Magyar Ifjúság, 1970. május-augusztus (14. évfolyam, 17-34. szám)

1970-06-05 / 22. szám

SÉRTETT SZENTEK AVAGY m m ff IftéseHes pofonjaHt Kapjuk a leveleket, jönnek a telefonok: „Mi történt Illésekkel? Miért szűnt meg a klubjuk? Miért nem játszanak a főváros­ban?” Illésékkcl a következők történtek. »Szövegelés« aBBC-ben Igazságok és arányok Az Illés-együt­tes február végén —március elején Angliában és Nyu­gat - N émetország- ban turnézott. ^ __________________ (Olyan szerződés­s el, olyan körül­mények között, hogy itthon — amint ezt maguk kijelentették — hasonló felté­telek mellett nem lennének hajlandók játszani. De hát nagyon akartak menni...) Az egyik londoni koncerten megkereste őket a BBC magyar adásának „Bobby” nevű riportere. Beszélgetni akart velük. Hárman — Bródy Jancsi és a Szörényi- fivérek — rá is álltak: az egyik stúdióban körülbelül másfél órát beszélgettek „Bob- byval", kötetlenül, arról, amit ó kérdezett, vagy ami éppen az eszükbe jutott. Eköz­ben forgott a magnó. A társalgásból „Bob­by" két riportot is összevágott: mindkettő elhangzott, bár ekkor a zenekar már az NS/K-ban, Münchenben játszott (ahol megkereste őket a SZER-töl Cseke László, a Teenager Party vezetője is, beszélgettek is, de ő nem csinált „anyagot” a találko­zásból, mert számára — Bobby után — Illésék már lerágott csont voltak ...) A BBC-ben a fiúk többek között a követ­kezőket „szövegelték”; — Magyarországon beszelni sem lehet könnyűzenei életről; a fiataloknak —, egy-két kivétellel —, nin­csenek klubjaik, ahol összejöhetnének és beatet hallgathatnának; ebben a halódás­ban a zenekarok csak nagyon-nagyon rit­kán tudnak kitűnni, nem kapnak sem anyagi, sem erkölcsi megbecsülést; az egész magyar zenei életet rossz és merev kategorizálás jellemzi; aki hosszú hajat vi­sel. az nálunk eleve erkölcstelen, akinek viszont a hosszú haj probléma, az mind primitív, és fogalma sincs az életről, a vi­lágról, amelyben él; a fiatalok ezzel szem­ben a hosszú hajjal tüntetni tudnak a ko­pasz öregek ellen ... Ezek tömören a Szörényi—Bródy „tézi­sek”. És éppen e „té­zisek” körül van egy kis hiba. Nem sok, csak annyi, hogy nem igazak. Köztudott, hogy nálunk két-há- romezer beat-zenekar működik rendszere­sen. Java részük különböző klubokban ját­szik. Kiemelkedésükre a fesztiválok, Ki mit tud?-ok, kulturális seregszemlék, diák­napok, rádió- és televízióműsorok tu­catjai nyújtanak lehetőséget (aminthogy annak idején az Illés-zenekar is ezek ré­vén lett igazán népszerű). Működnek — méghozzá elég nagy taglétszámmal — ki­fejezetten beat-klubok is — (Illéseknek kettő is van). Évente több ezer beat-kon- certet rendez az ŐRI (Illésék ebből több mint évi kétszáz koncerttel veszik ki a részüket, s azért nem többel, mert nem érnek rá más elfoglaltságaik: filmek, hanglemez- és rádiófelvételek stb. miatt). A beat régen beleépült a magyar könnyű zenei életbe, társadalmilag is integráló­dott, és hogy ez így van, abban Illéséknek elvitathatatlan vezető szerepük volt és van. Ennyit a nem létező könnyűzenei élet­ről, s a klubokról. Ami az erkölcsi és anyagi megbecsülést illeti: ha Illésék nem is, mások még jól emlékeznek az 1968-as táncdalfesztiválra, ahol az együttes lényegében minden fon­tos díjat — köztük a Magyar Ifjúság Arany Mikrofon-ját is — „begyűjtött”, utcahosz- szal előzve meg mindenkit. (A díjak össze­ge csinos summa, kisebb vagyon volt!) A fesztivál után a Népszabadság is „menny­be vitte" őket „Illés szekerén". (Ez talán