Magyar Ifjúság, 1977. január-április (21. évfolyam, 1-17. szám)

1977-04-08 / 14. szám

Lakatos Menyhértnek, a Füstös képek írójának első színpadi műve, az Akik élni akarnak az Állami Déryné Színházban került bemutatásra. Köllő Miklós egész estét betöltő pantomimját, a Gogol-panoptikumot az egri Gárdonyi Géza Színházban láthattuk. Az alábbiakban e két előadásról számolunk be. Akik élni akarnak Egy szervezetlen, széthú­zó, máról holnapra élő ci­gányközösséget nagy ne­hézségek árán sikerült dol­gozó emberek csoportjává szerveznie a cigány szár­mazású tanítónak, Naftali­­nak, s bár a téglagyár végül is nem bizonyul élet­képesnek, az erőfeszítések mégsem voltak hiába­­valóak: a közösen végzett munka valamit megváltoz­tatott a cigányokban, s legalább a másképp élni igényét felkeltette bennük. Körülbelül ennyiben fog­lalható össze Lakatos Menyhért első színpadi al­kotása. Dicséret illeti a Dé­ryné Színházat, hogy drá­ma írására buzdította az írót, s hogy vállalta ezt a témát, amelyre éppen e színháznak javarészt falu­siakból álló­­közönsége bi­zonyára igen élénken rea­gál majd. Lakatos hitelesen tud szólni arról a kör­ről, amelyből maga is származik. (Naftali tulaj­donképpen maga Laka­tos, aki egy időben a da­rabbeli téglagyár-vállal­kozáshoz hasonlót vezetett, cigány munkásokkal.) Az Akik élni akarnak legna­gyobb erénye éppen ez az átélt témaismeret, a cigány­­közösségek bonyolult em­beri-morális világának be­lülről való ábrázolása. La­katos nem szépít, nem akarja — mintegy a ma is meglevő előítéletek ellen­­súlyozásaként — angyalok­nak ábrázolni a cigányokat. Megváltani csak azt lehet, aki hagyja is magát — és Lakatos jól tudja, hogy a cigányság problémáinak megoldásához először ezt, a „hagyja magát’’ állapotát kell megteremteni, józan, szívós, okos munkával, a helyzet és a teendők pon­tos felmérésével. S bár a darab befejezése semmit nem mond ki egyértelműen, és szinte a nézőkre bízza a döntést, sugallata mégis vi­lágos: a cigányságot csak a munka emelheti ki jelenle­gi körülményei közül. Hogy az Akik élni akar­nak a nagyon rokon­szenves mondanivaló, a ki­tűnően ismert életanyag és a jól meglátott és jól ábrázolt figurák dacára sem hibátlan dráma, az majdnem törvényszerű. En­nek több oka is van. Az első és talán legfontosabb Lakatos írói tehetségének jellegében rejlik, abban a képességében, hogy elemen­táris erejű mesélő, s ere­dendően epikus alkat. Ez átüt a dráma anyagán, s nem egy jelenetét epikus­sá teszi. Egy másik ok: Lakatos érthetően járatlan még a drámaírásban, s ezért nem mer eléggé bíz­ni a színpadi szituációk feszültségteremtő erejében. Ebből ered, hogy sokat magyarázkodik, sokat be­szél, de a sok szöveg nem mindig lendíti előre a drá­mát, a cselekményt. S még egy ok: talán elégtelennek érzi a cigányok közötti konfliktusokat, s ezért külső ellentéteket hoz be (az akarnok téeszelnök vagy Naftali és a felesége konfliktusát), s aztán eze­ket vagy nem tudja eléggé szervesen beépíteni a drá­mába, vagy elkapkodott módon oldja meg. Szalai Vilmos rendezése igen helyesen arra töreke­dett, hogy a darabot meg­óvja a cigányegzotikumtól, s elsősorban azt hangsú­lyozta, ami a drámában emberi, nem pedig azt, ami cigány. Így sikerült egy szélsőségektől mentes, fe­szült, s a fő alakok rajzá­ban igen kidolgozott elő­adást létrehoznia. Az elő­játékra ugyan (Puskin Ci­gányok című elbeszélő köl­teményének dramatizált változatára) sem dramatur­­giailag, sem hangulatilag nincs szükség, de — mivel ez a prológus amúgy is szinte teljesen különválik a drámától — különöseb­ben nem zavar, inkább csak elnyújtja az előadást. A szereplők többsége jól illeszkedett a rendezői el­képzelésekhez, s mérték­tartó, szép alakításokkal já­rult hozzá a vállalkozás sikeréhez. Kutas József Naftali alakjában a már kiemelkedett, de a fajtá­jáért mindent feláldozni kész ember példázatszerű figuráját rajzolta meg. Há­­vel László igen rokonszen­vesen formálja meg a pú­pos Patkóst, ezt a ravaszdi, okoskodó, de nagyon be­csületes cigányt. Dombóvá­ri Ferenc az előadás talán legegységesebben meg­valósított alakítását nyújt­ja az analfabéta, indula­tos, de csupaszív és őszin­te Muci lakjában. Megem­lítendő Koldus Nagy László, Cs. Szabó István és Borhy Gergely egy-egy ki­sebb figurában, s Némedi Mária és Zubor Ágnes (Tanítóné és Pekenyuca) a két, eléggé vázlatos női szerepben. Rajna