Magyar Ifjúság, 1971. szeptember-december (15. évfolyam, 36-53. szám)

1971-10-01 / 40. szám

BIZALOM, GONDOSKODÁS, JOG, KÖTELESSÉG, ÖSSZEFOGÁS Az országgyűlés 1971. szep­tember 23-án egyhangú határo­zattal törvényt alkotott az ifjú­ságról. (Előző nap a szövetkeze­tekről szóló törvényt tárgyalta meg és fogadta el.) A nagyje­lentőségű döntés hazánk legma­gasabb jogszabályainak sorába iktatta a Magyar Népköztársa­ság ifjúságpolitikáját és egysé­ges keretbe foglalta a felnövek­vő nemzedék jelenét és jövőjét meghatározó elveket, jogokat és kötelességeket. A nagy érdeklődéssel várt ülésen részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke, Fock Jenő,­ a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Ott voltak: Aczél György, Apró Antal, Fehér Lajos, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán és Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Központi Bi­zottság titkárai, a kormány tag­jai. A diplomáciai páholyban a budapesti diplomáciai képvisele­tek számos vezetője foglalt he­lyet. Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg a tanácsko­zást, majd a kormány nevében Ilku Pál művelődésügyi miniszter terjesztette elő az ifjúságról szóló törvényjavaslatot. Nagy Ri­­chárd, a törvényjavaslat előadó­jaként az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi, to­vábbá honvédelmi és kulturális bizottságának véleményét tolmá­csolta, majd megkezdődött a vita.­­ Felszólalt: Salamon Hugóné, a tatabányai tanács elnökhelyette­se; dr. Horváth István, a KISZ központi bizottságának első tit­kára; Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára; Hartai Irén általános iskolai ta­­nító; Lendvai Miklós, a KISZ Zala megyei bizottságának első titká­ra; Kovács Judit állami gazda­sági irodavezető; Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, honvédelmi minisz­terhelyettes; Dániel Mária, a Paksi Konzervgyár üzemvezető­helyettese; Nagy Ferencné se­gédmunkás; Lázár György mun­kaügyi miniszter; dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnö­­ke; Bartha István, a KISZ Hajdú- Bihar megyei bizottságának első titkára; Szép Zoltán tudományos segédmunkatárs; Szomszéd Gy. István üzemigazgató; dr. Beckl Sándor, az MTI elnöke; Kocsis József, a soproni városi tanács elnökhelyettese; Csirke Anna be­tanított munkás; Fecser Péter műszaki igazgatóhelyettes és Ol­­lári István üzemvezető. A vitában elhangzott felszóla­lásokra Ilku Pál válaszolt, majd határozathozatal következett. Az országgyűlés az ifjúságról szóló törvényjavaslatot általánosság­ban és részleteiben egyhangú­lag elfogadta. Az országgyűlés jogi, igazga­tási és igazságügyi, valamint kulturális bizottsága - az ülésen elhangzott javaslatnak megfele­lően - felvette munkatervébe, hogy figyelemmel kíséri az ifjú­ságról szóló új törvény végrehaj­tását. Az országgyűlés szeptember 23-i ülésével jogalkotásunk mint­egy másfél éves fejezete zárult le. Az ifjúságról szóló egységes törvény kidolgozásának szüksé­gességét a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága mondta ki, amikor 1970 február­jában ifjúságpolitikai kérdések­ről tanácskozott. A Miniszterta­nács ennek nyomán intézkedett a kodifikációs bizottság életre hí­vásáról. A hivatásos szakembe­reken kívül a társadalom s en­nek részeként az ifjúság legkü­lönbözőbb rétegei is alkalmat kaptak arra, hogy javaslataikkal, észrevételeikkel hozzájáruljanak a vállalkozás sikeréhez. A fiata­lok és idősebbek levelének egy részét lapunk „Alkossunk tör­vényt !” rovatában közöltük. A törvény tervezetét, amely 1970 végére készült el, idén ja­nuárban társadalmi vitára bo­csátották. A KISZ megyei és me­gyei jogú városi bizottságai, va­lamint szövetségünk