Magyar Ifjúság, 1975. május-augusztus (19. évfolyam, 18-35. szám)

1975-05-09 / 19. szám

CENTENÁRIUMI VIHARFELHŐK „Az égbolt felhős, hűvös időre, viharokra számítha­tunk ...” — valahogy így fogalmaznák meg a me­teorológusok azokat a lég­köri állapotokat, amelyek ezekben a napokban a cen­tenáriumi lakásépítő szö­vetkezetet körülveszik. Az április közepén megtartott zárszámadó közgyűlésen már erősen villámlott... Mátyásföldön, az IKA­RUS szomszédságában épül a főváros legnagyobb szö­vetkezeti lakótelepe. Meg­alapításáról csaknem há­rom évvel ezelőtt hatá­roztak. A Fővárosi Tanács vezetői ünnepélyes keretek között rakták le az első épületek alapkövét. Akko­riban mi is megírtuk: a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának és a KISZ bu­dapesti bizottságának véd­nökségével az­­első lépcső­ben 1500 munkás- és fiatal családnak adnak otthont a kedvezményes kölcsönnel és az átlagosnál olcsóbban épülő lakásokban. S annak idején azt is hozzátettük: ez a lakótelep a KISZ la­kásépítő akcióinak jog­utódja, folytatója lehet. A közfigyelem kirakatába ál­lított XVI. kerületi mun­kálatokról több alkalom­mal beszámoltunk, bírál­tuk a nehézkesen, döcögő­sen haladó­­ építkezést, az egyre jobban késő lakását­adásokat,­­ s ott voltunk, amikor az első házakat végre birtokukba vehették­­ a szerencsés lakók. ■ „Csupa új arc” Ez a mostani közgyűlés is a türelmes várakozás, a kíváncsi reménykedés han­gulatában kezdődött. A délután három órára hir­detett tanácskozáson el­fogytak a földszinti ülőhe­lyek, benépesedtek a kar­zat széksorai, s jó néhány meghívottnak már csak állóhely maradt. Négyszáz­hat fiatal házaspár, kisma­ma, pici gyerekét az ölében tartó szülő jött el, hogy meghallgassa a szövetkezet vezetőinek rendes évi be­számolóját, a közös va­gyonról tájékoztató zár­számadást, a következő esztendő költségvetésének tervezetét. S ennek a dél­utánnak a feladata lett volna az új vezetőség meg­választása is. Fél négy előtt néhány perccel már kicsit zúgolód­va, kicsit türelmetlenül várták az elnökség bevo­nulását a bölcsődék, az óvodák öt-hat órai zárásá­ra gondoló szülők. De az­után végre elfoglalták he­lyüket a szövetkezet igaz­gatóságának tagjai, a fel­ügyelő Budapesti Fogyasz­tási és Lakásszövetkezetek Szövetsége vezetői, a szak­­szervezetek és a KISZ bu­dapesti bizottságának kép­viselői, a kerületi tanács küldöttei. „Csupa új arc” — hul­lámzott végig a termen a halk megjegyzés, és akkor még senki sem értette, miért hiányoznak az el­nökségből a korábbi köz­gyűlésen megválasztott tisztségviselők. A magya­rázat nem késett sokáig. Hideg zuhanyként érte a jelenlevőket a bejelentés: a XVI. kerületi tanács re­vizorai tavaly törvényessé­gi vizsgálatot indítottak a szövetkezetnél, s ennek nyomán súlyos visszaélé­sekre derült fény. Az igaz­gatóság több tagja ellen — a szövetkezet vagyonának hűtlen kezelése miatt — bűnügyi eljárást kezdemé­nyeztek, több alkalmazot­tat fegyelmi úton elbocsá­tottak. Az utánuk kineve­zett ügyvezető igazgatóság sem bizonyult feddhetet­lennek, s néhány hónappal ezelőtt újabb személyek kerültek a szövetkezet ap­parátusába. A pénztár­­könyvek vizsgálata még ma sem zárult le, egyelőre mintegy kétszázezer forint hiányzik a közös pénztár­cából, s a nyomozó szervek tovább gombolyítják a visszaélések meglehetősen kusza szálait. ■ „Veszélyben a pénzünk...” A széksorokban megin­dult sugdolózásból úgy tűnt, hogy az érdekelteket alig-alig elégítette ki ez a szűkszavú tájékoztató, de a nyomozás érdekében töb­bet nem mondhattak az ÁFÉSZ vezetői. A megbí­zott ügyvezető-igazgató be­számolójából azonban né­hány további részletet is megtudhattunk. Azt pél­dául, hogy a pénzügyi vizs­gálat számos hiányosságra hívta fel a szövetkezet igazgatóságának figyelmét. Áttekinthetetlennek és sza­bálytalannak találták a könyvelést, a pénztár­­könyvből szinte­­kideríthe­­tetlenek a bevételek és a kiadások. Még ma sincs el­fogadott ügyrend, működé­si szabályzat, rendezetlen a szövetkezet egész gazda­sági munkája. „Egyszóval: veszélyben a pénzünk!" — csúszott ki félhangosan az egyik jelen­levő száján a keserű meg­jegyzés, s a többi négyszáz­­egynéhány jelenlevő nagy része is így érezhette. De az igazgatói beszámoló to­vábbi percei sem csillapí­tották a kedélyeket. Ki­tűnt, hogy néhány nappal korábban írásban megkül­dött számvetésben egy tu­cat elírás, összeadás, hiba, pontatlan adat szerepelt. Sebtiben lediktált javításo­kat, magyarázatokat, alig követhető számadatokat hallottunk. Azután a hozzászólások előtt szünetet rendeltek el. Már elmúlt háromnegyed öt, a jelenlevő szülők egy része a bölcsődékben, óvo­dákban türelmetlenkedő gyerekekért sietett, mások úgy érezték, hogy ilyen kö­rülmények között úgysem kaphatnak választ hónapok óta gyűjtögetett kérdéseik­re, s jobbnak látták, ha hazamennek. Felére csökkent hallga­tóság előtt folytatódott a vita. Elsősorban a már épülő lakások leendő lakói tartottak ki, s kérdéseik valóságos pergőtüzével próbálták nyilatkozatra bírni az igazgatóságot „Mi­kor költözhetünk?” — ér­deklődött szinte minden felszólaló, s amikor elma­radtak az egyértelmű és megnyugtató válaszok, sú­lyosbodni kezdtek a mon­datok. Kisültek a szövetkezet „feje fölött” érlelődő vihar első villámai. „Miért nem hívták össze közvetlenül a visszaélések kiderítése után a rendkí­vüli közgyűlést?” — mond­ta valaki és mint amikor átszakad a megáradt folyó gátja, úgy törtek fel a ha­sonló gondok. Ki vállalja a felelősséget a bűnügybe keveredett ÁFÉSZ-dolgozók által oko­zott károkért? Miért a la­kókat terhelik az épületek hibás tervezéséből adódó többletkiadások? Ki téríti meg az átadási határidők eltolódása miatti kiadáso­kat, az egyre népesebb családok számláját terhelő albérleti díjakat? Miért nem ellenőrzik kellő szi­gorral az építkezésen al­kalmazott kőművesek, szakiparosok munkafegyel­mét? Az OTP nyomására miért kell már a­­beköltö­zés előtt majd egy évvel biztosítási díjat fizetni a még lakatlan házakért? Miért nem­­kaphatnak a pótkiadások fedezésére két­százalékos kedvezményes hitelt azok az igénylők, akik a rendelkezésre bo­csátott törvényes keretet előzőleg nem merítették ki? Miért nem szigorítják meg a belső ellenőrzést? Kik és milyen alapon ítél­tek oda az előző igazgató­ság tagjainak „az eredmé­nyes munkáért” húszezer forintos jutalmat? Miért költenek a közös pénzből súlyos ezreket nyugati IBUSZ-utazásokra, balato­ni nyaraló bérlésére? Miért kell havonta nyolc­­száz forint a kis létszámú iroda értekezleteire, repre­zentációjára? S végül egy nagyon lényeges dolog: a még teljes egészében fel­táratlan mérleghiány mel­lett van-e értelme tervez­ni, határozni az idei esz­tendő költségvetéséről?­ragrafusát szívesen figyel­men kívül hagyták volna Végül mégis számolni kezdtek, s akkor kitűnt, hogy a határozatképesség minimumánál i»kevesebben maradtak a teremben. „Hívjanak át lakókat a kö­zeli házakból!” — utasítot­ta az elnök a lakóbizottsá­­gok képviselőit, s hogy ad­dig is teljen valamivel az idő — este nyolc órakor — az elnökségben helyet fog­lalók hozzászólásaival foly­tatták a „Vitát”. „Talán most hallunk va­lami lényegeset” — sóhaj­tották föl néhányan, de csalódniuk kellett. Az el­hangzottakhoz sem meg­nyugtatót, sem biztatót nem tudtak hozzátenni a jelenlevők. Sem az építő­szövetkezetek, sem az OTP vezetői nem tartották fon­tosnak a közgyűlést, ezért ■ el sem jöttek, az ő vála­szaikra, nyilatkozataikra tehát számítani sem lehe­tett. Végre megérkeztek a „szavazóemberek”,­­az ágyukból kiugratott, tévé mellől szalasztott, a vitáról mit sem tudó szövetkezeti tagok, pontosabban közü­lük is azok, akik már a la­kástulajdonosok békés, elé­gedett csoportjához tartoz­nak, így fogadták el — a részvevők megszámlálá­sa nélkül — az elmúlt esz­tendőről szóló beszámolót, a szövetkezet vagyonát fel­mérő zárszámadást, és az idei esztendő előzőleg ala­posan bírált, de nem módo­sított­­költségvetését. szó nincs minden rendjén a gyerekcipőben topirorgó szö­vetkezeti lakásépítési for­ma körül. A tisztázatlan függőségi viszonyok miatt néhányan csáki szalmája­ként­­kezelhetik a közös va­gyont, laza és rendszertelen az ellenőrzés. Pedig ezek­nek a szövetkezeteknek el­sősorban kispénzű embe­rek, munkások, fiatal há­zaspárok, kisgyermekes családok a tagjai. A szövetkezetek — s így a centenáriumi lakásépítő szövetkezet — irányítá­sáért, érdekképviseletéért létrehozott testületek veze­tőinek felelőssége mellett sem szabad szó nélkül el­mennünk.­ Az ő tudtukkal és beleegyezésükkel cserél­gették az ügyvezető-igaz­­gatókat, s ők voltak azok,­­akik még a kirobbant bot­rány után is hallgatólago­san pártolták a szövetkeze­ti demokrácia, a mindenki által elfogadott alap­szabály nyílt megcsúfolását. Pedig nyilvánvaló volt — a je­lenleg működő igazgatóság jó szándékát ezzel nem von­juk kétségbe! —, hogy csakis őszinte beszéddel, a törvényes rendelkezések megtartásával és pon­tos, áttekinthető számadással lehet a tagság bizalmát visszahódítani, a szövetke­zet portáján rendet terem­teni. S éppen ezzel maradt adós mindannyiunknak ez az estébe nyúló délután. 16 . „Hívjanak át lakókat...” S noha a szövetkezet dolgaiban még meglehető­sen járatlan ügyvezető­­igazgató a legfontosabb kérdésekre nem tudott ér­demben válaszolni, a köz­gyűlés elnöke a szavazást sürgette. „Meg kellene számolni a jelenlevőket, hisz már alig vagyunk a teremben!” — javasolta valaki, és ha az elnökön múlik, az alapszabálynak a többséget megkövetelő pa­ ! Nemcsak szabálytalan Már elmúlt­­kilenc óra, és még hátravolt egy fontos napirendi pont: a tisztség­viselők megválasztása. Az elnöklő Pethő Gábor erre is engedélyt adott volna, ha mellette valakinek nem jut eszébe az óvatos figyel­meztetés: a jelöltekről tit­kosan, bedobott szavazóla­pokkal kell véleményt mondani, s hogyan lehetne később több papírról szá­mot adni, mint ahány az urnákba került? A halkan odasúgott megjegyzés ta­lált, a­­vezetőség gyorsan úgy döntött, hogy elnapol­ja a szavazást. A legfonto­sabb dokumentumokra már úgyis „igen”-t mondott a „tagság”, a választásit né­hány nap múlva nyugod­­tabb körülmények közöttt megismételhetik. Botrányos hangulatban ért véget a közgyűlés. De ha csupán ennyiről volna szó, igazán nem kellene or­szág-világ elé tárni az IKARUS Művelődési Há­zában történteket, egy szö­vetkezet „fbelügyeit”. A Centenárium Ifjúsági és Munkás Lakásépítő Szö­vetkezetben azonban nem csupán néhány közgyűlési szabálytalanságról van szó. A közelmúltban feltárt visszaélések sokkal mé­lyebb válságról vallanak. Úgy tűnik, hogy még mész­ ■ Mentőövet! Mátyásföldön három év­vel ezelőtt a főváros párt­os állami vezetői, valamint társadalmi szervezetei vál­laltak védnökséget a lakó­telep építése fölött. Lassan mintha feledésbe menné­nek az alapkőletétel alkal­mából elhangzott beszédek. Úgy tűnik, elkerülte az il­letékesek figyelmét, hogy ennek a jelentős lakótelep­nek az építésével felkészü­letlen, gyakorlatlan vállal­kozók birkóznak, akiknek műszaki adottságait, telje­sítőképességét már-már meghaladja ez a vállalko­zás. Pedig érdemes felfi­gyelni az egyre későbbre tolódó határidők, az épít­kezés körül egyre-másra fölborzolódó­­kedélyek fi­gyelmeztető jeleire. Mátyásföldön egyre „bo­­rúsabb az égbolt”, és mind közelebb csapnak le azok a bizonyos villámok. Ha így folytatódik és valahonnan nem dobnak mentőövet a saját gondjaikban fuldokló XVI. kerületi építkezők­nek, előbb-utóbb könnyen kudarccal végződhet a nagy tervekkel, igazi társa­dalmi nekirugaszkodással és egy sokra kötelező név­vel indult építkezés sorsa. Lapzárta után érkezett: a szövetkezet második — megismételt — közgyűlé­sén megválasztották az új vezetőséget. Pénzügyi dol­gokról, a lakótelepet fenye­gető vihar elhárításáról ez­úttal nem esett szó. Somfai Péter

Next