert „Az év ifjúsági sportolója” vándordíj átadásánál a Rádióújság szerint a Vitraynak kellett volna a riporternek lennie és nem tudom, hogy Szőnyi János, aki egyébként jó sportriporter, mikor vette át a műsort, de hogy ezzel a riporter kerestetik selejtezőben is kiesett volna, az tuti. — Én is bosszankodtam ezen a műsoron. Ugyanígy elvetélt lehetőség volt a Bestseller vagy ponyva? című műsor is. — Éppen erről van szó. A televízióban nagyon nehéz odafigyelni az ilyen „vita” műsorokra, amelyek valójában nem is viták, hanem ismeretterjesztő, felvilágosító előadások — párbeszédes formában. Mert, ha tényleg viták lennének és a kamera előtt születő gondolatok összecsapásának lehetnénk tanúi, akkor tudnánk is figyelni. A televízióban az ilyen előadásokat szemléletesebb módon, látványosabban kell megoldani, mint például nemrég a Szabálytalan nyelvtanóra során történt. Pedig erről a témáról nagyon is hatásosan kellene beszélni, mert nagyon sokan vannak, akik Irodalomként olvassák az önmagát csak irodalomnak álcázó bestsellereket. És amíg ez így van, nem jut el hozzájuk az igazi irodalom. — Amíg viszont nem győznek meg tényleg az ellenkezőjéről, én szívesen olvasom ezeket a könyveket, mert érdekesek, olvasmányosak. — De beszéljünk végre valami jóról is. A Németi Gyula által szerkesztett „Érdemes-e szakmunkásnak lenni?” című riportműsor első része nekem nagyon tetszett. Nemcsak azért, mert önmagában már az a tény is érdekes és elgondolkoztató, hogy a segédmunkások 13,3 százaléka mintegy hetvenötezer ember rendelkezik szakmával és mégis segédmunkásként dolgozik, hanem azért is, mert a műsor igen sokrétűen tárta fel a probléma számos vonatkozását. Szót ejtett arról is, hogy nem kizárólagosan nagyobb kereseti lehetőség játszik ebben szerepel, hanem gyakran a szülők magatartása is, akik kedve ellenére kényszerítik gyereküket valamilyen szakmára, sőt, gyakran még szakmát sem engedik tanulni, hogy hamarabb keresővé váljon. De szó volt az egész népgazdaságot érintő okokról is, a nem mindig célszerű és átgondolt gazdasági ösztönzés kérdéséről is. Kopeczky Lajos igazán kitűnő riporteri munkát végzett. Úgy irányította a beszélgetéseket, hogy nemegyszer önmagukat cáfolták meg a megkérdezettek és végre kimondta azt is, hogy a nyilatkozók nem mindig beszélnek őszintén, hanem gyakran igyekeznek tetszetősen fogalmazni. Kiváncsi vagyok, milyen megoldást ad a második rész a felvetett problémákra. Bersényi Iván A MATE EGYÜTTES: Máté Péter (ének, zongora, orgona), Cser Attila (zongora, orgona), Mihály János (basszusgitár), Stryczek József (dob), Hantó Ferenc (gitár). ÚJ VIZEKEN Tervünk volt, még 1969-re, hogy eleget teszünk a szudáni felkérésnek, s ott kezdünk, nagyon jónak ígérkező fellépési körülmények között, egy vendégszereplés-sorozatot. Betegség miatt azonban ez az út elmaradt. Az elmúlt esztendőről még annyit, hogy az ősszel Bécsben felvett négy angol nyelvű, saját számom tekercsét kiküldtük Angliába. Ha minden rendben megy, angliai szereplésünk közvetlen tárgyalásai hamarosan megkezdődhetnek. Ez viszont már egyike az 1970-es terveinknek. Itthon klubfellépéseinket folytatjuk. -Ezek a fellépések egy további lehetőséggel bővültek. Havonta egyszer rendszeres klubműsort adunk a KISZ Központi Iskolán. Arról is beszélhetek a RITMUS olvasóinak, hogy új számaim között van kicsit folkos jellegű is. A Havasi gyopárra gondolok, amelynek fogadtatása még külön is kiváncsivá tesz, mert ez az első ilyen szerzeményem. Újszerű volt nekem az a feladat is, amelyet mostanában teljesítettem: a Harmónia vokálnak írtam számot. S van még egy újdonság: Gondáék szólóénekesnek hívtak meg néhány jazzkoncertjükre. Elmondta: Máté Péter BOLDOG EMBER! Meg akartuk látogatni Ambrus Kyrit, hogy ennek nyomán beszámolhassunk olvasóinknak, mit csinál, mire készül, milyen tervei vannak ilyenkor, év elején. A látogatást megtiltotta. A telefonbeszélgetés így folytatódott : — Nagyon kérem, ne jöjjenek. Ha csak... De ezt nem hiszem. Ugye, nem akarják megkapni az influenzát? Olyan náthás vagyok . . . (Szó szerint ez így hangzott: „náthás vagyok . ..’’) — Ennyit arról, hogy mit csinálok. Ami pedig a terveimet illeti, hát először is... Kilábolni az influenzából. Továbbá ... A tavalyi legkedvesebb dalom Payer—Szenes ó, de csodálatos című száma volt, remélem, ez lesz a slágerem 1970-ben. Ha olyan csodálatos lesz ez az esztendő, mint amilyen ez a dal, én leszek a világ legboldogabb embere. De ez túlzás! Még csak nem is kell azért „ennyire” jónak lenni ennek az évnek, hogy valóban boldog lehessek. Mielőbbi gyógyulást kívántunk Kyrinek. s. gy. f. SLÁGER - 1 Mostani (Legutóbbi) helyezés Hetek szám? 1 2 34 3 67 8 910 11 12 14 15 (—) Sárika - ILLÉS (—) Gyöngyhajú lány — OMEGA (—) Oh, kislány — ILLÉS (—) Keserű méz — KOVÁCS KATI (—) Betonfej — ZALATNAY SAROLTA (—) Katicabogár — KOVÁCS KATI (—) Mária volt — METRO (—) Tízezer lépés — OMEGA (—) Bim-bam — HARANGOZÓ TERÉZ (—) Történet M-ről — ILLÉS (—) Koncert a Marson — HUNGÁRIA (—) Ballada a fegyverkovács fiáról — OMEGA (—) Ma végre jó a kedvem — KONCZ ZSUZSA (—) Fekete Pál — METRO (—) Randevúm lesz délután — BERGENDY Újabb szavazataitokat kedd (január 27) délig küldhetitek be, noi 11 levelezőlapon, egy-egy hazai dal megnevezésével, a következő címre: Magyar Ifjúság szerkesztősége, Slágerlista, Bp. VITT., Somogyi Béla u. 6. Ne felejtsétek el mellékelni a „SLÁGER—2” jelzésű slágerlistaszelvényünket. SLÁGERSZELVENY -