Magyar Ifjúság, 1970. május-augusztus (14. évfolyam, 17-34. szám)

1970-08-21 / 33. szám

­ krónikák másik csoportja 969-et, míg a lengyel for­rások a hetvenes évek közepét. Mindegyik lehet elírás, hiszen a krónikák nagy részének csak több­ször átmásolt változata maradt ránk. Nem is be­szélve arról, hogy abban az időben a királyok ha­lálakor, utólag számolták vissza az éveket és örö­kítették meg viselt dolgai­kat. Csak jóval később alakult ki a folyamatos, „menet közben” történő krónikaírás. Sokakat megzavart az a körül­mény, hogy az egyik kó­dex tanúsága szerint Koppányt még gyermek­korában verte le István. A latin nyelvű forrás ugyanis a „pueritia” ki­fejezést használja, amely a régi rómaiaknál a 7-től 14 évesig terjedő idősza­kot jelentette. Tavaly a Levéltári Közlemények­ben viszont Mályusz Ele­mér bebizonyította, hogy István korában a „pueri­tia” kifejezéssel már rég az egész ifjúkort jelöl­ték, tehát a 28 éves ko­rig tartó életszakaszt. Ez­zel az írásával Mályusz értelmetlenné tette azt a több tonna vitacikket, ■amelyekben I. István szü­letési évéről vitatkoztak évtizedeken keresztül a tudósok . .. Nos, ha már úgysem tudjuk biztosan a pontos dátumot, nevez­zünk ki egy szép kerek évszámot millenniumi cé­lokra ! Géza­király? — Egyedül Istváné az államalapítás érdeme? — Sokan úgy tartják, hogy talán inkább Gézát illetné ez az érdem. Az azonban bizonyos, hogy az államot veszélyeztető törzsarisztokráciához tar­tozó erőket István szá­molta fel végérvényesen, az államstabilizáló intéz­kedések lényeges része is az ő nevéhez fűződik, nem is beszélve arról, hogy az első komolyabb „agressziót” is ő védte ki (Konrád német császár leverése 1030-ban). Két­ségkívül folyamatról van szó, amelyet még Géza kezdett el, de az állami­ság fejlettebb formáját mindenképpen István te­remtette meg. Ezt mér­legelte a későbbi törté­netírás is, amely Istvánt helyezte inkább előtérbe. Egy azonban vitathatat­lan: Gézának kellett a fa­lakat felraknia, hogy Ist­ván tető alá hozhassa az épületet. Az egyik kró­nika szerint Géza „nem lehetett király, nem ér­hette ez az isteni kegye­lem, mert véres volt a keze”. De kérdem én: melyik középkori uralko­dónak nem volt véres a keze? A törzsfők leverése nyilván Géza alatt tör­tént, István korában ugyanis már nyomuk sem volt. (Ajtony és Gyula nem a régiek közül való volt.) A törzsi helységne­vek arra is következtetni engednek, hogy esetleg mesterséges széttelepítés történt. A szomszéd né­pekkel való tárgyaláso­kat is Géza kezdte el. A latin források duxként emlegetik, ami fejedel­met és vezért egyaránt jelenthet. Egy-két kül­földi forrás rexnek is nev­ezi, olyan tekintélyes dux volt már! Bizonyos, hogy Géza uralkodása alatt már sokkal összefo­­gottabb volt a fejedelmi hatalom, mint — mond­juk — Taksony idejében. Az államalapítás folya­matát tehát Géza kezdte el. — Az állam az osztály­ellentétek terméke. A ha­talom jellegének változá­sa a társadalmi struktúra megváltozásával párhu­zamosan történt. Hogy melyik fázisban alakul­tak ki az osztályok? Dön­tő részben a honfoglalás után, a szláv népek pél­dájának hatására, de az is lehet, hogy már a ka­zár időkben. A földműve­léssel, gyümölcstermesz­téssel kapcsolatos szava­ink ugyanis zömmel tö­rök, sőt iráni eredetűek, elképzelhető tehát, hogy népünk, vándorlásának azon az állomásán, ami­kor a kazárokkal valami­féle szimbiózisban élt, már nem tiszta lovaspász­­tornép volt, hanem kicsit „kétlaki”, úgynevezett kétlegelős gazdálkodást folytatott (az egyiken le­geltetett, a másikon gyor­san beérő növényeket termesztett). Ez a „kétla­­kiság” már bizonyos alá­rendeltségeket eredmé­nyezett. A legendák mögötti ember —­ István személyisé­gére, emberi