Magyar Ifjúság, 1973. január-március (17. évfolyam, 1-11. szám)
1973-03-16 / 11. szám
! negyvennyolc, hajnal aga! Petőfi te csillag, Te a népi EzerízfolcszázKOVÁCS ISTVÁN Ágyúöntők földje Körülállják, nézik, nézik, ezer éve, ezer évig, mesemondók, ágyúöntők, világjárók és fadöntők. (Farkas Árpád: Szikvizekkel, fenyvesekkel) Hegyek gőzölögnek, kisült kenyerei , a földnek, héjukra fenyőket hintett a szél s legelőket. Hold parázslik a lármafától forró hegytetőn. Riadt patakok vetik magukat a völgybe. Az ember meghal, ha elmenekül, szemébe égő gyanta csöppen, arcát a vízre hajtja, öklét borvíz-rozsdás kövekbe csapja, seltűnik egy forrásnak kivájt fatörzsben. Hajnalban fölszáll a hamu az esztenák előtti tűzhelyekről... Bálványfaragó ősök járják a mezőt... ÓVJA ÉLETED A FÖLD! ÓVJA ÉLETED A VÍZ! ÓVJA ÉLETED A NAP! izzó szemünk az égre dőlt kapuk léc-szempillái alatt. Itt születnek a balladák, hősök, akik országrontó seregek elé döfik kardjukat. A hitet megőrzők, ha ágyúba öntik is harangjukat. Mert szent ez a föld, a folyó, hegyek ölébe ejtett glóriában: a tó, templom falán a király, s a nép, az örökzöld nyelvű, életadó. FECSKE CSABA SZÜLŐFÖLD Halottaiddal, itt vagy igazán árva . Hol is, máshol? A gyönyör hullámhosszán itt szólt testhez a test. Idevalósi fény van a fotókon, az éjszaka repedéseiben. Itt őrzöd törmelékét álmaid beomló boltozatának, itt a szót, mit kimondatlanul is ért az anyaölelésű táj. Csak itt fér el a kérődző tehenek szarván a Hold ahogy ballagnak hazafele alkony szürkületben. Csak itt lehetsz halott, rokon csontok közt. PETŐFI SÁNDOR A márciusi ifjak Szolgaságunk idejében Minden ember csak beszélt, Mi valánk a legelsők, kik Tenni mertünk a honért! Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját, Mi riasztók föl zajunkkal Nagy álmából a hazát! A földet, mely koporsó volt S benn egy nemzet a halott, Megillettük és tizennégy Miljom szív földobogott. Egy szóva s egy érzelemmé Olvadt össze a haza, Az érzelem „lelkesülés” A szó „szabadság” vala. Oh ez ritkaszép látvány volt, S majd ha vénül a világ, Elmondják az unokáknak Ezt a kort a nagyapák. És mi becsben, hírben álltunk, Míg tartott a küzdelem, De becsünknek, de hírünknek Vége lett nagy, hirtelen. Kik nem voltak a csatán, a Diadalhoz jöttének, S elszedék a koszorúkat, Mert a szóhoz értenek. E sereg, mely, míg a harc folyt, El volt bújva vagy aludt, így zúgott a diadalnál: Mi viseltünk háborút! Legyen tehát a tiétek, A dicsőség és a bér, Isten neki... nem küzdünk mi Sem dicsőség — sem díjért. És ha újra tenni kell majd, Akkor újra ott leszünk. És magunknak bajt s ti nektek Koszorúkat szerezünk. Viseljétek a lopott hírt, A lopott babérokat, Nem fogjuk mi fejetekről Leszaggatni azokat. Abban lelünk mi jutalmat, Megnyugoszunk mi azon: Bárkié is a dicsőség, A hazáé a haszon! Szabad sajtó!... Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szívembe mártanám kardomat, s úgy írnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy» itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugárai. Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtóról a bilincs ... vagy van olyan együgyü, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsága? Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! Először is én üdvezellek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvezellek oly magas örömmel, amilyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet! Óh szabadságunk, édes, kedves újszülött, légy hosszú életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar: ha nemzetünk utósó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt... s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség! Ezzel köszöntelek, ez legyen útravalód az életben. Élj boldogul!... nem kívánom, hogy ne találkozzál vészekkel pályádon, mert az örökké nyugodt élet félhalál, de legyen mindig férfierőd a vészeken diadalmaskodni! ’ Késő éj van. Jó éjszakát, szép csecsemő ... szép vagy te, szebb minden országbeli testvérednél, mert nem fürödtél vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak, és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szívek. Jó éjszakát!... ha elalszom, jelenj meg álmaimban úgy, amilyen leszesz férfikorodban, amilyen nagynak, ragyogónak, a világtól tiszteltnek én reméllek! KOVÁCS ISTVÁN MÁRCIUS ÖRÖKSÉGE A név múlandó, változékony, ami örök, azt nézem én, a szellemet. PETŐFI Március idusa. Évszakok csúsznak meg e fénylő dátumon. De mellünkön mit koszorúz a kokárda? Sokunknak csupán tanítási szünnapot. Vajon e napnak megértjük-e legszebb örökségét , a Petőfitől idézett „szellemet”? Mert az évfordulós huszonnégy órák is a mindennapok ritmusával merülnek el az éjszakák zsilipjein. S ki március 15-ét megérteni akarja, nem időzhet csupán a Pilvax kávéház fellobogózott boltívei alatt. Mert a jól ismert Petőfi-verssel Múzeum-kert fölé szögezett nap, mely alatt sokszor ma is oly tanácstalan csodálattal toporgunk, jó két évtizeddel korábban indult meg azon a pályán, melynek történelmi zenitjén elhamvasztotta a régi rendet, szétrobbantotta a „feudalizmus roskatag épületét”. Hiszen Széchenyi, a reformmozgalom zászlóbontója, 1831- ben keltezett nagy művének, a Stádiumnak előszavában nem a majdani pesti forradalom meghatározó céljairól vallott-e, ezeket a Sorokat papírra vetve: „Hunnia minden lakosinak polgári létet adni!” (...) „Honunk minden lakosinak a’ nemzet sorába iktatása bizonyos életet terjesztend; 9 milliónak ezentúl is abbuli kirekesztése ellenben elkerülhetetlen halált hozand anyaföldünkre. Ez lélekismereti vallomásom!” Széchenyi tetteivel és „eszmerendszerével” — bár szubjektíve az arisztokráciát akarta átmenteni az új rend, a kapitalizmus számára — a haladás áramát táplálta az országnak török hódoltság által lebénult vérköreibe. Széchenyi megrajzolta a forradalmi körbe torkolló reformspirál első szakaszát — jóllehet mert félt a forradalomtól. Megadta a haladás irányát, még ha önmaga kerülőkkel és nagy kitérőkkel is követte. Ez felbecsülhetetlen történelmi érdeme. Az első lépés — az iránytű beállítása — a vitorlák belobbanása. Mert mindig akadnak, kik az áradásokkal veszélyes kanyarokat levágni igyekeznek, s a haladás spiráltekervényeit kiegyenesíteni. Ez az ereje 1848—49 márciusi jelzővel tisztelt magyar ifjúságának. Egy nemzedék, amely átvette az előző korok haladó eszmei, kulturális és történelmi örökségeit, ismerte korának nagy gondolkodóit, filozófiai áramlatait, irodalmát és közgazdaságtanát, tisztában volt a mindennapokat meghatározó kérdésekkel, a közösség sorsa, amelyben