Magyar Ifjúság, 1973. október-december (17. évfolyam, 40-52. szám)

1973-11-02 / 44. szám

NEMCSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK! A KISZ KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NYÍLT LEVELE »MAGÁNÜGYBEN« % KEDVES ELVTÁRSAK! BARÁTAINK! A megszólítás együtt említ va­lamennyieteket, de mielőtt elkezdenénk ezt a rendhagyó „írásbeli beszélgetést”, arra kérünk benneteket, hogy a címzett helyére képzeljétek oda a saját neveteket. Azt szeretnénk, ha megéreznétek: ez a nyílt levél személy sze­rint és külön-külön mindnyájatokhoz szól, KISZ-tagokhoz és nem KISZ-tagokhoz, lá­nyokhoz és fiúkhoz egyaránt. A levél: intim műfaj. A zárt boríték jóté­konyan elfed minden olyasmit, ami csak két ember magánügye. Mi most mégis boríték nélkül írunk nektek: egy ország „magán­ügyéről”, amely azáltal lesz közügy, hogy egész társadalmunk kiegyensúlyozott jövőjét szolgálja. Mottójául azt is leírhatnánk: „Csak 18 éven felülieknek!” De nem tesszük, mert erről a témáról pironkodás és csomagolás nél­kül kell szót váltani a 14—17 évesekkel, sőt a még fiatalabbakkal is. A családi boldogságról akarunk szólni hoz­zátok, a kamaszokhoz és a felnőtt fiatalok­hoz; a még élettársukat keresőkhöz és azok­hoz, akik már megtalálták; a szabadszá- júakhoz és a szégyenlősekhez; a boldog ter­hüket viselő kismamákhoz és a gyereket már hiába kívánókhoz; a harmonikusan élő és a szétbomlott fiatal családokhoz ... Nem akarunk beavatkozni a magánügyei­tekbe. Mégis úgy érezzük: kötelességünk szólni, ha kell, vitatkozni és elhatározásokat erősíteni bennetek. Nem a vezetők posztjá­ról, hanem a jóbarátok közelségéből.. . Az okos döntés joga úgyis a tiétek marad. Magatok alákítjátok a sorsotokat, kovácsoljá­tok a boldogságotokat. De a döntés eredmé­nye már közügy. Azt szeretnénk, ha úgy cse­lekednétek, ahogyan érlelődő emberségetek, a céltudatos és az értelmes életről hangozta­tott véleményetek, az egymás és a társada­lom iránt érzett ifjúkommunista felelőssége­tek diktálja. KEDVES LÁNYOK ÉS FIÚK! Ti valamennyien tudjátok — tanultátok az iskolában, olvastátok a könyvekben, tapasz­taltátok az életben —, hogy a társadalom építő sejtje, alappillére a család. Hamisak és ártalmasak azok a nézetek, amelyek arról akarnak meggyőzni bennünket, hogy modern korunk rohanó élettempója háttérbe szorítja a család szerepét, elgépiesíti a gyermekneve­lést, felszínessé szürkíti a nemek kapcsolatát, az ösztönök kielégítésére alacsonyítja a sze­relmet. Az emberi kapcsolatok ősi és legkisebb — legszorosabb érzelmi szálakkal összefonódott — közösségére ma is szükség van! Ahogyan alakulnak társadalmi céljaink, s ahogyan változik életünk tartalma, úgy formálódik, s úgy kap mind értelmesebb és emberibb töl­tést a család. Régen a gyerek sok családban a vagyon megszerzésének, gyarapításának vagy meg­őrzésének eszköze volt. A „suba subához, gu- ba gubához” világában a fiatalok értékének legfőbb mércéje az volt, hogy jó munkaerő-e, jó parti-e vagy sem? Az igaz szerelmet, a szabad párválasztást gyakran gúzsba kötötte a földéhség, a pénz hatalma, a kötelező ho­zomány ... Nekünk, mai fiataloknak mindez már rég­múlt, jórészt az is, ami annak idején még a proletárcsaládokat is arra kényszerítette, hogy „vagyonnak” tekintsék a gyerekkéz ke­reste újabb karéj kenyeret. Számunkra ez történelmi lecke vagy irodalmi olvasmány. Ma a család és a társadalom, a legkisebb és a legnagyobb közösség érdekei azonosak: alkotó és dolgos, hazáját és hivatását szerető, internacionalista érzelmű és a haladásért lel­kesedő, a közösségért munkálkodó s egyéni boldogságát ebben is megtaláló felnőtteket nevelni a gyermekekből. Hazánk lakóinak 87 százaléka családi kör­nyezetben él. A huszonöt éven aluli férfiaknak több mint a fele, a nőknek pedig csaknem három­negyede házas. A KISZ-tagság „derékhadát” azonban azok a fiatalok alkotják, akik még nem jutottak el az esküvőig. Még fontosabb nekik a matek-vizsga, még készülnek a dip­lomamunkájukra, még a katonaság előtt áll­nak, még egyik randevúról a másikra siet­nek, még nem találtak rá az „igazira”, még csak jegyben járnak, még lakásra várnak, még nem tudnak elszakadni a mama jó főzt- jétől... De a családi élet értelmével, a családalapí­tás felelősségével mindannyiunknak tisztá­ban kell lennünk. Azoknak is, akik már saját gyermekeiket nevelik, s azoknak is, akik a jövendő családok alapítói lesznek. S okszor emlegetjük, hogy az if­júság nevelése, a leendő al­kotó ember első szárnypró- i bálgatása a családi otthonok- ' ban kezdődik. A kisgyerek itt mondja ki első szavait és teszi meg első lépéseit, itt figyelmeztetik, hogy a forró kályha és az éles kés veszélyes, itt tanul meg örülni és szomorkodni, itt kap választ kifogyhatatlan „miért”-jeire, s innen indul az élet nagy felfedező útjára. Arról azonban sokszor elfelejtkezünk, hogy a családi otthon egyben gyakorlóiskola is, ahol a családtagok egymás pedagógusai. Olyan tantárgyak alapjait lehet itt megta­nulni — vagy megbukni belőle —, mint pél­dául a demokrácia, az emberi egyenjogúság, az anya és az apa tisztelete, a hivatás és a munka megbecsülése, a kölcsönös törődés és az egymás iránti felelősség. Az a szülő, aki vacsora közben elmondja, hogy szót emelhetett volna munkatársai ér­dekében, vagy éppen egy elhamarkodott fő­nöki döntéssel szemben, de „ne szólj szám” alapon inkább hallgatott: —• hogyan akar 3

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék