Magyar Ifjúság, 1970. május-augusztus (14. évfolyam, 17-34. szám)

1970-05-15 / 19. szám

10 ezer négyzetméter Magyarország Magyarország — Moszkva 10 000 négyzetméterén. Így lehetne egy mondatba sűríteni az augusztus 20-án Moszkvá­ban megnyíló „A szabad Magyarország 25 éve” című kiállítást. Az érdekelt szakemberek — a Hungexpóval karöltve — máris kiválasztották az árubemutató anyagát, amely részben egyenesen a Budapesti Nemzetközi Vásárról „utazik” a Szovjetunióba. A mintegy 1000 féle gyártmány — valamennyi jól bevált export­cikkünk — elszállításához 200 vagonra lesz szükség. Kísérőként 80 szerelő, 30 demonstrátor és 20 csinos hostess utazik a kiállí­tandó árukkal és fogadja a várható 700—900 ezer látogatót. A gyerekeknek játékváros épül, itt mutatkozik be először kül­földön az Ikarus—250 típusú légkondicionált luxusautóbusz, amely tulajdonképpen guruló tárgyalóhelyiség. Hazai ételkülönlegessé­geinkkel a magyar vendéglőben ismerkedhetnek meg a moszk­vaiak. A Hungexpo gondoskodik róla, hogy a jubileumi bemutató ideje alatt szakmai találkozók, filmvetítések is tájékoztassák az érdek­lődőket, és elősegítsék az új kereskedelmi kooperációt. Koszorú a mártírnak Óbudán, a Beszterce utca 25-ös számú ház falán látható a tábla: „Ebben a házban élt és dolgozott Gellért Andor Endre író, akit a fasiszták ha­lálra kínoztak ...” Az író ha­lálának negyedszázados évfor­dulóján, május 5-én, koszor­­zási ünnepséget rendezett az emléktáblánál a III. kerületi tanács és az Írószövetség. Az ünnepség egyik kedves kis „szónoka" Szerján Erika, a Gelléri Andor Endre nevét vi­selő általános iskola VII A osztályos tanulója volt. (Fotó: Gajdár) »Vezet« a tó Tucatnyi műszerállást helyez­nek el a Balatonon a Vízgaz­dálkodási Tudományos Kutató Intézet munkatársai. Balaton­­szemes és Balatonakali között víkendház nagyságú cölöpépít­mény emelkedik ki a tóból. A rajta elhelyezett műszerek a vízállást, a szél irányát és se­bességét, valamint a párolgást mérik automatikusan. A ki­helyezett műszerek segítségé­vel a tó „maga vezeti” jellem­ző grafikonjait. Az adatokat és a levonható következtetése­ket a Balaton partépítési­­munkálatainál a kőgátak épí­tésénél és a tó életének tanul­mányozásánál használják fel. Lengyel­magyar szeminárium Megtalálni helyünket az élet­ben, beilleszkedni új munka­helyünkön ■ — ez az ifjú­ság égető problémája. Május 18-án több napos lengyel—ma­gyar szeminárium kezdődik a DÍVSZ székházában, amely­nek témája nem más, mint: ,,A pályakezdő munkásfiatalok munkahelyi beilleszkedése”. A 10 tagú lengyel delegáció ellátogat a Dunai Vasműbe, a Videoton-gyárba, és megismer­kedik a KISTEXT fiataljaival is. Vacog az almás! A májusi hideg időjárás ala­posan próbára tette a szabolcs­­szatmári gyümölcsösöket. Füs­töléssel, permetezéssel védik az almás és barackos kertek virágba borult fáit az éjszakai hidegek ellen, mégis jelentős károk keletkeznek. Alumínium­tető Megfiatalodva várja látogatóit és kiállítóit a budapesti vásár­város. Új pavilonok építése mellett korszerűsítik, csinosít­ják a régi kiállítóhelyiségeket is. A nehézipari pavilon kor­szerű alumíniumtetőt kapott. A kiállítás