Magyar Ifjúság, 1977. május-augusztus (21. évfolyam, 18-34. szám)

1977-06-10 / 23. szám

Maróthy László Tolna megyében Dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a KISZ köz­ponti bizottságának első tit­kára a múlt héten Tolna megyébe látogatott. K. Papp Józsefnek, a me­­gyei pártbizottság első tit­kárának és Péti Imrének, a KISZ megyei bizottsága el­ső titkárának társaságában felkereste a Paksi Atomerő­mű építkezését, ahol tájé­kozódott az építkezésről, az ott dolgozó fiatalok szerve­zeti életéről, majd aktíva­ülésen találkozott a KISZ- bizottság tagjaival, s meg­tekintette az új lakótelepet. A program Szekszárdon, a megyei vezetőkkel, köztük dr. Szabópál Antal megyei tanácselnökkel tartott esz­mecserével folytatódott, s a Babits Mihály Megyei Mű­velődési Központ, az úttörő­ház, valamint a dombori KISZ megyei vezetőképző tábor megtekintésével feje­ződött be. Építőtábori megállapodás A Parlamentben dr. Nagy Sándor, a KISZ KB titkára és Nádor György az Állami Ifjúsági Bizottság titkára, valamint a felügyeleti mi­nisztériumok képviseletében dr. Kovács Imre, Sárosi Já­nos és Urbán Lajos minisz­terhelyettesek aláírták a KISZ központi bizottsága és az Állami Ifjúsági Bizott­ság, illetve a felügyeletet el­látó minisztériumok közötti 1977. évi megállapodásokat az önkéntes ifjúsági építő­­táborozásra vonatkozóan. Eszerint a KISZ 53 építőtá­bor számára 39 700 fiatal mozgósítását vállalja. KISZ-esek az abroncsgyárért Helyi KISZ-védnökséggel épül Szabolcs-Szatmár me­gye ötödik ötéves tervének legjelentősebb ipari beruhá­zása, a Taurus Gumiipari Vállalat Nyíregyházi Mező­­gazdasági Abroncsgyára. Az új üzemben hatszázan dol­goznak majd, s 25-25 ezer, a mezőgazdaságban hasznosít­ható abroncsot gyártanak a hazai és a szocialista orszá­gok piacaira, 80 ezret pedig nyugati exportra. A KISZ- védnökségről szóló okiratot a múlt héten írták alá a vállalat­ nyíregyházi köz­pontjában a tervező-, beru­házó és kivitelező vállalatok KISZ-bizottságai, valamint a KISZ megyei és városi bizottságának képviselői. A megállapodás értelmében a fiatalok lehetővé teszik, hogy az új ipari nagyüzem a tervezett időre, 1980 első negyedévére elkészüljön. Kádár János átvette a Lenin-békedíjat jégen, amelyen beszédet mondott Nyikolaj Blohin és Kádár János, megjelentek Losonczi Pál, az Elnö­ki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, valamint az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a Központi Bizottság titkárai. Jelen volt Vla­gyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagy­követe. Június 2-án az MSZMP Központi Bizottságának székházában bensőséges ünnepség keretében adta át az idén áprilisban odaítélt Nemzetközi Lenin-béke­díjat Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizott­sága első titkárának Nyikolaj Blohin szovjet akadé­mikus, a Nemzetközi Lenin-békedíj Bizottság elnö­ke, aki Alekszandr Gurjanovnak, a bizottság titká­rának társaságában érkezett Budapestre. Az ünnep­___________________________________________/ A képen: Nyikolaj Blohin akadémikus átadja a magas kitüntetést Kádár Jánosnak Nemzetközi konzultáció Munkásszálló Csepelen A szocialista országok ifjú­sági szövetségeinek kb-tit­­kárai — hazánkból dr. Nagy Sándor — konzultatív tanácskozást tartottak Szó­fiában a munkára nevelés­ről. Csepelen elkészült a Csepel Művek új hétemeletes mun­kásszállója, amelynek 126 négyágyas szobájában 504 dol­gozónak biztosítanak kényelmes otthont. A munkásszálló minden emeletén konyha, étkező, fürdőszoba, vasalóhe­lyiség és mosoda van, a földszinten pedig könyvtár, tár­salgók, tévé- és tanulószobák várják a lakókat Belga vendégek A múlt héten látogatást tett hazánkban a Belga Kom­munista Ifjúsági Szövetség delegációja, Prosper Grüne­wald főtitkár vezetésével. A küldöttség tárgyalásokat folytatott Borbély Gábor­ral, a KISZ KB titkárával és a KISZ más vezetőivel a két szövetség együttmű­ködésének időszerű felada­tairól.­­ Győr-Sopron megyében ta­lálkoztak a megyei KISZ- vezetőkkel, majd megtekin­tették a novákpusztai ve­zetőképző iskolát és a Gra­boplast Műbőrgyárat. A DÍVSZ székházában a nem­zetközi ifjúsági mozgalom aktuális kérdéseiről folytat­­tak eszmecserét a DÍVSZ vezetőivel. Az Express If­júsági és Diák Utazási Iro­dában az ifjúsági turizmus tapasztalatairól, továbbfej­lesztéséről esett szó. A Belga Kommunista Ifjú­sági Szövetség delegációját fogadta Maróthy László, az MSZMP KB tagja, a KISZ KB első titkára és Horn Gyula, az MSZMP KB kül­ügyi osztályának helyettes vezetője. Berlini FDJ-kü­ldö­ttsés Ellen Brombacher első tit­kár vezetésével Buda­pesten járt az FDJ berlini küldött­sége. A delegációt fogadta Maróthy László, az MSZMP PB tagja, a KISZ KB első titkára és Somogyi Sándor, az MSZMP KB tagja, a Bu­dapesti Pártbizottság tit­kára. 1 .

Next