Magyar Ifjúság, 1974. január-április (18. évfolyam, 1-17. szám)
1974-03-08 / 10. szám
első két épületének műszaki átadása. A harmincnyolc kétszobás lakásban kétezer hibát fedezett fel a bizottság. A kivitelező vállalatok harminc napot kaptak a javításra. Berényi Csaba, a lakásépítő szövetkezet műszaki igazgatója bosszús mozdulattal a fiókjába süllyesztette az aktákat. — Itt egy konnektort építettek rossz helyre, ott a padlóléc ferde, vagy éppen a festés foltos. Ilyen apróságok keserítik az életemet. Mindössze néhány komolyabb hibát találtunk, de ezek kijavításához sem kellett egy egész hónap. Most pedig már a hatvanadik nap felé járunk, és még mindig nem tudjuk pontosan, hányadán állnak a dolgok. A lakások üresek, a lakók elégedetlenek. Csaknem egy teljes irattartót megtöltenek az utolsó hónap levelei. Sürgető sorok az egyik igazgatóhoz, kérvény valamelyik hatósághoz, ötoldalas magyarázkodás és szűkszavú távirat követi egymást. — Végül is mi az akadálya a költözésnek? — Az „Április 4.” Szövetkezet — a lakótelep építője — január 28-án azt jelentette ugyan, hogy minden elkészült. Mégsem kerülhetett sor a második műszaki átadásra. Kiderült, hogy a hibák egy része úgy maradt, ahogy volt. A FŰSZER — a Fővárosi Tanács egyik vállalata — például január végéig még meg sem kezdte a javítást. — Azóta sincs változás? — Február 13-ra a szerelők is végeztek. Legalábbis így írták. Most a lakásszövetkezet egész vezetősége azért szaladgál, hogy végre valóban költözhessenek a két ház lakói A „C” épület földszinti garzonlakásába nyitottunk be. A frissen csiszolt parketta, a száradó vakolat és a mész szaga, az új lakások jellegzetes illata fogadott. — Mit bontanak? — kapta föl a fejét Berényi Csaba. — Micsoda orra van! — dünnyögte elismerően kísérőnk. — A fürdőszobát. Amit a Gázművek két hete kifogásolt. Most kezdték ... A fürdőszobának nevezett csatatéren elhullott csempék hevertek. A mosdókagyló helye üresen, a falban friss vésés nyomai. — Nem a módosított és az elfogadott tervek szerint szerelték — magyarázta meg a műszaki igazgató. — Szabálytalan helyre kerültek a szerelvények, ezért nem vették át a gázosok. — Miért most javítják? — Csak a hivatalos műszaki átadás után két héttel vették észre. — Mennyibe kerül ez az utólagos bontás? A szeme rám villant. — Kell erre felelnem? — Ki a felelős? — A SZÖVTERV beruházási irodájának műszaki ellenőre. Hogy ki fizeti meg? Ezt már végképp ne kérdezze. Ha valaki a centenáriumi lakásszövetkezet vezetőit az építkezés üteméről, egy-egy újabb ház átadásának határidejéről faggatja, jó, ha felkészül a feltételes módban fogalmazott válaszokra. A múlt év tavasza óta nagyon óvatosan nyilatkoznak. Mi is történt egy évvel ezelőtt? Akkor már hónapok óta teljesen néptelen volt a terület. Az „Április 4.” Szövetkezetnek nem volt elég embere a különféle munkákhoz. Ezért átcsoportosította erőit, meggyorsította a többi építkezést. Mátyásföldön pedig megállt a munka. A lakásszövetkezet vezetői minden illetékeshez elmentek, kértek, panaszkodtak. Hiába, a Fővárosi Tanács, a Szakszervezetek Budapesti Bizottsága és a KISZ védnöksége sem segített. A centenárium évében a centenáriumi lakótelep szekere kátyúba ragadt. „Kétezer óra kőművesmunkáért — egy bérlőkijelölési jogot!” Ez a csábító felhívás sem hozott eredményt. Csak valamikor a nyár végén jelentkezett egy szövetkezet, hogy a beígért lakásokért cserébe munkát adjon. Egyetlen szövetkezet. Pedig attól sem zárkóztak el, hogy akár magánemberekkel is „üzletet” kössenek. — Áll még az ajánlat? — Tartjuk! — mondta Berényi Csaba. — Az év végére hat háznak kellett volna elkészülnie, kettő lett belőle. A többi sem tart előbbre. Hetvenhat lakással már 1973-ban adósak maradtak az építők. A Budapesti Építőipari Kisipari Szövetkezetek Szövetségének vezetői január közepén mégis kijelentették: a tervezettnél jóval több, összesen 407 lakást fejeznek be, és még 230 lakás szerkezetét is átadják a szerelőknek. — Félek, hogy 1974 is az ígéretek éve marad — folytatta a lakásszövetkezet műszaki igazgatója. — Csak körül kell nézni a területen, hol van itt négyszáz lakás? Jó, ha a fele kitelik a kiásott alapokból és a félig összeállított épületekből. Ráadásul a Budapesti Lakásépítő Vállalat már írásban is közölte, a kértnél 150-nel kevesebb lakás elemeit szállítja. A „C” épület negyedik emeletének egyik előszobájában futottunk össze Safranek Sándorral, a