Magyar Ifjúság, 1973. március-június (17. évfolyam, 12-26. szám)

1973-05-04 / 18. szám

BARCS JÁNOS AMIKOR SZÜLETTEM Tavaszi mezők fölött cipelt anyám, amikor már nekem is volt szivem. Kilenc hónapon át együtt dolgoztunk, ha kapát ragadott azt én is fogtam, cséplő­dobok zúgását is hallottam,­­ ha zsíros kenyeret evett a tarlón s köcsögből aludtejet kanalazott én is mindig ő vele ettem. Egyszer csak a nyári földek futottak elénk a nadrágszíj kertek alól, s csönd lapult a földpadlatú szobánkban - mesélte Anyám a csöndes esteken, hogy nem én fedeztem föl a világot hanem a világ fedezett föl engem, mert mosolyogva születtem a földre. Augusztusi fények táncoltak a fákon, földönfutó apám a világot járta rozoga biciklin, Tolnát, Baranyát. Az üres csűr megtelt a hangommal, rongy-cumiból száraz kenyeret szoptam és Anyám melléből zsiros csillag­tejet, közben az öreg bába arcába nevettem, Anyám mellén igaz­ gyöngyöket láttam,­­ augusztusi nyár volt:­­ kánikula-tűz. ZSADÁNYI LAJOS BEFEJEZETLEN VERS Hogy összezsugorodtál anyám beleférsz egy gyufásdobozba jön a gombaszemű idő bekap kőszobor válláról lezuhannak a kőmadarak Szél sípja billeg a fán pelyhes csibefüvek még simogatni akarnak mert nincs aki megsimogasson egyedül élsz a parányi dobozban SZÉKELY DEZSŐ EMLÉK ANYÁMRÓL Vak volt az éj: a csillagokat kioltotta az égi tinta ... Óracsörgés és kutyaugatás kánonja csapott álmainkra. Ébredésem homályos tükrét anyám pár szava törte össze: „Kelj fel, kisfiam, nehogy elkésse. S a csomagot átkötözte. Gondoktól árkos, fakó arcán a lámpa sápadt fénye olvadt s szemében a bújó remények nedves tüzei fellobogtak. Majd kiléptünk a fagy honába. Pilletánc dúlt fejünk fölött. Elindultam. Anyám, már hólepelben, nézett utánam s köhögött. Imbolygott, mint a láng a szélben - arca homályló sárga folt -, s a kapu öreg deszkájára, mint zúzmarás ág, ráhajolt. 30 PINTÉR LAJOS KARDLAPOK FÜZETE csenget a csengő kiskutya hanggal megjöttem anyám nagy haraggal mutat az ajtó két lakat­ öklöt zárral veréssel vendéget öklöz jön már a vérem hát ezt akartad sírásban fűrész füzetben kardlap pedig te tudod mikor nem éltem ötéves terv lett a születésem a bölcső ringat de az meg nem volt alattam csillag földre dőlt mennybolt alattam két kéz fehérebb gyolcsnál ez is úgy ringat hogy közben rongál hej mit gondoltok, mert anyám zárva én is csücsülök négyfalú rácsba azért mert tüdőm asszonyom nincsen és ami kell még jobban mint isten kezemet kapom kormos vasvillát hajamból rakjon egy csinos boglyát jönne a jókedv táncolni végre ahogy táncolna aki ráérne csenget a csengő nagyot kiáltok aki nem érti azt hiszi átok megjöttem anyám terítsd az asztalt mi van itt látom te se marasztalsz azt hiszed átok úgy lehet ének most kicsit csúnya jaj máskor szép lesz JOHANNES BOBROWSKI Levél Amerikából S­üss, süss, süss rám, énekli az öregasszony, és forog közben, szép lassan és megfontoltan, most lerúgja facipőjét lábáról, ívben repül­nek a kerítésig, és ő még gyorsabban perdül a kis almafa alatt. Süss, kedves Nap, énekli hozzá. Fel­tűrte blúza ujjait, és csupasz karjait ingatja. Kis, vékony árnyékok hullanak a fácska ágairól, fényes dél van, és az öregasszony kis léptekkel forog. Süss, süss, süss rám. A házban egy levél fekszik az asztalon. Ameri­kából. Ez áll benne. Kedves édesanyám. Tudatom veled, hogy nem fogunk hozzád utazni. Csak né­hány nap, mondom a feleségemnek, aztán otthon vagyunk, és néhány nap, mondom Alice-nek, és is­mét itt vagyunk, és­ tiszteld apádat és anyádat, és ha apa már meg is halt, a sírja ott van, és anyám öreg, és ha most nem utazunk, nem utazunk soha. És a feleségem azt mondja: hallgass ide, John, Johnnak hív engem, szép lehet ott nálatok, me­sélted nekem, de az korábban volt. Az ember fiatal vagy öreg, mondja, és a fiatal ember nem tudja, hogyan lesz, ha öreg lesz, és az öreg ember nem tudja, milyen volt fiatalnak lenni. Itt már lettél valaki, és ott már többé nem vagy senki. Ezt mond­ja a feleségem. Igaza van. Tudod, apja ránk íratta az üzletet, az üzlet jól megy. Idehozathatod az anyá­dat, mondja a feleségem. De Te azt írtad, Mama, hogy nem jöhetsz, mert valakinek kell már marad­nia ott, ha már közülünk mindenki elment. A levél még hosszabb. Amerikából jön. És a vé­gén : fiad, John. Fényes dél van, és ez szép. A ház fehér. Oldalán istálló. Az istálló is fehér. És itt van a kert. Vala­mivel lejjebb már a következő porta áll, és azután a falu, a folyónál, és idehajlik az országút és to­vábbmegy, még egyszer a folyó felé fordul, majd újra vissza, az erdőbe. Szép ez. És fényes dél van. A kis almafa alatt forog az öregasszony. Csupasz karjait ingatja. Kedves Nap, süss, süss, süss rám. A szobában hűvös van. Kötegnyi üröm függ a mennyezettől, zümmögő legyek lepték el. Az öreg­asszony felveszi a levelet az asztalról, összehajtja és a konyhába viszi, a tűzhelyre. Ismét visszamegy a szobába. A két ablak között függ a tükör, azon lent, a bal oldali sarokban, a keret és az üveg kö­zött egy kép. Fotográfia Amerikából. Az öregasz­­szony kiveszi a képet, az asztalhoz ül, és a hátolda­lára írja: Ez az én fiam, John. És az ez én lányom, Alice. Lecibálja blúza ujjait, és kisimítja őket. Szép, fehér anyag, kis kék pontokkal. Amerikából. Feláll, és míg a tűzhelyhez megy, kicsit meglebeg­teti a képet a levegőben. Amikor Annus jött Tau­­roggenből, valaha, és itt maradt, valaha, a karjai miatt, mondta, ilyen fehér karok nem voltak amar­ra fönn, ahonnan jött, és itt sem, ahol azután ma­radt. És harminc éven át beszélt erről. Annus. A­z ember fiatal vagy öreg. Ugyan mi kell egy öreg embernek? A nappali fény sötétebb­­ lesz, az árnyékok világosodnak,, az éjszaka nem alvásra van már, az utak megrövidülnek. Csak még két, három út, végül egy. A tűzhelyre teszi a képet, az összehajtogatott le­vél mellé. Azután gyufát hoz a szekrényből és mel­léjük teszi. Fel fogjuk forralni a tejet, mondja és kimegy, fáért. Kiss Endre fordítása OROSZ ISTVÁN RAJZA

Next