Magyar Ifjúság, 1974. május-augusztus (18. évfolyam, 18-35. szám)
1974-05-03 / 18. szám
lyen hatékonyan valósul meg, az elsősorban attól függ, mennyire érvényesül a párt vezető szerepe az adott területen. Ma már Magyarországon nem probléma az, hogy a különböző szervek nem támogatják ilyen vagy olyan mértékben az ifjúságot. De ha munkájuk hatékonyságát vizsgáljuk, kiderül, hogy az szétforgácsolt. Ezért szükséges, hogy a párt jobban összpontosítson — az alapszervezetektől a központi bizottságig — arra, hogy a befektetett anyagi és szellemi javak, a rendelkezésre álló eszközök hatékonyabban kamatozzanak az ifjúság szocialista nevelésében. Ez fontos feltétele az ifjúságpolitika végrehajtásának, többek között annak is, ami ebben a határozattervezetben előttünk fekszik. A pártirányításnak kettős feladatot kellellátnia. Egyrészt az ifjúságpolitika társadalmi végrehajtásának irányítását és koordinálását, másrészt a KISZ irányítását. A kettő nem azonos. Világos, hogy amikor a KISZ pártirányításáról beszélünk, saját ifjúsági szervezetünkre gondolunk, amelyre természetesen nagyobb gondot fordítunk, mint általában az ifjúságra. Többek között azért is, hogy ifjúsági szervezetünk képes legyen az egész magyar ifjúság politikai, társadalmi és más problémáinak képviseletére. De a KISZ és a magyar ifjúság nem teljesen azonos. A KISZ a magyar ifjúságnak körülbelül a 40 százalékát tömöríti soraiba, és a KISZ-en kívül van a fiatalok 60 százaléka. A párt számára azonban nem közömbös, hogy mi történik azzal a bizonyos 60 százalékkal! Az egész magyar ifjúság nevelésében nem nélkülözhetjük a szakszervezetek, a tanácsok, az állami szervek, az iskolák, a pedagógusok, a népművelők, a sportvezetők nevelő tevékenységét. Ha például ezt a határozattervezetet a központi bizottság most elfogadja, és végrehajtását a minőségi követelmények szerint akarja biztosítani, akkor tudomásul kell vennünk, hogy a régi felfogás és gyakorlat szerint képtelen lesz megvalósítani ezt. Lehetetlen, hogy az ifjúsági szövetség mindenhez értsen, és mindennel foglalkozzon. Csak a pártszervezetek képesek az egész társadalom tevékenységét koordinálni. És a tanácsok, a szakszervezetek, az állami, a gazdasági, a szövetkezeti szervek, sőt a különféle ifjúsági tömörülések, egyesületek dolga, hogy kielégítsék a fiatalok sokféle igényét, összehangolt nevelő munkájukkal szolgálják ésbiztosítsák az egész magyar ifjúság nevelését. Ha a társadalmi munkamegosztást nem úgy értelmezzük, hogy egyaránt szükség van a KISZ-re és a szakszervezetek, a népfront, a tanácsok és más intézmények, köztük a különféle ifjúsági egyesületek összehangolt nevelő tevékenységére, akkor képtelenek leszünk végrehajtani a párt ifjúságpolitikáját. Az utóbbi évek tapasztalatai arról győznek meg bennünket, hogy a párt- és a KISZ-vezetőknél széles körben polgárjogot nyer ez a felfogás. Csak a gyakorlattal vannak még gondjaink, problémáink. A pártvezetés és a társadalmi munkamegosztás hatékonysága szempontjából rendkívül fontos, hogy a teljes egyenlőség alapján foglalkozzunk a KISZ-szervezetekkel, az ifjúság nevelésével. A kölcsönösség azt is jelenti, hogy a KISZ igényelje, ne pedig eltűrje a párt vezetését. A kettő között nagy a különbség. Ha például a pártvezetés hatékonyságáról beszélünk, el kell ismernünk, hogy az nem mindenütt egyforma. Az élet rendje szerint különböző erejű, különböző színvonalon működő pártszervezeteink, vezetőségeink és titkáraink vannak. De az teljesen pártszerű dolog, ha a KISZ igényli, kezdeményezi, ösztönzi a hatékonyabb, a gondosabb pártvezetést, és még egyszer ismétlem: a teljes egyenlőség alapján! Valamennyi KISZ-tag lehetőségei és képességei szerint vállaljon részt a szervezet tevékenységéből A KISZ-szel kapcsolatban a legélénkebben vitatott kérdés a kommunista jelleg érvényesülése. Érthető ez, hiszen a határozati javaslatban szereplő kérdések jó része — mindenekelőtt a belépni szándékozókkal és a