képletére utaló passzusok vannak-e a forrásokban? — Eléggé gyéren. Két legenda maradt fenn róla, és a krónikák törzsének is van olyan része, amely István néhány jellemvo­násáról tesz említést. A legendák persze már a szenttéavatás légkörében születtek. A XI. század végéről van szó, a grego­riánus előretörés idősza­káról. Ekkor már a „pius rex”, a kegyes király esz­ményét példázták István­nal. Nem állítjuk, hogy a legendák a pius rex cím­két alaptalanul ragasztot­ták első királyunkra. A katolikus nevelés minden bizonnyal hivő keresz­ténnyé formálta. Érdekei­nek megfelelően megju­talmazta a jókat, meg­büntette a gonoszokat. Józan politikai belátására jellemző, hogy — amel­lett, hogy megszervezte a római egyházat — a ke­leti rítusú kolostoroknak is dotációt adott. S ha kö­nyörtelen intézkedéseit hitbuzgalmi tevékeny­ségnek tudta be — nem cáfolja a „kegyes király” eszményt. Ám szerin­tünk, marxisták szerint a feudális uralkodó tipikus portréját mutatja inkább: nem tudta, hogy egy ezeréves államnak az alapjait veti meg, a maga hatalmát akarta tűzzel­­vassal biztosítani. Ezzel viszont — akarva-akarat­­lanul — a sok évszázados fejlődést indította el, sa­ját személyes érdekeiből fakadó tettei egybeestek a szükségszerű fejlődés irányával. — Vajon közkedvelt uralkodó volt a maga ko­rában? — Meggyőződésem, hogy nem. A távlatokat szem előtt tartó intézke­dések rendszerint népsze­rűtlenek, a tömegek ér­tetlenségébe ütköznek. Pedig akkor a kibontako­zó feudalizmus támogatá­sa jelentette a haladó magatartást, hogy aztán évszázadokkal később lé­nyegesen magasabb szin­ten a szétzúzására lehes­sen törekedni! Az első magyar pénzek Feliratok: Stephanus rex esetleg Géza­­István korában meginduló pénzverésünk emléke A régész kiegészítése Eddig a történész nyi­latkozata. Lássuk, mivel toldhatja meg mindezt az archeológus? Dr. László Gyula régészprofesszor a követ­kezőket mondja: — István halálának ki­­lencszáz éves emlékünne­pén (1938-ban), az akkori magyar történettudo­mány minden jeles kuta­tója lerótta kegyeletét el­ső királyunk előtt, s ma, amikor ismét ünnepeljük, történészeink újból fel­idézik sorsdöntő egyéni­ségét. Államalapító kirá­lyunk érdemei mind a mai napig kihatnak mindannyiunk életére. Most mégsem róla szeret­nék elsősorban szólni, hanem azokról, akik le­hetővé tették lángelméjé­nek kibontakozását, mert egymagában bizonyos, hogy tehetetlen lett vol­na. — Ejtsünk még né­hány szót apjáról, Géza­ Istvánról (merthogy őt is Istvánnak keresztelték!). Hatalmas szervező és ki­váló politikus volt. Há­zasságával biztosította az erdélyi Gyulák támogatá­sát, leányai pedig az Abák és a lengyelek, bol­gárok, velenceiek szövet­ségét jelentő házasságo­kat kötöttek, s ezt a há­zassági politikát megko­ronázta azzal, hogy fia számára kérte s megkap­ta a német-római csá­szár unokahúgát, a bajor herceg leányát. Ez hal­latlan valami volt abban a korban, amikor a né­met-római császári ház hercegnői csak egyenlő rangúakhoz mehettek férjhez, és a mi szomszé­daink uralkodói akkor is boldogok voltak, ha fő­nemesi kisasszonyt kap­hattak feleségül a „szent birodalom”-ból. István házassága mutatja, hogy apja már szilárd központi hatalmat teremtett, sőt hazai és nyugati források szerint már király (rex) volt. Feltevésem szerint ő verette volna első pén­zeinket is, amelyek készí­tését fia is folytatta, mert kitűnő ezüstjükkel az ak­kori legjobb pénzek közé tartoztak. De Géza-István nevéhez fűződnek az első nagy egyházi építkezések is (például Esztergom, Pannonhalma). Úgy lát­szik tehát, hogy a fiú apja örökébe lépett, apja mun­káját folytatta, sőt — ta­lán a nehezét már édes­apja el is végezte, talán Géza-István kapta Egyip­tom uralkodóitól, a