Magyar Ifjúság, 1974. május-augusztus (18. évfolyam, 18-35. szám)
1974-05-31 / 22. szám
Hogyan? Erről egy szót sem ejt; elektronokról meg integrálról beszél. Későre jár, éles szél borzolja a fákat; a professzor időnként egy csillagot figyel, amely egy hatalmas fenyő csúcsa felett villog az égen. Éjfél... egy óra... két óra... Kezdem fáradtnak érezni magam. Paukenschläger lapos üveget nyújt ide, csodálatos szíverősítő van benne, elűzi az álmot, sőt még szelíd vidámságot is csihol az emberből. Három óra. A szél elállt, teljes csend. A professzor jegyzetfüzete egyik lapját telerója bonyolult számításokkal. Már pirkadt a hajnal, amikor a professzor abbahagyta a számításait, majd furcsa tekintetet vetett rám. Hirtelen távoli, nagyon halk, szinte éneklő nesz törte meg a csendet. Azt hiszem, az antennából jött. Paukenschläger a fa tetején levő csillagra meredt. Alábbhanyatlott a látóhatár felé, s már én is észrevettem, hogy a magas lombokon át sápadozik a fénye. — Fiatalember — kiáltott rám hirtelen, sápadt, iszonyú félelemtől eltorzult arccal —, fiatalember, meneküljön. Fusson az országút felé ... Nincs jogom ... Az antenna most hosszú, éles hangot hallatott. — Már késő! — mondta. E pillanatban jelent meg a csavargó. Hirtelen bukkant elő a fenyvesből, soványan, piszkosan, szánalmasan, s bizalmatlan tekintettel méregetett bennünket. — Menjen innét! — kiáltott rá a tudós. A férfi vörös szeme villámokat szórt. — Menjen maga — dörmögte. Én itthon vagyok, és... A mondat vége hirtelen felhangzó, gongütésbe veszett. Az antenna hegyéből más, kékes láng tört ki, mint valami csillagszóró. — Jöjjön közelebb, gyorsan! — üvöltött a professzor, kezét nyújtva a csavargó felé. Néhány lépésnyire lehetett tőlünk, de ekkor irtózatos dolog történt: az embernek nem volt többé arca! Helyesebben, ott ahol egy másodperc töredékével ezelőtt még szem, arc, száj volt, már csak egy szabályos, vörös vágást láttunk, mintha valami láthatatlan bárd a szerencsétlen homlokára zuhant volna. — Nem volt a készülékem védőkörzetében — nyögte a professzor. — Sejtettem ... Csakugyan szörnyetegek, ezek a. Amit az imént olvastak, Denvernek, a Grande Tribune riporterének jegyzete, pontos másolatban; az újságíró néhány hónappal ezelőtt kiderítetlen, rejtélyes körülmények közt eltűnt. Elhagyott kocsiját megtalálták, nem messze az országúttól, egy kis fenyves közelében. Néhány lépésnyire a kocsitól heves dulakodás nyomait fedezték fel, s ott találták meg az öszszevissza taposott jegyzetfüzetet is. Néhány nappal e gyászos felfedezés után, egy parasztember a kísérteties hely közelében lévő földjére menet, papírgalacsint talált, ugyanannak a jegyzetfüzetnek a két lapja volt, reszketeg írással teleróva, és furcsamód, vérben ázva. A nagy nehezen kisilabizált sorok egyáltalán nem világítják meg a rejtélyt! Még mindig a kis homokdombon vagyunk — írta Denver —, de furcsa, áttetsző, alig látható világ illeszkedik mellé. A fenyvest szinte teljesen átlátszó kúpon át látom, amelyben valamiféle füst gomolyog hevesen. A mocsár fölé tucatnyi hatalmas gömb, különös golyóbis emelkedik fel hirtelen, ugyanolyan gomolygó füsttel telítve. Rájöttem, hogy a füst teszi láthatóvá a kúpot, meg a gömböket. Az írás itt olvashatatlanná, őrjöngővé válik. Nem is füst ez, hanem szemek, kezek, karmok, vad testrészek ... A csavargó holttestét éppen most kebelezte be a kúp ... Paukenschläger bocsánatot kér tőlem ... A készülék ég ... Mennydörgés ... Fehér lángok. A professzor felemelkedik, eltűnik ... Az égen iszonyú szemek figyelnek ... Egy kéz ... Istenem! Denver többé nem került elő. A vizsgálat kiderítette, hogy származású professzor Leidenben lakott. Néhány nappal a különös esemény előtt eltűnt a lakásáról. Egy Rikkie Campers nevű csavargó, akit jól ismertek a környéken, szintén nem került elő többé. Egy különös tény, amelyet a New York-i Psychic Review hozott nyilvánosságra: az eltűnés napján, pontosan ugyanabban az órában, Marlowe, a híres amerikai médium, sosem látott önkívületbe esett. A táblához rohant, és elképesztő gyorsasággal lidérces ábrákkal rajzolta tele, köztük gömbökkel meg kúpokkal, amelyek dühödt rohammal emberi lényt üldöztek. A férfi rajzában kétségtelenül felismerhető Denver alakja. A médium a rajz szélére e szavakat írta: Nem haltam meg ... Annál sokkal rosszabb ... Iszonyatos ... Lesnek rátok!... Vigyázzatok ... Segítség!... Ez volt minden. A legkiválóbb írásszakértők véleménye szerint az írás Denveré volt. A spiritiszták azt állítják, hogy az újságíró nem halt meg, hanem valamilyen más létezési formát öltött, amely számunkra elérhetetlen. De vajon visszatér-e valaha Denver, hogy megerősítse e feltevéseket és elmesélje szörnyű egy Paukenschläger, nevűnémet kalandja folytatását? GUGI SÁNDOR RAJZA ír v . KULTURÁLIS MELLÉKLET 39