Magyar Ifjúság, 1972. január-április (16. évfolyam, 1-17. szám)
1972-04-28 / 17. szám
Campamento FMJD „Julio A. Hella” apolo 4070 caimito HABANACUBA. Immár ötödször betűzgetjük a Kubában dolgozó magyar építőbrigád: Gáspár Bertalan, Kati Károly, Kovács Imre, Paksi Pál és Tegzes József címét. Az utolsó levél a múlt héten érkezett, s nem kis meglepetésünkre fényképek hullottak ki belőle. Jól van, fiúk! Mégiscsak beváltottátok ígéreteteket: folyamatosan tudósítjátok lapunk olvasóit a DÍVSZ nemzetközi építőtáborának mindennapjairól. Arról, hogy milyen gyorsan magasodik az az ezerszemélyes iskola, amelyet a világ fiatalsága képviseletében háromszáz huszonéves - köztük öt kubai levelezőnk - hoz tető alá. A BRIGÁDOK VEGYES NEMZETISÉGŰEK. A MI BRIGÁDUNK TAGJAI CHILÉBŐL, ZANZIBARBÓL, A SZOVJETUNIÓBÓL, OLASZORSZÁGBÓL, PÉCSRŐL, MISKOLCRÓL ÉS KECSKEMÉTRŐL JÖTTEK IDE KÉPZELJÉTEK, TEGNAP KÖZÖTTÜNK VOLT FIDEL. IGAZUK VAN AZ ÚJSÁGÍRÓKNAK: POMPÁS HUMORÚ, RENDKÍVÜL SZIMPATIKUS EMBER A MUNKAIDŐ HATTÓL HATIG TART. EZ LÁTSZÓLAG SOK, DE A NAGY MELEG MIATT DÉLELŐTT TIZENEGYTŐL DÉLUTÁN KETTŐIG SZIESZTÁZUNK ÖT MAGYAR KUBÁBAN . EZERSZEMÉLYES ISKOLÁT ÉPÍT A DÍVSZ NEMZETKÖZI ÉPÍTŐBRIGAD AU LÁTJÁTOK, HOGY MILYEN SZÉP HELYEN LAKUNK? A TÁBOR HAVANNÁTÓL KÖRÜLBELÜL NEGYVEN KILOMÉTERRE VAN, S INNEN TALÁN TÍZPERCNYIRE DOLGOZUNK JÓL KIFOGTUK. MINDÖSSZE HUSZONHAT FOK MELEG VAN ... EZT A HÉTVÉGÉT IS AZ EGYIK HAVANNA MELLETTI FÜRDŐHELYEN TÖLTJÜK TÁRSADALMI MUNKA-MA A Benn járunk a tavaszban, mind több gyárból, intézményből érkeznek kommunista szombatok, vasárnapok hírei. Egyik tekintélyes vegyipari üzemünk KISZ-bizottságának ülésén magam is tanúja voltam, hogyan tanakodtak, vitatkoztak az április végére tervezett társadalmi műszak részleteiről. Ki-ki a maga munkahelyét csinosítsa, vagy inkább az első negyedév termelésén lendítsenek néhány „el nem számolt” túlórával? Végül az utóbbi mellett döntöttek, egyrészt mert ebben mindenki képzettsége, szaktudása szerint vehet részt, másrészt mert a KISZ-szervezet kasszája sem bánja, hiszen az érvényes rendelkezések szerint a gazdasági vezetés ilyenkor nem marad hálátlan. Társadalmi munka. Huszonhét esztendős története van hazánkban így együtt, összekapcsolva ennek a két szónak. Lelkesedést, bizakodást jelentett az ország újjáépítőinek, a széncsata önkéntes bányászainak; hitvallást a Hanság lecsapolóinak, az építőtáborok lakóinak. És ma? A többség szemében ugyanazt jelenti, mint annak idején: lemondást a szabad idő egy részéről, felelősséget a közösség gazdagításáért, örömet és társra találást magában a munkában. Hatalmas, embert formáló erő. Nem véletlenül sorolta legfontosabb nevelőeszközei közé az ifjúsági szövetség, ott szerepel minden alapszervezet, bizottság programjában. Sokan — a mozgalom nyelvén — úgy nevezik: termelést segítő tevékenység. Csak a kifejezés más? Nem. A két fogalom valóban mást takar. Egyre gyakrabban hallani társadalmi munka címén rosszízű „termelést segítő” akciókról. Olyan üzemekről, ahol 10— 20 órányi munkájukat ajánlják fel a fiatalok a hiányzó dolgozók pótlására, a terv teljesítéséért, vagy éppen egyegy exporttétel szállítási határidejének megmentésére. Emberhiány, lemaradás, anyagellátási zavarok. Mind olyan dolog, amiben az igazgatónak, a főmérnöknek, az üzemvezetőknek lenne feladatuk intézkedni, ami jobb munkaszervezéssel, egyenletesebb munkatempóval, és — ha másként nem megy — fizetett túlórával megoldható. Mi ebben a társadalmi? Csak a vállalkozók önfeláldozása, vagy nevezzük így: elnézése. És közben óriási energia megy veszendőbe, kopik a szó lelkesítő, nemes tartalma, meg vele együtt a hitele is. Az alapszervezeti taggyűlésektől a KISZ VIII. kongresszusának plénumáig szinte valamennyi fórumon hangot adtak az igénynek: ifjúsági mozgalmunk találja meg a kommunista szellemű nevelés