Magyar Ifjúság, 1978. szeptember-december (22. évfolyam, 35-52. szám)
1978-09-22 / 38. szám
A sátrat már felverték. Az udvaron, az erősítők szomszédságában. Tulajdonosai jelképnek szánták. Ha az épület használhatatlanná is vált, azért a klubélet nem halt meg Sárbogárdon. A kemény idők ellenére is összetartanak vagy félszázan a Komarov ifjúsági klubban. Most éppen „jubileumot” tartanak. Otthonuk részleges bezárásának második évfordulóját. Gombakabát nélkül 1974 őszén Hódmezővásárhelyen, a második országos módszervásáron mindenkinek feltűnt a sárbogárdi Komarov ifjúsági klub szereplése. Mai szemmel visszatekintve nem csináltak semmi különöset, mindössze mindennapi életükből mutattak be szemelvényeket. Vitáztak, játszottak, színt és pezsgést vittek a találkozóba. Már akkor kiderült, hogy a sárbogárdi fiatalok életéhez ugyanúgy hozzátartozik a klub, mint a kabáthoz a gomb. A gomb most is megvan. Csupán a kabát ment tönkre. Idő előtt. Jelenlegi épületük két részből áll. A bővítést — itt kapott helyet a klubkönyvtár — 1972-ben készítette el a nagyközségi költségvetési üzem. Egy évre rá kiderült — műszaki átadás azóta sem történt meg! —, hogy egyetlen tégla tartotta a pillért. Az új szárny össze akart roskadni. Az ijedtségen túl nem történt baj, a betonköpeny-erősítés megmentette a házat, 1976-ig. Ekkor a falak kezdtek el repedezni. A könyvtárt életveszélyessé nyilvánították. A könyveket átköltöztették a klubrészbe, amit évekkel előtte a fiatalok társadalmi munkában tataroztak. A falak faburkolatot kaptak, új parkettát raktak le. A „jóból” azonban ennyi sem volt elég. Közben tönkrement a klub tetőzete. A kisterem többször beázott. Szájról szájra terjedt a keserű humor. Sárbogárdon csak esernyő alatt lehet klubéletet élni. Tavasszal a tanács megszavazott 312 ezer forintot. Július 3-án a javítók felvonultak. Leszedték a tetőt. Csak éppen előre nem számítottak. Míg gyülekeztek a sötét fellegek, nyolcan szaladtak össze. A végén már felhőszakadásban pakolták a könyveket műanyag borító alá. Azóta is így őrzik az állományt. Mondják, a nagyteremben, a kisteremben és az előtérben bokáig állt a víz. A kábelek beáztak, az áramot kikapcsolták. A két évvel ezelőtti részleges bezárás után egészében is használhatatlanná vált az épület. A vásárhelyi módszervásár emlékét ma egy tabló őrzi. Fejjel lefelé állítva, a rothadó parkett mellett. Az egyik falon plakát árválkodik. Itt tartották a Játékmester kerestetik vetélkedő második országos középdöntőjét — 1976 januárjában. Azóta kevesebbet hallottunk róluk. Pedig dolgoznak. Ugyanolyan elszántsággal és lelkesedéssel, mint évekkel ezelőtt. — A történtek ellenére jó nyarunk volt — mondják. — Nem csináltunk különösebbet: fociztunk, zenét hallgattunk, beszélgettünk, játszottunk. A mi munkánk akadt, elvégeztük. Mindezt már a szomszédban, az ideiglenesen megkapott épületben. A nyáron sem tudtunk szünnapot tartani. .Érződött, hogy együtt van a társaság. A 16-17 évesekből beérett egy új csapat. Vízzel együtt a gyereket? Azért az újak is sóvárogva említik a múltat. Még általános iskolásként látták-tapasztalták Sárszentmiklós „kulturális nagyüzemét”. (Sárszentmiklós Sárbogárd második kerülete — A szerk.) Délelőttönként óvodásokkal kezdték a napot. Délutánonként itt működött a gyermekklub, próbált a báb- és néptáncszakkör. De otthona volt a könyvtár az úttörő és Ifjú Gárda fúvószenekarnak is. Fél ötkor kezdődött a nyolcadikosok klubja — a kölcsönzés mellett, aztán a szabás-varrás tanfolyam résztvevői jöttek. Nyolctól a „nagyoké” volt a ház, klubesteket, KISZ-gyűléseket, politikai