rétegtaná­csai a legérdekeltebbek, az ifjú nemzedék számára teremtettek fórumot. Tanácskozásaik lezárá­saként a KISZ központi bizottsá­gának határozata erősítette meg azokat a javaslatokat, amelyeket a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség nevében továbbítottak a törvény előkészítőihez. Bekapcsolódtak az eszmecse­rébe a jelentősebb ipari és me­zőgazdasági üzemek vezetői, a több mint százezer tagot szám­láló pedagógus társadalom kép­viselői, valamint a szülők és a különböző tudományágak műve­lői is. A társadalmi vita tanulságai alapján tovább formálták a leendő törvényt, amely a kor­mány jóváhagyása után, a Mi­nisztertanács végrehajtási hatá­rozatának tervezetével együtt ke­rült a képviselők elé. Az ifjúságról szóló törvényja­vaslatot előbb az országgyűlés honvédelmi, jogi, igazgatási és igazságügyi, illetve kulturális bi­zottsága tárgyalta meg és fo­gadta el. Csak ezután tűzték a plenáris ülés napirendjére. Összefoglaló tudósításunk az országgyűlés üléséről, az ifjúságról szóló törvény vitájáról a 4-5-6-7-8. oldalon. Összeállította: DOSZTÁNYI IMRE Fotók: KÉRI DÁNIEL, MIKÓ LÁSZLÓ, SZEBELLÉDY GÉZA (MTI) * 71/40 4MAGYAR IFJÚSÁG Salamon Nagóné Nálunk a közművelődési intézmények is fontos felada­tuknak tekintik az ifjúság speciális és differenciált ér­deklődésének szervezett ki­elégítését. Hartai Irén Meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a szakkörök korszerű technikai eszközök­kel rendelkező, a gyermekek érdeklődését, a társadalom igényét és szükségleteit egy­aránt kielégítő közösségek legyenek. ILKU PÁL Az ifjúság szárnyalja túl apái nemzedékét Tisztelt országgyűlés! Kedves elvtársak! A polgári társadalom azt a mércét állítja a fiatalok elé — ezt hallottuk mi idősebbek is még gyermekkorunkban —, hogy kövessék szüleik példáját. A mi célunk az, hogy kövessenek, és múljanak felül bennünket, az if­júság szárnyalja túl apái nemze­dékét. Mi többet várunk fiaink­tól és leányainktól, mint amit mi magunk teljesítettünk. Az ifjú­sággal szemben támasztott igé­nyünket ahhoz mérjük, milyen feladat vár rá a jövőben, a szo­cializmus világában. A mai fiatalok tudása, általá­nos és szakmai műveltsége szé­lesebb, és korszerűbb, mint a miénk volt 30—40—50 évvel ez­előtt. Ez természetes és nem a féltékenység, hanem a büszkeség érzésével szólunk erről. Ugyan­akkor azt valljuk, hogy a na­gyobb tudásnak még nagyobb akaraterővel, állhatatossággal­­ és felelősségérzettel kell párosulnia. Máig is él még az a nézet, amely az ifjúságot egyszerűen biológiai kategóriaként fogja fel, az ifjú­kort „a fölösleges energiák ki­­tombolása” időszakának tartja. A mi felfogásunk merőben más. Számunkra az ifjúság a fejlődés­re ható, cselekvő erő, s hogy méginkább az lehessen, meg kell tanítanunk, hogy energiáit a ma­ga és a társadalom javára hasz­nosítsa. Ehhez lelkesítő távlatot, erejét próbára tevő feladatot kell adnunk számára. Ilyen távlat, ilyen feladat a szocialista Ma­gyarország felépítése, a szocializ­mus világméretű győzelmének elősegítése. Az ifjúságról szóló törvénynek — melynek tervezetét a kormány megbízásából vitára bocsátom — éppen az a jelentősége, hogy meghatározva a Magyar Népköz­­társaság ifjúságpolitikájának cél­ját és tartalmát, elősegítse az if­jú nemzedék felkészítését hiva­tására, a reá váró feladatokra, és hogy mindehhez kedvezőbb feltételeket teremtsen. Tisztelt Országgyűlés! Mi nem kényszerhelyzetben, nem az ifjúság lázadásától kí­sérve és szorongva foglalkozunk a fiatalok helyzetével. Az ifjú­sággal való törődés nálunk nem kampányfeladat, nem taktikai meggondolás, hanem a társada­lom, a szocialista állam tudatos gondoskodása a jövőről, a jövőt építő nemzedékről. Alkotmányunk elvi tételként rögzítette az ifjúság fejlődésével és nevelésével való gondos fog­lalkozást, az ifjúság érdekeinek következetes védelmét. Felszaba­dulásunk óta számos törvényben szabályoztunk az ifjúság életé­vel, fejlődésével, nevelkedésével kapcsolatosan olyan fontos kér­déseket, mint a családvédelem, a honvédelem, az oktatásügy, a szakmunkástanulók képzése. A kormány 1967-ben két összefog­laló rendeletben hívta fel az ál­lami és társadalmi szervek fi­gyelmét az ifjúsággal való terv­szerű, tudatos törődésre. Álla­munk milliárdokat költ évente családi pótlékra, bölcsődére, óvo­dára, iskolára, diákszociális jut­tatásokra, gyermekgondozási se­gélyre. Évenként közel 5 milliárd forintot fordítunk például gyer­mekvédelmi és diákszociális ellá­tásra, várhatóan 51 ezer új óvo­dai helyet létesítünk és 30 ezer­rel növeljük az általános, a kö­zépiskolai és szakmunkástanuló kollégiumi helyek számát. Egye­temi és főiskolai hallgatóink kö­zül már most minden másodikat kollégiumban tudunk elhelyezni, tízből nyolcat tudunk valamilyen formájú diákszociális támogatás­ban részesíteni. Az iskolából, a szakmunkás­­képző intézetekből kilépő fiatalok nem ismerik a létbizonytalansá­got. Mindnyájan elhelyezkedhet­nek, munkát, feladatot kapnak a társadalomtól, sőt a fiatal diplo­másokat sok területen kétszer annyi álláshely várja évek óta, mint ahányan végeznek. Az elmúlt években és a közel­múltban hozott bérintézkedések az ifjúság anyagi helyzetét is kedvezőbbé tették. A kezdő szakmunkások bérrendszerét két évvel ezelőtt hatályon kívül he­lyezték, így a korábbinál maga­sabb a kezdő munkások bére. Ugyancsak megszűnt az úgyne­vezett „gyakornoki” bér is. Az új alapbérrendszer magasabb kez­dőfizetést és jobb előlépési lehe­tőséget biztosít. A pályakezdő fiatalok legége­tőbb problémája a lakáskérdés. A lakáshelyzet és az életkörülmé­nyek javítása érdekében ugyan­­csak­ több intézkedés történt. A tanácsi lakások mintegy 25—30 százalékát fiatal házasok kapják, és az új lakásrendelet alapján egyre többen részesülnek a la­kásépítési akciókban való részvé­telt megkönnyítő kamatmentes kölcsönökben és vállalati juttatá­sokban. Jól tudjuk, erőfeszítéseink eny­hítik, de még nem oldják meg valamennyi családalapító fiatal problémáját. Ez is azt igazolja, hogy az ifjúság nem egy problé­mája össztársadalmi gond, a gyorsabb ütemű fejlődés elősegí­tése tehát ezért is elsőrendű ér­deke az ifjúságnak, örvendetesen emelkedett a fia­talok részvételének aránya a társadalmi-politikai életben. Is­mert, hogy itt, az országgyűlés padsoraiban 21 harminc éven aluli ifjú képviselőtársunk foglal he­lyet, de talán kevésbé ismert, hogy a most megválasztott szak­­szervezeti tisztségviselőknek több mint 25 százaléka — a tanács­tagok közel 15 százaléka — a fiatal. Az ifjúsági törvény nem jelenti tehát az ifjúság érdekében vég­zendő munkánk kezdetét. Van elégséges alap, amelyre építhe­tünk, jóllehet még sok a teen­dőnk is. Szándékosan nem tértem ki az eddig hozott rendelkezé­sek végrehajtásának fogyatékos­ságaira; a törvény ezek kiküszö­bölésében és más, eddig még rendezetlen problémáink megol­dásában is, segítségünkre lesz, felerősíti felelősségünket, meg­hatványozza erőfeszítéseinket az ifjúság helyzetének, élet- és munkakörülményeinek javításá­ban. Éppen az ifjúságért érzett tár­sadalmi felelősség fokozott fel­keltése, a nevelőmunka javítá­sát szolgáló tennivalók hosszú távra szóló kijelölése szempont­jából van kiemelkedő jelentősé­ge az MSZMP KB 1970. februári, az ifjúságpolitika időszerű kér­déseivel foglalkozó és az ifjúsági törvény megalkotását is kezde­ményező állásfoglalásának. Más­fél évvel e határozat