főterén több kis méretű helyiséget építenek. (MTI fotó: Kovács Sándor) FOKA lelte történelem Több száz éves bronzedények kerültek elő a Duna mélyéről, a FOKA (azaz a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat) mun­kája nyomán. A kotrógépek folyami kavicsot bányásztak a víz alól, és II—III. századbeli „történelmet" találtak. Muzeológus szak­értők szerint a képen látható edények minden valószínűség sze­rint az aquincumi légió őrnaszádjaihoz tartozó hajókról származ­nak. Szép formáikat a modern iparművészek is megirigyelhetnék. 70/19 2MAGYAR IFJÚSÁG 1970/19 ÖSSZEÁLLÍTOTTA: BEDECS ÉVA Negyedszer rendezték meg az egyetemi és főiskolai hallgatók budapesti konferenciáját. Az egynapos tanácskozás megnyitó előadá­sát Főcze Lajos, a KISZ bu­dapesti bizottságának titkára tartotta a Testnevelési Főisko­la dísztermében „A budapesti felsőoktatási KISZ-szervezetek 1969—70. évi munkájának ta­pasztalatai és az 1970—71-es tanév legfontosabb feladatai” címmel. A beszámolót élénk vita követte, majd a találkozó második felében, az agit-prop­­titkárok, a tanulmányi felelő­sök és a kollégiumi titkárok szekció­ülésen vitatták meg problémáikat. Számító­központ A Kohó- és Gépipari Minisz­térium tervező irodája a mér­nöki munka hatékonyságának javítására a legkorszerűbb francia gyártmányú számító­gépet helyezte üzembe. A be­rendezés a legkomplikáltabb műszaki feladatok, számítások elvégzésére alkalmas. A gépte­remben már megkezdődött a munka. (MTI fotó: Balassa Ferenc) Májusi kul­tur­mix Május 17—23: Negyedszer rendezik meg a klubvezetők orszá­gos táborát Csopakon. Május 20—23: Miskolc — rövidfilmfesztivál. Május 21—24: Csurgón vetélkednek a dunántúli diákszín­játszók. Május 22—24: Szombathelyen megtartják a már hagyomá­nyos Nemzetközi Társastáncversenyt és az Országos Tánc­bajnokságot. Hároméves áldozat A víz idei első áldozata egy hároméves mátészalkai kisfiú volt: belefulladt egy vízzel telt gödörbe. Bár még várat ma­gára a strandolásra alkalmas jó idő, megvizsgálták és kije­lölték a fürdésre alkalmas fo­lyószakaszokat. A Duna ró­mai-parti szakaszán például új táblák hirdetik, hogy hol szabad fürdeni. Nem először hangzik el a felhívás, de az idei nyáron is aktuális felnőt­teknek és fiataloknak egy­aránt. Tilos helyen fürdeni életveszélyes! Veszélyes kerületek Több mint 10 százalékkal nőtt a gyermekbalesetek száma 1970 első negyedében. A sta­tisztika szerint leginkább a 8—12 éves fiúgyerekekre kell vigyázni. A legveszélyesebb kerületek: a VIII., a XI., XX., és a VII. Rendkívül sok a sze­rencsétlenség az iskolák és grundok környékén. Öt­, itt a képen, a közül a 2963 ifjú közül valók, akik a mogorva időjárásnak fittyet hányva meg­nyitották az Ifjúsági Parkot. A szezonavatón a Bergendi- és a Kék Csillag-együttes játszott. E hónapban kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap lesz nyitva délután 5-től 10-ig, június­tól pedig hétfő kivételével mindennap várja ven­dégeit az IP. ' i. yV'-’ JL ' ! Nem tüntetés — megnyitó! Konzervgyár­avatás Befejeződött a paksi konzerv­gyár 152 millió forintos költ­ségű rekonstrukciója. A beru­házási összegből lényegében egy