Mihály sajnos teljesen külsődleges eszközökkel ábrázolja Bó­kát, a karrierista téeszel­­nököt, s így a darab belső erőinek egyensúlyát is megingatja. Gergely István vetített díszletei érdekesek és — tekintve a színház játszási helyein rendelke­zésre álló színpadokat — igen praktikusak is. Vág­völgyi Ilona jelmezei sze­rencsére nem akartak „ci­­gányosak" lenni, ezért jók. Gogol— panoptikum Köllő Miklós fáradhatat­lan apostola nálunk a pan­­tomimnak, bár a műfaj nem túlságosan népszerű sem a nézők, sem a műve­lők körében. (Nézőszámok­ra és a pantomimmal fog­lalkozók számára vonat­kozó adatokkal persze eset­leg lehetne vitatni ezt az észrevételt, de saját tapasz­talataim szerint a produk­ciókat nagyjából ugyanaz a nézőréteg látogatja, s a pantomim iránt érdeklő­dők közül is csak igen ke­vesen jutnak el a művészi szintig; talán mert nem vállalják azt a nem min­dennapi követelményeket támasztó munkát, amit eb­ben a műfajban rendszere­sen végezni kell ahhoz, hogy a mimes legfonto­sabb eszköze, a teste egyál­talán tréningben marad­jon.­ Hogy kellő és cso­portja, a Domino együttes, mégis jelentkezik időről időre valami érdekes, fi­gyelemre méltó produkció­val, ez arra vall, hogy munkájukat nem a fogad­tatástól teszik függővé (vagy nem elsősorban at­tól). Köllő produkcióiban a rátalálás és a kísérletezés egybefonódása az izgalmas, az a néha jobban, néha kevésbé érzékelhető küzde­lem, amit anyagával a szükséges kifejezési eszkö­zök kimunkálásáért vív. (Ami persze nem a panto­­mimművészet kizárólagos sajátossága.) Új műsora, a Gogol-pa­noptikum, ismét ezt a jó értelemben vett, hasznos feszültségeket létrehozó kettőségét mutatja. A két­részes, öt tételből álló mű Gogol, Dosztojevszkij és Bulgakov nyomán készült Egy valamennyi tételben szereplő figura, Iván Pav­­lovics alakja fogja össze; a mű tulajdonképpen az ő kalandjait mondja el. Ez a figura — köllő koreográ­fiájával, rendezésében és előadásában — természete­sen tartalmazza a gogoli kisember, a kisemmizett, megnyomorított, lenézett, örökké vágyódó, s vágyait soha el nem érő csinov­­nyik vonásait is, tehát eb­ben az értelemben meg­idézi a XIX. század első felének orosz világát — de Köllő túlemeli Iván Pav­­lovicsot a puszta múltidé­zés funkcióján, és víziói­ban, kalandjaiban, sorsá­ban felmutatja a mai kis­ember­­ szorongásait, félel­meit, tehetetlenségét és ki­szolgáltatottságát is. Köllő sajnálja ezt a figurát, saj­nálja, hogy örökké csak akar szárnyalni, de sosem tud felröppenni, de el is ítéli, mert belenyugszik a sikertelenségbe, és majd­nem jól érzi magát a meg­­alázottság, a kiszolgáltatot­­ság állapotában. A Gogol-panoptikumban Köllő érzékeltetni akarja, hogy ez a mű korábbi al­kotásainak folytatása (a nyitójelenet madármotívu­ma!), de eszközeiben sok az új is. Elsősorban a szín­padi látványnak az eddi­gieknél dúsabb felhaszná­lása, s a kosztümök masz­kok, a világítás, a zene, a zörejek, sőt az emberi han­gok komplexebb, szerve­sebb alkalmazása mutat új vonásokat. A Gogol-panop­tikum igazi pantomim színház, abban az értelem­ben, ahogyan például a nálunk nemrég bemutat­kozott Tomaszewski-féle wroclawi Pantomim Szín­ház kezeli a sokféle kifeje­zési eszközt, s olvasztja egyetlen színpadi egységbe. Takács István Mózer István felvétele ám A Gogol-panoptikum egyik jelenete 20 HHH A MAGYAR RÁDIÓ ÉS A MAGYAR IFJÚSÁG KÖZÖS MŰSORA 1. Gábor S.-Szenes I.: MINDENT, AMI SZÉP (Kovács Kati) 2. Frenreisz: VEZESS ÁT AZ ÉJSZAKÁN (Skorpió együttes) 3. Pásztor-Hatvani: HA ZENE SZÓL (Kócbabák és a Neoton együttes) 4. Surányi—Bradányi: HALLANI SZERETNÉM (Sasvári Annamária) 5. Presser—Adamis: KÖNYÖRGÉS (Sztevanovity Zorán) 6. Wolf-Szenes I.: TÉGED TŐLEM MÁR NEM VEHETNEK EL (Korda György)­­ 7. Várkonyi: GYERÜNK ROCK AND ROLL (Generál együttes) A Magyar Rádióval közösen készített Slágerlistánkra minden héten szerdán 12 óráig lehet szavazni. A „voksokat” tetszés szerint három helyre küldhetik be. A címek: Magyar Rádió Könnyűzenei Rovata, 1800 Budapest, a Rádió Közönség­szolgálata 1051 Budapest, Október 6. utca 9., a Magyar Ifjúság szerkesztősége, 1983 Budapest, Somogyi Béla u. 6. Kérjük a borítékra írják rá: SLÁGERLISTA. ■HHHHHMH 8. Bakos—Bradányi: BÚCSÚZIK A NYÁR (Apostol együttes) 9. Presser—Adamis: A KICSI, A NAGY, AZ ARTÚR ÉS AZ INDIAN (Locomotiv GT) 10. Szörényi L.-Bródy J.: FG-4 (Fonográf együttes)

Next