Magyar Ifjúság, 1981. január-április (25. évfolyam, 1-17. szám)

1981-01-16 / 3. szám

panorama ~ W­B ■ ■ tudósítások 1981. A ROKKANT SZEMÉLYEK NEMZETKÖZI ÉVE B KISZ Központi Bizottsága felhívása a magyar fiatalokhoz Az ENSZ közgyűlésének XXXI. ülésszaka 1981 -et a Rokkant Személyek Nemzetközi Évének nyilvá­nította. A határozathoz hazánk is csatlakozott. A nemzetközi év célja az egész társadalom sokoldalú gondoskodásának továbberősítése a rokkantak tel­jes társadalmi részvételének és egyenlőségének ki­bontakoztatása érdekében, valamint a családok, és a kisebb­­ munkahelyi és lakóhelyi közösségek felelősségérzetének felkeltése és fokozása. A nemzetközi év hazai keretprogramja a rokkant­sággal járó gondok megoldására, enyhítésére irá­nyul. Az állami szervek komoly erőfeszítéseket tesznek a rokkant személyek egészségügyi ellátá­sának továbbfejlesztéséért, az orvosi és a munka­helyi rehabilitáció mind teljesebbé tételéért, élet- és munkakörülményeik folyamatos javításáért, ta­nulási, képzési, kulturális, művelődési, sportolási lehetőségeik kiszélesítéséért. A társadalom a KISZ-től, a fiataloktól is azt vár­ja, hogy működjenek közre e társadalmi feladat mind teljesebb megvalósításában. A KISZ Közpon­ti Bizottsága felhívja a KISZ szerveit és szerveze­teit, a fiatalokat, hogy kezdeményezően, aktívan vegyenek részt az év programjának kialakításában és végrehajtásában. Lépjenek fel a rokkantakról kialakult helytelen nézetek ellen, vállaljanak részt a tudat- és szemléletformálásban, a közvélemény alakításában. Tanúsítsanak támogató és segítőkész magatartást a rokkantak és családjuk iránt. Felhívunk minden KISZ-szervezetet, hogy kutassa fel a környezetében élő rokkant embereket, vegye számba saját lehetőségeit és e személyek igényeit, lehetőség szerint nyújtson segítséget gondjaik meg­oldásához. A KISZ Központi Bizottsága szorgalmazza, támo­gatja, felkarolja és országosan terjeszti azokat az üzemi, egészségügyi és pedagógus KISZ-szerveze­­tek által tett kezdeményezéseket, amelyek a rok­kant emberek életének, munkájának megkönnyí­tésére irányulnak. Sok KISZ-szervezet eddig is megtalálta a módját, hogy a rokkant emberek éle­tét, munkáját megkönnyítse. Csupán néhány pél­da: a Volán Tröszt és vállalatai, KISZ-szervezetei speciális autóbuszok kialakításával kívánják segí­teni a mozgássérülteket; az AFIT fiataljai vállal­ják a Hycomat gépkocsik soron kívüli és jó minő­ségű javítását, akár a helyszínen is; egyes üzemi KISZ-szervezetek rokkant fiatalok, illetve csalá­dok patronálását, az üzem mellett működő szociá­lis foglalkoztatók folyamatos segítségét vállalják; az érintett egészségügyi KISZ-szervezetek vállal­ják a születésüktől fogva károsodott kisgyermekek szüleinek felvilágosítását, a gyermek állapotának szinten tartása, javítása lehetséges teendőiről és lel­ki károsodása megelőzése érdekében; az érintett pedagógus KISZ-szervezetek vállalják, hogy mun­kájuk során kiemelt figyelmet fordítanak a rok­kant gyermekek nevelésére, aktivitásának kibon­takoztatására, az egészséges gyermekek közösségei­be való beilleszkedésük elősegítésére, egyes ama­tőr színjátszó csoportok kulturális műsorokat ad­nak a kisegítő és foglalkoztató iskolákban, a ne­velőotthonos intézményekben. A KISZ Központi Bizottsága fontosnak tartja, hogy a rokkantak teljes­­­ társadalmi részvételének és egyenlőségének kibontakoztatása érdekében a meg­induló és fokozatosan kiszélesedő állami-társadal­mi tevékenység folyamatos legyen. Ezért felhívja a KISZ szerveit és szervezeteit, hogy az 1981-ben megkezdett tevékenységüket a következő években is folytassák. .Magyar Telefon­­ a kapu alatt A nagy találmány, amíg el nem rontják, ki nem bele­zik, le nem tépik, el nem viszik — a kaputelefon. Nem kell fagyoskodni a csukott kapu előtt, nem kell felcaplatni a kilence­dikre, hogy félórás csenge­tés után megtudjuk, nem, akit keresünk, nincs itthon. Szóval a­ kaputelefon a ké­nyelem gyöngye: ebben az évben negyvenezernél több modulrendszerűt fog­na­nak gyártani belőle, a Ba­ranya megyei Elektrotech­nikai Szerelő Vállalatnál. Köszönőlevél Az elmúlt év őszén az álta­lános iskolák tanulói, a szakmunkásképző intézetek és középiskolák diákjai, az egyetemi és főiskolai hall­gatók igen jelentős segítsé­get nyújtottak a szőlő-, gyümölcs- és a zöldségbe­takarítás eredményes