Magyar Ifjúság, 1980. szeptember-december (24. évfolyam, 36-52. szám)
1980-10-31 / 44. szám
lágát. Talányos festményeinek piktorai Szindbádként lépdelnek egyik vászonról a másikra; hűséges kísérőik — csodaszép kisaszszonyok, vágyakozó vének, az elesettek kaszárnyás tömegei — kézen fogva követik őket. Ám ez a Szindbád nem lát világokat. Mindig egy valami körül lépeget — változó tempóban, egy adott mozgástérben —: az eszményit, az emberi tisztát keresi, az összetéphetetlen aláírhatatlan és ezáltal szinte biztosíthatatlan harmónia egységét. A figurák érettek, a szándék mesteri, ám a vágyakozás, a már nosztalgikusnak tűnő makacsság folyton-folyvástkörkörös pályát ír le, így válik időtlenné ez a piktúra, mint ahogy kortalanok bohócai és nyomorékjai, nekifeszülő hősei, megtépett öregjei, feltárulkozó festői, szárnyatlan szentjei. Szabó Vladimir töretlen hittel, megfáradhatatlan bölcsességgel meséli történeteit a Festőről és modelljeiről, a Halpiacról, az Istenről elhagyott tájról, Dózsa népéről, az öreg csavargóról, a Panoptikumról, Zsuzsannáról és a vénekről, a Menyegzőről. Kiállítását megtekintve a Műcsarnokban az ember azt hihetné, hogy ez a festő nagyon magányos lehet. Ám rögvest Stravinsky jut az eszünkbe, aki — mert játszott — soha nem érezte magát egyedül. Hűséges társai voltak a stílusok, az önmagából kinövesztett vágyak, az alkotónak csak zenében (értsd: festészetben) megvalósítható álmai, így vagyunk mi is Szabó Vladimir festészetével: csodáljuk és kívánjuk, hogy növessze még nagyobbra és még hatalmasabbá képzeletének szárnyait. A növekedésben alighanem helyrebillen lelki egyensúlya és végtelenül boldog, mert jót akar. A bénák lefestésével is a boldogságra termettek egyensúlyérzékét gyarapítja. M. ZS. túllévő tekintettel a címlapi leányra. De kézen is foghatjuk, s az értelmes célok, élmények, eredmények örömét varázsolhatjuk az arcára. A kötet hősei — egymással titokzatos kapcsolatban lévő egymásra hasonlító motívumokként — a bennünk és körülöttünk lézengő, kallódó Cseh Ferenceket, Sebestyéneket, Gódorokat, Hajcsikokat idézik fel. A feszülő izmú, kemény húsú bajnokjelölt nem találja kedvét, célját sem a napi edzésadagokban, sem hibátlan barátnőjében, sem a sörben. Másban nem is keresi. Lemond róla az öreg úszómester is. A fiatalabb Gódor Árpád hiába indul el mesebeli legkisebb fiú módjára a világ végére zötyögő villamoson új életet kezdeni, apja megátalkodott mája és saját fatalizmusa csak a jelképes értelmű szeméttelepig engedi „a málló üveggyapotkötegek, a hamugödrök, a nádtörmelékek, a szakadt fenekű, égszínkék lavórok, fazekak, kutyadög, cipő, véres vatta, csont, korhadt ablak„keretdarab” közé. Ő sem tud felnőtté válni. A nevell akiban felbukkanó figurák — legtöbbször fiatalok — önmagukkal és a világgal nem tudnak mit kezdeni. Nem tudnak tájékozódni, túltekinteni legszűkebb környezetükön, rátalálni az értelmes cselekvés lehetőségére. Tisztaságuk, gyanútlanságuk, naiv vágyuk nem képes őket a toporgásból, bamibaságból kirántani, mert az őket körülvevő (felnőtt) világnak csak kusza kiismerhetetlenségét, taszító konformizmusát, begyöpösödöttségét veszik, vehetik észre. Amivel nem lehet azonosulni. Ezt az életérzést nem elsősorban cselekménnyel ábrázolja az író, hanem inkább azzal a nyelvi módszerrel, mely a jelenségeket, tárgyakat halmozva írja le, megdöbbentő társításokkal, jelzésekkel, sejtetésekkel. Épipoly gyakran használ fel irreális elemeket, varázsol, bűvöl a szavakkal, mint amilyen gyakran elidegenít. Ez a stílus képes érzékeltetni ezeknek