Magyar Ifjúság, 1970. május-augusztus (14. évfolyam, 17-34. szám)
1970-06-05 / 22. szám
SÉRTETT SZENTEK AVAGY m m fs Illésekes pofonjait Kapjuk a leveleket, jönnek a telefonok: „Mi történt Illésékkel? Miért szűnt meg a klubjuk? Miért nem játszanak a fővárosban?” Illésékkel a következők történtek. »Szövegelés« a BBC-ben Az Illés-együttes február végén —március elején Angliában és Nyugat - Németországban turnézott. ___________________ (Olyan szerződéssel, olyan körülmények között, hogy itthon — amint ezt maguk kijelentették — hasonló feltételek mellett nem lennének hajlandók játszani. De hát nagyon akartak menni...) Az egyik londoni koncerten megkereste őket a BBC magyar adásának „Bobby” nevű riportere. Beszélgetni akart velük. Hárman — Bródy Jancsi és a Szörényifivérek — rá is álltak: az egyik stúdióban körülbelül másfél órát beszélgettek „Bobbyval", kötetlenül, arról, amit ő kérdezett, vagy ami éppen az eszükbe jutott. Eközben forgott a magnó. A társalgásból „Bobby" két riportot is összevágott: mindkettő elhangzott, bár ekkor a zenekar már az NSZK-ban, Münchenben játszott (ahol megkereste őket a SZER-től Cseke László, a Teenager Party vezetője is, beszélgettek is, de ő nem csinált „anyagot” a találkozásból, mert számára — Bobby után — Illésék már lerágott csont voltak ...) A BBC-ben a fiúk többek között a következőket „szövegelték”: — Magyarországon beszélni sem lehet könnyűzenei életről; a fiataloknak —, egy-két kivétellel —, nincsenek klubjaik, ahol összejöhetnének és beatet hallgathatnának; ebben a halódásban a zenekarok csak nagyon-nagyon ritkán tudnak kitűnni, nem kapnak sem anyagi, sem erkölcsi megbecsülést; az egész magyar zenei életet rossz és merev kategorizálás jellemzi; aki hosszú hajat visel, az nálunk eleve erkölcstelen, akinek viszont a hosszú haj probléma, az mind primitív, és fogalma sincs az életről, a világról, amelyben él; a fiatalok ezzel szemben a hosszú hajjal tüntetni tudnak a kopasz öregek ellen ... Ezek tömören a Szörényi—Bródy „tézisek”. És éppen e „tézisek” körül van egy kis hiba. Nem sok, csak annyi, hogy nem igazak. Köztudott, hogy nálunk két-háromezer beat-zenekar működik rendszeresen. Java részük különböző klubokban játszik. Kiemelkedésükre a fesztiválok, Ki mit tud?-ok, kulturális seregszemlék, diáknapok, rádió- és televízióműsorok tucatjai nyújtanak lehetőséget (aminthogy annak idején az Illés-zenekar is ezek révén lett igazán népszerű). Működnek — méghozzá elég nagy taglétszámmal — kifejezetten beat-klubok is — (Illéséknek kettő is van). Évente több ezer beat-koncertet rendez az ORI (Illésék ebből több mint évi kétszáz koncerttel veszik ki a részüket, s azért nem többel, mert nem érnek rá más elfoglaltságaik: filmek, hanglemez- és rádiófelvételek stb. miatt). A beat régen beleépült a magyar könnyű zenei életbe, társadalmilag is integrálódott, és hogy ez így van, abban Illéséknek elvitathatatlan vezető szerepük volt és van. Ennyit a nem létező könnyűzenei életről, s a klubokról. Ami az erkölcsi és anyagi megbecsülést illeti: ha Illésék nem is, mások még jól emlékeznek az 1968-as táncdalfesztiválra, ahol az együttes lényegében minden fontos díjat — köztük a Magyar Ifjúság Arany Mikrofonját is — „begyűjtött”, utcahoszszal előzve meg mindenkit. (A díjak összege csinos summa, kisebb vagyon volt!) A fesztivál után a Népszabadság is „mennybe vitte" őket „Illés szekerén". (Ez talán erkölcsi elismerésnek sem volt jelentéktelen.) 