Magyar Ifjúság, 1974. május-augusztus (18. évfolyam, 18-35. szám)

1974-06-07 / 23. szám

lépőjegyet csináltatott egy nyomdász ismerősével, eze­ket Petrecz Béla „gazda­sági igazgató” és Asztalos László pénztáros közremű­ködésével forgalomba dob­ta. Az ügyeskedés haszna négyszázezer forint volt, kapott állítólag a nyomdász is harmincezret, a többit felosztották maguk között. Rajnák László ötven száza­lékot, Petrecz Béla har­minc százalékot, Asztalos László húsz százalékot tett zsebre általában a „plusz­­jövedelemből”. Más, 1970-ben megma­radt körülbelül 25 ezer 15 forintos belépőjegy. Nem volt szívük elégetni... amíg Rajnák konyakozott a se­lejtező bizottság tagjaival, Petrecz őrségben állt, Asz­talos pedig húszezer jegyet megmentett a lángoktól. Nem volt ugyan a követke­ző nyáron 15 forintos ren­dezvény, de „rugalmasan” megoldották: az 5 forintos rendezvényekre 3 fiatal ka­pott egy jegyet, a tízforin­tos rendezvényre 2 belépő­vel mentek be hárman.­ A haszon: 300 ezer forint. Időközben meghalt a nyomdász, nem volt, aki hamis jegyet készítsen. Kö­vetkezett a tombola ötlete. Tizenháromezer 2 forintos tombolajegyet nyomattak, amelynek felső részét 10 forintos belépőjegyként ke­zelték. A nagykönyvbe csak a kétforintokat kellett be­írni, a három zsebben pedig eltűntek a tízforintok. A haszon: 130 ezer forint. A kis pénzeket sem ve­tették meg. Villa, öröklakás, gépkocsi Rajnák László a közel­múltban emeletes villát épített magának Velence­­fürdőn, ahol közvetlen szomszédai szerint gyakor­ta rendezett népes társasá­gával hangos duhajkodáso­kat. Csak közvetlen barátai tudtak új szerzeményéről, nem verte nagydobra gya­rapodását. Sőt, felettes szerveinél időnként párszáz forintos segélyekért kilin­cselt. — Én az öröklakást nem abból a pénzből vettem — mentegetőzik Petrecz Béla őrizetes. — Azt a pénzt nagyrészt elszórtam, és ... abból vásároltam a Polski- Fiatot. — Nem tűnt fel senki­nek, hogy a fizetéséhez ké­pest nagylábon él? — Eleinte nem mertem hazavinni a pénzt, a taka­rékkönyveimet a Laci őriz­te. Aztán lassacskán meg­szokta mindenki, hogy jól élek. — Azt is, hogy a házban lakókat is Napóleon-ko­nyakkal kínálta, ha vala­miért felkeresték? — Mindenki tudta, hogy­­ a vendéglátóipar közelében dolgozom, bár főállásom hosszú ideig a Fővárosi Köztisztasági Hivatalban volt. És hát... azokban a körökben ilyen ital számít ajándéknak. Rajnák László a főállás­ban 5050 forintot keresett havonta, jó barátja pedig, a csaknem húsz évvel fiata­labb Petrecz Béla 4400-at. Petrecz háromszobás örök­lakást vett huszonöt éves korában. Rajnák is beköl­tözött ugyanabba a házba hamarosan. És érdekes, hogy a több mint ötszáz­ezer forintot érő villa, a gépkocsi, a külföldi turis­tautak — nemegyszer együtt mentek nyaralni —, a gyakori ivászatok és nagyvonalú ajándékozások senkinek sem tűntek leg­alább különösnek. — Lacitól többször kap­tam értékes ajándékokat, csak úgy... — vallotta Pet­recz Béla —, arany ékszert, porcelánt, ilyesmit. Körülbelül nyolcvanezer forint értékű ajándéksoro­zat nem csekélység. Ez is elkerülte az ismerősök fi­gyelmét? Sokáig tartana a felsoro­lás, miből és miképpen csi­náltak még pénzt együtt is, külön-külön is. Tóth 6 ezer forintot „ke­resett” Rajnákéknál „ta­nácsadóként”, Rajnák 40 ezret, Petrecz 30 ezret Tóthnál „felíróként”.­­— Nem is én kötöttem velük szerződést — mente­getőzik Tóth —, nincs is szerződés. A fölötteseim ál­lapodtak meg velük, ők látták ezeknek a fiktív má­sodállásoknak a fontossá­gát.) Mindkettejüknek népes a rokonsága, s a rokonok kö­zül többen­­alkalmazot­taik voltak. Nagyobb ren­dezvények idején jelentős mennyiségű fiktív munka­lapra is felvettek pénzt, s olyankor igazolták egymás­nak, hogy a vendégek szá­ma magasabb volt, mint a valóságban. A többletből pénz is jutott, ital is ma­radt, jöhettek az ellenőrök, a felettesek, a jó bará­tok ... Mindezt nem szívesen mondták el az őrizetesek, s mindezt joggal szégyelli Rajnák László. Van azon­ban, amit még inkább szé­gyellnie kell. Csak a leg­­fo­ztosabbat hadd említse: — Én, aki régi ember va­gyok az ifjúsági mozgalom­ban, aki annyit beszéltem a becsületről... nem tudom, hogyan nézzek az emberek szemébe. Rettenetes, hogy megtévedtem, hogy eldob­tam a becsületem, és hogy most joggal zártak ki a mozgalomból is, a pártból­­ is. És a legnehezebb, hogy kevés időm van. Negyven­hat éves vagyok, mi marad, ha kijövök a börtönből? Hány év marad ahhoz, hogy bebizonyítsam: nem vagyok lelkem mélyéig bű­nöző? Be kell bizonyíta­nom, hogy szembenéztem magammal, hogy én súlyo­sabban ítélem meg a tet­teimet, mint majd a bíró­ság, és hogy ... hogy tisz­tességes szeretnék megint lenni... Asztalos László, a szám­lájára rótt 117 ezer forin­tot kifizette, szabadlábon védekezhet. Rajnák László, Petrecz Béla, Tóth Ferenc és a sokadrendű gyanúsí­tottak bizonyított „tartozá­sukat” ingó és ingatlan va­gyonukból kénytelen-kel­letlen fedezni fogják. A kár egy része tehát — elsősor­ban a fiatal vendégek meg­károsítása kivételével — megtérül. Tőlük, a látható­vá tett csápoktól nem kell már tartanunk. A tanulságokat és a kö­vetkeztetéseket az illetékes felettes hatóságok és szer­vezetek sem eltussolni, sem elfelejteni nem akarják. Társadalmi rendünktől, el­veinktől idegen mindaz a módszer, szemlélet és cse­lekmény, amelyre a rend­őrségi vizsgálat fényt derí­tett, s amelyről a későb­biekben a bíróság ítéletet mond. A többi, a hasonló polipok megszületésének­­megerősödésének lehetet­lenné tétele közös érde­künk, s közös dolgunk. Va­lamennyien „illetékesek” vagyunk, s mindenütt. Fontos tanulságnak gon­dolom: eleinte a legna­gyobb polip is parányi gi­lisztának látszik. Szántó Gábor Valamennyien „illetékesek” ■agyunk er ■­­ Petrecz Béla: „... lassacskán megszokta mindenki, hogy jól élek.” Szakértői becslés szerint több mint félmilliót ér a villa Tóth Ferenc: „Állandóan emelkedett a bevételünk.” 13

Next