Magyar Ifjúság, 1971. szeptember-december (15. évfolyam, 36-53. szám)
1971-10-01 / 40. szám
BIZALOM, GONDOSKODÁS, JOG, KÖTELESSÉG, ÖSSZEFOGÁS Az országgyűlés 1971. szeptember 23-án egyhangú határozattal törvényt alkotott az ifjúságról. (Előző nap a szövetkezetekről szóló törvényt tárgyalta meg és fogadta el.) A nagyjelentőségű döntés hazánk legmagasabb jogszabályainak sorába iktatta a Magyar Népköztársaság ifjúságpolitikáját és egységes keretbe foglalta a felnövekvő nemzedék jelenét és jövőjét meghatározó elveket, jogokat és kötelességeket. A nagy érdeklődéssel várt ülésen részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Ott voltak: Aczél György, Apró Antal, Fehér Lajos, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán és Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Központi Bizottság titkárai, a kormány tagjai. A diplomáciai páholyban a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője foglalt helyet. Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg a tanácskozást, majd a kormány nevében Ilku Pál művelődésügyi miniszter terjesztette elő az ifjúságról szóló törvényjavaslatot. Nagy Richárd, a törvényjavaslat előadójaként az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi, továbbá honvédelmi és kulturális bizottságának véleményét tolmácsolta, majd megkezdődött a vita. Felszólalt: Salamon Hugóné, a tatabányai tanács elnökhelyettese; dr. Horváth István, a KISZ központi bizottságának első titkára; Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára; Hartai Irén általános iskolai tanító; Lendvai Miklós, a KISZ Zala megyei bizottságának első titkára; Kovács Judit állami gazdasági irodavezető; Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes; Dániel Mária, a Paksi Konzervgyár üzemvezetőhelyettese; Nagy Ferencné segédmunkás; Lázár György munkaügyi miniszter; dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke; Bartha István, a KISZ Hajdú- Bihar megyei bizottságának első titkára; Szép Zoltán tudományos segédmunkatárs; Szomszéd Gy. István üzemigazgató; dr. Beckl Sándor, az MTI elnöke; Kocsis József, a soproni városi tanács elnökhelyettese; Csirke Anna betanított munkás; Fecser Péter műszaki igazgatóhelyettes és Ollári István üzemvezető. A vitában elhangzott felszólalásokra Ilku Pál válaszolt, majd határozathozatal következett. Az országgyűlés az ifjúságról szóló törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben egyhangúlag elfogadta. Az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi, valamint kulturális bizottsága - az ülésen elhangzott javaslatnak megfelelően - felvette munkatervébe, hogy figyelemmel kíséri az ifjúságról szóló új törvény végrehajtását. Az országgyűlés szeptember 23-i ülésével jogalkotásunk mintegy másfél éves fejezete zárult le. Az ifjúságról szóló egységes törvény kidolgozásának szükségességét a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága mondta ki, amikor 1970 februárjában ifjúságpolitikai kérdésekről tanácskozott. A Minisztertanács ennek nyomán intézkedett a kodifikációs bizottság életre hívásáról. A hivatásos szakembereken kívül a társadalom s ennek részeként az ifjúság legkülönbözőbb rétegei is alkalmat kaptak arra, hogy javaslataikkal, észrevételeikkel hozzájáruljanak a vállalkozás sikeréhez. A fiatalok és idősebbek levelének egy részét lapunk „Alkossunk törvényt !” rovatában közöltük. A törvény tervezetét, amely 1970 végére készült el, idén januárban társadalmi vitára bocsátották. A KISZ megyei és megyei jogú városi bizottságai, valamint szövetségünk rétegtanácsai a legérdekeltebbek, az ifjú nemzedék