Magyar Ifjúság, 1977. május-augusztus (21. évfolyam, 18-34. szám)

1977-07-29 / 30. szám

LEVELEK A SZERKESZTŐSÉGHEZ Vízvezeték-szerelők voltak egy hétig Az atomerőmű lakótelepén, a paksi Kishegyen vízvezetéket szerelt egy hétig tizennégy pécsi fiatalember meg egy asszony. A Che Guevara zöldkoszorús brigád a Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalattól. Kivettek hat nap szabadságot és Paksra utaztak, csak úgy kedvtelésből. Azelőtt sohasem szereltek vízvezetéket. Illetve indulás előtt két napig gyakorolták Pécsett és még hozzájött az átképzéshez Pakson félóra nézelődés a szomszéd toronyházban, ahol a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat ugyancsak fiatal vízvezetékesei tevékenykednek. A művezető nyugodtan otthagyta a vendégeket már délelőtt, önállóan dolgoztak. A teljesítményük igen nagy, most történt meg először a kishegyi építkezésen, hogy a telepről elfogyott a cső. Rohammunkások, persze ingyen. Felajánlás. Szállást kaptak és jó kosztot. Változatosságnak, szakmai gyarapodásnak tartják a brigádtagok az egy hetet. A nagy iram azonban nem jelenti azt, hogy valamit is összecsaptak volna. A minőség kifogástalan, mintha mindig itt dolgoznának, szigorú műszaki ellenőrzés mellett, pénzért. A TÁÉV szerelői azt mondják, túlzott volt a tempó, nem lehet ilyen sokat dolgozni hosszú időn keresztül. Biztos, hogy igazuk van. De egy hétig lehet hajrázni. Egyébként még így is volt kirándulás jellege a paksi hétnek: fürödni ment a brigád a Duna homokfövenyére, máskor Dunaföldvárra halat enni. Sőt, szerepeltek a 22-es ÁÉV ifjúsági klubjában (ez a vállalat építi az atomerőművet), irodalmi műsort adtak Che Guevara életéről, dél-amerikai dalokkal. Az utolsó nap, a szombat megadta nekik a legérdekesebb kirándulás lehetőségét, megnézték az épülő erőművet. Negyven lakás van egy kishegyi toronyházban, a pécsi önkéntesek elvégezték 40 lakás vízvezeték-szerelését. Utánuk már csak a szerelvényeket, csapokat kell bekötni. Szervezésből is kiválót produkáltak. Megosztották a munkát a legcélszerűbb módon: a bonyolult feladatokat a gyakorlott gázszerelők végezték el, a többiek „rohangáltak a csövekkel”, méretre vágták és a csővégeken elvégezték a menetvágást. Nagyon örültek a menetvágó gépnek, ilyent nem is láttak azelőtt. Gyorsította a munkájukat. A művezető időnként felkereste őket, körülnézett és azt mondta: jól van gyerekek! Reggel héttől délután háromig dolgoztak. Nem fáradt bele senki, jókedvűen telt el mindegyik nap, összebarátkoztak a szomszéd házban dolgozó szerelőbrigáddal és az atomerőműnél dolgozó KISZ-esekkel, akik hétközben a lakótelepi munkásszálló épületeiben élnek. Az asszony, Gáspár Ferencné, aki nemcsak a brigád egyetlen nődolgozója, de tudomásunk szerint az ország egyetlen női gázszerelője, ugyancsak megállta a helyét az új munkában. A szocialista brigád vezetője, Cserfai Tibor, így fejezte ki vállalkozásuk célját, értelmét: „Nagyon sokat lehetne tenni az építkezéseken, ha rohambrigádok alakulnának országszerte.” A pécsi Che Guevara brigád tagjai, foglalkozás és név szerint a következők: Diszpécserek: Kormos János, Szabó Jenő, Szíjj Gábor, Vörösvári Zoltán. Műszerész: Hudák István. Gázszerelők: Budzsákka István, Cserfai Tibor, Gáspár Ferencné, Lehota László, Periskics Miklós, Szabó Péter, Székely Zoltán, Tóth László, Weisz Gábor, Werner László. De az atomerőmű-építés jelképes aranykönyvébe mint vízvezeték-szerelők írták be a nevüket valamennyien. Gemenci József 7030 Paks, Árok u. 18. Fotó: Gottwald Károly A barátság iskolája A KISZ IX. kongresszusa többek között határozatot hozott egy érdekes és népgazdasági fontosságú kérdésről. A KGST-országok közös építési munkájához KISZ-fiatalokat hívtak az usztyilimszki faipari kombinát építéséhez. A tv-ben elhangzott és az újságokban megjelent felhívást lázas készülődés, érdeklődés követte. Az orvosi vizsgálatok, az egyhetes dunaújvárosi előkészítő tábor után 1976. augusztus 9-én jött a végleges gyülekezés a Hotel Ifjúságban. Fogadalomtétel a Tiszti-klubban és névfelvétel — Kun Béla Magyar Ifjúsági Építőbrigád. Búcsúztatás után este 8- kor a Keleti pályaudvarról elindult az építőbrigád a vállalt feladat, munkája teljesítésének színhelyére, Uszty-Ilimszkbe... Azóta már tíz hónap telt el, problémákkal és a kemény hideg szibériai téllel is megküzdöttünk. Becsülettel dolgozott és dolgozik ma is a magyar ifjúsági építőbrigád az eddig számunkra még ismeretlen területen, ismeretlen anyagokkal és szerszámokkal. Igyekeztünk megismerni azonban Szibériát és az itteni embereket, életkörülményeiket. Még otthon kettős feladatot vállaltunk: becsülettel helytállunk a munkában és erősítjük a népek közötti barátságot. Azóta nagyon sok munkatárssal alakítottunk ki kapcsolatot, melyek lassan barátsággá szövődtek. A sok közül csak egy példát említenék. Az első időszakban a VI. komplexbrigád a brigádok közti munkaversenyben első helyezést ért el. Ezt közös vacsorával ünnepeltük meg és véletlenül egy esküvő is volt abban az étteremben. Az orosz dalok éneklésébe mi is bekapcsolódtunk és végül felváltva énekeltünk a násznéppel. Elhangzottak a jókívánságok, gratulációk is az ifjú párnak. Ezek után meghívtak magukhoz és úgy alakult, hogy azóta szabad időm egy részét velük töltöm. Együtt megyünk kirándulni és a születésnapokat is közösen ünnepeljük meg. Munkánk után jobban megismertek és megkedveltek bennünket, magyarokat. Ezt igazolja a sok meghívás és az is, hogy a magyaroknak hírük van errefelé és nem is akármilyen! Négy vakoló szakmunkásunk a június 21-én rendezett nemzetközi vakolóversenyen 420—450 százalék teljesítésével I., II. helyezést ért el. De nemcsak a munkahelyen lehet barátságot kötni, hanem séta közben, üzletben vagy ami talán a legegyszerűbb, tánc közben is. Egy ilyen ismerkedés szoros barátsággá, majd „örök hűség” fogadalom tételére ösztönzött két fiatalt. A szerelem nem ismer határokat! A terveket, gondolatokat a hivatalos engedély után megvalósulás követte. 1977. június 3-án Máté József és Ludmilla kimondták a boldogító igent. A KISZ-szervezet segítségével, hozzájárulásával nagyon jól sikerült magyar esküvőn vettünk részt. Magyar szokás szerint, ami itt új, volt menyasszonytánc és végül a menyasszony elrablása a vőlegény elől, akit természetesen szabott árért kellett kiváltani. A szórakoztató műsort a MIÉB népitánc-együttese és citerazenekara adta. A tolmácsok segítségével a szovjet vendégek is értettek mindent és kellemes hangulatban zajlott le az esküvő. Ungvári László Uszty-Ilimszk Édesapámat keresem! Édesapám Hódi András, édesanyám Mészáros Rozália, házasságukból született leánytestvérem, Hódi Mária és én, Hódi György. Úgy tudom, hogy édesapám Püspökladányban él és számomra érthetetlen okból a Tarsoly János nevet vette fel. Sajnos, édesanyám betegsége miatt kétéves koromban állami gondozásba kerültem. Édesapámat egész életem során egyszer sem láttam. A leánytestvéremet nevelőszülők vették magukhoz és a saját nevükre íratták. A nevelőszülők nem engedik, hogy találkozzam vele. Édesanyám 1971-ben meghalt, így magamra maradtam. 21 éves vagyok, albérletben lakom, a szakmám szakács. Szeretném megtalálni édesapámat, mert egyre inkább úgy érzem, hogy bár sohasem láttam, mégis az édesapám ... Hódi György 6725 Szeged, Rákóczi utca 71. Mitől ifjúsági egy bútor? (Megjelent a Magyar Ifjúság 25. számában, 1977. június 24-én.) Igazán nagy örömmel olvastam a „Mitől ifjúsági egy bútor?” című cikket. Mi is az idén kaptuk meg a lakást és bizony még üres. Nem rossz ötlet az ifjúsági bútorvásárlás, ha az ember pénztárcájához, no meg az ízléséhez tudnak alkalmazkodni. Nekünk nagyon tetszik a „Hobby” elnevezésű garnitúra, de sajnos nem tudom a bútordarabok, fekhelyek méreteit és azt sem, hogy ezenkívül még mi tartozik hozzá. A meghirdetett „Ifjúsági bútor” pályázatára készült „Dorca” is nagyon tetszetősnek mutatkozik, de a színével nem értek egyet, nem lehetne-e faszínűben is gyártani? Ennek a méretei is fontosak meg az, hogy milyen árban kerül forgalomba és a legfontosabb, hogy lehet-e részletre vásárolni? Horváth Ferencné 8000 Székesfehérvár, Benke F. u. 5.