a fiataloknak a látásmódját Ugyanakkor általánosabb, a történetek mögötti folyamatokat is megidéz. Megszoktuk, hogy az epika területe a tények és az igazság közötti mező. Csaplár Vilmos nem teremt ilyen, közvetítő mezőt közöttük, hanem majdhogynem azonosítva, egymásra vetíti őket. A mindennnapiság és a fantasztikum, a múlt és a jövő, az objektivitás és a szubjektivitás közvetlenül és kibogozhatatlanul fonódik egybe, s ez adja különös hatását. (Magvető) Húsz Mária A neveld nevelése! Csordás Gábor írja önmagáról kötete fülszövegében : „1950-ben születtem Pécsett. ... 1966-ban, amikor a Jelenkorban bemutatkoztam, olyasmit írtam, hogy a világot meg kell változtatni. Ma sem írhatok mást.” Szögezzük le rögtön, nem is ír mást a kitűnően megszerkesztett első könyvében. A jámbor olvasó legfeljebb azért csóválja fejét, hogy miért kellett tizennégy évnek eltelnie a folyóiratbeli bemutatkozás és a könyv megjelenése között. Lassanként érthetetlenné válik az a kiadóinknál meghonosodott gyakorlat, mely szerint, amíg valaki karnyújtásnyira nem kerül a harmadik X-hez, addig önálló könyvvel csak ritkán jelentkezhet. Tisztelet a kevés kivételnek. De térjünk vissza a műhöz! Az első ciklusban Csordás igyekszik elénk tárni a felnevelő s férfivá érlelő tájat, családot, múltat és jelent, melyekkel naponta szembesül saját állóháborújában, s teszi mindezt ily magával ragadó sorokban: „de aki a sört a pultnál issza nem vágják ,hatvanegybe vissza nem vágyik a szülőd háziba ahol szalmával töltve a párna” (Levél Cseh Tamásnak); vagy a megejtően pontos és szép, Vasárnap című versében, ahogy számot vet a hétköznapok realitásával: „délben a szomszéd áthivat rossz a mosógép csöpög a csap este lemérjük centivel a gyerekágy hol férne el”. A Szigeten ciklusban található egyébként a kötet legjobb verse, egy kis háromsoros, a Hommage Apollinaire: „a rétet kifeszítik a ♦ tűzoltók ugorjon már szól Jézusra a poroszlók kapitánya”. A kötethárom hosszabb terjedelmű alkotásában (Európai Európé; Kraut; Rousseau Park Rezervátum) föltűnik kitűnő kompozíciós készsége, társadalomkritikusi, közélet-központú szemlélete, együtt a már-már kozmikus méretű, József Attila-i kirekesztettség s magány érzetével : „tilos a tigris és a sólyom tilos kezdődnöm folytatódnom tilos a kéreg a soha nem nőttem oda sehova”. E koncepciónak néhány gyakorlatiasabb eleme, változata bukkan fel a Piros Fehér Zöld Pilóta ciklus címadó versében is: „a kort akár a gyári holmit néném jobb híján viselem bombák szép hazugsága lever a nyöszörgő jelen”. Megrázóan őszinte és egyszerű a könyv három utolsó verse, a Levél, az Anziksz és a Folyamodvány Állampolgárságért című, melyet így fejezbe: „s míg feltorlódunk az előszobáiban kislányok hasában nevetnek rajtuk fejjel lefelé akik majd megértik a törvényeket”. Végezetül ejtsünk néhány szót föllelhető hibákról is. Sorvégei néha még nem csendülnek fel teljes erejükben, egy-két vers lezárásában pedig mintha elfogyott volna az abizonyos sokat emlegetett puskapor, például Táj Vonatból, Színház Üres Házban stb. Mindezekkel együtt, úgy vélem, hogy tehetséges, egyéni hangú, közéleti problémáinkkal bátran szembenéző, azokat vállaló, tehát az olvasók rokonszenvére méltán számot tartó költőt avat ez az ígéretes első könyv. (Kozmosz Könyvek) Csikó Sándor izgat KÖNYV a kék szem és a rózsaszínű mellbimbó históriája Csaplár Vilmos novelláskötete kézbe kívánkozik. Fehér borítójáról függönyös ablaknál álló, álmodozó szemű lány néz felénk, kendős haja, nyaklánca, csipkés ruhája készülődésre vall. A