Magyar Ifjúság, 1974. január-április (18. évfolyam, 1-17. szám)

1974-03-08 / 10. szám

első két épületének műszaki átadá­sa. A harmincnyolc kétszobás lakás­ban kétezer hibát fedezett fel a bi­zottság. A kivitelező vállalatok har­minc napot kaptak a javításra. Berényi Csaba, a lakásépítő szö­vetkezet műszaki igazgatója bosszús mozdulattal a fiókjába süllyesztette az aktákat. — Itt egy konnektort építettek rossz helyre, ott a padlóléc ferde, vagy éppen a festés foltos. Ilyen apróságok keserítik az életemet. Mindössze néhány komolyabb hibát találtunk, de ezek kijavításához sem kellett egy egész hónap. Most pedig már a hatvanadik nap felé járunk, és még mindig nem tudjuk ponto­san, hányadán állnak a dolgok. A lakások üresek, a lakók elégedetle­nek. Csaknem egy teljes irattartót meg­töltenek az utolsó hónap levelei. Sürgető sorok az egyik igazgatóhoz, kérvény valamelyik hatósághoz, öt­oldalas magyarázkodás és szűkszavú távirat követi egymást. — Végül is mi az akadálya a köl­tözésnek? — Az „Április 4.” Szövetkezet — a lakótelep építője — január 28-án azt jelentette ugyan, hogy minden elkészült. Mégsem kerülhetett sor a második műszaki átadásra. Kide­rült, hogy a hibák egy része úgy maradt, ahogy volt. A FŰSZER — a Fővárosi Tanács egyik vállalata — például január végéig még meg sem kezdte a javítást. — Azóta sincs változás? — Február 13-ra a szerelők is vé­geztek. Legalábbis így írták. Most a lakásszövetkezet egész vezetősége azért szaladgál, hogy végre valóban költözhessenek a két ház lakói A „C” épület földszinti garzonla­kásába nyitottunk be. A frissen csi­szolt parketta, a száradó vakolat és a mész szaga, az új lakások jelleg­zetes illata fogadott. — Mit bontanak? — kapta föl a fejét Berényi Csaba. — Micsoda orra van! — dünnyög­­te elismerően kísérőnk. — A fürdő­szobát. Amit a Gázművek két hete kifogásolt. Most kezdték ... A fürdőszobának nevezett csata­téren elhullott csempék hevertek. A mosdókagyló helye üresen, a falban friss vésés nyomai. — Nem a módosított és az elfoga­dott tervek szerint szerelték — ma­gyarázta meg a műszaki igazgató. — Szabálytalan helyre kerültek a sze­relvények, ezért nem vették át a gá­zosok. — Miért most javítják? — Csak a hivatalos műszaki át­adás után két héttel vették észre. — Mennyibe kerül ez az utólagos bontás? A szeme rám villant. — Kell erre felelnem? — Ki a felelős? — A SZÖVTERV beruházási iro­dájának műszaki ellenőre. Hogy ki fizeti meg? Ezt már végképp ne kér­dezze. Ha valaki a centenáriumi lakás­­szövetkezet vezetőit az építkezés üteméről, egy-egy újabb ház átadá­sának határidejéről faggatja, jó, ha felkészül a feltételes módban fogal­mazott válaszokra. A múlt év ta­vasza óta nagyon óvatosan nyilat­koznak. Mi is történt egy évvel ezelőtt? Akkor már hónapok óta teljesen néptelen volt a terület. Az „Április 4.” Szövetkezetnek nem volt elég embere a különféle munkákhoz. Ezért átcsoportosította erőit,­ meg­gyorsította a többi építkezést. Má­tyásföldön pedig megállt a munka. A lakásszövetkezet vezetői minden illetékeshez elmentek, kértek, pa­naszkodtak. Hiába, a Fővárosi Ta­nács, a Szakszervezetek Budapesti Bizottsága és a KISZ védnöksége sem segített. A centenárium évében a centenáriumi lakótelep szekere kátyúba ragadt. „Kétezer óra kőművesmunkáért — egy bérlőkijelölési jogot!” Ez a csábító felhívás sem hozott ered­ményt. Csak valamikor a nyár vé­gén jelentkezett egy szövetkezet, hogy a beígért lakásokért cserébe munkát adjon. Egyetlen szövetke­zet. Pedig attól sem zárkóztak el, hogy akár magánemberekkel is „üz­letet” kössenek. — Áll még az ajánlat? — Tartjuk! — mondta Berényi Csaba. — Az év végére hat háznak kellett volna elkészülnie, kettő lett belőle. A többi sem tart előbbre. Hetvenhat lakással már 1973-ban adósak maradtak az építők. A Bu­dapesti Építőipari Kisipari Szövet­kezetek Szövetségének vezetői ja­nuár közepén mégis kijelentették: a tervezettnél jóval több, összesen 407 lakást fejeznek be, és még 230 lakás szerkezetét is átadják a sze­relőknek. — Félek, hogy 1974 is az ígéretek éve marad — folytatta a lakásszö­vetkezet műszaki igazgatója. — Csak körül kell nézni a területen, hol van itt négyszáz lakás? Jó, ha a fele kitelik a kiásott alapokból és a félig összeállított épületekből. Rá­adásul a Budapesti Lakásépítő Vál­lalat már írásban is közölte, a kért­­nél 150-nel kevesebb lakás elemeit szállítja. A „C” épület negyedik emeleté­nek egyik előszobájában futottunk össze Safranek Sándorral, a lakás­­szövetkezet