élt, nem volt számára közömbös, és éppen ezáltal a jövőt illetően is határozott céljai voltak. S ez arra is rámutat, hogy ez a nemzedék már jóval március 15-e előtt megvívta a maga mindennapi forradalmát, mely nélkül az ötnegyedszázada ünnepelt nap elképzelhetetlen lenne. Egy nemzedék, amely felkészült azokra a feladatokra, amelyeket ő volt hivatott megoldani. Reálpolitikusabb lehetett és kellett is legyen a pozsonyi országgyűlés Kossuth vezette balszárnya, de előbbre a Petőfi és Vasvári vezette ifjúság látott. A mindennapok parancsát Kossuth teljesítette, de hogy politikája ne süllyedjen a napi követelmények szintje alá, szükség volt egy azokon túl mutató erőre is. Olyan erőre, mely a mindennapok eredményeiért is első sorokban volt képes önmagát föláldozni. Amikor 1848 tavaszán fegyveres támadás fenyegette Magyarországot, a Batthyány-kormány toborzózászlai alá a márciusi fiatalok sorakoztak legelsők között. Madách jól emlékezett a szabadságharcra a Tragédia írásakor. A párizsi színnek 1848—49 adta a képszerű, valós bizonyítékot: S mi hős ifjúság özönlik szüntelen Az elhullott hősök helyét kitöltni. Hány csatában vett részt a márciusi sereg? A történetírás följegyezte a kisebb-nagyobb ütközetek számát — több mint kétszáz. És mi lett a jutalmuk azoknak, akik túlélték a harcot? Haynau bitófái, osztrák tömlőé és császári kaszárnya idegen földön. És mégis — az 1850-es, 60-as években, mindegy melyik földrészen kellett harcba vonulni a költő által megénekelt Világszabadságért, mindenütt ott találjuk a 48 viharaiban edzett magyar önkénteseket. Küzdöttek Garibaldi vörösingesei között az olasz egységért, végigharcolták az amerikai polgárháborút Lincoln oldalán, az 1863-as lengyel felkelés legnagyobb létszámú nemzetközi egységét adták, de meglepő szép számmal ott találjuk őket a Miksa ellen vonuló mexikóiak soraiban is. Március 15-én arra a nemzedékre emlékezünk, amely a kornak megfelelő lehető legmagasabb szinten teljesítette a történelem diktálta követelményeket és feladatokat. Példaképeinknek tekinthetjük március hőseit, hivatkozhatunk is rájuk, de melléjük csak munkánk és jellemünk emelhet. ŐSZABÓ ISTVÁN HA NEM MENNÉNK EL Petőfi: Mit érnénk, ha hitünk se lobogna, ha sírban ránk omolna honfidaloddal e kis ország. Nem érne semmit az élet, s csak szégyent hoznánk a nevedre, ha piros kardként a hit nem verekedne sok bitanggal, bestiával. S nem tartana a szerelem se erős lángot a karunkban, ha mi, néped hű fia s lánya, a hit tüzével nem mennénk el a föld minden szabadságharcába. RATKÓ JÓZSEF HAZÁM Édes sírású, szuszogó csecsemőnemzet rugdalózva és boldogan szívja hegyes kis melled. Kibuggyannak a köd alól szép emlőid: a Bükk, a Mátra. E vassisakos Európa hányszor, hányszor megmarkolászta. Széles csípejű anyaföld, kiáll fenyves medencecsontod. Nagykendőbe, kifoszló Szélbe bugyolálod apró porontyod. Lesoványodtál, megviselt ez a nép, míg világra hoztad. Mosolyogj mégis — kínjaid lassan-lassan megcsillapodnak. UTASSY JÓZSEF FELSŐ FÁK EREJÉRE Tüzek szállodái már a kertek, ragyogás ráz éget, földet, folyót. Kikeleti ágablakok nyílnak, piros rügyek, becsavart lobogók. Én, amíg a remény ága renget, tüzek tüze, márciusi gyermek,a festő fák erejére mondom: győzni, győzni kell a gyökereknek! MAGYAR IFJÚSÁG1573/11