számára teremtettek fórumot. Tanácskozásaik lezárásaként a KISZ központi bizottságának határozata erősítette meg azokat a javaslatokat, amelyeket a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség nevében továbbítottak a törvény előkészítőihez. Bekapcsolódtak az eszmecserébe a jelentősebb ipari és mezőgazdasági üzemek vezetői, a több mint százezer tagot számláló pedagógus társadalom képviselői, valamint a szülők és a különböző tudományágak művelői is. A társadalmi vita tanulságai alapján tovább formálták a leendő törvényt, amely a kormány jóváhagyása után, a Minisztertanács végrehajtási határozatának tervezetével együtt került a képviselők elé. Az ifjúságról szóló törvényjavaslatot előbb az országgyűlés honvédelmi, jogi, igazgatási és igazságügyi, illetve kulturális bizottsága tárgyalta meg és fogadta el. Csak ezután tűzték a plenáris ülés napirendjére. Összefoglaló tudósításunk az országgyűlés üléséről, az ifjúságról szóló törvény vitájáról a 4-5-6-7-8. oldalon. Összeállította: DOSZTÁNYI IMRE Fotók: KÉRI DÁNIEL, MIKÓ LÁSZLÓ, SZEBELLÉDY GÉZA (MTI) * 71/40 4MAGYAR IFJÚSÁG Salamon Nagóné Nálunk a közművelődési intézmények is fontos feladatuknak tekintik az ifjúság speciális és differenciált érdeklődésének szervezett kielégítését. Hartai Irén Meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a szakkörök korszerű technikai eszközökkel rendelkező, a gyermekek érdeklődését, a társadalom igényét és szükségleteit egyaránt kielégítő közösségek legyenek. ILKU PÁL Az ifjúság szárnyalja túl apái nemzedékét Tisztelt országgyűlés! Kedves elvtársak! A polgári társadalom azt a mércét állítja a fiatalok elé — ezt hallottuk mi idősebbek is még gyermekkorunkban —, hogy kövessék szüleik példáját. A mi célunk az, hogy kövessenek, és múljanak felül bennünket, az ifjúság szárnyalja túl apái nemzedékét. Mi többet várunk fiainktól és leányainktól, mint amit mi magunk teljesítettünk. Az ifjúsággal szemben támasztott igényünket ahhoz mérjük, milyen feladat vár rá a jövőben, a szocializmus világában. A mai fiatalok tudása, általános és szakmai műveltsége szélesebb, és korszerűbb, mint a miénk volt 30—40—50 évvel ezelőtt. Ez természetes és nem a féltékenység, hanem a büszkeség érzésével szólunk erről. Ugyanakkor azt valljuk, hogy a nagyobb tudásnak még nagyobb akaraterővel, állhatatossággal és felelősségérzettel kell párosulnia. Máig is él még az a nézet, amely az ifjúságot egyszerűen biológiai kategóriaként fogja fel, az ifjúkort „a fölösleges energiák kitombolása” időszakának tartja. A mi felfogásunk merőben más. Számunkra az ifjúság a fejlődésre ható, cselekvő erő, s hogy méginkább az lehessen, meg kell tanítanunk, hogy energiáit a maga és a társadalom javára hasznosítsa. Ehhez lelkesítő távlatot, erejét próbára tevő feladatot kell adnunk számára. Ilyen távlat, ilyen feladat a szocialista Magyarország felépítése, a szocializmus világméretű győzelmének elősegítése. Az ifjúságról szóló törvénynek — melynek tervezetét a kormány megbízásából vitára bocsátom — éppen az a jelentősége, hogy meghatározva a Magyar Népköztársaság ifjúságpolitikájának célját és tartalmát, elősegítse az ifjú nemzedék felkészítését hivatására, a reá váró feladatokra, és hogy mindehhez kedvezőbb feltételeket teremtsen. Tisztelt Országgyűlés! Mi nem kényszerhelyzetben, nem az ifjúság lázadásától kísérve és szorongva foglalkozunk a fiatalok helyzetével. Az ifjúsággal való törődés nálunk nem kampányfeladat, nem taktikai meggondolás, hanem a társadalom, a szocialista állam tudatos gondoskodása a jövőről, a jövőt építő nemzedékről. Alkotmányunk elvi