Magyar Ifjúság, 1970. május-augusztus (14. évfolyam, 17-34. szám)
1970-05-15 / 19. szám
A Balatonon koncerteztünk. Ez még tavaly volt, nyáron. Közben nyaraltunk. Kikapcsolódtunk. Napközben spekuláltunk. Mi járhat az ember fejében, ha egyszer már tagja egy beat-együttesnek? Persze, a muzsika. A beat. S mi azoknak, akik Pestről érkeztek a Balaton partjára? Pest. Nekünk egy pesti villamos járt a fejünkben. Döcögő villamos. Csúcsforgalom. A hosszú úton, álltunkban, kissé elszenderedtünk. Az egyik megállónál fiatalok furakodtak a peronra. Táskarádióval. Bekapcsolták. — Rock and roll! — tértünk magunkhoz egyszerre. — Valóban rock and roll? — töprengtünk. VARIÁCIÓ Nem, ez már nem rock and roll. És mégis az. Nem az eredeti, hanem annak egy — mai — változata. — Akkor miért hívjuk rock and rollnak? — Te! Van egy ötletem. — Na? — Hívjuk rollt rollinak. — Van benne valami. Ez a név hasonlít a régihez, de már mégsem az egészen. Úgy, mint a zene. Ekkor már a zenéről s nemcsak az elnevezésről spekuláltunk. Volt időnk rá, nyaraltunk. És közben rolli zenét csináltunk. Először egy számot külön is, ezzel a címmel: „Hej, rolli rolli”. Aztán még 20 másikat. — Fiúk! Ebből kitelnék akár egy egész nagylemez is! Lassan mind a 20 új számunk tovább alakult. Újabb áthangszerelések következtek. Majd megkezdődött a válogatás, hogy végül 12 szám maradjon (amely hagyományosan tesz ki egy nagylemezt). Függetlenítettük magunkat még a hóeséstől is. Hiszen addigra már az ősz is elmúlt. Nyári zenénk nem volt összhangban a téllel. Azt akartuk, hogy semmi se zavarjon. — Ha kell, elmegyünk egy másik égitestre! Így történt, hogy képzeletbeli koncertet rendeztünk a Marson, 12 új számunkból. Már megvolt a keret is — a sztori — nagylemezünkhöz. Sőt, címe is volt: Koncert a Marson. Csak még a nagylemez nem volt meg, mert ahhoz nem elég, hogy mi akarjuk. MUNKA. SEJI December elején a Hanglemezgyártó Vállalat gyártási osztálya közölte, hogy most már ők is akarják. Január 5-én bevonultunk a stúdióba. Alapfelvétel. Vonós felvétel. Trükkfelvételek. Sztereo-trükkök. Ráéneklés. Január 26-án végre elkészült a komplett felvétel. Május 15-én megkezdik nagylemezünk árusítását. • — Mit vár a Hungáriaegyüttes ettől az első nagylemezétől? — Elsősorban azt, hogy az együttes stílusát egyszer s mindenkorra meghatározza. Várjuk azt is, hogy a közönség felismeri: ezek a dalaink részben régebbi számaink zenei tanulságaira támaszkodnak. Múltunkat nem akarjuk megtagadni, ám modernizálódunk, saját módra. Várjuk, hogy kiderüljön: stílusunk nem változott, de vannak benne teljesen új törekvések. Abban reménykedünk, hogy kellemes meglepetést okozunk. Szeretnénk, ha tetszenék, amit csináltunk. Nagy izgalommal, nagyon várjuk a közönség reagálását. S. Gy. F. A HUNGÁRIA NAGYLEMEZ TÖRTÉNETE CANNES I JEGYZETLAPOK Bán Róbert telefonjelentése Két évvel ezelőtt a fesztivál elleni tiltakozók tüntetésétől volt hangos a cannes-i tengerparti palota vetítőterme és minden folyosója. És alig néhány nappal a megnyitás után már be is zárultak a fesztivál kapui. A világ minden tájáról összesereglett filmesek, érdeklődők népes csapata szerteszéledt. Akkor — miután hasonló események ismétlődtek az év majd minden filmversenyén — sokan a fesztiválok halálát jósolták. Tavaly még itt lengett a levegőben a „mi is lesz?” feszültsége, de idén úgy látszik, a fesztivál intézménye erőteljesebb, elevenebb, mint valaha volt. A húsz évvel ezelőtt épített palotát is kinőtte már, és idén megnyitotta új épületét is, amelynek fém- és üvegcsarnokaiban a legmodernebb eljárásokkal létrehozott, változtatható falak formálják ki a helyiségek alaprajzát. A vendégek száma is nagyobbnak tűnik, mint valaha volt, és a program is zsúfoltabb. Bár az esti vetítéseken változatlanul kötelező az estélyi ruha, de legalábbis a csokornyakkendő, néhány száz érdeklődő változatlanul összegyűlik a bejáratnál hírességeket nézni, és a rengeteg fotoriporter is villogtatja a vakukat — mégis kétségtelen, hogy a látványos külsőségek, a sztárok parádéja