igazán fiatalos módszereit. Azt hiszem, azok jártak a legközelebb a helyes úthoz, akik a társadalmi munka rendszerének valamiféle korszerűsítésében látták a megoldást. Reformra gondoltak? Új akciókon, jelszavakon törték a fejüket? Nem. Csak kiszűrték a sallangot, a torzat és a nem odavalót. Van annak már tíz esztendeje, hogy Csepelen újjászületett a kommunista vasárnapok gondolata. Híre ment, hogy milyen jól bevált a módszer, azután néhány éve viharos gyorsasággal elterjedt, átvették mások is, hozzátették, vagy éppen elvettek belőle. Ma már olyan KISZ-szervezetekről is tudunk, amelyek valósággal meggazdagodtak az ötleten, mert egyszerűen áruba bocsátották a fiatalok lelkesedését, munkaerejét. Mi kivetni valót találok ebben? A fiatalok szervezeteinek valóban pénz kell a klubszobákra, a közös kirándulásokra, a külföldi utazásra, táborépítésre. Egy-egy szombatért, vasárnapért pedig komoly összeget fizetnek a vállalatok. Csakhogy társadalmi munka címén. A kettőt külön kellene választani. Mert a KISZ-bizottságok számlájának gyarapítása aligha tartozik a társadalmi munka hagyományos fogalomkörébe. Úgy vélem, senki sem vitatja, maradt még mindig tennivaló a társadalomért. Komárom megyében mostanában zárultak az ifjúkommunista napok. Ezrek és ezrek dolgoztak önként és szívesen lakóhelyük, a megye szépítésén, csinosításán. Budapesten a „Hat órát a fővárosért” akció mozgósít az igazán társadalmi munkára. Új lakótelepeket parkosítanak, óvodákat, úttörőházakat építenek a jelentkezők. Ki-ki a maga kerületében. Itt százan, amott ötvenen, másutt háromszor annyian. Ahol komolyan vették a segítséget, ott tisztességes munkát adtak a fiataloknak, ahol félvállról fogadták, nem is volt látszatra. Egy homokkupac ide, másnap vissza... KISZ országos védnökségének sikere bizonyítja: nagy erő az összefogás, a közös erőfeszítés, a fiatalos lelkesedés. És mindez ott rejlik a társadalmi munkában is. Hadd hivatkozzam most, évek múltán is a Hanság példájára, mert olyan nagy cél volt, ami közös üggyé vált, egyaránt mozgósította a főváros, a megyék fiataljait. Együtt dolgoztak a táborban szegediek, nógrádiak, zalaiak és szabolcsiak. Miért ne lehetne találni ma is valami hasonló feladatot? Nincs olyan fontos ifjúsági létesítmény, aminek felépítéséhez kevés a pénz, vagy nem találni kivitelezőt? Biztosan akadnak, találhatnánk újabb célokat. Időnként 2—3 létesítmény felépítését — koncentrált erővel — megoldhatnák a fiatalok. A KISZ- tag mérnöki kollektíva ingyen tervezne, az építőanyagot társadalmi munkában fejtenék, dolgoznák fel, a Volán, a MÁV fiataljai gondoskodhatnának a szállításról, a gyárak az építkezés szakembereiről — lakatosokról és ácsokról —, a gimnáziumok, az egyetemek a segédmunkáról. Ami pénz pedig rendelkezésre áll, elegendő lenne az építésvezetők, a közvetlen munkairányítók bérezésére. Ez lenne az igazán fiatalos, lelkesítő. Mindenki tudná, miért dolgozik, mit vállalt, mi lesz a haszna, ha elkészült. Például kevés az uszoda? Építsünk ifjúsági strandot, olyat mint a Palatínus. Aki dolgozik, munkája arányában kapjon „részjegyet”, amely egy vagy két szezonra „tulajdonossá” teszi. És később se kelljen nyolc forintot fizetni a belépőért, a napért, ott ne üzlet legyen a pihenés, hanem a fiatalok természetes joga. Hirdesse nevében is: fiatalok építették a fiataloknak. Valahogyan így kellene lennie mindenütt, ahol társadalmi munkában KISZ-esek dolgoznak. Talán még nem érettek a feltételek? Nincsenek meg a munka központi szervezésének, irányításának módszerei? Megvannak. Évek óta ismerjük valamennyit. Jó volna ismét feleleveníteni közülük az igazán mozgósító erejűeket, mindazt, ami visszaadja e két szó szép tartalmát. A mostani tavaszi társadalmi munkaakciókat már mindenütt ebben a szellemben kellene megszervezni. Somfai Péter MAGYAR IFJÚSÁG 772/17