1968 tavaszán a Forradalmi Ifjúsági Napok pécsi megnyitójának ünnepi műsorába Illésék is szervesen illeszkedtek. Ez egyértelműen mutatta: a zenekart — zenei eredményei alapján — a KISZ is elismerte. Illés-együttesnek lenni — azóta sem rossz üzlet. Egy év alatt csak ORI-koncertjeik után félmillió forint honoráriumot kaptak. A hanglemez-felvételek díja, a szerzői jogdíjak, a rádió- és televíziószereplések, a filmek, a filmzenék, egyéb koncertek jövedelme ezen a félmillión felül volt. Ezek után az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiányáról beszélni — enyhén szólva is emlékezetkihagyást, vagy hálátlan rosszindulatot jelent. Különösen bántó, hogy annak az országnak a zenei életét feketítették be, amely a világon egyedülálló zenei oktatást produkál (ennek áldásait az Illés-együttes is élvezte), s a modern zenei élet két óriását, Bartókot és Kodályt adta a világnak , akik egyébként emberként és hazafiként is példaképeink lehetnek. Sőt, vallott zenei példaképeik éppen Illéséknek is. Úgy látszik azonban, emberi és hazafiúi magatartásukban már nem. A hosszú haj „sarkalatos ideológiai kérdéséről” pedig csak annyit: ezt elsősorban igazságok és arányok a zenekar nyilatkozó tagjai emelik a hajdani hitviták rangjára. A haj-ügy jobban irritálja őket, mint a közvéleményt, amely éppúgy megszokta ezt, mint más múló divatot. Ma már „az ész a fontos, nem a haj", és ha valaki a hajkérdést tiltakozásként fogja fel, bárki bármi ellen, az megmosolyogni való. Egyáltalán: a beat-probléma nem központi kérdése sem a művelődési, sem az ujúsági politikának, de magának az ifjúságnak sem. Nem több, mint ami: egy népszerű könnyűzenei irányzat, amelyet nálunk különböző okok miatt kissé túllihegtünk, de ma már nagyjából elfoglalta az őt megillető — és nem fontosabb! — helyet a magyar zenei és kulturális élet szerkezetében és értékrendjében. És szögezzük le azt is, hogy a magyar fiatalok ideológiai, művelődési, vagy éppen zenei irányítására semmiképp sem a beat-klubok és nem a beat-zenekarok tagjai a hivatottak. A beat-zenekarok feladata az, hogy jó zenét játsszanak jól. Ebben továbbra is számítunk Illésékre is. Az akusztika Az ugyanis, ami a két BBC-interjúban elhangzott, hamis képet fest a hazai állapotokról, a világszerte elismert magyar zenei életről, s a fiatalság helyzetének egyik-másik oldaláról. Mindez pedig ott és úgy elmondva, ahogyan és ahol ez elhangzott, még külön súlyosbítja az ügyet, s tapasztalatlanságnak felelőtlenségnél, becsapottságnál többnek, komolyabbnak, bűnös könnyelműségnek minősíti. Kétségtelen: „Bobby” módszere (a nyersanyagot tetszése szerint vágta össze, nem mutatta meg a fiúknak, mi megy adásba, eltűnt előlük stb.) mélységesen elítélendő és erkölcstelen. De ha abban a nyersanyagban nem lettek volna eleve olyan részek, amelyek „feladják a labdát" a BBC riporterének, mit sem kezdhetett volna a nyugati sajtó fegyvertárából közismert módszerével. (Sok magyar nyilatkozott már a BBC-nek, mégsem lett ügy, mert tudták, mit mondanak, s hogy hol mondják.) Bródy Jancsi és Szörényiék azonban — nem is nagyon titkolják — kifejezetten örültek ennek a lehetőségnek, és úgy vélték, nagy szó, ha őket a beat szülőhazájában interjúra kérik, legalább jobban odafigyelnek rájuk. Itthon ugyanis — véleményük szerint — ebben hiányuk volt, ezért hát így orvosolták ilyetén (és