tételként rögzítette az ifjúság fejlődésével és nevelésével való gondos foglalkozást, az ifjúság érdekeinek következetes védelmét. Felszabadulásunk óta számos törvényben szabályoztunk az ifjúság életével, fejlődésével, nevelkedésével kapcsolatosan olyan fontos kérdéseket, mint a családvédelem, a honvédelem, az oktatásügy, a szakmunkástanulók képzése. A kormány 1967-ben két összefoglaló rendeletben hívta fel az állami és társadalmi szervek figyelmét az ifjúsággal való tervszerű, tudatos törődésre. Államunk milliárdokat költ évente családi pótlékra, bölcsődére, óvodára, iskolára, diákszociális juttatásokra, gyermekgondozási segélyre. Évenként közel 5 milliárd forintot fordítunk például gyermekvédelmi és diákszociális ellátásra, várhatóan 51 ezer új óvodai helyet létesítünk és 30 ezerrel növeljük az általános, a középiskolai és szakmunkástanuló kollégiumi helyek számát. Egyetemi és főiskolai hallgatóink közül már most minden másodikat kollégiumban tudunk elhelyezni, tízből nyolcat tudunk valamilyen formájú diákszociális támogatásban részesíteni. Az iskolából, a szakmunkásképző intézetekből kilépő fiatalok nem ismerik a létbizonytalanságot. Mindnyájan elhelyezkedhetnek, munkát, feladatot kapnak a társadalomtól, sőt a fiatal diplomásokat sok területen kétszer annyi álláshely várja évek óta, mint ahányan végeznek. Az elmúlt években és a közelmúltban hozott bérintézkedések az ifjúság anyagi helyzetét is kedvezőbbé tették. A kezdő szakmunkások bérrendszerét két évvel ezelőtt hatályon kívül helyezték, így a korábbinál magasabb a kezdő munkások bére. Ugyancsak megszűnt az úgynevezett „gyakornoki” bér is. Az új alapbérrendszer magasabb kezdőfizetést és jobb előlépési lehetőséget biztosít. A pályakezdő fiatalok legégetőbb problémája a lakáskérdés. A lakáshelyzet és az életkörülmények javítása érdekében ugyancsak több intézkedés történt. A tanácsi lakások mintegy 25—30 százalékát fiatal házasok kapják, és az új lakásrendelet alapján egyre többen részesülnek a lakásépítési akciókban való részvételt megkönnyítő kamatmentes kölcsönökben és vállalati juttatásokban. Jól tudjuk, erőfeszítéseink enyhítik, de még nem oldják meg valamennyi családalapító fiatal problémáját. Ez is azt igazolja, hogy az ifjúság nem egy problémája össztársadalmi gond, a gyorsabb ütemű fejlődés elősegítése tehát ezért is elsőrendű érdeke az ifjúságnak, örvendetesen emelkedett a fiatalok részvételének aránya a társadalmi-politikai életben. Ismert, hogy itt, az országgyűlés padsoraiban 21 harminc éven aluli ifjú képviselőtársunk foglal helyet, de talán kevésbé ismert, hogy a most megválasztott szakszervezeti tisztségviselőknek több mint 25 százaléka — a tanácstagok közel 15 százaléka — a fiatal. Az ifjúsági törvény nem jelenti tehát az ifjúság érdekében végzendő munkánk kezdetét. Van elégséges alap, amelyre építhetünk, jóllehet még sok a teendőnk is. Szándékosan nem tértem ki az eddig hozott rendelkezések végrehajtásának fogyatékosságaira; a törvény ezek kiküszöbölésében és más, eddig még rendezetlen problémáink megoldásában is, segítségünkre lesz, felerősíti felelősségünket, meghatványozza erőfeszítéseinket az ifjúság helyzetének, élet- és munkakörülményeinek javításában. Éppen az ifjúságért érzett társadalmi felelősség fokozott felkeltése, a nevelőmunka javítását szolgáló tennivalók hosszú távra szóló kijelölése szempontjából van kiemelkedő jelentősége az MSZMP KB 1970. februári, az ifjúságpolitika időszerű kérdéseivel foglalkozó és az ifjúsági törvény megalkotását is kezdeményező állásfoglalásának. Másfél évvel e határozat megszületése után megállapíthatjuk, hogy mind a szemléletben, mind a gyakorlati munkában figyelemre méltó javulás következett be. A társadalmi szervezetek — a SZOT, a TOT, a Hazafias Népfront —, az állami szervek, köztük a vállalatok és intézmények felett felügyeletet gyakorló minisztériumok és országos főhatóságok, megyei tanácsok többsége sorra napirendre tűzte az ifjúsággal kapcsolatos tevékenysége elemzését, terveket dolgozott ki és hozzálátott azok végrehajtásához. A párt útmutatása adott alapot az ifjúsági törvényjavaslat elkészítéséhez is. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt elvtársak! A törvényjavaslat alkotói mindenekelőtt azt kívánták a törvényben kifejezésre juttatni, hogy az ifjúság a társadalom része, alapvető céljai és érdekei azonosak szocializmust építő társadalmunk céljaival és érdekeivel. Az ifjúság — számarányát is tekintve — a társadalom jelentős része. Hazánk minden második állampolgára 30 éven aluli, vagy éppen betöltötte a harmincadik évét. Oktatási intézményeink nappali tagozatain másfél millió diák tanul; az egymilliót is meghaladja a termelőmunkát végző munkás- és parasztfiatalok száma. Az elmúlt években az ifjúság lett a szakmunkás-utánpótlás fő forrása, az általános iskolát végzett fiataloknak több mint 50 százaléka választja a szakmunkás pályát. E számok nemcsak azt bizonyítják, hogy társadalmunk egészében is fiatal, hanem egyben arra is figyelmeztetnek, hogy egyetlen társadalmi, politikai vagy gazdasági kérdésről sem lehet úgy szólni, hogy közvetve vagy közvetlenül ne érintenénk az ifjúságot. Ugyanakkor az ifjú nemzedéknek, mint sajátos korcsoportnak, sajátos érdekei és szükségletei is vannak. A törvény a jogok és kötelezettségek összehangolt rendezésével segíteni kívánja az ifjúság szocialista nevelését, a társadalom és benne az ifjúság felelősségérzetének növelését. Amire a javaslat az ifjúságnak jogot ad, annak megvalósítását valamely szerv kötelességévé is teszi. Szándékainknak ugyanakkor határt szabnak reális lehetőségeink. Tervezett intézkedéseinknél figyelemmel kell lennünk népgazdaságunk teherbíró képességére. A jogokat és kötelezettségeket nem utolsósorban azért kapcsolja szoros egységbe a törvényjavaslat, mert — elutasítva az üres ígérgetést, az indokolatlan várakozást és követelőzést — azt kívánja tudatosítani, hogy az igények minél teljesebb kielégítésének, a problémák maradéktalan megoldásának a kötelességvállalása, a szocialista fejlődés előmozdítása a legfőbb záloga. Tisztelt Országgyűlés! Abban a mértékben, ahogyan gyorsul a tudomány és a technika fejlődése, ahogyan előre haladunk a szocialista építőmunkában, egyre nagyobb tudásra, folyamatos tanulásra, felkészülésre van szükség. A tudás az egyén gazdagodását és a társadalom gyorsabb fejlődését, nagy társadalmi céljaink valóra váltását egyaránt szolgálja. A tanulás, a szakképzés elválaszthatatlan tehát a neveléstől. Az ismeretek csak akkor érik el céljukat, ha a szocializmus ügyével, a szocialista haza iránti odaadással párosulnak. Olyan ifjúságra van szükségünk, amely képes a nagy célok érdekében a nehézségek öntudatos és állhatatos vállalására. A munkára való felkészülés, a tanulás is nehéz feladat, amit könnyíteni kell is, meg lehet is, de nyíltan meg kell mondani, hogy a tanulás, a több tudás megszerzése mindig erőfeszítést, kemény kitartást igényelt, s azt fog jelenteni a jövőben is. Ismétlem, könnyíteni lehet, de könynyűvé, szórakozássá változtatni nem lehet. Nem helyes e tekintetben sem az illúziókeltés, még ha az ifjúság szeretetéből és a ténylegesen meglevő jelentős problémák megoldása iránti