erkölcsi elismerésnek sem volt jelentékte­len.) 1968 tavaszán a Forradalmi Ifjúsági Napok pécsi megnyitójának ünnepi műso­rába Illésék is szervesen illeszkedtek. Ez egyértelműen mutatta: a zenekart — zenei eredményei alapján — a KISZ is elismerte. Illés-együttesnek lenni — azóta sem rossz üzlet. Egy év alatt csak ORI-kon- certjeik után félmillió forint honoráriu­mot kaptak. A hanglemez-felvételek díja, a szerzői jogdíiak, a rádió- és televízió­szereplések, a filmek, a filmzenék, egyéb koncertek jövedelme ezen a félmillión fe­lül volt. Ezek után az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiányáról beszélni — enyhén szólva is emlékezetkihagyást, vagy hálát­lan rosszindulatot jelent. Különösen bántó, hogy annak az országnak a zenei életét feketítették be, amely a világon egyedül­álló zenei oktatást produkál (ennek áldá­sait az Illés-együttes is élvezte), s a mo­dern zenei élet két óriását, Bartókot és Kodályt adta a világnak — akik egyébként emberként és hazafiként is példaképeink lehetnek. Sőt, vallott zenei példaképeik ép­pen Illéséknek is. Ügy látszik azonban, emberi és hazafiúi magatartásukban már nem. A hosszú haj „sarkalatos ideológiai kér­déséről” pedig csak annyit: ezt elsősorban a zenekar nyilatkozó tagjai emelik a haj­dani hitviták rangjára. A haj-ügy jobban irritálja őket, mint a közvéleményt, amely éppúgy megszokta ezt, mint más múló di­vatot. Ma már „az ész a fontos, nem a haj", és ha valaki a hajkérdést tiltako­zásként fogja fel, bárki-bármi ellen, az megmosolyogni való. Egyáltalán: a beat-probléma nem köz­ponti kérdése sem a művelődési, sem az ujúsági politikának, de magának az ifjú­ságnak sem. Nem több. mint ami: egy népszerű könnyűzenei irányzat, amelyet nálunk különböző okok miatt kissé túlli­hegtünk, de ma már nagyjából elfoglalta az őt megillető — és nem fontosabb! — helyet a magyar zenei és kulturális élet szerkezetében és értékrendjében. És szö­gezzük le azt is, hogy a magyar fiatalok ideológiai, művelődési, vagy éppen zenei irányítására semmiképp sem a beat-klu­bok és nem a beat-zenekarok tagjai a hi­vatottak. A beat-zenekarok feladata az, hogy jó zenét játsszanak — jól. Ebben továbbra is számítunk Illésékre is. Az akusztika Az ugyanis, ami a két BBC-inter1- júban elhangzott, hamis képet fest a hazai állapotok- róf, a világszerte elismert magyar zenei életről, s a fiatalság helyzetének egyik-másik oldalá­rul. Mindez pedig ott és úgy elmond­va, ahogyan és ahol ez elhangzott, még külön súlyosbítja az ügyet, s tapasz­talatlanságnak felelőtlenségnél, becsapott- ságnál többnek, komolyabbnak: bűnös könnyelműségnek minősíti. Kétségtelen: „Bobby” módszere (a nyersanyagot tetszése szerint vágta össze, nem mutatta meg a fiúknak, mi megy adásba, eltűnt előlük stb.) mélységesen elítélendő és erkölcstelen. De ha abban a nyersanyagban nem lettek volna eleve olyan részek, amelyek „feladják a labdát" a BBC riporterének, mit sem kezdhetett volna a nyugati sajtó fegyvertárából köz­ismert módszerével. (Sok magyar nyilat­kozott már a BBC-nck, mégsem lett ügy. mert tudták, m i t mondanak, s hogy h o 1 mondják.) Bródy Jancsi és Szörényiék azonban — nem is nagyon titkolják — ki­fejezetten örültek ennek a lehetőségnek, és úgy vélték, nagy szó, ha őket a beat szülőhazájában interjúra kérik, legalább jobban odafigyelnek rájuk. Itthon ugyanis — véleményük szerint — ebben hiányuk volt. ezért hát így orvosol­ták ilyetén (és más, például a pécsi ,,ku- kaügy"-ből