elnökével. Az IKARUS- ban dolgozik, átszaladt megnézni, hogyan állnak a javítások. A három-négy héttel ezelőtt meg­tartott lakógyűlésről beszélgettünk. — Február 15-re harmincnyolc családnak már kulcsot ígértek. — Ígértünk. Akkor úgy látszott, megy a dolog. — Van, aki hitt az ígéretnek, és fölmondta az albérletét. — Mi azt kértük, hogy a bizton­ság kedvéért március 1-ig ne moz­duljanak. Megmutatta Csaba a le­veleket? — Megmutatta. — Látja, így hihetünk az építő­iparnak. Pecsét, aláírás, dátum. Olyan, mintha szó volna: elröppen. A FŰSZER, az „Április 4.” Szövet­kezet, a Gázművek, és az Elektro­mos Művek egyaránt biztosat ígért. Azután se a szerelők, se az építők nem jöttek dolgozni. A gázosok biz­tonsági okokra hivatkozva nem kö­tötték rá a fővezetékre a két épüle­tet, az elektromosoknak pedig éppen nem volt raktáron a lakásokba ter­vezett 15 amperes mérőóra. Lehet így költözni? Bosszúsan vakargatott az előszoba fehér falán egy barna malterfoltot. Akkor kerülhetett oda, amikor fes­tés után a konyhában szétbontották a csempét és a vízvezetéket. Elfelej­tettek légtelenítőt szerelni a moso­gató csapjához. A ház előtt két teherautó, rajta a Gázművek jelvénye. A fővezeték zá­rócsapja körül, a házak mellé ásott gödrökben emberek dolgoztak. Ko­vács Imre csoportvezető irányította a munkát. — Rákötünk a fővezetékre — ma­gyarázta a műszaki igazgatónak, összenézünk. — Megadták az engedélyt? — Nem tudom. Én ma reggel kap­tam egy telefont, hogy jöjjek ide és kössek rá. Látja, ezt tesszük. — Voltak a házakban? Körülnéz­tek odabenn? — Még nem. Majd most beme­gyek, de biztos minden rendben van. — Biztosan — mondta a műszaki igazgató. Berényi Csabát úgy ismerik a szakmában, mint a szövetkezeti épít­kezés „nagymesterét”. Annak idején a lőrinci KISZ-lakótelep építését szervezte. Azóta sem épültek a fő­városban olyan jó és olcsó lakások. Legalábbis így beszélik. Itt Mátyás­földön is sokat tett a terhek enyhí­téséért. De a többiben valahogy nem jött ki a lépés. — Megváltoztak a körülmények — summázta a véleményét. — Le­het, hogy kicsit én is belefáradtam. Ott Lőrincen más volt az építkezés­ben a tanács szerepe, többet vállalt magára, mint itt. — Segít helyette a főváros véd­nöksége. — Több a bába. Meg az új szö­vetkezeti lakásépítési rendelkezések miatt is sok az áttétel, csupán emiatt 1,27 százalékkal drágul egy­­egy lakás ára. És látja mi az ered­ménye? Még a tervektől is eltérnek. — A centenáriumi lakótelepet a a szövetkezeti építési mód nagy kí­sérletének szánták. Rám nézett. — Igen, kísérlet. Remélem, hogy a többi ház már nem tartozik a „nyú­lak" közé. Somfai Péter Safranek Sándor, a lakásszövetkezet elnöke: „Lehet így költözni?” FOTÓ: URBAN Berényi Csaba kezében: sürgető sorok az egyik igazgatóhoz, kérvény valamelyik hatósághoz Méltó példakép „Tényleg, mit is adott ez a Lévai Feri?” Idei 3. számunkban tettük fel ezt a kér­dést, amelyre válaszul elmondtuk, hogy egyáltalán nem keve­set. Pontosabban: töb­bet, mint kortársainak zöme. Az illegális kommunista ifjúsági mozgalom kevésbé is­mert vagy elfelejtett (?) részvevői közé tar­tozott. Bekapcsolódott a KIMSZ középiskolai csoportjának tevé­kenységébe. 1932-ben kizárták a Madách gimnáziumból, ő azonban továbbra is hű maradt az ügyhöz, amelyért azután — a feltételezések szerint — az életét is oda kel­lett adnia. A Baranyai utcai ál­talános iskola egyik úttörő fajának java­solták, hogy Lévai Fe­rencet válassza név­adójául. Az úttörők azonban Lőwenwirth Miklós nevét vették fel. Azért is, mert — ahogy Tóth Jánosné igazgatónő megfogal­mazta — az iskola és az úttörőcsapat szuve­rén joga, hogy ilyes­miben döntsön. És azért is, mert róla és tetteiről teljesebb ké­pet őrzött meg a kró­nika és az emlékezet. A pajtások — taná­raikkal és igazgatónő­jükkel együtt — gon­dosan igyekeztek fel­készülni a névadás ün­nepélyes pillanataira. Kapcsolatba léptek a Partizán Szövetséggel, a Párttörténeti Inté­zettel, a Munkásmoz­galmi Múzeummal. Ar­ra törekedtek, hogy minél jobban megis­merjék, megértsék és megszeressék, majd ennek nyomán teljes szívvel a magukévá fo­gadhassák Lévai Fe­rencet. Nem ők tehet­nek arról, hogy megfe­lelő adatok, tények hiá­nyában végül is a má­sik kommunista már­tír került közelebb hoz­zájuk. A lényeg így is, úgy is az, hogy fele­lősséggel döntöttek és méltó példaképet vá­lasztottak vörösnyak­­kendős közösségüknek. Ezért tesszük most hozzá cikkünkhöz ezt a néhány mondatot. Ez is hozzá tartozik a kép teljességéhez. 15

Next