jószándékból is ered. A jól végzett munka a legjobb nevelési tényező. A munkában való helytállás, az eredményekkel való bizonyítás az alapja a kiemelkedésnek, a különböző vezető helyekre történő kiválasztásnak. Megkérdezték tőlem a törvényjavaslat egyik vitájában, miért nem szerepel a tervezetben, hogy afiataloknak bizonyos előírandó arányban kell helyet kapniok a vezetésben. Most is csak azt mondhatom, hogy ezt nem lehet jogszabállyal előírni. Csak egyet lehet tenni: egyforma lehetőségeket adni a munka jó elvégzésére, segíteni az arra érdemes fiatalokat, hogy munkájukkal, eredményeikkel, emberi és politikai magatartásukkal alkalmassá váljanak képzettségüknek és tehetségüknek megfelelő vezető állás betöltésére. De ezt a segítséget megadni kötelességünk, sőt bizalom is szükséges hozzá! Gyakori téma ma a pedagógiában, de a társadalomban általában is, a tehetség és a képességek. Sok oka van annak, hogy a fogalmak előtérbe kerültek, s előtérben is fognak maradni. Van velük kapcsolatban tisztáznivaló is, tennivaló is bőven. Világos például, hogy a tehetség fogalmát differenciáltabban kell értelmeznünk, mint eddig és jelenleg szokásos, mert az bizonyos, hogy az intellektuális, sőt emlékezésbeli képességekre való szűkítése tarthatatlan. A legtöbb emberben megvan a lehetősége annak, hogy hasznosat, sőt nagyot alkosson, valami nagy dolgot vigyen végbe, ha képességei irányában tud mozogni és fejlődni. De a képességek sokfélék,és ha saját adottságaitól, képességeitől eltérő irányba indul, vagy különösen, ha erre kényszerítik, akkor dolgozni fog ugyan, de kevés vagy kevesebb kedvvel, kevés, vagy kevesebb sikerrel. Ezért az egyéni képességek felismerését és kifejlesztését egyik igen fontos feladatunknak tartjuk már most, s még inkább így kívánjuk kezelni a jövőben. Ezzel összefüggésben utalnék arra, hogy pártunk X. kongresszusa határozatot hozott a köznevelés egész rendszerének megvizsgálására, tennivalóinknak a helyzet gondos elemzésén alapuló számbavételére és meghatározására. Ez a vizsgálat folyik. A teendők meghatározása még sok vitát, alapos mérlegelést igényel, sok összefüggés gondos figyelembevételét kívánja a felkért munkabizottságoktól. Egészen bizonyos azonban, hogy a növekvő igényeknek megfelelően fejleszteni kell a feltételeket, s ezeken belül mindenekelőtt azokat, amelyek a szociálisan elmaradott vagy hátrányban levő gyermekek, köztük elsősorban a munkás-paraszt szülők gyermekei elmaradásának csökkentésére, fokozatos megszüntetésére szükségesek. Alapvető feladatunk az egyenlő esélyek megadása, hogy a társadalmunk zömét képviselő munkásság és parasztság gyermekei helyt tudjanak állni ■a növekvő versenyben, hogy képességüknek, tehetségüknek megfelelően tanulhassanak. . Sok fiatal a termelőmunkájával párhuzamosan esti vagy levelező tagozaton tanul. Semmi alapunk nincs annak feltételezésére, hogy a tanulásnak ez a módja a jövőben elhal. Sőt, az alapok megszilárdításával, az alapozó képzés erősítésével bizonyára a jelenleginél is többen lesznek, akik esti,levelező formában, tanfolyamokon kívánnak speciális ismereteket szerezni, vagy továbbképzésben részt venni. Egyes üzemekben, vállalatoknál elég szűkkeblűen ítélik meg a fiatalok továbbtanulását, s csak akkor segítik, támogatják őket, ha az üzem pillanatnyi és szűrten vett igényeinek megfelelő szakon vagy szakmában kívánnak tanulmányokat folytatni. Va- Lendvai Miklós Az egész társadalomnak kötelessége, hogy a fiatalokban erősítse a felelősségérzetet, olyan emberekké nevelje őket, akik saját feladataik és a társadalom ügyei iránt is elkötelezettséget éreznek.