másodlagos kísérőjelenséggé lett. A fesztivál középpontjába valóban maga a film került. És a filmesek számára biztosított találkozási lehetőségek, szakmai beszélgetések száma is megnőtt. A vetítések viszont elviselhetetlen mértékűvé emelkedtek. Reggel kilenctől éjfél után kettőig aligha találni egyetlen olyan percet, amikor valahol ne lenne vetítés, de a forgalmasabb órákban egyszerre legalább 6—8 film között lehetne választani. A protestáció egyetlen megmaradt eredménye, hogy a fesztivál programja kibővült a „Rendezők két hete” nevet viselő, és „A film a szabadság jegyében” jelszót hirdető vetítéssorozattal. A mintegy száz filmet bemutató műsor — előzetes válogatás és utólagos zsűrizés nélkül — amolyan ellenfesztivált képvisel. Ez nagyszerű vívmány lenne, ha az itt bemutatott filmek valóban jók lennének. De sajnos nem így van. Többségükben inkább azt a szakadékot példázzák, amely a fiatal filmesek „újító” törekvései és a nézők között egyre mélyebbnek mutatkoznak. A filmek, szándékuk szerint nemes mondanivalót hirdetnének, de megjelenési formájuk gyakran a dilettantizmus színvonalán marad. Nem is szólva az olyan, egyenesen csak szemtelenségnek nevezhető művekről, mint a híres Jean-Luc Godard új filmje, a „Keleti szél”. De a politizálás nemcsak ezekben a filmekben jelentkezik, hanem szinte azt mondhatnánk, divatcikké vált a leginkább kapitalistának nevezhető filmgyártásban is. Majdnem annyira, mint néhány éve a szexfilmek. (Persze ezek egyre ordenárébb, egyértelműen pornográf, és tegyük hozzá, silányságuk miatt rendkívül unalmas változatai még mindig nagy helyet foglalnak el az úgynevezett kereskedelmi vetítések programján.) A lázadó filmek gyártásába most már a nagy hollywoodi cégek is beszálltak, mióta kiderült, hogy ebben busásan jövedelmező üzlet rejlik. Ez az egyik magyarázata annak, hogy például a híres Metro- Goldwyn-Mayer cég finanszírozta azt az „Eper és vér" című filmet, amely meghökkentően őszinte képet ad egy amerikai egyetemista sztrájkmozgalom brutális szétveréséről. Ugyancsak az amerikai versenyfilmek sorába tartozik az a „Woodstock" című dokumentumfilm, amely a múlt évi, nagy, háromnapos amerikai hippy-találkozóról készült. Persze, a politizáló filmek között nemcsak divatcikkek, hanem jelentős és értékes alkotások is vannak, olyanok többek között, mint az olasz „Nyomozás egy minden gyanún felül álló személyiség ügyében”. Még egy, bár nem meglepő tanulsága az ez évi fesztiválnak, hogy a színes film teljesen uralkodóvá vált a világ filmgyártásában. A hivatalos programban, azt hiszem, egyetlen fekete-fehér technikával készült mű sem szerepelt. Ugyanakkor a különböző szélesvásznú eljárások, a cinemascope vagy a 70 mm-es filmszalag használata teljesen visszaszorult. Ennek tanulságaira minden bizonnyal figyelemmel kell lennie a jövőben a mi filmgyártásunknak is. Végezetül, mint erről már a napilapok is hírt adtak, örömmel számolhatunk be arról, hogy az idei magyar versenyfilm, Gaál István „Magasiskola” című munkája sikerrel szerepelt az előző évieknél magasabb színvonalú programban. Nem egy kritika hangsúlyozta, hogy a magyar film, képeinek szépségével, a rendezés szigorú pontosságával, témájának érdekességével a fesztivál legjobb művei sorába tartozik. Hogy a cannes-i fesztivál új jelenségei miképpen tükröződnek majd a díjak odaítélésében, azt nem tudhatjuk. Május 16-án este azonban, az ünnepélyes díjkiosztáson ez is kiderül. ÉNETE ÉS A TELEFON Szerelem az ismeretlennel ■■■ Szélesvásznú, szovjet film Kevesebb is lehet több Befejeződött a tévé legújabb filmsorozata, A 0416-os szökevény. Miután nemrég ismételték meg — szerencsésen a felére rövidítve — Az aranykesztyű lovagjait és még él bennünk az Őrjárat az égen emléke, ismét felvetődnek magának a műfajnak a problémái. Az egyik legfőbb — és az eddig látottak alapján — közös hibájuk ezeknek a filmeknek, hogy időben túlméretezettek. Nem utolsósorban televíziónk honoráriumrendszere következtében, amely még mindig inkább a terjedelem, semmint a művészi színvonal