oktatást tartottak. Az utóbbi két évben hetente tízszer pakolták át a könyveket, hogy legyen hely mindenre. — Hét év alatt elértük, hogy az olvasói létszám elérte az ötszázat — mondja Varga Lászlóné könyvtárvezető. — Most két hónapja nincs kölcsönzés, az iskolai évet nem tudjuk elindítani. Teljesen reménytelen a helyzetünk. Pedig közben gyarapodtunk is: az idén az Országos Közművelődési Tanács jóvoltából százezer forintért különböző berendezéseket vásároltunk. Köztük híradástechnikai eszközöket. Az erősítőt, amelyből az udvaron a zene szól. Az áramot légvezetéken hozzák át a pártházból. Tavaly a régebbiek közül többen elmentek. Pontosan azok, akik nagyon sokat tettek a házért. Belefásultak a lehetetlen helyzetbe. Az utóbbi hat esztendőben hatszázezer forintot költöttek erre az épületre. Tessék, ez lett belőle. Pedig a mi viszonyaink között ez kacsalábon forgó várnak számított. Most tovább romlik az állapota. Az egészben az a legbosszantóbb, hogy mindez kellő körültekintéssel megelőzhető lett volna. A másik: igaz, hogy az ősszel megerősítik az alapokat, de senki sem tudja, mikor lesz kész az épület, így aztán nem lehet tervezni. Hogyan magyarázzam meg a nyugdíjasoknak, hogy legyenek türelemmel? Zavarjuk el a háztól azokat az üzemeket, amelyek nálunk tartották a szakmai tanfolyamaikat? Szomorú, hogy a vízzel együtt kiöntjük a gyereket is, tönkreteszszük hét év munkáját. Egy sima, egy fordított . Akik látták, hogy kínlódunk, azt ajánlották, menjünk el innen — említi a könyvtárvezető. — Szánalomból mondták, mert ismerik, régebben milyen élet folyt itt? — De a jelenlegi helyzet nem Vargáék magánügye — folytatja a klubvezető férj. — Ez a klubkönyvtár az életünk része, nem pedig mozgalom, ami ha zöld lámpát kap, akkor elindul. Túlságosan egyszerű lenne, hogy felkerekedjünk. Mi már itt érezzük jól magunkat, a gyerekek, a barátok körében. A községben 1975-ben alakították meg a területi KISZ-alapszervezetet. Mindenekelőtt azért, mert az ötvenhat fős tagságból szinte kivétel nélkül mindenki eljárt az ifjúsági klubba. Az előadások, vitakörök mellett a játékestek, találkozók más klubok tagjaival jó kedvcsinálónak bizonyultak. Lepsényi Sándor KISZ-titkár szerint ma még együtt vannak. De a fordítottja is várható, ha hosszabb távon nem oldják meg gondjaikat. Szabó Rózsa azon töpreng, hogy itt csúnyán elrontottak valamit. • A klubkönyvtár tetszhalála mindenkit érint a községben. Az óvodásoktól a nyugdíjasokig. Hát ezt érdemli az a klub, ahová országszerte jöttek a látogatók? A kiváló címünk talán nem jelent semmit? Jószerivel visszafogják indulataikat. A mostani találkozó a sárosdiakkal, a perkátaiakkal, a fehérváriakkal, a sárhalmiakkal viszonylag enyhíti a fájdalmakat. A sötétséget viszont nem, amibe a klubkönyvtár került. — Az első napokban furcsa volt ez az állapot — közli Horváth István, a technikai mindenes. — Most már megszoktuk. Míg jó az idő, miénk az udvar, aztán beszorulunk egy harmadrésznyi területre. Ez a ki tudja hányadszori újrakezdés borzolja fel az idegeket. — Akkor kell megint elölről kezdeni mindent, amikor tovább kellene lépnünk — mondja Varga László. — Időpont nincs, pedig tervünk van már évekre. A klubtagok tudják, mit és hogyan kell csinálni. De így? Papírlapot tesznek az asztalra. Rajta nagybetűkkel egy TIT-előadás címe: A 2000. év felé. Szemükben kimondatlan kérdőjelek villognak: a rogyadozó falak árnyékában csakugyan ennyire mellékes az ő jelenük? S mert helyzetüket csak tudomásul veszik és hiányzik a biztató szó, aligha tévednek: ezúttal — kivételesen — elmarad a betervezett előadás. M. Zs.