Magyar Ifjúság, 1972. szeptember-december (16. évfolyam, 35-52. szám)
1972-09-29 / 39. szám
I SAINT SÁNDOR 1514 Menetelök Hegyek mennek ilyen zárt rendben busa-fejükön kasza-éle; messze villan a mord-vidéken a pengék jaj-ezüstös fénye. Kalapács dong -döndül a lábuk ijjon feszül így ideg mint ahogyan szikla-mellük indulat feszíti meg. Mennek. FORRÁS birtokukba venni jogos jussuk. S Jövőnk kibontja tűz-kelyhét - e bőséggel telt Kamarát. DÓZSA SZEME Tüzes vas-székbe ültették s fejére tettek koronát hogy Éjjé perzseljék a Lelkét - a láng csak testét járta át. Bronz-arca mégse rezdült; acéllá érett ín, izom. IGAZA fénylett szeméből utat törve a lángokon. S mint heted-iziglen BŰNÖS rettegve nézett Zápolya. Hidegtől véd a köntös -DÓZSA SZEMÉTŐL semmi, SOHAS EMLÉKEZÉS KISFALUDY SÁNDORRA Kétszáz esztendővel ezelőtt, 1772. szeptember 27-én született Kisfaludy Sándor. Életműve nem tudott klasszikussá magasodni. Nemcsak tehetségének korlátozottsága akadályozta ebben, hanem konzervatív, nemesi szemlélete is. Csak az érzelmek szintjén volt képes azonosulni korával: meglátta a jelenséget, de a mélybe nem tudott leásni: okokat és célokat nem keresett. A felvilágosodás és a reformkor politikai küzdelmeit értetlenül vagy ellenkezve szemlélte a hosszú életű költő. Ellentétben öccsével, Kisfaludy Károllyal, aki a magyar irodalmi élet újjászületésének, a főváros irodalmi központtá szervezésének a vezéralakja lett. Miért érdemes mégis Kisfaludy Sándorra emlékeznünk, mi az, ami megmaradt életművéből? Talán két tucat dala vált költészetünk szerves részévé, de ma már ezeket sem igen olvassák, bármennyire szépek. Kisfaludy Sándor jelentősége elsősorban irodalomtörténeti vagy még inkább közművelődési, ő az első magyar költő, akinek igazi közönségsikere volt. Himfy szerelmeit, A kesergő szerelem, A boldog szerelem dalait, regéit nagyon sokan olvasták. S a siker nagyfokú egyenetlenségében is értékes alkotásokat ért el. Gondoljunk a Jókai-regények máig tartó nagy népszerűségére - kicsiben ehhez hasonlítható Kisfaludy Sándor múlt századi hatása. A romantikát előkészítő, konzervatív, de patrióta költő s a romantikát betetőző, később konzervatívvá váló, de ugyancsak patrióta prózaíró között jó néhány rokonvonást lehetne megállapítani, s ezek elsősorban talán irodalomszociológiai szempontból lehetnének érdekesek. Kisfaludy Sándor már fiatalon elkötelezte magát a magyar kultúra mellett. Húsz esztendősen így írt erről: „Eltökéltettem magamban, hogy én, szegény magyar nemes ifjú, de azon régi igaz Magyarok ivadéka, kik a magyarnak itt hazát szereztek és egy nagy dicső nemzetet állapítottak, homályomba rejtezve, akár mint katona, akár mint egyszerű polgár, szívem véréből, hazafiú érzelmemből, mint a selyembogár a gyomrából, egy fonalat fonok, melynél fogva veszni indult magyar nemzetiségünket magyar nyelv, érzés és írás által ha csak kevés idővel is tovább életben tartsam. Magyarul fogok írni és csak a szívekhez szóljam: mit? miként? magam sem tudom még."’ Közművelődési szerepének megítélésekor nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy lelkes pártfogója volt a magyar nyelvű színjátszásnak. Az ő kezdeményezésére épült fel Balatonfüreden az ország harraadik magyar kőszínháza (1831-ben nyílt meg). Ez a magyarsága melletti elkötelezettség, a segíteni, cselekedni akarás az, ami elsősorban példa lehet számunkra. A mai fiatalok nemigen ismerik Kisfaludy Sándort. Legfeljebb a Balaton-felvidéken járva találkoznak többször a nevével. Sümegen, szülőföldjén vagy Badacsonyban, Füreden, Somlóhegyen. S ha Csobánc, Tátika várának romjait tekintik meg, akkor is gondolniuk kell arra, hogy a költő tette „népszerűvé” ezeket a várromokat a róluk szóló regékkel. S mivel Kisfaludy Sándor így beépült a magyar kultúra egy korszakába, neve így összekapcsolódott az egyik legszebb magyar tájéval, illő tudnunk róla valamit, ismernünk néhány versét Vasy Géza GÁBOR ZOLTÁN NYÁRVÉG BOLOND Körhinta MADÁR leszakadt lánca — Csak a nyárvég, csak a garázda Szoknyádat madarak baljól viszi a szél, rikoltozása, kapdoshatsz, ríhatsz utána -Karvalyok martalóc seregben -madár az. Csak a nyárvég, bolond madár, elzuhant testem csillagig lobog a züllött erdőben, a szárnya.