más, például a pécsi ,,kukaügy"-ből eredő) „sérelmeiket”. Önkritika szőrmentén Két alkalommal beszélgettünk — órákon át, időnként igen heves hangnemben az Illés-együttes tagjaival, és vezetőjükkel, Illés Lajossal. Népszerűségükre, nagy táborukra, és azokra az érdemeikre való tekintettel, amelyeket a magyar beat megteremtésében szereztek, örültünk volna, ha a történtekről önkritikusan, felelőtlen állításaik veszélyeit és káros voltát belátva nyilatkoznak, ha reálisan mérik fel akkori „szereplésüket” és a mostani helyzetet. Sajnos, ezt nem sikerült elérnünk. Nem érzik, hogy ami történt, azért el kellett őket marasztalni; hogy a fellépéseiket korlátozó intézkedéseket megérdemelten kapták; hogy erre a BBC-interjúra egyszerűen nem volt szükség, hogy állításaik nem voltak igazak; s hogy ezzel olyan — velünk szemben egyáltalán nem jóindulatú — körök kezébe adtak adót, akik lesik az ilyen „szövegeléseket”, hogy megfelelően kiaknázzák abban a propagandában, amelyet országunk és a többi szocialista ország ellen folytatnak, de amelynek létezésében Bródy és Szörényiék itthon nem hittek, s most is inkább velünk, mint ezzel a politikával szemben gyanakvóak. Azt mondják, gyanútlanok voltak, sőt, naivak, „átvágták" őket, legközelebb óvatosabbak lesznek, s azt mondják, nem voltak hazafiatlanok. Azt mondják, joguk volt nyilatkozni, és nem mondtak semmi kivetnivalót. Jogaikat hangoztatják, anélkül, hogy kötelességeiket észrevennék, vagy felelősségüket igazán elismernék. Sértett szenteknek érzik magukat, akikre most kellő ok és alap nélkül „rászálltak”. Hogy ezzel a hozzáállással kinek használnak, nem tudjuk. Saját hírnevüknek aligha, táboruknak aligha, a magyar bestéletnek aligha, s végső soron: hazájuknak is aligha. Úgy érzik, pofonokat kaptak. De azt nem látják be, hogy előbb ők adtak ,és nem is első ízben, és nem is akármilyen pofonokat. Márpedig Illések és pofonok közt különbség van. Nos, ez történt Illésékkel. Szeretnénk remélni, hogy az ügyből végül levonják majd az őszinte és helyes következtetéseket. Ők is. És mi is. Takács István SEGÍT AZ ORSZÁG Negyvenezer ember harcol hetek óta a megáradt vizekkel. A legutóbbi jelentések szerint hatmillió homokzsákot és negyvenezer tonna követ használtak fel a gátak megerősítésére, jóval többet, mint az 1905-ös nagy dunai árvíz idején. A kormány határozatot hozott az árvíz- és belvízkárok felméréséről, a kártalanítás és helyreállítás kérdéseiről. A határozat alapján kárfelmérési és kármegállapítási, valamint helyreállítási albizottságok alakultak. Azok, akiknek lakóháza részben vagy teljesen megrongálódott, kamatmentes hosszúlejáratú hitelt kapnak. Amennyiben a szociális körülmények miatt a károsultak nem vállalhatják az építési kölcsön törlesztését, egyéni elbírálás alapján mentesülhetnek — részben vagy egészében — a törlesztési kötelezettség alól. Elsők között mozdultak meg a fiatalok. A KISZ központi bizottsága egymillió forintos gyorssegélyével egyidejűleg özönleni kezdtek az ifjú nemzedék felajánlásai, mind több üzemi kollektíva jelentkezett a segíteni akarók közé. A szakszervezetek hét és fél millió forintot utaltak át az árvízkárosultak megsegítésére. Az első napok spontán segélymozgalmait a Magyar Vöröskereszt koordinálja. A dolgozók kívánságára árvízi műszakok százait rendezik országszerte, ahol pedig nincs ilyenre lehetőség, a dolgozók egynapi keresetüket ajánlják fel a