Magyar Ifjúság, 1981. május-augusztus (25. évfolyam, 18-35. szám)

1981-05-08 / 19. szám

elmélet oktatása miatt bí­róság elé állítják a 24 éves John T. Scopes főiskolai tanárt — aki mellesleg maga vállalkozott a vád­lott szerepére —, érdeklő­dők árasztották el a né­hány ezer lakosú kis bá­nyászvárost Evolúcióelle­nes fanatikusaik, magas egyházi tisztségviselőik so­rakoztak fel a vád oldalán, neves tudósok, ismert ma­terialisták a védelem mel­lett. Több száz újságíró követte nyomon a törvény­­széki tárgyalást, egy chi­cagói rádióállomás pedig még helyszíni követítést is adott az eseményről, s ezt — első ízben — az ország minden helyi stúdiója át­vette. A per valószínűleg ak­kor érte el tetőpontját­, amikor a védelem vezető­je, Darrow ügyvéd a vád vezetőjének, Bryannek ta­núkihallgatását kérte. Bryan neves személyiség volt: az USA egykori el­nökjelöltje, egyben író, könyvkiadó, sikeres szónok. A fővádló szerepében, tö­retlen önbizalommal haj­landó is volt kitenni ma­gát a keresztkérdések zá­porának. A kihallgatás azonban parázs veszekedés­sé fajult, a védők ugyanis éppen Bryan merev szem­léletét használták fegyver­ként, ellene fordítva a fun­damentalisták elveit a Bib­lia dogmáinak kétségbe­­vonhatatlanságáról. A szó­csatába a hajdani tudó­sítások szerint — a komoly esemény derűs színfoltja­ként — a szép számú kö­zönség is harsányan be­kapcsolódott. A megjelent tudósok azonban hiába vá­rakoztak, kihallgatásukat a bíróság elutasította, s vé­gül — legalábbis papíron — bűnösnek hirdette ki John Scopest. Ám az íté­let — mindössze száz dol­lár pénzbírság — tulajdon­képpen jelképes volt. Ha másból nem, ebből is meg lehetett érteni: a tudomá­nyos elméletek szabad ok­tatásának hívei arattak er­kölcsi győzelmet. A kurio­zitás és a történelmi hű­ség kedvéért hozzá kell tennünk, hogy Scopes még ezt a csekély összeget sem fizette ki soha, s fellebbe­zés után büntetését vissza is vonták. Évtizedekig érvényben maradtak viszont az evolú­cióellenes törvények. Több államban betiltották az „eretnek” szakkönyvek áru­sítását. Arkansasban pél­dául még a 60-as évek kö­zepén is tilos volt a dar­winizmus oktatása. Faubus, az állam hírhedt fajgyűlölő kormányzója a majomper­re kísértetiesen emlékezte­tő kijelentést használt „döntő érvként”, mondván, hogy „ő és elődei nem szár­mazhatnak alantas állatok­tól”. Ekkoriban történt, hogy a Little Rock-i állat­kert majomházára a nevet­ségesen anakronisztikus ti­lalom ellen tiltakozók táb­lát függesztettek, a követ­kező szöveggel: „Mi, Rhe­­sus-majmok nem vállaljuk a rokonságot Faubus kor­mányzóval!” 1965-ben vé­gül egy fiatal tanárnő nyújtott be bírósági kere­setet, azon az alapon, hogy a régi törvény akadályozza az oktató szólásszabadsá­gát. Hároméves tárgyalás­­sorozat után, a Legfelső Törvényszék előtt sikerült igazát elérnie. Magában Tennessee-ben körülbelül ugyanekkor, 1967-ben füg­gesztették fel az antievo­­lucionista törvényt. Azt hihetnénk, hogy a fo­lyamat e döntésekkel vég­legesen lezárult, s ha egyé­nileg ki-ki saját lelkiisme­rete szerint dönti is el, hogy mit és mennyit hisz el az egyházi tanításokból, legalább a hivatalos okta­tásban nem újulhat már ki a vita. Óriási tévedés! A puritán, mélyen vallásos szervezetek az Egyesült Ál­lamokban — különösen a helyi politika szintjén — még ma is komoly befo­lyással rendelkeznek. Nap­jainkban legaktívabb cso­portjuk, a „kreacionisták” valójában olyan fundamen­talisták, akik a bibliai el­veket a tudomány egyes önkényesen értelmezett részjelenségeivel igyekez­nek alátámasztani. Legtöbb érvüket az őslénytani ma­radványok és a régészeti radioaktív kormeghatáro­zás bizonytalanságaiból me­rítik. Kétségbe vonják a Föld keletkezésére, az egyes fajok és az ősember csont­maradványaira adott kor­megállapításokat. A kreacionisták, makacs­ság ide vagy oda, szembe már nemigen szállhatnak a tudománnyal, csupán ar­ra törekszenek, hogy az egyéni hithez való ragasz­kodás alapján véleményük tükröződjön a kötelező is­kolai tananyagokban is. Ezt jól szervezett, bőkezűen pénzelt kampánnyal igye­keznek elősegíteni. Az utób­bi időben több, mint egy tucat államban nyújtottak be törvényjavaslatot a fenti kérelemmel. Ezek egyike vezetett újabb „majomper­hez” Sacramentóban, Kali­fornia állam fővárosában. A márciusban lezajlott per­ben ismét bíróság elé ke­rült a „hit kontra tudo­mány” kérdés. A világsajtó élénk érdeklődéssel reagált az eseményre. „Jön a Sco­pes—2 per”, „56 év után megint majomper”, „Dar­win újra a vádlottak pad­ján” — olvashattuk a tudó­sítások címeit. S bár Day­­ton felidézése kétségkívül jogos volt, rögtön le kell szögezni néhány alapvető különbséget az 1925-ös és az idei per között. Megvál­toztak először is az erővi­szonyok: most magánjogi eljárásra került sor, amely­ben a 38 éves Kelly Legra­­ves, egy San Diego-i krea­­cionista szervezet igazgató­ja perelte be Kalifornia oktatási hatóságait. A fel­peres atya szerint gyerme­kei vallási szabadságjogait csorbítja, hogy az iskolában kizárólag a fejlődéselmélet természettudományos ma­gyarázatait tanítják. Ri­chard Turner, a felperes ügyvédje — aki mellesleg Ronald Reagan egykori jogi tanácsadója — így fogal­mazott : „Nem próbáljuk becsempészni a Bibliát a tankönyvekbe, csak nem akarjuk, hogy az evolúciót hirdessék egyetlen elmélet­ként”. A kreacionisták egyébként legalábbis esz­meileg maguk mellett tud­hatták az USA republiká­nus elnökét is. „Az csak egy tudományos teória — nyilatkozta Reagan az evo­lúcióról választási kampá­nya alatt — és ha már ta­nítják az iskolákban, akkor úgy vélem, hogy a teremtés bibliai történetét is oktat­niuk kellene.” A védelem képviselője ezzel szemben kijelentette: „Nem akarom az evolúciót tényként bi­zonyítani, csupán azt, hogy nincsen vele szemben más tudományos alternatíva”. Ismét készen állt tehát vád és védelem a nagy ösz­­szecsapásra. S hogy még­sem lett a tárgyalásból a daytonihoz hasonló hord­erejű jogi csatározás, az jórészt Perluss bírón mú­lott. Nem engedélyezte a mindkét oldalon felsorako­zott tanúk jó részének ki­hallgatását, s kezdettől fog­va nyilvánvalóvá tette: minden eszközzel meg akarja akadályozni, hogy az érzékeny, robbanásveszé­lyes téma tárgyalása nyílt tudományos,vallási vitává fajuljon. Ehelyett pusztán a bíróság elé terjesztett pa­naszban ítélkezett — enyhe kifejezést használva is — meglehetősen felemás mó­don. A döntés tipikus kompromisszum, a kreacio­nisták mégis akár biztatás­ként is értelmezhetik. Per­luss voltaképp mindkét fél­nek igazat adott. A bíróság szerint ugyanis az evolú­ció tanítása nem sérti a te­remtésben hívők jogait, ám a végső határozat felhívja az oktatási hatóságokat, hogy vegyék figyelembe a vallásos diákok meggyőző­dését is. Az evolúciót sem szabad dogmaként kezelni — mondta a bíró, hozzáté­ve, hogy az államnak még a tudósok és az összes tan­intézet teljes egyetértése esetén is figyelembe kell vennie az állampolgárok „hitbeli érzékenységét”. Indokolt tehát a felemás jelző. Hiszen a Scopes—2 per kimenetele — bármeny­nyire elütött a hajdani day­ton­i tárgyalástól — nem mutatja­­egyértelműen, mekkorát fordult a világ 1925 óta. A mostani per eredménye értelmezhető akár úgy is, mint egy nyit­va hagyott kiskapu a tudo­mányos fejlődéstörténet igazságának várfalán. Ap­rócska ez az ajtó ugyan, de a jelkép szempontjából az a lényeges, hogy nyitva maradt­­ Kaliforniában. Ráadásul a döntés prece­dens jelleggel szolgálhat a jövőben, a kreacionista szervezetek újra készülnek az Egyesült Államok jó né­hány más tagállamában Félő tehát, hogy még talál­koznunk kell a „majomper" kifejezéssel. Szegő Gábor 29

Next