megszüle­tése után megállapíthatjuk, hogy mind a szemléletben, mind a gyakorlati munkában figyelemre méltó javulás következett be. A társadalmi szervezetek — a SZOT, a TOT, a Hazafias Nép­front —, az állami szervek, köz­tük a vállalatok és intézmények felett felügyeletet gyakorló mi­nisztériumok és országos főható­ságok, megyei tanácsok többsé­ge sorra napirendre tűzte az if­júsággal kapcsolatos tevékenysé­ge elemzését, terveket dolgozott ki és hozzálátott azok végrehaj­tásához. A párt útmutatása adott alapot az ifjúsági törvényjavas­lat elkészítéséhez is. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt elvtársak! A törvényjavaslat alkotói min­denekelőtt azt kívánták a tör­vényben kifejezésre juttatni, hogy az ifjúság a társadalom ré­sze, alapvető céljai és érdekei azonosak szocializmust építő tár­sadalmunk céljaival és érdekei­vel. Az ifjúság — számarányát is tekintve — a társadalom jelen­tős része. Hazánk minden máso­dik állampolgára 30 éven aluli, vagy éppen betöltötte a harmin­cadik évét. Oktatási intézmé­nyeink nappali tagozatain más­fél millió diák tanul; az egymil­liót is meghaladja a termelő­­munkát végző munkás- és pa­rasztfiatalok száma. Az elmúlt években az ifjúság lett a szak­munkás-utánpótlás fő forrása, az általános iskolát végzett fiatalok­nak több mint 50 százaléka vá­lasztja a szakmunkás pályát. E számok nemcsak azt bizo­nyítják, hogy társadalmunk egé­szében is fiatal, hanem egyben arra is figyelmeztetnek, hogy egyetlen társadalmi, politikai vagy gazdasági kérdésről sem le­het úgy szólni, hogy közvetve vagy közvetlenül ne érintenénk az ifjúságot. Ugyanakkor az ifjú nemzedék­nek, mint sajátos korcsoportnak, sajátos érdekei és szükségletei is vannak. A törvény a jogok és kötelezettségek összehangolt ren­dezésével segíteni kívánja az if­júság szocialista nevelését, a tár­sadalom és benne az ifjúság fe­lelősségérzetének növelését. Ami­re a javaslat az ifjúságnak jogot ad, annak megvalósítását vala­mely szerv kötelességévé is teszi. Szándékainknak ugyanakkor ha­tárt szabnak reális lehetőségeink. Tervezett intézkedéseinknél fi­gyelemmel kell lennünk népgaz­daságunk teherbíró képességére. A jogokat és kötelezettségeket nem utolsósorban azért kapcsolja szoros egységbe a törvényjavas­lat, mert — elutasítva az üres ígérgetést, az indokolatlan vára­kozást és követelőzést — azt kí­vánja tudatosítani, hogy az igé­nyek minél teljesebb kielégítésé­nek, a problémák maradéktalan megoldásának a kötelesség­vál­lalása, a szocialista fejlődés elő­mozdítása a legfőbb záloga. Tisztelt Országgyűlés! Abban a mértékben, ahogyan gyorsul a tudomány és a tech­nika fejlődése, ahogyan előre ha­ladunk a szocialista építőmun­kában, egyre nagyobb tudásra, folyamatos tanulásra, felkészü­lésre van szükség. A tudás az egyén gazdagodását és a társada­lom gyorsabb fejlődését, nagy társadalmi céljaink valóra váltá­sát egyaránt szolgálja. A tanulás, a szakképzés elválaszthatatlan te­hát a neveléstől. Az ismeretek csak akkor érik el céljukat, ha a szocializmus ügyével, a szo­cialista haza iránti odaadással párosulnak. Olyan ifjúságra van szükségünk, amely képes a nagy célok érdekében a nehézségek öntudatos és állhatatos vállalásá­ra. A munkára való felkészülés, a tanulás is nehéz feladat, amit könnyíteni kell is, meg lehet is, de nyíltan meg kell mondani, hogy a tanulás, a több tudás megszerzése mindig erőfeszítést, kemény kitartást igényelt, s azt fog jelenteni a jövőben is. Ismét­lem, könnyíteni lehet, de köny­­nyűvé, szórakozássá változtatni nem lehet. Nem helyes e tekin­tetben sem az illúziókeltés, még ha az ifjúság szeretetéből és a ténylegesen meglevő jelentős problémák megoldása iránti