KISZ-tagokkal szemben támasztott magasabb követelmény és a tagsági igazolványok évenkénti cseréje — elvi, politikai jelentőségű. Ismét a KISZ jellegéről van szó! S ha már vitatják, akkor mi ismét és teljesen egyértelműen kijelentjük, hogy a KISZ jellegét nem vesszük korrekció alá. A párt Központi Bizottsága, legutóbb 1970-ben, nagyon világosan meghatározta — és azóta semmit sem változott az álláspontja abban —, hogy a KISZ-nek kommunista jellegű politikai tömegszervezetnek kell lennie! Nem engedhetjük, hogy egyesek szeme most felcsillanjon, és a határozati javaslatok lényegét félreértve vagy félremagyarázva azt mondják: végre elérkezett a mi időnk, amikor megcsináljuk a KISZ-ből a magyar ifjúság elit csapatát, és megmutatjuk, mi az a forradalmi élcsapat. A magyar ifjúság érdekeivel ellenkezne, ha a KISZ egy szűk, szektás, önmagába zárkózó, nem is tudom, milyen elvi testvérek gyülekezete lenne, nem pedig politizáló tömegszervezet. Aki így értelmezné a mostani határozati javaslatot, attól kérdezzék meg, hogy változott-e pártunknak az a politikai alapelve, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van? A mi pártunk szövetségi politikát folytat. És a KISZ nem is kommunista párt, hanem a magyar kommunisták pártjának ifjúsági tömegszervezete. Következésképpen a felcsillanó szemeknek mondjuk meg türelmesen, meggyőző erővel, hogy a KISZ kommunista, politikai tömegszervezet marad, és nem lesz rossz értelemben vett elit, zárt élcsapat. Nekem tetszik, hogy ez a határozattervezet említi azokat a „teoretikusokat”, akik spekulatív módon agyonbonyolított dolgokat hoznak elő ezzel kapcsolatban. Mert miért beszélnek olyan nagy hangon arról, hogy szőkébbnek kellene lennie a KISZ-nek? Hát hol olyan nagyon bő? A munkásifjúságnál? Nem! A dolgozó parasztfiataloknál? Ott különösen nem! Hát akkor hol túltelített az a kívánatos arány? Bizonyos iskolai területeken, azok közül is csak az egyetemeken és a főiskolákon, mert a középiskolákban, legalábbis az első, második évfolyamokon, az utóbbi években csökkent a taglétszám. Itt tehát, nem erről van szó. Hanem arról, hogy egyes túlbuzgó ifjak, akik nem képesek aktivizálni társaikat — sokszor nem is rosszindulatból vagy kötözködésből —, elméletet csinálnak saját tehetetlenségükből és távolról sem valódi elvi alapon, egyszerűen csak a saját képükre akarják formálni a KISZ-t. Talán mondanom sem kell, hogy mi ezzel nem értünk egyet. De szeretnénk felhívni a központi bizottság figyelmét egy másik veszélyre is. Tapasztalataink szerint lesznek olyanok, akik a követelmények emeléséről szóló határozati javaslat elfogadása után azt mondják majd, hogy na jó, ezt megszavazták, és minden marad a régiben. Ez is legalább olyan veszélyes, mint a másik nézet. A KISZ-tagsággal szemben támasztott követelményeket igenis fokozni kell, de amikor a központi bizottság ezt elhatározza, két dolognak tudatában kell lennie. Egyrészt annak, hogy a megfogalmazott követelmények, mint célkitűzések, mint nevelési célok, helyesek. Másrészt annak, hogy a százezreket tömörítő ifjúsági szervezet valamennyi tagja nem tudja ezeket a követelményeket azonnal és a legmagasabb szinten teljesíteni. Ez a realitás. És ha egy, egyébként rendes, becsületes tevékeny KISZ-tag nem teljesíti maradéktalanul az összes követelményt, azért még nem kell a szervezetből eltávolítani. A hangsúly azon van, hogy minden KISZ-tag lehetőségei és képességei szerint vállaljon részt a KISZ-szervezet tevékenységéből. Nem nagyon kell bizonyítani, hogy az aktivitás lehetősége, és ennélfogva a követelmény realitása más lesz az úgynevezett „fekete- vonat” végállomásain, mint a budapesti közgazdasági egyetemen. Nem csökkenteni kell tehát az általában helyes követelményeket, hanem a KISZ-tagok fejlettsége és a helyi lehetőségek szerint értelmezni. Régi tapasztalat az ifjúsági mozgalomban, hogy minden vagy legalábbis majdnem minden az alapszervezeti vezetők vezetőségek színvonalán, rátermettségén, aktivitásán múlik. S mivel az alapszervezeti vezetők s maguk a szervezetek is különböző színvonalat képviselnek, különbözőképpen fogják ezt a határozatot is végrehajtani. Nekünk azonban, most a határozathozatalnál nem a kisebb, nem a gyengébb szervezetekre kell figyelnünk, hanem a KISZ egészére. És kétségtelen, hogy ebben az értelemben jó eredményt, színvonal-emelkedést várhatunk ettől a határozattól. Most, amikor a követelmények növelésével együtt bevezetik a tagsági igazolványok évenkénti cseréjét, még egy politikai kérdést tisztáznunk kell. Ha nem tesszük meg, talán nem is a KISZ-nek okoz majd gondot, hanem öt, tíz vagy húsz év múlva a pártnak, egész társadalmi rendszerünknek. Mert gondolják csak meg: 1974-ben vagy 1975-ben X. Y. nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyek egy KISZ-tag számára reálisan kötelezőek, és eltanácsolják a KISZ- ből. Akkor azonnal felmerül a kérdés, hogy na jó, de mi lesz ezzel az emberrel 1975-ben vagy 1976-ban? Megbélyegeztük és bezártuk előtte a kaput? A KISZ- nek nincs joga arra — sem a szervezetnek, sem a vezetőségnek, sem a titkárnak —, hogy sértegessen, megbélyegezzen tisztességes fiatal állampolgárokat. Mert az egy dolog, hogy valaki jó KISZ-tag, és más dolog, hogy tisztességes állampolgár. Ha nem bűnöző, hanem ellenség, mi nem taszíthatjuk el, és nem sértegethetjük. Az eltanácsolás pillanatában fenn kell tartanunk a lehetőséget arra, hogy példánknál maradna, akár 1974-ben, 1975-ben vagy 1976-ban visszatérjen hozzánk, ismét KISZ-tag legyen, ha eleget tesz a belépni szándékozókkal szemben támasztott követelményeknek. Ha valaki a KISZ-ből kikerül, azért, mert valamilyen okból nem teljesítette kötelezettségét, hanyag, lusta vagy gyáva volt, még ne tekintsük elveszett embernek. Adjunk neki társadalmi megbízatásokat, foglalkozzunk vele, tegyük lehetővé, hogy minél előbb visszatérjen közénk. Mindezt jó szívvel, nyíltan, becsületesen, a szocialista demokrácia szabályai szerint kell csinálni, mert fiatal emberek sorsáról, ennélfogva nagyon fontos politikai kérdésről van szó. Képzeljék csak el, ha nem így látunk hozzá a végrehajtáshoz, hány fiatal embert — lányt és fiút — sebezhetünk meg, aki egykor nem a KISZ, hanem a szocialista társadalom, a párt számlájára írja majd a sérelmét. Ezért elvi, nagy jelentőségű politikai kérdés az eltanácsolás, vagy ahogy önök fogalmazzák, „a tagsági viszony megszűnésének” módja, embersége, tisztessége, tárgyilagossága, és az, hogy a KISZ-be bármikor vissza lehessen térni, természetesen érdemek alapján. Még így is vállalni kell azt a kockázatot, hogy a KISZ taglétszáma, különösen az első időben, kisebb lehet. A követelmények növelése átmenetileg csökkentheti a taglétszámot, de szembe kell nézniük azzal, hogy ha több éven át jelentős mértékben ingadozik a taglétszám, az nem fogható fel másként, mint a mozgalom legkeményebb kritikájaként. Ez nem az alapszervezeti vezetőségek jó munkáját mutatná, hanem éppen ellenkezően: a tehetetlenségüket és a bizottságok helytelen szemléletét, rossz munkastílusát. A tömegszervezet befolyásának egyik fontos mutatója a létszám is. Ha tehát egyesek azzal dicsekednének vagy hencegnének, hogy a KISZ-szervezetük most megszabadult a „passzív tagoktól”, akkor végzetes hibát követnének el. Sem a pártnak, sem a KISZ-nek nem az a célja, hogy általában csökkenjen a kommunista ifjúsági szövetség taglétszáma. Hanem az, hogy ha kell, átmeneti áldozatok, átmeneti taglétszámcsökkenés árán is meggyőzzük a KISZ-tagokat arról, hogy magasabb politikai, társadalmi követelményeket kell teljesíteniük, és ezt lehetővé is kell tennünk számukra. Ebben van a KISZ-bizottságok és alapszervezeti vezetőségek, s azt hiszem nem túlzók, ha azt mondom, hogy a pártbizottságok és alapszervezeti vezetőségek legnagyobb felelőssége. Az ifjúsági szövetség kapuja továbbra is nyitva áll minden társadalmi, politikai tevékenységre kész lány és fiú előtt