teljesen új, korszerű gyá­rat alakítottak ki. Az új gyár teljesítménye csaknem kétsze­rese a réginek: évente 4500 vagon gyümölcs- és zöldség­konzervet ad majd piacra. Az avatóünnepségen dr. Lénárt Lajos mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterhelyettes mondott beszédet. Arany­gyűrűsök Nem kell hozzá más, csak másfél évtizednél valamivel több szorgalom a kiemelkedő képességek kibontakoztatásá­hoz, és az egyetemi tanulmá­nyok „Sub auspiciis rei publi­­cae popularis” kitüntetéssel, az Elnöki Tanács aranygyűrű­jével fejeződnek be. Miként a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen zárult dr. Kalocsai Gábor Tamás, dr. Lipták Már­ta, dr. Patkós Péter és dr. Zá­­borszky László orvosok diák­élete, Pécsett dr. Kocsis Béla ért el hasonló kitűnő ered­ményt. Képünkön: dr. Kalocsai Gá­bor Tamás átveszi a gyűrűt. Géptervező komputer Az Ukrán Tudományos Aka­démia kijevi kibernetikai in­tézetének munkatársai olyan komputert konstruáltak, amely képes önmagával egyenértékű, bonyolult számítógépeket ter­vezni. A vizsgáztató állami bi­zottság olyan feladatokat adott a számítógép tervező kompu­ternek, amelyet előzőleg ter­vezőkollektívák hosszú hóna­pok munkájával oldottak meg. A kijevi számítógéprendszer ugyanazt a megoldást dolgozta ki — mindössze néhány óra alatt. Fáklyalánggal Lobogó fáklyákkal, szalagos kopjafákkal, motoros Ifjúgárdisták kí­séretével vonult fel a budai kerületek sok száz fiatalja a gellért­hegyi Szabadság-szoborhoz, hogy megünnepeljék a Győzelem Napja negyedszázados évfordulóját. A KISZ-alapszervezetek kép­viselői a hála és megemlékezés virágait tették le az emlékmű ta­lapzatához. Este a Jubileumi Parkban Főcze Lajos, a KISZ buda­pesti bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet, majd díszes kopjafákkal és emlékalbumokkal ajándékozták meg a Komszomol katona­ képviselőit. Kalocsai ruhában Zenei általánosba járó, Ko­­dály-módszerrel tanuló­ ameri­kai diákok látogattak Kalo­csára. A kalocsai diákok nép­dallal, tánccal, kalocsai hím­zésű ruhákban fogadták őket. Sylvia Powell kalocsai ruhá­ba öltöztették.. (MTI fotó: Potzmann János) Új óvodák Angyalföldön A XIII. kerületi tanács úgy döntött, hogy 550-nel bővíti az óvodai helyek számát. Erre annál is inkább szükség van, mert a következő 5 évben a 3—6 évesek száma megközelíti a 4500-at. Az Árpád-hídfőnél előreláthatólag még ebben az évben átadnak rendeltetésé­nek egy új, 75 férőhelyes óvo­dát. Kiskönyvtár Ús akciót terveztek a borso­diak. Háromszáz televíziót osztottak szét a megye iskolái­nak és most „kiskönyvtárakat” állítanak össze számukra to­vábbi segítségképpen. Az első 200 kötetes könyvtárat könyv­­szekrénnyel együtt már át is adták a diósgyőri gépgyár „re­form” brigádjának tagjai a bódvarákói iskolásoknak. A kép bal oldalán látható „vadászt" úgy hívják, hogy Poca. Még csíkos vadmalac korában talált rá Kósa József, báta­­apáti vadász és felnevelte. Poca rendkívül barátságos terem­tés, kutyahűséggel kísérgeti gazdáját vadászkörútjaira, sőt olyan ravasz, hogy valósággal puskavégre csalogatja jó­hiszemű vadtársait. Vaddisznó szemmel nézve — ez igazán nem szép tőle!

Next