Magyar Ifjúság, 1977. január-április (21. évfolyam, 1-17. szám)

1977-02-18 / 7. szám

— Az én területemen, a nö­vénytermesztésben 200 fiatal dol­gozik, s az egyik kezemen meg­számolom azokat, akik nem ér­dekeltek benne. Vagy nekik van maguknak, vagy éppenséggel szüleiknek. Persze nemcsak sző­lő, hanem kukorica meg egyéb vetemények. Piaca mindennek van, s a felvásárlásról éppúgy gondoskodunk, mint a vetőnek valóról. A vezetőség kikalkulál­ta: ha megtaláljuk a helyes arányt, a szövetkezet és a tagság egyaránt jól jár. Márpedig senki sem önmaga ellensége. Nem hagy nyugodni a kétarcú­ság, az ipari és a hagyományo­san paraszti munka szomszédsá­ga. Van-e ellentét a két ágazat­ban dolgozó fiatalok között. Er­ről faggatom Nagy Mihályt, a termelőszövetkezeti KISZ-szer­­vezet titkárát. Az alig 24 eszten­dős állattenyésztési üzemmérnök jelenleg a szarvasmarhatelep egyik brigádjának a vezetője. — A két malom egy ritmusra őröl — mondja mosolyogva. — Ilyen alapon akár a növényter­mesztők meg a gépműhelybeliek között is lehetne torzsalkodás, de hát sem itt, sem általában sehol, nincs. Amikor összejött a három szövetkezet, jó alaposan végig­beszéltük, hogy hol tartunk, s merre akarunk haladni. Azt is megkockáztatom: személy szerint tudjuk, hogy mit és miért? — Nem szánom keresztkérdés­nek, egyszerűen kíváncsi vagyok: mire megy el a melléküzemágak­ból származó többletbevétel? Akkorát sóhajt, hogy majd el­fúj a székről. Papírt vesz elő, számolni kezd, s adatról adatra magyarázza a választ. — Úgy tervezi a gazdaság, hogy 1982-re ... Innen már ismerős a szöveg, majdhogynem szó szerint egyezik az üzemgazdász előadásával, s le is zárnám a témát, de végig mondja, mint aki saját igazáról győz meg. Tetszik érvelése, s ezt nem is tagadom előtte. — Kérdezhetsz akárkit — há­rítja el a dicséretet —, s ha nem is hektárra-millióra, de ugyanezt fogja elmondani. — Fiatalokat is? — Vagyunk vagy hétszázan, választhatsz. — KISZ-esek? — Ezzel nincs okunk dicseked­ni. Jószerivel félszázan sem va­gyunk. Rettentő kevés, pedig a munka alapján háromszor ennyi is lehetne a létszámunk. — Jelentkezőkben van a hiány? — Alighanem bennünk ma­gunkban, hogy még nem jól csi­náljuk. Nem elég vonzó, amit ígérünk, amit mutatunk. Engem két hónapja választottak, egyelő­re tapogatódzom, hogy merre, de szívesen mennék veled, ha kér­deznéd a többieket! Vitakört hirdet a program, öreg estére. A tévéműsor sem kü­lönösebben csábító, mégiscsak gyéren szállingózik a hallgatóság. Az előadó — a község egyik ta­nítója — régmúlt idők szép em­lékét idézi: amikor teherautóval jártak műsort adni a környékre, haj, az volt még az igazi! Most? Korántsem ennyire látványos ügy, de volt: a III-as alapszerve­zet tagsága elvállalta, hogy gondját viseli egy paprikatáblá­nak. A nyolcezer forintos bevétel javát azonban a KISZ-en kívü­liek dolgozták meg. — S velük mi lett? — Jöttek velünk kirándulni. Aztán semmi — mélázik el a hallgatóság egyik tagja —, pedig talán... Kezdünk közös hullámhosszra állni és Szekeres Gyula meg is fogalmazza a szentenciát: őket kellett volna megfogni, őket is, mert bizony kimaradt, elszalasz­tott lehetőségekben nincs hiány. Legutóbb például B. Szabó Sán­­­­dor, a 28 esztendős gépszerelő házának építését nézte karba tett kézzel a KISZ. Igaz, a brigádja segített, de milyen jólesett volna neki, s híre ment volna, ha az ifjúsági szövetség tagjai is rá­szánnak egy fél napot legalább. — Van azért gond még más is — véli hosszas töprengés után Böcskei Hermina. — A kenyere megvan így is, úgy is, nem ér­deke, hogy törje magát a KISZ után. — Ezt meg hogy érted? — Ahogy mondom: ha valaki becsületesen dolgozik, hozzá még háztájit is vállal, mondhatnám tisztes jövedelemre tesz szert. Telik házhelyre, motorra, idő­sebbnek építkezésre és autóra is, hát nem strapálja magát utá­nunk. — Buta egy gondolkodás — teszi le a voksot Hegedűs Imréné, akiről szomszédom, súgja meg, hogy amióta férjhez ment, nem is tagja a KISZ-nek, most is csak „véletlenül” tévedt közénk. — Az embernek szüksége van rá, hogy szót váltson a másikkal, hogy a munka után erről­ arról halljon valamit, hogy emberek között forogjon... . — De hát éppen te mondod ezt — vetem ellen — hiszen egyike vagy azoknak, akik kimarad­tak ... — Most itt vagyok — zárja le eszmefuttatásomat —, és legkö­zelebb is itt leszek. Elég? — Kevés — adja meg a választ nagy hirtelen a sarokból Bakó Mihály, az alig 17 esztendős ker­tészeti dolgozó, aki eddig csak csöndben hallgatta az „időseb­bek” diskurzusát. — Mert jól van, mi itt kiválóan elbeszélge­tünk, tavaszonként versenyekre járunk, meg­alakulgat a színját­szó kör is, de az bizony tény: kevesen vagyunk. — Hát hozzál valakit! — cser­­jéskedik Hermina. — Hoztam — csattan a válasz —, itt a bátyám. És mutasd meg te is, hogy kit hoztál! Jóízű nevetésbe torkollik a vi­ta. Az előadó figyelmeztetően kö­­hint egyet, lassan elcsendesed­nek. Nagy Mihály kikísér a ka­puig. — Ha lassan is, azért már ala­kulgatunk. Szeretnénk a téesz tempójával lépést tartani, de az a vezetőség ügyesebben rendezi a dolgokat, mint­ mi. Ez az év a tanulóidőnk. Ha jövőre jössz, meglásd más fazont mutatunk! Sáfrán István Fotó: Harmati János 19 1 Segít a mellék­­■ üzemág. Például a cipőfelsőrész­­készítő üzem... Biztos bevétel, hát­tér a növényter­mesztéshez . A falu arca szinte ■ napról napra válto­zik, szépül. Az újonnan épülő há­zakban az élet rendje-ritmusa is változóban.­­ „ ... tudjuk, hogy a mit és miért?" - állítja Nagy Mihály, a szövetkezet KISZ- titkára ------------------­--------------­

Next