Magyar Ifjúság, 1980. január-április (24. évfolyam, 1-17. szám)
1980-01-25 / 4. szám
— Az első kampány sohasem történhet teljes kapacitással. Nemcsak a berendezés új, de a technológiai vonalak összhangja is ekkor kovácsolódik. Ugyanakkor viszonylag gyakorlatlan személyzettel indultunk. — Mitől félt a legjobban? Maga elé néz, megfogja a szája szélét. Töpreng. — A munkavédelmi problémáktól. A dolgozók egy része nem rendelkezett nagyüzemi ismeretekkel. Könnyen megeshet a baj... — Történt baleset? — Súlyosabb nem, apróbb igen. Zömük figyelmetlenségből adódott. — Mit terveznek 1980- ra? — Mintegy 510—520 ezer tonna répát szeretnénk feldolgozni, ebből 55 ezer tonna cukrot nyerünk. Kristálycukrot, mokkacukrot (Róna) és porcukrot készítenek. — A KISZ-védnökség mennyire segítette a gyár beindulását? — Nemcsak az építkezés területén nyújtottak segítséget a fiatalok, hanem a beruházásban részt vevő vállalatok munkájánál is közreműködtek. Konkrét példát? A korszerű vasúti pályaudvar időre történő elkészülte létfontosságúnak számított. Volt olyan pillanat, amikor csúszástól féltünk. Szerencsére, nem következett be. Mindez a KISZ-egek közreműködésének köszönhető. Sokat dolgoztak a lakótelep környezetének kialakításán. Ügyeltek a magyar vállalatok szállítási ütemezésének pontos betartására is. Elmondható, hogy a KISZ-védnökségben résztvállalók derekasan helytálltak. A teljességre törekvés igénye nélkül idézek néhány KISZ-szervezet jelentéséből : „A szakértői feladatok ellátásánál külön kiemelem Végh Péter, alapszervezeti KISZ-titkár munkáját, aki több esetben társadalmi munkában segítette elő a létesítmények építésének zavartalanságát... 1979-ben elkészítettük az óvodakert tervét — egyedi játszóterekkel —, valamint a kiegészítő zöldterület rendezési tervét is.” (AGROBER) „A nyéki KISZ-esek 7671 köbméter kavicsot, mintegy 391 495 forint értékben biztosítottak. Nem volt könynyű feladat, de ha a rakodás úgy kívánta, a szabad idejüket feláldozva végezték a munkát.” (Kavicsbánya Vállalat) „KISZ-eseink 552 óra társadalmi munkában (kőműves, festő, villanyszerelő, asztalos) szakmákban járultak hozzá a határidők betartásához. 1978. június hónapban 28 fő fiatal fásítási, tereprendezési akcióban vett részt.” (Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat) „Mind a magyar, mind a lengyel félnek telexállomást, valamint nemzetközi távhívásra is alkalmas távbeszélővonalat biztosítottunk. Kábán a postai távbeszélő-főközpontot bővítettük, és egy közhasználatú, távhívásra is alkalmas áramkört biztosítottunk.” (Postaigazgatóság) „KISZ-bizottságunk tagjai 1256 méter felvonulási vágány kitűzését, vágányágyazat és tereprendezési munkáját végezték el társadalmi munkában. A kommunista műszakok során 150 vasutas dolgozó 900 óra társadalmi munkát végzett.” (MÁV Igazgatóság) — Az első kampány néhány hiányosságra is rávilágított — folytatja Madarász László. — Ezek egy részét a lengyel szakemberek a garanciális kötelezettség alapján kijavítják. Van egypár magyar teendő is. Súlyos gondot okozott a mészkőellátásunk. A bánya által szállított mészkő eléggé elaprózódott, a sok törmelék miatt a kemencék rossz hatásfokkal üzemeltek. Ez esetenként feldolgozási problémákhoz vezetett. Ezért a törmelékleválasztó rendszert utólag kell elkészíteni. A gyár építési költségelőirányzata 7,6 milliárd forint. A teljes pénzügyi zárás még nem történt meg. A beruházási költség várhatóan az eredetileg tervezett költségen belül marad. 1979. augusztus 26-án gyújtották be a kemencéket, 28-án átvették az első répaszállítmányt, szeptember 1-én pedig mozgásba lendültek a gépek. Idegőrlő percek voltak! Mindenki egy emberként szurkolt a sikerért. Azért, hogy folyamatosan működjön a répaátvevő, a továbbító, a tisztító, hibátlanul vágjon a szeletelőberendezés, működésbe jöjjenek a prések, a szűrők, a bepárlók, a főzőedények, a centrifugák, jelezzenek a műszerek. Eleinte ki-kilyukadt egy-egy pakolás, megszökött a gőz, eldugult a szeletprés, nem moccant a műszer mutatója. De a lengyel szakemberek megzabolázták a rakoncátlankodó gépeket. Szakértelmüket, hozzáértésüket az általuk épített cukorgyár fémjelzi.A kollektíva kialakítása minden új gyárban nehéz feladat. A szerencselovagok száma nálunk meglepően alacsony volt, de már itt sincsenek. A magot 50 cukoripari gyakorlattal rendelkező szakember képezte. A környező településekről is toboroztunk munkaerőt. Átlagos létszámunk 830 fő, amely kampánykor 1030—1050-re nő. A fluktuáció eléggé alacsony. Persze voltak, akik csalódottan távoztak. Szeretnék elérni ez évben a napi 5000 tonnás kapacitást, így csökkenhetne a tárolási veszteség, rövidülne a feldolgozási kampány, javulnának a gazdaságossági mutatók. Nagy a sürgés-forgás az irodában. Lengyel szavak keverednek magyarral. Jan Oledzki mérnök félreteszi az asztaláról az irathalmokat. Magas, vékony férfi. Elöl kissé kopaszodik. Arcát szakáll fogja közre. Kezén gipszkötés. » A kabaiak most sem pihennek Madarász László