Magyar Ifjúság, 1973. július-szeptember (17. évfolyam, 27-39. szám)

1973-09-14 / 37. szám

A CÍMZETT: A CENTENÁRIUMI LAKÓTELEP ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓJA DOLGOZZUNK, VAGY EGYMÁST BOSSZANTSUK TÁRSADALMI MUNKA ÜRÜGYÉN? Nincsen öröm üröm nélkül — fakadt ki látogatóm, a Mátyásföldön épülő centenáriumi lakótelep első 114 — messziről zavartalanul boldognak vélt — lakástulajdonosának egyike. Rossz érzéseinek a hét végi társadalmi munka kellemetlen emléke adott alapot A szerkesztőségi szobában elhangzott zaklatott mondatoknak az volt a lényege, hogy becsapottnak érzi magát. Nem akartam egyetlen véleményből következtetéseket levonni, elmentem hát a két hét múlva meghirdetett társadalmi munkanapra. Mit tapasztaltam? A házak között szerszámokkal „felfegyverzett” emberek sétáltak, s amikor megkérdeztem, mi dolguk van, lakonikus rövidséggel felelték: semmi. Nyolcan toltak egy téglával megrakott kiskocsit, s csak azért nem többen, mert kilencen már nem fértek hozzá. Mindössze néhány szakmunkást láttam a két tucat alkalmi munkás közül. Ők sem lángoltak a munkakedvtől. „Nem mehettünk haza a családhoz” — morgott egyikük, s megértettem egykedvűsége okát. Időnként feltűnt a művezető is, körbesétált a terepen, de mintha észre sem vette volna a civilben nézelődő idegeneket, a téblábolók seregét. Nem folytatom. Talán élesen csengenek ezek a mondatok, talán sötétebb képet festenek az egyszeri tapasztalatok, mint amilyen a valóságos helyzet. Mégis elegendő alapot jelentenek ahhoz, hogy eltűnődjünk a panaszon és a látottakon. Szükség van-e a lakók öntevékenységére vagy sem? Nem most írjuk le először ezt a mondatot, ha jól emlékszem, már vagy fél évtizede érvelnek ellene és mellette az ifjúsági lakásépítés szakemberei. Annak idején, az első KISZ-lakások tulajdonosai nem sajnálták a fáradságot, hogy — ha kellett hét közben is, munkájuk után — kimenjenek a „házba”, és késő estig kubikoljanak, falazzanak, takarítsanak Meg is volt az eredménye. Ma már szinte legendásan alacsony összeget írt terhükre a bank Azóta megváltozott a gyakorlat, a kivitelező vállalatok — talán mert félnek a kisebb nyereségtől — húzódoznak a lakók bevonásától. „Gyakorlatlanságukkal csak hátramozdítanak” — érvelnek Az árak pedig emelkednek Sokáig úgy tűnt, a mátyásföldiek példája talán megtöri a jeget. A lakásépítő szövetkezet alapszabálya külön is hangsúlyozta a tagok munkájának jelentőségét. Még az első kapavágások előtt elmondták valamennyi lakónak: fontos szerep vár mindannyiukra, s csak társadalmi munkájukkal érhetik el budapesti otthonuk igen kedvezményesnek mondható 4500 forintos négyzetméterenkénti árát... A lakók pedig komolyan vették amit mondtak ezt ismerősöm tenyere is igazolja. Ha van mit , szívesen dolgoznak De amikor ott jártam, mégsem dolgoztak Nem dolgoztak mert elment a munkától a kedvük. Eredetileg gyakorlott szakemberek irányításával „építőipari segédmunkával” kellene eltölteniük az előírt 160 órát Mit jelent ez a meghatározás? Falazó téglák cipelését, törmelékhordást, lakástisztítást, esetleg betonozást, malterozást. Mindent természetesen ellenszolgáltatásért A hivatalosan elfogadott építőipari teljesítménybérért, amelyet a vállalat a végső számlán jóváír nekik Ezer falazótégla szállítása 72—110 forint; a lakások durva takarításának minden négyzetmétere 30 fillér (másfél szobás lakásoknál ez 15—16 forint); az ablakok, ajtók szállítása után darabonként 1 forint. Sorolhatnánk tovább a mátyásföldiek árjegyzékét. S itt hadd hivatkozzam ismét ismerősöm tenyerére, hólyagjaira. Óránként két forintért szerezte mindegyiket Minden óra fáradságával kétharmadnyi üveg cola, vagy két villamosjegy, vagy éppen fél doboz cigaretta értékével csökkentette a lakásának árát Érdemes ezért komolyan dolgozni? Ezt kérdezte az a négy asszony is, aki — úgymond — könnyű munkát végzett. Földbe száradt maltert vakart óránként két forintért. Tizenhat óra alatt — percnyi pihenő nélkül — nyolc lakást takarítottak ki. Mennyit fizetnének ezért a vállalat „profi” segédmunkásainak? A hivatásos takarítónőknek? A rakodóknak? A lakók társadalmi munkájának is akkor volna igazán értelme, ha komolyan részeseivé lehetnének az építkezésnek, ha az izzadságosan feláldozott szombatok és vasárnapok valóban csökkentenék az előtörlesztést, vagy a végösszeget. De a centenáriumiak esetében nem erről van szó. A társadalmi munka csupán formaság. Senki nem ellenőrzi mikor, ki, mit végzett. Egyedül az aláírás számít Kezdetben talán komolyan gondolták a szövetkezet vezetői, hiszen a „kényelmeskedők” megbüntetését, sőt esetleges kizárását is kilátásba helyezték, később azonban megenyhültek. Ma? Mindössze kétezer forinttal kell majd többet fizetniük a nem dolgozóknak, s a szankciókról sem esik szó. Elvetették volna a centenáriumi lakótelep ifjúsági és munkáslakás-építő szövetkezetének vezetői a társadalmi munkát? A KISZ lakásépítő akcióját felváltó korszerűbb szövetkezeti formában nincs lehetőség az árcsökkentés- nek erre a módjára? Vagy a fiattalok pénztárcáját nem érintik a megtakarított forintok? A mátyásföldi másfél ezer lakásos lakótelepnek még csupán a legelején tartanak. Így tehát 1977-ig, az első ütem befejezésének határidejéig, bőven van idejük az építtetőknek és az építőknek is arra, hogy kialakítsák az olcsóbb építkezés módszereit. Arra is van lehetőség, hogy meggondolják, pontosan számba vegyék mikor és miben segíthetnek a leendő lakók Csaknem negyedmillió óra „energiával” gazdálkodhatnának így a következő négy esztendőben. A lejáratással azonban könnyen elszalaszthatják a felkínált lehetőséget. S. P.