tapasztalatok szerint. Ezek az összegek a károsultak azonnali megsegítését teszik lehetővé, s nem befolyásolják az OTP által adott vagy adandó hiteleket. A helyreállítási munkák mindenütt megkezdődtek, ahol a vizet sikerült levezetni. A múlt héten megérkeztek az első külföldi segélyszállítmányok, a Szovjetunióból traktorok, Csehszlovákiából erőgépek. Az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete is jelentős segítséget kíván nyújtani. A belföldi támogatás méreteiről nem lehet pontos képet adni, mert nem naponként, hanem óránként érkeznek a felajánlások százai. Vasárnap is megszakítás nélkül dolgoznak a Folyamkotró Vállalatnál. A Dunából kitermelt kavicsot teherautó-karavánok szállítják az árvízi védekezéshez. 0 Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter meglátogatta a védekezőket. 0 A segítségnyújtásból mindenki részt kér. A kispesti Ifjú Gárda Művelődési Ház zenekara koncertbevételét ajánlotta fel. Sóstó. Turistaközpont néhány kilométerre Nyíregyházától. Szálloda, strand, kemping. KISZ-tábor nyolcholdas parkban, kőházakkal, sportpályával, a vezetőképző tanfolyamok gyakori színhelye. A tanfolyamok most szünetelnek. Az üdülőhely menekültek tábora lett. — Az árvíz egyik legveszélyeztetettebb területéről, Fehérgyarmatról és környékéről, először gyermekes családoknak teremtettünk itt otthont — mondja Stick Gyula táborvezető. — A KISZ KB gyorssegélye időben érkezett. Teherautókaraván hozta a legszükségesebb holmikat, többek közt százával vaságyakat, ezrével gyapjútakarókat, melegítőket, úttörőingeket. Szülőknek, gyerekeknek az elvesztett otthont pótolni nem lehet. De sokat jelentett, hogy már az első, a legnehezebb napokban tapasztalták a sorsukkal együttérzők segítségét. Sétányok útjain, lombsátrak árnyékában, színes falú házikók lépcsőin tanulópárok. A tábor új vendégei : a fehérgyarmati gimnázium és közgazdasági szakközépiskola 120 diákja. Kezükben tankönyv. Tanulnak. Magyart és kémiát, történelmet és gazdaságtant. Az erdei iskolában érettségire készülnek. Tantermük szűk hálószoba, hűvös ebédlő, fák keretezte rét. A tankönyvfejezetek és képletek nehezen férnek meg a gondolatot szorító emlékekkel. Nem könnyű felejteni. Emlékeznek arra a napra, amikor a fiúk tanáraikkal együtt a gáton harcoltak az árral, emlékeznek arra, amikor helikopterek szökkentek magasba velük az utcákon végigkúszó áradat elől. A tanárok küzdöttek tovább. Iván Lajos kollégiumigazgató a gáton, Szakállas Sándor osztályfőnök szovjet úszógépkocsin. A diákok közül sokan látták szemük előtt rommá omlani szülőházukat, sokan kétéltű járművek utasaiként mentették életüket vízfedte falvakból. Van, aki sosem felejt egy képet: sodró árban egy fába kapaszkodó apa válláról, helikopter hágcsóján leereszkedő katona emelte biztonságba kisfiát. És van, akinek apró öröm jutott, ha mást nem is, ballagási ajándékát — egy pohárkészletet — sikerült megmentenie ... A diákok többségének az otthon csak emlék. A tanulás, az érettségi azonban számukra a jövő, s ez most a legfontosabb. A tábori napirend: délelőtt konzultáció, délután egyéni tanulás. S szorgalomra ösztönöznek már a hazulról érkező, egyre jobb hírek. Néhány nap múlva érettségi. Reménykednek: a tételeket már otthon húzzák ... (Szitnyai) A szolidaritás csekkszámlái INTÉZMÉNYEK .... SZÁMLASZÁMA: MIMB 232-90,196-0202 MAGÁN- SZEMÉLYEKNEK: 1Magyar Vöröskereszt 5350 MAGYAR IFJÚSÁG570/22