kép alatt a hosszú, pikánsan izgalmas cím. A könyvet végigolvasva, mi is visszanézhetünk ugyanezzel a céltalan, tanácstalan, jón és rosszon Rohanj velem! A jó szakmai hozzáértéssel megírt ifjúsági regények közismert receptje: végy egy fejlődésben levő nehéz sorsú kamaszfiút, legyen egy jól nevelt és egy örökké balhézó barátja, jelenjen meg az első szerelem reménytelensége, csapja meg a halál közelsége, a helyszínt pedig helyezd egy mai nevelőintézetbe. Ezek után az sem baj, ha happy end marad a könyv végére. Körülbelül ezt a módszert követte Asperján György is Rohanj velem című regénye megírásakor. Kohán Imre a regény főalakja mindössze 14 éves, és már annyi keserűség történt vele, mint egy felnőttel. Nevelőanyja szociális otthonba kerül, anyja pedig nem kíván tudomást venni róla. Gondviselő híján iskola-szanatóriumba helyezik el, mégpedig egy olyan szokatlan közegbe, ahol először döbbenten nézi társai szemtelenségeit, csínytevéseit, mivel ő ez idáig csak a szófogadást, a felnőttek tiszteletét ismerte. Nem alapvetően rosszak ezek a gyerekek, csak kamaszodók, önmagukkal nehezen bíró „nagyfiúk”, akik a kisebbek előtt megjátsszák a nagyot. Furcsa és ellentmondásos alakként bukkannak fel az intézet nevelőtanárai, akik egymást piszkálva vagy akár megvetve is, mindenkor a gyermekek érdekében igyekeznek ténykedni. Szinte természetes, hogy az intézetben van egy pocakos pszichológus, aki minden gyereknek éve óta szinte megszokásból teszi fel ugyanazokat a kérdéseket, a törvény a tiszta beszéd A fiatalok gyakran panaszolják az idősebbeknek: a ti korotok a forradalom kora volt, ki lehetett állni a barikádokra, de mi az ördögöt csináljunk mi? Napjainkban a „tapintható” forradalomról áttértünk a forradalmi módon végiggondolt reformok korára. Ha tárgyilagosan belegondolunk, ez sem könnyű, mert amikor a világban a nagy társadalmi változások, forradalmak korát éljük, a fiatalok számára a társadalmi jelenségek szövete éppoly bonyolult, mint korábban. Loránd Ferenc kötetének írásai filozófiai igényeséggel vetődnek papírra, ugyanakkor a szerző mindvégig szem előtt tartotta, hogy könyvének olvasói elsősorban fiatalok lesznek. A könnyed hangvétel a legbonyolultabb kérdéseken is átsegíti az olvasót, sőt a politikai témákban gyakran figyelmen kívül hagyott szempontokra is ügyel a szerző, amikor azt ajánlja: „A figyelmes olvasásnak mindig jót tesz egy kis gyanakvás.” A könyv úgy ad bepillantást a marxista gondolkodásmód lényegébe, hogy közben szót ejt a forradalmi polgárság filozófusainak társadalomszemléletéről éppúgy, mint John F. Kennedy és utóda Lyndon B. Johnson „éhség elmélet”-éről. Mint a kötet írásaiból kiderül, a szerő elevenen együtt gondolkodik a mai fiatalokkal a forradalom kérdésében is,hiszen azt írja: „ennek a kornak az ellentmondásai és küzdelmei érintenek a legközelebbről.” (Kozmosz Könyvek) Deák Attila tölteti ki velük ugyanazon tesztlapokat, és rajzoltatja a fákat, a család emlékképeit. Imre és társai itt az otthonban élik át a kamaszkor szorongásait, lázadásait, a szerelem, a szexuális vágy kínjait és gyönyöreit. „Szerelmesnek lenni nem mindig könnyű, de végül is mindig csodálatos” derül ki a könyvből és közben önmaguk és a barátok keresésének nyugtalansága hajtja ezeket a fiatalokat. Csaknem tragikus történetet élünk végig a kötetben és mégsem hat nyomasztóan ránk. A gördülékenyen egymásba kapaszkodó mondatok, a könyv gondolati feszültsége és a hitelesség teszi rokonszenvessé Asperján György munkáját. (Móra Kiadó) Pusztay Sándor KULTURÁLIS MELLÉKLET 4*1