Fati­­mida kalifáktól azt az oroszlános jogart is, amelynek hegyikristály gömbje minden rontás el­len megóvta királyi gaz­dáját . .. — Ennyit az édesapá­ról, most pedig lássuk István királyunk másik nagy segítőtársát, a ma­gyar népet. Az a feltevé­sem, hogy amikor István király a tízes rendszert tette meg királysága alap­jává, akkor voltaképpen csak elfogadta, átvette azt a 10-es szervezetet, amely a későavar-magyar népnél már mintegy két­száz esztendeje a rendet jelentette hazánkban. En­nek a mondatnak a meg­értéséhez tudnunk kell, hogy feltevésem szerint az első magyar honfog­lalás a VII. század vége táján történt. Első hon­foglalóink (az úgyneve­zett griffes-indás övűek) temetőit jól ismerjük ha­zánkból, sűrűn benépesí­tik a Kárpát-medencét. E temetők belső rendjé­ből tudjuk meg azt, hogy tízes szervezetben éltek. Ezzel szemben Árpád magyarjainak temetőiből semmi sem vall erre. Nyilvánvaló tehát, hogy István a magyar király­ság megszervezésekor el­sősorban a korábban itt élt magyar népre támasz­kodott. — Akárhogy is van, apja örökének nagy te­hetségű folytatója, vagy a népi társadalomban rejlő erők pompás felis­merője, mindenképpen nemzeti történelmünk­nek nagy egyénisége. Alakjának megidézése öntudatunk erősítője, te­hát holt alakja élő erővé változik. A róla megem­lékezésnek éppen az a célja: nem a misztifikált Szent Istvánt ünnepeljük, hanem arról a nagy em­berről gondolkozunk, aki­nek műve bennünk foly­tatódik. Sok nép tűnt el H­a összevetést vég­zünk, az egyik professzor mér­­legelőbben, a má­sik lelkesebben beszélt államalapító királyunk­ról, de mindkettő a rea­litás alapjáról szólt. En­nek az sem mond ellent, hogy az egyik szerint ő, a másik szerint apja vé­gezte el a munka nehe­zét. Még az ezer éven át­derengő, nagyon is elmo­sódó kontúrú portré is módosul cseppet aszerint, hogy milyen szemléletű vagy temperamentumú tudós mutatja be. S ez így hiteles. Elekes Lajos is, László Gyula is meg­alapozottan, meggyőződé­se szerint vallott. Ám ki­derülhet így valaha is teljes egyértelműséggel, hogy végeredményben ki volt István király? Szent ember vagy kemény ke­zű feudális uralkodó? Ösztönös ráérzések vagy tudatos átgondolások sze­rint cselekedett, amikor egy-egy döntő lépésre szánta el magát? Lénye­ges ez ma már? Törté­nelmi küldetését hűség­gel betöltötte, s ezért mindenképpen számot tarthat a késő utókor el­ismerésére. És nagyon ideillőek Elekes profesz­­szor szavai: — Az állammá szerve­ződés elmaradása számos esetben egy nép fizikai pusztulását is okozza. Mi is könnyen az itt élő ava­rok sorsára juthattunk volna, ha Géza fejedelem­­ és fia, Vajk, a „kisebbik vezér”, a későbbi István király nem ismeri fel — vagy sejti meg — a tör­ténelmi szükségszerűsé­get. Ezen a területen, amely ma a hazánk, sok nép tűnt el maradéktala­nul, nyomot csupán egy­két helységnévben hagy­va — vagy talán a vé­rünkben is. De fontos az egyáltalán, hogy ez vagy az a nép fennmaradjon? Mindenképpen. A hala­dás egyik biztosítéka a sokféleség egysége. És azt hiszem, egy kicsit örül­nünk is szabad, hogy en­nek a tízmilliós egység­nek lehetünk a tagjai... Baranyi Ferenc A hatalom jelképe a II. Szilveszter pápától 1000-ben kapott korona • és az országalma Az egyetlen hitelesnek tartott korabeli István-kép a Pannonhalmán őrzött koronázási paláston Győztes fejedelem alakja az avar—magyar nagyszentmiklósi kincs (régebben Attila kincsének vélték) egyik aranykorsójáról A díszes nyereg a gazdagság jelképe is volt honfoglaló őseinknél. Rajzunkon a soltszentimrei ásatásokból előkerült honfoglaláskori*nyereg rekonstrukciója látható. • István király síremlékének részletei a székesfehérvári István király Múzeumban MAGYAR IFJÚSÁG 570/33

Next