Magyar Ifjúság, 1980. május-augusztus (24. évfolyam, 18-35. szám)

1980-06-20 / 25. szám

2 Forró fogadtatás a szovjet fővárosban Virágcsokrok özönével, pattogó rit­musú indulókkal fogadták a Csillagvá­ros melletti Cskalov repülőterén azt a személyszállító óriás gépet, amely ha a menetrendekben nem is szerepel, de rendszeresen közlekedik a Bajkonur— Csillagváros útvonalon. Az érkező ven­dégeket ezúttal a szokásosnál is na­gyobb tömeg fogadja. A szovjet házi­gazdák mellett ott várakoznak a moszk­vai magyar nagykövetség vezetői, a ha­zánkból Bíró Gyula MSZBT-főtitkár vezetésével Moszkvába érkezett magyar társadalmi küldöttség tagjai, és minde­nekelőtt Valerij Kubászov és Farkas Bertalan családtagjai, akik talán min­denkinél izgatottabban várták már a viszontlátás pillanatát. Rövid várakozás után az épület elé gördül a gép, és ajtajában megjelenik a két űrhajós bol­dog arca. Kubászov, a parancsnok, je­lentést tesz, berregnek a felvevőgépek, csattognak a kamerák, a protokolláris rendet azo­nban hamar felborítja Farkas Berci kislánya, aki mit sem törődve a formaságokkal, apja elé szalad, és a karjába kéredzkedik. A két űrhajós először családtagjait üdvözli. Farkas Bertalan szülei és öccse is Moszkvába jöttek, hogy részt vegyenek életük talán legnagyszerűbb eseményén. Barátok, munkatársak tömege veszi körül­ a nap hőseit, mindenki szeretné legalább egy kézszorítás erejéig üdvözölni őket. A Bajkonurból visszatért űrhajósok első útja Csillagváros főterére vezet, ahol a hagyományoknak megfelelően virágcsokrot helyeznek el Jurij Gagarin emlékműve előtt. Ezután a ragyogó napsütésben a tér másik feléhez indul­nak, ahol Csillagváros lakói, a kikép­zőközpont munkatársai rögtönzött gyű­lésen üdvözlik őket és azt az űrpárost, akiknek utazására ezúttal nem került sor: V. Dzsanibekovot és Magyari Bé­lát. Mindenekelőtt jókívánságaikat feje­zik ki abból az alkalomból, hogy a földet érés utáni napon a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Vale­­■­ríj Kuhászovnak a Lenin-rendet, Farkas Bertalannak pedig a Szovjetunió Hőse címet az ezzel járó aranycsillaggal és a Lenin-rendet adományozta. A kitünte­tések átadására a csillagvárosi fogadta­tás után a Kremlben került sor, ahol Leonyid Brezsnyev üdvözlő beszédében hangsúlyozta vállalkozásuk jelentőségét, amely nagymértékben hozzájárul a szovjet és a magyar nép közötti baráti kapcsolatok erősítéséhez. A gyűlésen üdvözölték az űrhajósokat munkatár­saik, barátaik és természetesen honfi­társaik. A magyar fiatalok és a KISZ üdvözletét Szűcs István, az épülő paksi atomerőmű Uszty-Ilimszket is megjárt kőművesbrigád­ vezetője tolmácsolta. Kubászov és Farkas űrexpedíciójának sikere őszinte örömet váltott ki a la­kosság körében. Ezt a hangulatot tük­rözte az a forró nagygyűlés, amelyre a Moszkvába érkezésüket követő napon került sor a Vlagyimir Iljics villamos­­sági gépgyár kultúrtermében. Az űr­hajósokat üdvözlő felszólalók között volt annak a szocialista brigádnak a vezetője is, amely az űrrepülés kezde­tén felvette tagjai közé Farkas Berta­lant. A brigádtagok vállalták, hogy az ő normáját is teljesítik, az ezért szám­fejtett munkabért pedig a Békealap fo­lyószámlájára utalják át. A programokkal zsúfolt hét folya­mán a két űrhajós arra is szakított időt, hogy a nemzetközi sajtó Moszkvá­ban akkreditált képviselőivel is talál­kozzon. A rendkívüli sajtóértekezleten az újságírók mindenekelőtt a két űrha­jós élményei felől érdeklődtek. Több kérdés hangzott el az űrkutatásban szép eredményeket felmutató nemzet­közi együttműködés további perspek­tíváiról is. Farkas Bertalan egy kérdés­re elmondta, hogy noha jövőjét illető­leg még nehéz lenne konkrét terveiről beszélnie, az űrkutatáshoz, illetve űr­hajózáshoz nem szeretne hűtlenné vál­ni. Legnagyobb élménye a Föld volt, amelynek képével nem tudott betelni az űrben töltött nyolc nap alatt. „A földi viszonyokhoz gyorsan vissza lehet szokni — mondta —, a súlytalanság nagyszerű érzése azonban még sokáig hiányozni fog .. ” Horváth J. József Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP főtitkára a Kremlben kitüntette Farkas Bertalant Újra együtt a család Budapesten Hétfőn délelőtt Budapestre érkezett az első szovjet—magyar űrpáros: Valerij Kubaszov, a Szojuz-36 parancsnoka és Farkas Bertalan kutató űrhajós, valamint Magyari Béla, a másik kiképzett magyar űrhajós is. A küldöttség vezetője, Alekszej Jeliszejev űrhajósmérnök, a sikeresen végrehajtott szovjet-magyar űrutazás földi repülésirányító parancsnoka. A Ferihegyi repülőtéren több ezren várták­­ a kozmonautákat. Fogadásukra megjelent dr. Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Czinege Lajos honvédelmi miniszter, Márta Ferenc akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanácsának elnöke, valamint Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. A budapestiek lelkes éljenzéssel fogadták a kozmosz hőseit, akik a forró fogadtatás után gépkocsiba szálltak és az Országházba indultak. A gépkocsisor díszmotorosok kíséretében érkezett az ünnepélyes fogadtatás színhelyére, a Kossuth Lajos térre. Végig a városon, amerre elhaladtak, fellobogózott utcák, budapestiek tízezrei köszöntötték őket. A parlament épülete előtt az űrhajósok fogadására megjelent Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, továbbá a Politikai Bizottság, az Elnöki Tanács és a kormány több más tagja. Ott volt társadalmi, gazdasági, kulturális és tudományos életünk számos vezető személyisége, a diplomáciai képviseletek vezetői. A fogadásra felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszzászlóalja is. Valerij Kubászovot és Farkas Bertalant katonai tiszteletadással fogadták. Farkas Bertalan jelentést tett Kádár Jánosnak az űrrepülés sikeres teljesítéséről. A Központi Bizottság első titkára meleg szavakkal köszöntötte az űrhajósokat. Ezt követően az ünnepségen részt vevő közéleti vezetők üdvözölték a kozmonautákat. Az ünnepélyes fogadtatás a katonai díszzászlóalj díszmenetével zárult. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Valerij Kubászovnak és Farkas Bertalannak a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetést adományozta. Alekszej Jeliszejev és Magyari Béla a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval ékesített Zászlórendjét kapta. A Minisztertanács Farkas Bertalannak és Magyari Bélának a Magyar Népköztársaság Űrhajósa kitüntető címet és jelvényt adományozta. Czinege Lajos honvédelmi miniszter Farkas Bertalant alezredessé, Magyari Bélát őrnaggyá léptette elő.

Next