Magyar Ifjúság, 1974. május-augusztus (18. évfolyam, 18-35. szám)
1974-08-30 / 35. szám
nekből áll, nem kudarc-e ez az iskolának? — Én nem látom olyan sötéten a helyzetet — mondja Kiss Józsefné, a volt osztályfőnök. — Senkit nem okolhatunk azért, mert néhányan más pályára készülnek. Részint alakulnak a négy év alatt, változik az érdeklődésük, részint soha nem érdekelte őket a szakma. Viszont a vártnál sokkal jobban érettségiztek, négyen általános dicsérettel (kitűnő), az osztály több mint fele pedig kémiából és a szaktárgyakból dicsérettel. Ez kemény, becsületes munkát, kitartást és rátermettséget jelent. És azt is, hogy akár újságíró, akár képzőművész, akár tanár lesz belőlük — egyvalamihez nagyon értenek. Így a másik pályán is nagyobb lesz a hitelük. Ha például Varga Jutka, aki dicsérettel megfelelt, újságírónak csap fel, biztos, hogy nem fog bolondságokat írni a vegyiparról. Az iskola tehát belenyugszik abba — de mi mást is tehetne! —, hogy a gyerekek megváltozott érdeklődésüknek megfelelő továbbtanulási lehetőséget, állást keresnek. Igaz, vannak olyanok is, akik vegyészként akarnak elhelyezkedni — de csak akkor, ha megszerezték a vegyészmérnöki diplomát. Azt a lehetőséget, hogy esetleg középfokú textilvegyészként — vagy ahogy ők mondják textilipari szakmunkásként — dolgozzanak, mind a 21 megkérdezett fiatal elvetette. Bár elismerték, előfordulhat, hogy nem veszik fel őket a műszaki egyetemre, és akkor nincs más választás, marad a textilgyár. Széll Miska például így képzeli a jövőt. ..— Ha nem vesznek fel a műszakira, textilgyárba megyek dolgozni, s jövőre újra megpróbálom. Ha akkor se sikerül, a szakmában maradok — négy évet nem hagyok veszni. Ha felvennének és elvégezném, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a textiliparban helyezkednek el. — Miért gondolod, hogy nem vesznek fel? — Mert hiába jó ebben az iskolában a matematika- és fizikaoktatás, a gimnazistáknak mégis óriási előnyük van velünk szemben. Azt pedig senki nem kérdi tőlünk a felvételin, hogy mit tudok kémiából vagy technológiából. Pedig egyébként ez az iskolai oktatás gerince. Fehérvári Flóra szintén a műszaki egyetemre készül, ő is bajlódik a matematikával. — Jó iskola a miénk, jobb, mint amilyet vártam. Csak akkor csalódtam nagyot, amikor rájöttem, hogy nem készít fel kellőképpen a továbbtanulásra. — A szakmában maradsz? — Az elméleti kémiát szeretem, mellette maradok. — Akkor miért nem általános vegyipari középiskolába mentél annak idején? — Mert ez közel volt, és jó a közlekedés lakóhelyünk és az iskola között. 3. Elsősorban a textilipar látja kárát annak, hogy a Than Károly Vegyipari Szakközépiskolában érettségizett diákok több mint 60 százaléka más területen akar elhelyezkedni. Ennek több oka van — hangsúlyozza Zsarnai Szilárd, a Könnyűipari Minisztérium oktatási osztályának vezetője. — Az egyik, hogy a textilipar sem fizetéseivel, sem munkakörülményeivel nem vonzza a fiatalokat. A másik, hogy nemcsak a szakma iránti érdeklődés hozta ebbe az iskolába a gyerekeket. A fehér köpeny is vonzotta őket. (Tudniillik, azelőtt technikum volt.) Harmadik okként pedig azt említeném, hogy itt olyan magas szintű és általános a képzés, hogy a vegyipar bármely ágában tisztább, könnyebb munkalehetőséget találhatnak a végzősök. Ennek is nagy az elszívó hatása. — Kicsit mi is hibásak vagyunk, nem megfelelő a propagandánk. A gyerekek az üzemi gyakorlaton láthatták először, hogy bizony a gyárakban néhol bokáig ér a víz, gumicsizmában kell dolgozni, gőzben, melegben. Nem pedig laboratóriumban a kémcsövek között. — A szakközépiskolából az általánosnál is nehezebb a továbbtanulás. Nem kellene változtatni ezen? — Ma már ott tartunk, hogy a szakirányú továbbtanulás szempontjából érdekelt egyetemek a szóbeli vizsgákon a szakmai tárgyakat is figyelembe vehetik a fizika helyett. Tehát a matematika az egyedüli probléma, de ez nemcsak vegyipari téma, hanem közös gondja minden szakközépiskolának. Végzőseik matematikai képzettsége ugyanis nincs összhangban a felvételi követelményekkel. Egyébként bármennyire igyekszünk is könnyíteni a továbbtanulás nehézségein, változatlanul ipari középkáderek képzése a fő célunk. Rájuk van szükségünk. — A felvételre jelentkezőket tájékoztatták erről? — Tulajdonképpen az ad okot a félreértésekre, hogy elég tágan értelmezhető az iskola célja. A szakmunkásoktól a középfokú vezetőkig képez ugyanis szakembereket, és nincs pontosan meghatározva, hogy milyen munkaköröket tölthetnek be a Thanban érettségizettek. Ráadásul