arányában előnyös a szerzőknek. Mintha alkotóik elfeledkeztek volna a közhelyszámba menő művészi igazságról, hogy a kevesebb nem ritkán a több. És ugyanennek az igazságnak a szem elől tévesztése ütközött ki A 0416-os szökevénynél a külsőségek, a környezet hitelének erőltetésében. A görcsös igyekezet, hogy mindenben maradéktalanul érzékeltessék az amerikaiak fejlett technikai civilizációját, nagyvonalúság helyett gyakran kisszerűnek hatott, és csak hangsúlyozta a bosszantó hibákat, például az ügyetlen kitakarásokat az amúgy is gyér forgalmú „autósztrádákon”. Arra figyelmeztetett ez a sorozat, hogy az ilyen filmeknél előre és gondosan mérlegelni kell lehetőségeinket, hogy már a cselekmény bonyolítása során gondolni kell arra, mi az, amit hitelesen és hatásosan tudunk filmre vinni. És figyelmeztetett arra is, hogy rendezőinknek fokozottabban kell ügyelniük, nehogy színészeink is görcsössé váljanak és ne modorosan, külsőséges eszközökkel keltsék életre a számukra idegen társadalmi környezetben élő alakokat. Természetesen ehhez elsősorban elmélyültebb írói munkával, árnyaltabban megírt, élőbb szerepekre lenne szükség. Bersényi Iván A VERHETETLENEK Szinkronizált, szélesvásznú, bolgár film. A NYOLCADIK MÁJUS 21-I FILMBEMUTATÓK SZERELEM: 0! Színes, szélesvásznú, amerikai film főszereplő: JACK LEMMON Gyártó cég: Martin Manulis 'Forgalmazó: Columbia KASTÉLY® KALIFORNIÁBAN VAGYOCZKY TIBOR rövidfilmje egy sajátos történelmi műemléket mutat be. Gerő János: A megtizedelt osztály Három derűs történetet tartalmaz Gerő János új kötete. Témájukban, írói megformálásukban különböznek ugyan, de cselekményük időpontja mégis összekapcsolja mind a hármat. Ez az időpont 1944— 45 fordulója, a Tiszántúl felszabadításának ideje. Mindhárom írást átjárja a személyes élmény közvetlensége s a visszaemlékezés melege. A címadó kisregény cselekménye lényegét tekintve nem több, mint egy debreceni gimnázium érettségiző osztályának tanévkezdése. De mint minden cselekmény-megjelöléssel, ezzel is alig mondottunk többet a semminél a regényről. Ez a tanévkezdés ugyanis több szempontból kap önmagán túlmutató jelentőséget. Nemcsak egy osztály indult, meg ekkor, nemcsak egynéhány fiatal indult neki az életnek, a felnőtté válás útjának, hanem egy egész ország. S az ébredező kamasz szerelmek, korai házasságok, diákcsínyek között a legerősebb szín, s a legnagyobb nyomaték, hangsúly arra esik: „mi lesz?”, „mit kell tenni?” Egy új élet, s vele együtt egy új, közösségi szemlélet tört be az iskola falai közé, mely már „nem középiskolás fokon” tanít, de az iskolai bizonyítványnál is nagyobb ajándékot ad: a cselekvő élet szép lehetőségeinek világát. A következő írás, a Kicsi Biri királysága már sokkal harsányabb derűt vált ki. Magva valóságos történet. Idősebb tiszántúliak ma sem tudják nevetés nélkül említeni annak a falunak a nevét, amely a felszabadulás után önálló köztársasággá akart alakulni,külön minisztériummal, pénzverdével, biztonsági szervekkel. A falu itt Biharberettyói Köztársaság címen szerepel. Természetesen az, hogy megtörtént-e vagy sem, az írást aligha minősítheti. Gerő János azonban e komikus helyzet minden kínálkozó humorát alaposan kiaknázta. Hőse egy eszehalt cipész, aki a szovjet parancsnokság eltávozása után köztársasági elnöknek jelenti ki magát, a kommunista párt titkárát — aki közli vele, hogy amit csinál: „hülyeség” — lecsukatja, a szomszéd község elöljáróit fegyverrel kényszeríti a földek átadására, a belügyminisztert fegyveresei be sem engedik a faluba. A harmadik történet naplószerű, az írót egy szovjet őrmester kinevezi a falu „titkárának,” szekretárnak. A felszabadulás utáni falu gondjának-bajának bemutatása mellett az őrmester, Borisz, kitűnően megrajzolt alak. Történelmünk el nem felejthető sorsfordulójának világát, atmoszféráját teremtette újjá, idézte fel nekünk ez a három kedves, derűjével együtt is meggondolkodtató történet. (A címadó kisregényt egyébként lapunk tavaly folytatásokban közölte.) Bessenyei György MAGYAR IFJÚSÁG [070/19