* temetetlen. -£ 159. DAL * Mindenfélét megpróbáltam: Kártyáztam és kockáztam; Olvasgattam, irdogáltam, Vadásztam és halásztam, Gazdálkodtam, kertészkedtem, Vándorlottam, cirkáltam, Tunyálkodtam, bölcselkedtem, A harcmezőn szolgáltam, Hogy lángomat elnyomhatnám, S gyötrelmimet elaltatnám. Hajh, de szelet kergetek, S csak mélyebbre süllyedek. * * * * KÁNTOR JÁNOS Sokan voltunk és pokolian vidámak. Éppen túl voltunk az államvizsgán. A hetekig koncentrált figyelem és energia valami egész furcsa tobzódásban tört fel bennünk. Pontosan emlékszem az egészre. Az Astoria aluljáróból jöttünk ki és az Emke felé indultunk. A járókelők azt hitték, hogy részegek vagyunk, mert félrehúzódtak vagy megértően bólogattak felénk. Megjegyzem, a hiedelem teljesen jogosvolt, bár egy kortyot sem ittunk még aznap. Festői képet nyújthattunk. Petya ment elöl, és egy kekszesdobozt húzott maga után. Mereven és méltóságteljesen haladt, csak néha vetett maga mögé egy-egy gyengédebb pillantást. Utána Karesz és én következtünk. Torkunk szakadtából énekeltünk egy sebtiben költött dalocskát, amely valahogy így hangzott: Állíthat bármit Proust, tudjuk a marxizmust. Persze a többiek sem maradtak el tőlünk. Csaba és Dodó semmit táncoltak, és nem túlzók, ha azt állítom, hogy művészi koncepciójuk merőben más utakon haladt, mint Bogár Richárdé. Sárika strucc volt, Zsuzsa pedig ham and eggs, és hogy ez nálunk mit jelentett, arra most itt nem térnék ki. Még a máskor olyan csendes Maki is egészen belehevült. Körülbelül fél éve szerzett valahol egy foszlófélben levő orvosi táskát, amitől egy pillanatra sem tudott megválni. A táska szent volt és sérthetetlen. Állítólag még magázódott is vele, de ez a feltevés nem alapult konkrét tényeken. Szóval Maki ebből a táskából osztogatta a számára szimpatikus járókelőknek felgyülemlett kacatjait. Időnként odalépett valakihez, barátságosan rámosolygott, és egy darab száraz kenyeret vagy egy üres orvosságos üveget nyomott a kezébe. A Rákóczi út forró volt és büdös, mint augusztusban általában. Már elhagytuk az Extra Áruházat és körülbelül a Puskin utcánál járhattunk, amikor Dodó felkiáltott. — Gyerekek, odanézzetek! — Tényleg, észre sem vettük, hogy a szemközti járdán egy egész csődület bámul valamit. Selyempincsi vagy tranzisztoros magnó — gondoltuk, és azonnal elindultunk, hogy disztingvált megjelenésünkkel helyreállítsuk a rendet. Maki ment elöl, és hangosan kiabált: — Helyet, helyet a hivatalos közegnek! — orvosi táskáját mint dárdát szegezte előre, és így tört utat számunkra. Hirtelen az utolsó sor is szétnyílt, és mi ott álltunk, szinte meredten a látványtól, ami feltárult előttünk. Az embergyűrű középpontjában a járdaszélen egy asszony ült. Halkan suttogott, talán becézte, talán csak értelmetlen anyai szavakat mormolt annak a kis véres testnek, amely összetörve, tehetetlenül feküdt az ölében. Mozdulni sem tudtunk. Maki, aki elöl haladt, leeresztette a táskát, megmerevedett. Ekkor az asszony lassan felnézett. Tekintete bizonytalan volt és üres, ahogy végignézett a tehetetlenül álló emberek között. Hirtelen azonban megakadt valamin. Mindenki önkéntelenül is odanézett. Az a valami Maki táskája volt. Az asszony torkán először csak torz suttogás tört utat — Doktor úr! — Maki megdöbbenve hátrább lépett. — Doktor úr! — hallatszott újra kérőn, szinte hitetlenkedve. Harmadszor már nem is emberi sikoltás volt, ami utolért bennünket. Sokan voltunk. A Rákóczi út meleg volt és büdös, mint augusztusban általában. Az Emke felé mentünk. Karesz az aszfaltot nézte, én az ablakokat. Dodóék a hátunk mögött jöttek, nem tudom, mit csináltak, de arra pontosan emlékszem, hogy Maki kezei üresen és tehetetlenül lógtak a nadrágja mellett. A TÁSKA A KESERGŐ SZERELEM, KISFALUDY SÁNDOR 71. DAL 90. DAL Édes, kínos emlékezet, Oh Badacsony szürete! Mulatságos gyülekezet, Te rabságom kezdete! Ott tudtam meg, ki légyen ő, S mi légyen a szerelem; Amor nyila miként sebző, S mi az édes gyötrelem. Nem úgy mentem, amint jöttem; Nagy különbség volt közöttem, Aki valók az előtt, S aki lettem, látván őt. Hallottam én szép szavának Ezüst hangját zengeni; Philoméla panaszának Hangja nem oly isteni. A természet figyelmes volt, S olvadozni láttatott; A patakvíz lassabban folyt, A fatető hallgatott; Megszűnt minden madár dala, Minden Zephyr fülel vala, Megszűnt minden fuvalom, S mosolygott a fájdalom, 172. DAL Téged látlak az egeknek Magas, tiszta kékjében; Téged látlak a vizeknek Folydogáló tükrében; Nappal a nap aranyának Ragyogó láng-fényében; Éjjel a hold világának Reszkető ezüstjében. Minden időpercenetben, Mindennémű szegeletben üldözöm vagy szüntelen - Hagyj békét óh kegyetlen! 180. DAL Végtére hát elértelek. Édes hazám! tégedet? Végtére megnyerhettelek? Itt csókolom földedet. Óh Hunnia! sínlettelek, Kedves honom, tégedet! Te, kit mindég szíveltelek, Nyisd meg anya-öledet! — Hogy elmentem, poklom valói: Jobb élet-e avagy halál, Amire most érkezem? Óh hazám! azt kérdezem.! MAGYAR IFJÚSÁG 1572/39