azt sem igen tudják a végzősök, valamint a pályaválasztók, hogy az üzemben két-három év után technikusvizsgát tehetnek. Ehhez egy szakdolgozatot kell elkészíteniük, és néhány a vezetéssel, illetve a közgazdasággal kapcsolatos kérdésekre kell válaszolniuk. Talán ezért is küszködik „gyerekhiánnyal” az iskola. Pótfelvételit kellett hirdetni az osztályok megtöltéséhez, ott, ahol azelőtt többszörös volt a túljelentkezés. Gönczi Annamária JUTKA FERI FLÓRA rint nem fogadta el. Márpedig senki nem dönthet, senki nem élhet helyette. Huszonnyolc éves, nem rendelhetünk mellé szárazdajkát. Aztán mégis enyhítést kért — Miért nem mentél vissza? Megmelegedett a sör a pohárban, hideget tölt hozzá. Aztán mégsem iszik, csak tartja és melengeti a poharat. — Nem is tudom — mondja. — Egy hónapig lézengtem, nem volt munkakönyvem. Közben fegyelmi úton leváltottak, kizártak a pártból is. Megpróbáltam elképzelni az első napokat a gyárban, amikor újból és újból el kell mondanom a többieknek, hogy mi történt velem. Aztán másodszor is beszéltem a párttitkárral, és úgy éreztem, hogy nem örülne, ha visszamennék. Akkor már nem hívott, hát inkább új helyet kerestem. — Ahol most dolgozol, tudják, hogy börtönbe megy? — A személyzeti vezetőnek megmondtam, tudja a közvetlen főnököm is. A munkatársaim még nem. — Leteszi a poharat, már nincs habja a sörnek, és felsóhajt. — Megtudják majd most, az újságból. Hirtelen megértem, miért nem tiltakozott a jegyzetfüzetem ellen. Hiszen a gyöngeségén segítek! Beszél majd helyette a riport, és amit nekem elmond, azt mégsem kell szemtől szembe elmondania a hitelezőinek. Azoknak, akik bizalmat hiteleztek neki. — Az ördögbe is... — Igaz, tudom én, gyönge vagyok. Majd meglátod, hogy megváltozom! Bizonyítani fogok. — Mit? Sokáig hallgat. Lassan besötétedik, nem látom már a betűket, de nincs is írnivalóm. Arról beszél, hogy a büntetés letöltése után visszamegy ahhoz a géphez, amely mellett most kezdi bizonyítani, hogy jobb beosztott akar lenni, mint amilyen vezető volt. Két évvel később kérheti, hogy irataiból töröljék „büntetett előéletét”, s akkor — így reméli — visszaküzdheti magát még a pártba is. — Nem akarok többet — mondja —, csak azt, hogy visszafogadjanak azok, akikhez tartozom. — Most nem tartozol hozzájuk — figyelmeztetem. — Látszólag így van — bólogat, és gyorsan hozzáteszi a magyarázatot. — De csak látszólag, mert én nem akarattal csaltam meg őket. Így alakult... Tudom, ez nem mentség, nem is lepett meg a hat hónap, amit első fokon kimértek rám. Arról megfeledkezik, hogy fellebbezett, és enyhítést kért. Csak azt említi, hogy az ügyész elégedetlen volt az ítélettel, és súlyosbítást indítványozott „A bíróság — írta javaslatában — elmulasztotta súlyosbítóként értékelni a vádlott terhére társadalmi funkcióját, rendezetlen életvezetését, és azt, hogy cselekményeivel (a KISZ-kasszából fedezte a disszidálási kísérlet útiköltségét) a fiatalok nevelésében jelentős kárt okozott.” Kirendelt ügyvédje ezután hiába hangsúlyozta, hogy esete „nem tipikus”, hiszen általában iratok nélkül és gyalogosan csak kalandvágyó gyerekek vagy bűnözők indulnak a határ felé, olyanok, akik nem kaphatnak még vagy már útlevelet. Hiába szóltak mentségére további tények is, hogy büntetlen előéletű, hogy nem politikai vagy anyagi okok taszították, s hogy „közepesen korlátozott tudatállapotban” indult el. Ha nem tagja a pártnak, ha nem függetlenített ifjúsági vezető, a felsorolt mellékkörülmények alapján alighanem enyhébb lenne az ítélet. Így azonban a Fővárosi Bíróság másodfokon tízhónapnyi szabadságvesztéssel sújtotta, és az ítélet végrehajtását nem függesztették fel próbaidőre. Utiirat az olvasóhoz A történet kétségtelenül egyedi. Nem gyakori, hogy emberek szerelmi bánatukra a disszidálásban keresnek megoldást, sőt én nem hallottam még, hogy határőreink KISZ- funkcionáriust fogtak volna el. Miért tartottam érdemesnek mégis, hogy ezt a történetet megírjam? Egyetlen okom van erre: a büntetés mértéke. A „szokásosnál” súlyosabb ítélet ugyanis azt példázza, hogy aki közénk tartozik, aki önként elkötelezte magát a szocializmus ügyének, elfogadta és hirdette céljainkat és erkölcsünket, s mi több, aki bármilyen poszton vezető szerepet vállalt, annak a felelőssége is nagyobb az átlagosnál. S ha visszaél a bizalommal — tegye azt akár tudatosan, akár meggondolatlanságból vagy jellemének gyengeségéből —, közénk tartozása, korábbi érdemei nem mentesítő, hanem súlyosbító körülménynek számítanak. Így tisztességes. SZÁNTÓ GÁBOR