vég­rehajtásához, és a tartósí­tóipari előkészítéshez. tanulóifjúság minden eddi­­­ginél nagyobb segítsége nél­kül — a három-négy hetes érési késedelem, és a rend­kívül csapadékos őszi idő­járás miatt — a nagyüzemi gazdaságokban a munka­­igényes növények termését nem tudták volna mara­déktalanul betakarítani, a tartósítóipar pedig nem lett volna képes a feldolgozást a megfelelő időben és ered­ményesen elvégezni. A MÉM igen nagyra érté­kelte a fiatalok szorgalmas munkáját, értékes segítsé­gét. Váncsa Jenő minisz­ter a KISZ Központi Bizott­­­ságához intézett levelében mondott köszönetet a mun­kában részt vevő fiatalok­nak, valamint a közremű­ködő pedagógusoknak. Paksnak dolgoznak A Csőszer Vállalat selypi üzemében 1979- ben kezdték a paksi atomerőmű nagybe­ruházás megrendelé­seit teljesíteni. Az épületgép­észeti cső­­idomok elkészítése speciális követel­ményt támaszt szakemberekkel a szemben. Képünkön Pálinkás József mű­vezető és Bódi István termelésirányító munka átadása előtt a ellenőrzi az épület­­gépészeti elemeket. Hatékonyabb munkaformákért Kongresszusra készül hazánk nemzeti egysége erő­sítésének legfőbb gazdája, a Hazafias Népfront. A héten ennek előkészületeként Budapesten tarta­nak küldöttértekezletet a népfrontosok. Ebből az­­ alkalomból tájékoztatta lapunkat a fővárosi nép­frontmozgalom ifjúságpolitikai tevékenységéről Révfalvi Csaba, a HNF Budapesti Bizottságának titkára. — Tevékenységünk eredményeként jelentősen nőtt a népfrontmozgalomban részt vevő fiatalok száma. Ma már nemcsak a rendezvényeken, akciókban, nagygyűléseken vannak jelen a fiatalabb korosz­tály képviselői, hanem a különböző társadalompo­litikai, várospolitikai, alkotmányjogi, a lakóhelyi közélettel összefüggő kérdésekben véleményt is mondanak. Különböző testületeinkben is nőtt a fiatalok szá­ma. A munkabizottságokban dolgozók sok esetben fiatalos lendületet vittek a tevékenységbe, ők is közreműködtek abban, hogy a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága az elmúlt időszakban rész­ben önállóan, részben a társszervekkel együttmű­ködve számtalan rendezvényt, akciót szervezett a fiatalok számára. A résztvevők azóta már sokan jár­nak el egyéb rendezvényeinkre, később talán testü­leteinkben is dolgozhatnak. De megemlíthetem azt, hogy az elmúlt években egyre több fiatal (nemcsak KISZ-korú, hanem úttörő is­ vett részt a főváros nagytakarításában, a közhasznú társadalmi munká­ban, így a „Hat órát Budapestért”, a „Szép, tiszta, Budapestért” akciókban.­­ Jelenleg is egyik legfontosabb feladatunknak tartjuk, hogy a KISZ-szel együttműködve gazda­gítsuk a lakóterületi ifjúsági munkát. Ezért szor­galmazzuk a kerületi és a körzeti ifjúsági bizott­ságok létrehozását, melyek beindulását módszer­tani ajánlásokkal, megbeszéléseken segítjük. Jó előzményeink vannak. Az elmúlt években szervez­tük meg a kismamaklubokat, rendszeresekké vál­tak nevelési, pályaválasztási, gyermekgondozási ta­nácsadásaink. Több­­ kerületünkben sikeres a pót­mamaszolgálat, de a gyermeküket egyedül nevelő szülők körülményeinek felmérését is megkezdtük. A lehetőségeket, a hatékonyabb, korszerűbb mun­kaformákat azonban tovább kell keresnünk. — Bizottságunk székházában működik egy ifjúsági békeklub is. Rendszeresek a politikai fórumaik, vi­tákat tartanak. A foglalkozásokon havonta átlago­san két-háromszáz fiatal vesz részt. Ezenkívül ter­mészetesen a nagyobb megmozdulásokon is részt vesznek és feladatot vállalnak a főváros fiataljai. Ifjúság A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi lapja. Főszer­kesztő: Szabó János. Főszerkesztő-helyettes: T. András Emil, Maros Dénes. Felelős kiadó: dr. Petrus György. Szerkesztőség: Budapest Vill., Somogyi Béla utca 6. Telefon: 130-460. Telex: 226423. Kiadja: az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Budapest VI., Révay utca 16. Tele­fon: 116-660. Készült a Zrínyi Nyomdában rotációs ofszetnyomással. Felelős vezető: Vágó Sándorné (81.2309­2-03) Kéziratot, rajzot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodában (KHI Buda­pest V., József nádor tér 1. 1900) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96162 pénzforgalmi jelző számára. Előfizetési díj: havonta 22,50 Ft, negyed évre 67,50 Ft, fél évre 135 Ft, egy évre 270 Ft. Postai irányítószám: 1983 Index: 25 538 ISSN 0460-5551

Next