eredő) „sérelmeiket”. Önkritika szőrmentén Két alkalom­mal beszélgettünk — órákon át, időnként igen he­ves hangnemben az Illés-együttes tagjaival, és ve­zetőjükkel, Illés Lajossal. Népszerűségükre, nagy táboruk­ra, és azokra az érdemeikre való tekintet­tel. amelyeket a magyar beat megteremté­sében szereztek, örültünk volna, ha a tör­téntekről önkritikusan, felelőtlen állítá­saik veszélyeit és káros voltát belátva nyi­latkoznak. ha reálisan mérik fel akkori „szereplésüket” és a mostani helyzetet. Sajnos, ezt nem sikerült elérnünk. Nem érzik, hogy ami történt, azért el kellett őket marasztalni; hogy a fellépéseiket kor­látozó intézkedéseket megérdemelten kap­ták; hogy erre a BBC-interjúra egysze­rűen nem volt szükség: hogy állításaik nem voltak igazak; s hogy ezzel olyan — ve­lünk szemben egyáltalán nem jóindulatú — körök kezébe adtak adut, akik lesik az ilyen „szövegeléseket”, hogy megfelelően kiaknázzák abban a propagandában, ame­lyet országunk és a többi szocialista or­szág ellen folytatnak, de amelynek létezé­sében Bródy és Szörényiék itthon nem hit­tek. s most is inkább velünk, mint ezzel a politikával szemben gyanakvóak. Azt mondják, gyanútlanok voltak, sőt, naivak, „átvágták" őket, legközelebb óva­tosabbak lesznek, s azt mondják, nem vol­tak hazafiatlanok. Azt mondják, joguk volt nyilatkozni, és nem mondtak semmi kivetnivalót. Jogaikat hangoztatják, anél­kül, hogy kötelességeiket észrevennék, vagy felelősségüket igazán elismernék. Sértett szenteknek érzik magukat, akikre most kellő ok és alap nélkül „rászálltak”. Hogy ezzel a hozzáállással kinek használ­nak. nem tudjuk. Saját hírnevüknek alig­ha. táboruknak aligha, a magyar beat- életnek aligha, s végső soron: hazájuknak is aligha. Ügy érzik, pofonokat kaptak. De azt nem látják be, hogy előbb ők adtak ;— s nem is első ízben, és nem is akármilyen — pofonokat. Márpedig Illések és pofo­nok közt különbség van. Nos, ez történt Illésékkel. Szeretnénk remélni, hogy az ügyből végül levonják majd az őszinte és helyes következtetése­ket. Ök is. És mi is. Takács István SEGÍT AZ ORSZÁG Negyvenezer ember har­col hetek óta a megáradt vizekkel. A legutóbbi jelen­tések szerint hatmillió ho­mokzsákot és negyvenezer tonna követ használtak fel a gátak megerősítésére, jóval többet, mint az 1905-ös nagy dunai árvíz idején. A kormány határozatot hozott az árvíz- és belvíz­károk felméréséről, a kár­talanítás és helyreállítás kérdéseiről. A határozat alapján kárfelmérési és kár­megállapítási, valamint helyreállítási albizottságok alakultak. Azok, akiknek lakóháza részben vagy tel­jesen megrongálódott, ka­matmentes hosszúlejáratú hitelt kapnak. Amennyiben a szociális körülmények miatt a károsultak nem vál­lalhatják az építési kölcsön törlesztését, egyéni elbírá­lás alapján mentesülhetnek — részben vagy egészében — a törlesztési kötelezett­ség alól. Elsők között mozdultak meg a fiatalok. A KISZ központi bizottsága egymil­lió forintos gyorssegélyével egyidejűleg özönleni kezd­tek az ifjú nemzedék fel­ajánlásai, mind több üzemi kollektíva jelentkezett a se­gíteni akarók közé. A szak- szervezetek hét és fél mil­lió forintot utaltak át az ár­vízkárosultak megsegítésé­re. Az első napok spontán segélymozgalmait a Magyar Vöröskereszt koordinálja. A dolgozók kívánságára árvízi műszakok százait rendezik országszerte, ahol pedig nincs ilyenre lehetőség, a dolgozók egynapi keresetü­ket ajánlják fel a tapaszta­latok szerint. Ezek az össze­gek a károsultak azonnali