jó­szándékból is ered. A jól végzett munka a legjobb nevelési tényező. A munkában való helytállás, az eredmények­kel való bizonyítás az alapja a kiemelkedésnek, a különböző ve­zető helyekre történő kiválasz­tásnak. Megkérdezték tőlem a törvényjavaslat egyik vitájában, miért nem szerepel a tervezet­ben, hogy a­­fiataloknak bizonyos előírandó arányban kell helyet kapniok a vezetésben. Most is csak azt mondhatom, hogy ezt nem lehet jogszabállyal előírni. Csak egyet lehet tenni: egyfor­ma lehetőségeket adni a munka jó elvégzésére, segíteni az arra érdemes fiatalokat, hogy munká­jukkal, eredményeikkel, emberi és politikai magatartásukkal al­kalmassá váljanak képzettségük­nek és tehetségüknek megfelelő vezető állás betöltésére. De ezt a segítséget megadni kötelessé­günk, sőt bizalom is szükséges hozzá! Gyakori téma ma a pedagógiá­ban, de a társadalomban általá­ban is, a tehetség és a képessé­gek. Sok oka van annak, hogy a fogalmak előtérbe kerültek, s előtérben is fognak maradni. Van velük kapcsolatban tisztáz­nivaló is, tennivaló is bőven. Vi­lágos például, hogy a tehetség fogalmát differenciáltabban kell értelmeznünk, mint eddig és je­lenleg szokásos, mert az bizonyos, hogy az intellektuális, sőt emlé­kezésbeli képességekre való szűkí­tése tarthatatlan. A legtöbb em­berben megvan a lehetősége an­nak, hogy hasznosat, sőt nagyot alkosson, valami nagy dolgot vi­gyen végbe, ha képességei irá­nyában tud mozogni és fejlődni. De a képességek sokfélék,é­s ha saját adottságaitól, képességeitől eltérő irányba indul, vagy külö­nösen, ha erre kényszerítik, ak­kor dolgozni fog ugyan, de ke­vés vagy kevesebb kedvvel, ke­vés, vagy kevesebb sikerrel. Ezért az egyéni képességek fel­ismerését és kifejlesztését egyik igen fontos feladatunknak tart­juk már most, s még inkább így kívánjuk kezelni a jövőben. Ez­zel összefüggésben utalnék arra, hogy pártunk X. kongresszusa határozatot hozott a köznevelés egész rendszerének megvizsgálá­sára, tennivalóinknak a helyzet gondos elemzésén alapuló szám­bavételére és meghatározására. Ez a vizsgálat folyik. A teendők meghatározása még sok vitát, alapos mérlegelést igényel, sok összefüggés gondos figyelembe­vételét kívánja a felkért munka­­bizottságoktól. Egészen bizonyos azonban, hogy a növekvő igényeknek megfele­lően fejleszteni kell a feltétele­ket, s ezeken belül mindenek­előtt azokat, amelyek a szociá­lisan elmaradott vagy hátrány­ban levő gyermekek, köztük el­sősorban a munkás-paraszt szü­lők gyermekei elmaradásának csökkentésére, fokozatos meg­szüntetésére szükségesek. Alap­vető feladatunk az egyenlő esé­lyek megadása, hogy a társadal­munk zömét képviselő munkás­ság és parasztság gyermekei helyt tudjanak állni ■a növekvő ver­senyben, hogy képességüknek, te­hetségüknek megfelelően tanul­hassanak. . Sok fiatal a termelőmunkájá­val párhuzamosan esti vagy le­velező tagozaton tanul. Semmi alapunk nincs annak feltételezé­sére, hogy a tanulásnak ez a módja a jövőben elhal. Sőt, az alapok megszilárdításával, az alapozó képzés erősítésével bizo­nyára a jelenleginél is többen lesznek, akik esti,levelező for­mában, tanfolyamokon kívánnak speciális ismereteket szerezni, vagy továbbképzésben részt ven­ni. Egyes üzemekben, vállalatok­nál elég szűkkeblűen ítélik meg a fiatalok továbbtanulását, s csak akkor segítik, támogatják őket, ha az üzem pillanatnyi és szűrten vett igényeinek megfelelő szakon vagy szakmában kíván­nak tanulmányokat folytatni. Va- Lendvai Miklós Az egész társadalomnak kötelessége, hogy a fiatalok­ban erősítse a felelősségér­zetet, olyan emberekké ne­velje őket, akik saját felada­taik és a társadalom ügyei iránt is elkötelezettséget éreznek.

Next