lakásszövetkezet elnökével. Az IKARUS- ban dolgozik, átszaladt megnézni, hogyan állnak a javítások. A három-négy héttel ezelőtt megtartott lakógyűlésről beszélgettünk. — Február 15-re harmincnyolc családnak már kulcsot ígértek. — Ígértünk. Akkor úgy látszott, megy a dolog. — Van, aki hitt az ígéretnek, és fölmondta az albérletét. — Mi azt kértük, hogy a biztonság kedvéért március 1-ig ne mozduljanak. Megmutatta Csaba a leveleket? — Megmutatta. — Látja, így hihetünk az építőiparnak. Pecsét, aláírás, dátum. Olyan, mintha szó volna: elröppen. A FŰSZER, az „Április 4.” Szövetkezet, a Gázművek, és az Elektromos Művek egyaránt biztosat ígért. Azután se a szerelők, se az építők nem jöttek dolgozni. A gázosok biztonsági okokra hivatkozva nem kötötték rá a fővezetékre a két épületet, az elektromosoknak pedig éppen nem volt raktáron a lakásokba tervezett 15 amperes mérőóra. Lehet így költözni? Bosszúsan vakargatott az előszoba fehér falán egy barna malterfoltot. Akkor kerülhetett oda, amikor festés után a konyhában szétbontották a csempét és a vízvezetéket. Elfelejtettek légtelenítőt szerelni a mosogató csapjához. A ház előtt két teherautó, rajta a Gázművek jelvénye. A fővezeték zárócsapja körül, a házak mellé ásott gödrökben emberek dolgoztak. Kovács Imre csoportvezető irányította a munkát. — Rákötünk a fővezetékre — magyarázta a műszaki igazgatónak, összenézünk. — Megadták az engedélyt? — Nem tudom. Én ma reggel kaptam egy telefont, hogy jöjjek ide és kössek rá. Látja, ezt tesszük. — Voltak a házakban? Körülnéztek odabenn? — Még nem. Majd most bemegyek, de biztos minden rendben van. — Biztosan — mondta a műszaki igazgató. Berényi Csabát úgy ismerik a szakmában, mint a szövetkezeti építkezés „nagymesterét”. Annak idején a lőrinci KISZ-lakótelep építését szervezte. Azóta sem épültek a fővárosban olyan jó és olcsó lakások. Legalábbis így beszélik. Itt Mátyásföldön is sokat tett a terhek enyhítéséért. De a többiben valahogy nem jött ki a lépés. — Megváltoztak a körülmények — summázta a véleményét. — Lehet, hogy kicsit én is belefáradtam. Ott Lőrincen más volt az építkezésben a tanács szerepe, többet vállalt magára, mint itt. — Segít helyette a főváros védnöksége. — Több a bába. Meg az új szövetkezeti lakásépítési rendelkezések miatt is sok az áttétel, csupán emiatt 1,27 százalékkal drágul egyegy lakás ára. És látja mi az eredménye? Még a tervektől is eltérnek. — A centenáriumi lakótelepet a a szövetkezeti építési mód nagy kísérletének szánták. Rám nézett. — Igen, kísérlet. Remélem, hogy a többi ház már nem tartozik a „nyúlak" közé. Somfai Péter Safranek Sándor, a lakásszövetkezet elnöke: „Lehet így költözni?” FOTÓ: URBAN Berényi Csaba kezében: sürgető sorok az egyik igazgatóhoz, kérvény valamelyik hatósághoz Méltó példakép „Tényleg, mit is adott ez a Lévai Feri?” Idei 3. számunkban tettük fel ezt a kérdést, amelyre válaszul elmondtuk, hogy egyáltalán nem keveset. Pontosabban: többet, mint kortársainak zöme. Az illegális kommunista ifjúsági mozgalom kevésbé ismert vagy elfelejtett (?) részvevői közé tartozott. Bekapcsolódott a KIMSZ középiskolai csoportjának tevékenységébe. 1932-ben kizárták a Madách gimnáziumból, ő azonban továbbra is hű maradt az ügyhöz, amelyért azután — a feltételezések szerint — az életét is oda kellett adnia. A Baranyai utcai általános iskola egyik úttörő fajának javasolták, hogy Lévai Ferencet válassza névadójául. Az úttörők azonban Lőwenwirth Miklós nevét vették fel. Azért is, mert — ahogy Tóth Jánosné igazgatónő megfogalmazta — az iskola és az úttörőcsapat szuverén joga, hogy ilyesmiben döntsön. És azért is, mert róla és tetteiről teljesebb képet őrzött meg a krónika és az emlékezet. A pajtások — tanáraikkal és igazgatónőjükkel együtt — gondosan igyekeztek felkészülni a névadás ünnepélyes pillanataira. Kapcsolatba léptek a Partizán Szövetséggel, a Párttörténeti Intézettel, a Munkásmozgalmi Múzeummal. Arra törekedtek, hogy minél jobban megismerjék, megértsék és megszeressék, majd ennek nyomán teljes szívvel a magukévá fogadhassák Lévai Ferencet. Nem ők tehetnek arról, hogy megfelelő adatok, tények hiányában végül is a másik kommunista mártír került közelebb hozzájuk. A lényeg így is, úgy is az, hogy felelősséggel döntöttek és méltó példaképet választottak vörösnyakkendős közösségüknek. Ezért tesszük most hozzá cikkünkhöz ezt a néhány mondatot. Ez is hozzá tartozik a kép teljességéhez. 15