megsegítését teszik lehető­vé, s nem befolyásolják az OTP által adott vagy adan­dó hiteleket. A helyreállítási munkák mindenütt megkezdődtek, ahol a vizet sikerült leve­zetni. A múlt héten megérkez­tek az első külföldi segély- szállítmányok, a Szovjet­unióból traktorok, Cseh­szlovákiából erőgépek. Az Egyesült Nemzetek Élelme­zési és Mezőgazdasági Szer­vezete is jelentős segítséget kíván nyújtani. A belföldi támogatás méreteiről nem lehet pontos képet adni, mert nem naponként, ha­nem óránként érkeznek a felajánlások százai. 0 Vasárnap is megszakítás nélkül dolgoznak a Folyamkotró Vállalat­nál. A Dunából kitermelt kavicsot teherautó-karavánok szállítják az árvízi védekezéshez. 0 Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter meglátogatta a védekezőket. 0 A segítségnyújtásból mindenki részt kér. A kispesti Ifjú Gárda Művelődési Ház zenekara koncert­bevételét ajánlotta fel. Sóstó. Turistaközpont né­hány kilométerre Nyíregy­házától. Szálloda, strand, kemping. KISZ-tábor nyolc­holdas parkban, kőházak­kal, sportpályával, a vezető­képző tanfolyamok gyakori színhelye. A tanfolyamok most szünetelnek. Az üdü­lőhely menekültek tábora lett. — Az árvíz egyik legve­szélyeztetettebb területéről, Fehérgyarmatról és környé­kéről, először gyermekes családoknak teremtettünk itt otthont — mondja Stick Gyula táborvezető. — A KISZ KB gyorssegélye idő­ben érkezett. Teherautóka­raván hozta a legszüksége­sebb holmikat, többek közt százával vaságyakat, ezrével gyapjútakarókat, melegítő­ket, úttörőingeket. Szülők­nek, gyerekeknek az elvesz­tett otthont pótolni nem le­het. De sokat jelentett, hogy már az első, a legnehezebb napokban tapasztalták a sorsukkal együttérzők se­gítségét. Sétányok útjain, lomb­sátrak árnyékában, színes falú házikók lépcsőin ta­nulópárok. A tábor új ven­dégei : a fehérgyarmati gim­názium és közgazdasági szakközépiskola 120 diákja. Kezükben tankönyv. Ta­nulnak. Magyart és kémiát, történelmet és gazdaságtant. Az erdei iskolában érettsé­gire készülnek. Tantermük szűk hálószoba, hűvös ebéd­lő, fák keretezte rét. A tankönyvfejezetek és képletek nehezen férnek meg a gondolatot szorító emlékekkel. Nem könnyű felejteni. Emlékeznek arra a napra, amikor a fiúk ta­náraikkal együtt a gáton harcoltak az árral, emlékez­nek arra, amikor helikopte­rek szökkentek magasba ve­lük az utcákon végigkú­szó áradat elől. A tanárok küzdöttek tovább. Iván La­jos kollégiumigazgató a gá­ton, Szakállas Sándor osz­tályfőnök szovjet úszógép­kocsin. A diákok közül so­kan látták szemük előtt rommá omlani szülőházu­kat, sokan kétéltű járművek utasaiként mentették életü­ket vízfedte falvakból. Van, aki sosem felejt egy képet: sodró árban egy fába ka­paszkodó apa válláról, heli­kopter hágcsóján leeresz­kedő katona emelte bizton­ságba kisfiát. És van, aki­nek apró öröm jutott; ha mást nem is, ballagási aján­dékát — egy pohárkészletet — sikerült megmentenie ... A diákok többségének az otthon csak emlék. A tanulás, az érettségi azonban számukra a jövő, s ez most a legfontosabb. A tábori napirend: délelőtt konzultáció, délután egyéni tanulás. S szorgalomra ösz­tönöznek már a hazulról ér­kező, egyre jobb hírek. Néhány nap múlva érett­ségi. Reménykednek: a tétele­ket már otthon húzzák ... (Szitnyai) A szolidaritás csekkszámlái INTÉZMÉNYEK .... SZÁMLASZÁMA: IVIIM B 232-90,196-0202 MAGÁN- 1 SZEMÉLYEKNEK: 1 Magyar Vöröskereszt 5350 MAGYAR IFJÚSÁG 5 70/22

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék