Magyar Ifjúság, 1972. január-április (16. évfolyam, 1-17. szám)

1972-04-28 / 17. szám

Campamento FMJD „Julio A. Hella” apolo 4070 cai­­mito HABANACUBA. Im­már ötödször betűzgetjük a Kubában dolgozó magyar építőbrigád: Gáspár Ber­talan, Kati Károly, Kovács Imre, Paksi Pál és Tegzes József címét. Az utolsó le­vél a múlt héten érkezett, s nem kis meglepetésünkre fényképek hullottak ki be­lőle. Jól van, fiúk! Mégis­csak beváltottátok ígérete­teket: folyamatosan tudó­sítjátok lapunk olvasóit a DÍVSZ nemzetközi építőtá­borának mindennapjairól. Arról, hogy milyen gyorsan magasodik az az ezersze­mélyes iskola, amelyet a világ fiatalsága képvisele­tében háromszáz huszon­éves - köztük öt kubai le­velezőnk - hoz tető alá. A BRIGÁDOK VEGYES NEMZETISÉGŰEK. A MI BRIGÁDUNK TAGJAI CHILÉBŐL, ZANZIBARBÓL, A SZOVJETUNIÓBÓL, OLASZORSZÁGBÓL, PÉCSRŐL, MISKOLC­RÓL ÉS KECSKEMÉTRŐL JÖTTEK IDE KÉPZELJÉTEK, TEGNAP KÖZÖTTÜNK VOLT FIDEL. IGAZUK VAN AZ ÚJSÁGÍRÓKNAK: POMPÁS HUMORÚ, RENDKÍVÜL SZIMPA­TIKUS EMBER A MUNKAIDŐ HATTÓL HATIG TART. EZ LÁTSZÓLAG SOK, DE A NAGY MELEG MIATT DÉLELŐTT TIZENEGYTŐL DÉLUTÁN KETTŐIG SZIESZTÁZUNK ÖT MAGYAR KUBÁBAN . EZERSZEMÉLYES ISKOLÁT ÉPÍT A DÍVSZ NEMZETKÖZI­­ ÉPÍTŐBRIGAD AU LÁTJÁTOK, HOGY MILYEN SZÉP HELYEN LAKUNK? A TÁBOR HAVANNÁTÓL KÖ­RÜLBELÜL NEGYVEN KILOMÉTERRE VAN, S INNEN TALÁN TÍZPERCNYIRE DOLGO­ZUNK JÓL KIFOGTUK. MINDÖSSZE HUSZONHAT FOK MELEG VAN ... EZT A HÉTVÉGÉT IS AZ EGYIK HAVANNA MELLETTI FÜRDŐ­HELYEN TÖLTJÜK TÁRSADALMI MUNKA-MA A B­enn járunk a tavaszban, mind több gyárból, intéz­ményből érkeznek kommunista szombatok, vasár­napok hírei. Egyik tekintélyes vegyipari üze­münk KISZ-bizottságának ülésén magam is tanúja vol­tam, hogyan tanakodtak, vitatkoztak az április végére tervezett társadalmi műszak részleteiről. Ki-ki a maga munkahelyét csinosítsa, vagy inkább az első negyedév termelésén lendítsenek néhány „el nem számolt” túlórá­val? Végül az utóbbi mellett döntöttek, egyrészt mert ebben mindenki képzettsége, szaktudása szerint vehet részt, másrészt mert a KISZ-szervezet kasszája sem bán­ja, hiszen az érvényes rendelkezések szerint a gazdasági vezetés ilyenkor nem marad hálátlan. Társadalmi munka. Huszonhét esztendős története van hazánkban így együtt, összekapcsolva ennek a két szó­nak. Lelkesedést, bizakodást jelentett az ország újjáépí­­tőinek, a széncsata önkéntes bányászainak; hitvallást a Hanság lecsapolóinak, az építőtáborok lakóinak. És ma? A többség szemében ugyanazt jelenti, mint annak ide­jén: lemondást a szabad idő egy részéről, felelősséget a közösség gazdagításáért, örömet és társra találást magá­ban a munkában. Hatalmas, embert formáló erő. Nem véletlenül sorolta legfontosabb nevelőeszközei közé az ifjúsági szövetség, ott szerepel minden alapszervezet, bizottság programjá­ban. Sokan — a mozgalom nyelvén — úgy nevezik: ter­melést segítő tevékenység. Csak a kifejezés más? Nem. A két fogalom valóban mást takar. Egyre gyakrabban hallani társadalmi munka címén rosszízű „termelést segítő” akciókról. Olyan üzemekről, ahol 10— 20 órányi munkájukat ajánlják fel a fiatalok a hiányzó dolgozók pótlására, a terv teljesítéséért, vagy éppen egy­­egy exporttétel szállítási határidejének megmentésére. Emberhiány, lemaradás, anyagellátási zavarok. Mind olyan dolog, amiben az igazgatónak, a főmérnöknek, az üzemvezetőknek lenne feladatuk intézkedni, ami jobb munkaszervezéssel, egyenletesebb munkatempóval, és — ha másként nem megy — fizetett túlórával megoldható. Mi ebben a társadalmi? Csak a vállalkozók önfeláldo­zása, vagy nevezzük így: elnézése. És közben óriási energia megy veszendőbe, kopik a szó lelkesítő, nemes tartalma, meg vele együtt a hitele is. Az alapszervezeti taggyűlésektől a KISZ VIII. kong­resszusának plénumáig szinte valamennyi fórumon han­got adtak az igénynek: ifjúsági mozgalmunk találja meg a kommunista szellemű nevelés igazán fiatalos módsze­reit. Azt hiszem, azok jártak a legközelebb a helyes út­hoz, akik a társadalmi munka rendszerének valamiféle korszerűsítésében látták a megoldást. R­eformra gondoltak? Új akciókon, jelszavakon tör­ték a fejüket? Nem. Csak kiszűrték a sallangot, a torzat és a nem odavalót. Van annak már tíz esztendeje, hogy Csepelen újjászületett a kommunista vasárnapok gondolata. Híre ment, hogy milyen jól be­vált a módszer, azután néhány éve viharos gyorsasággal elterjedt, átvették mások is, hozzátették, vagy éppen el­vettek belőle. Ma már olyan KISZ-szervezetekről is tu­dunk, amelyek valósággal meggazdagodtak az ötleten, mert egyszerűen áruba bocsátották a fiatalok lelkesedé­sét, munkaerejét. Mi kivetni valót találok ebben? A fiatalok szerveze­teinek valóban pénz kell a klubszobákra, a közös kirán­dulásokra, a külföldi utazásra, táborépítésre. Egy-egy szombatért, vasárnapért pedig komoly összeget fizetnek a vállalatok. Csakhogy társadalmi munka címén. A ket­tőt külön kellene választani. Mert a KISZ-bizottságok számlájának gyarapítása aligha tartozik a társadalmi munka hagyományos fogalomkörébe. Úgy vélem, senki sem vitatja, maradt még mindig tennivaló a társadalomért. Komárom megyében mosta­nában zárultak az ifjúkommunista napok. Ezrek és ez­rek dolgoztak önként és szívesen lakóhelyük, a megye szépítésén, csinosításán. Budapesten a „Hat órát a fővá­rosért” akció mozgósít az igazán társadalmi munkára. Új lakótelepeket parkosítanak, óvodákat, úttörőházakat építenek a jelentkezők. Ki-ki a maga kerületében. Itt százan, amott ötvenen, másutt háromszor annyian. Ahol komolyan vették a segítséget, ott tisztességes munkát adtak a fiataloknak, ahol félvállról fogadták, nem is volt látszatra. Egy homokkupac ide, másnap vissza... KISZ országos védnökségének sikere bizonyítja: nagy erő az összefogás, a közös erőfeszítés, a fia­talos lelkesedés. És mindez ott rejlik a társadalmi munkában is. Hadd hivatkozzam most, évek múltán is a Hanság példájára, mert olyan nagy cél volt, ami közös üggyé vált, egyaránt mozgósította a főváros, a megyék fiataljait. Együtt dolgoztak a táborban szegediek, nóg­rádiak, zalaiak és szabolcsiak. Miért ne lehetne találni ma is valami hasonló feladatot? Nincs olyan fontos ifjú­sági létesítmény, aminek felépítéséhez kevés a pénz, vagy nem találni kivitelezőt? Biztosan akadnak, találhatnánk újabb célokat. Időnként 2—3 létesítmény felépítését — koncentrált erővel — megoldhatnák a fiatalok. A KISZ- tag mérnöki kollektíva ingyen tervezne, az építőanyagot társadalmi munkában fejtenék, dolgoznák fel, a Volán, a MÁV fiataljai gondoskodhatnának a szállításról, a gyárak az építkezés szakembereiről — lakatosokról és ácsokról —, a gimnáziumok, az egyetemek a segédmun­káról. Ami pénz pedig rendelkezésre áll, elegendő lenne az építésvezetők, a közvetlen munkairányítók bérezésére. Ez lenne az igazán fiatalos, lelkesítő. Mindenki tudná, miért dolgozik, mit vállalt, mi lesz a haszna, ha elké­szült. Például kevés az uszoda? Építsünk ifjúsági stran­dot, olyat mint a Palatínus. Aki dolgozik, munkája ará­nyában kapjon „részjegyet”, amely egy vagy két sze­zonra „tulajdonossá” teszi. És később se kelljen nyolc forintot fizetni a belépőért, a napért, ott ne üzlet legyen a pihenés, hanem a fiatalok természetes joga. Hirdesse nevében is: fiatalok építették a fiataloknak. Valahogyan így kellene lennie mindenütt, ahol társadalmi munkában KISZ-esek dolgoznak. T­alán még nem érettek a feltételek? Nincsenek meg a munka központi szervezésének, irányításának módszerei? Megvannak. Évek óta ismerjük vala­mennyit. Jó volna ismét feleleveníteni közülük az iga­zán mozgósító erejűeket, mindazt, ami visszaadja e két szó szép tartalmát. A mostani tavaszi társadalmi munka­akciókat már mindenütt ebben a szellemben kellene megszervezni. Somfai Péter MAGYAR IFJÚSÁG 772/17

Next