Magyar Ifjúság, 1981. szeptember-december (25. évfolyam, 36-52. szám)

1981-10-16 / 42. szám

Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága Október 6-án Fejti Györgynek, az MSZMP KB tagjának, a KISZ KB első titkárának elnökletével ülést tartott a Magyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetség Közpon­ti Bizottsága, amelyen részt vett Baranyai Tibor, az MSZMP Köz­ponti Ellenőrző Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője. A KISZ Központi Bizottsága az ülés kezdetén megemlékezett az aradi vértanúk napjáról, hangsúlyozva, hogy az 1848—49- es szabadságharc ismert és isme­retlen vértanúinak emléke máig érvényes módon példázza a helyt­állást, a haza, a nemzet sorsáért felelősséget és áldozatot vállaló hősies magatartást. A testület dr. Nagy Sándor­nak, a KISZ KB titkárának elő­terjesztésében az első napirend keretében — a kongresszus fel­hatalmazása alapján — megtár­gyalta a kongresszuson elhang­zott, illetve írásban leadott hoz­zászólásokba foglalt javaslatokat, állást foglalt megvalósításuk, hasznosításuk módjáról. Elfogad­ta a kongresszusi határozatok végrehajtását szolgáló — a követ­kező öt évre szóló — feladatter­vet. A központi bizottság külön dokumentumban foglalta össze a KISZ X.­­ kongresszusán elfoga­dott azon feladatokat, amelyek megvalósítása az illetékes állami szervek segítségét, intézkedését is igényli, valamint azokat a ja­vaslatokat, amelyek a fiatalok élet- és munkakörülményeinek, tanulási lehetőségeinek, pálya­kezdésének, családalapításának, művelődési és sportlehetőségeik javításával kapcsolatosak. A köz­ponti bizottság úgy döntött, hogy ezt a dokumentumot eljuttatja a Minisztertanácshoz. Ezt követően Nyitrai István­nak, a KISZ KB titkárának elő­terjesztésében a központi bizott­ság döntött a KB rétegtanácsai­nak megalakításáról, elfogadta a tagjaira és vezetőire tett javasla­tot. A rétegtanácsok tagjainak egy részét a központi bizottság az adott ifjúsági rétegeket legin­kább reprezentáló KISZ-szerve­­zetek közvetlen javaslatai alap­ján nevezte ki. A központi bi­zottság felkérte a megalakult ré­tegtanácsokat, hogy az intéző bi­zottságnak az egyes rétegtaná­csok feladat- és hatáskörére vo­natkozó elképzeléseit vélemé­nyezzék. A központi bizottság Kovács Jenőnek, a központi bizottság titkárának előterjesztése alapján értékelte a III. Magyar—Szovjet Ifjúsági Barátságfesztivál esemé­nyeit. Elismeréssel állapította meg, hogy a fesztivál politikai életünk fontos eseménye volt. Is­mét bizonyította, hogy a magyar —szovjet barátság hazánkban milliók személyes ügye, demonst­rálta országaink ifjúságának el­kötelezettségét a béke és az eny­hülés ügye iránt, hozzájárult a két nép barátságának erősítésé­hez, a KISZ és­ a Lenini Kom­­szomol közötti együttműködés to­vábbi elmélyítéséhez. A központi bizottság köszönetét fejezte ki a fesztiválon részt vevő fiatalok­nak és mindazoknak az állami és társadalmi szerveknek, ame­lyek hozzájárultak a találkozó sikeréhez. A napirendek vitájában Balázs Katalin, Barabás Miklós, Bódi György, Horváth Attila, dr. Nagy László, Szilvási György és dr. Tarcsi Gyula vett részt. si László, a budapesti Közúti Gép­ellátó Vállalat lakatosa; Főző Ár­pád, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár fejlesztőmérnöke; Hornya­­csekné Anka Zsuzsa, a Lenfonó és Szövőipari Vállalat komáromi gyára csoportvezetője, a városi KISZ-bizottság tagja, az üzemi KISZ-bizottság titkára; Hubanov Mihály, a KISZ Jászberényi Hű­tőgépgyár bizottságának titkára; Huler László, a BÁCSÉP gépé­szeti előkészítője, propagandista; Juhász Imre, a Gagarin Hőerőmű­­ Vállalat elektrikusa, alapszerve­zeti KISZ-vezetőségi tag; Kiss Erzsébet, a KISZ szombathelyi Sabaria Cipőgyár bizottsága tit­kára; Kovács Kálmán, a Zala Bútorgyár asztalosa, az üzemi KISZ-bizottság titkára; Kovács Tünde, a Sió Ipari Szövetkezet szállítási ügyintézője, alapszerve­zeti KISZ-titkár; Leszák Zoltán, a százhalombattai Dunai Kőolaj­ipari Vállalat vegyésze, a megyei KISZ-bizottság tagja, az üzemi KISZ-bizottság tagja; Márkus László tiszthelyettes, a MN egy­ség KISZ-bizottság titkára; Nagyné Szénási Zsuzsa, a KISZ hódmezővásárhelyi HÓDIKÖT bi­zottsága titkára, a megyei KISZ- bizottság tagja; Németh László, a Fejér megyei Alba Regia ÁÉV művezetője, az üzemi KISZ-bi­­zottság titkára a megyei KISZ-bi­­zottság tagja; Sándor Tihamér, a Nógrádi Szénbányák művezetője, a megyei KISZ-bizottság tagja; Szávó István, a debreceni Fém­­feldolgozó Ipari Szövetkezet disz­pécsere, a KISZ Debreceni Álta­lános Szolgáltató Ipari Szövetke­zet bizottsága­­titkára; Szerencsés Rudolf, a KISZ Budapesti Volán 1. sz. Vállalat bizottsága titkára; Székely Györgyi, a budapesti FÉ­­KON Ruházati Vállalat techniku­sa, az üzemi KISZ-bizottság­­ tit­kára; Szilágyi Antal, a KISZ Egyesült Izzó bizottsága titkára; Varga István, a Bakony Művek ügyintézője, az üzemi KISZ-bi­­zottság titkára. Az Ifjúmunkás Tanács tagjai Elnöke: Juhász András, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagja, a KISZ KB titkára. Titkára: dr. Henczi Lajos, a KISZ KB ifjúmunkás osztályának vezetője. Tagjai: Árvai Ágnes, a Salgó­tarjáni Öblösüveggyár üvegcsi­szolója, a KISZ KB tagja, az üze­mi KISZ-bizottság tagja; Baj­sz József, a Paksi Atomerőmű Vál­lalat reaktor­kezelő mérnöke, a KISZ KB tagja; Burián János, a budapesti MEDICOR Művek mű­szerésze, a KISZ KB tagja, az üzemi KISZ-bizottság titkára; Dobozi Zsolt, a Lenin Kohászati Művek villanyszerelője, a KISZ KB tagja, az üzemi KISZ-vezetőség titkára; Gazdag Margit, a Pest megyei ÁÉV épületgépész műve­zetője, a KISZ KB tagja, alap­szervezeti KISZ-titkár; Hágen­­thurn József, a Mecseki Ércbányá­szati Vállalat vására, a KISZ KB tagja, alapszervezeti KISZ-titkár; Kathi Róza, a Hajdú-Bihar me­gyei Vegyesiparcikk Kereskedel­mi Vállalat áruházi osztályveze­tője, a KISZ KB tagja, a vállala­ti KISZ-bizottság tagja, alapszer­vezeti KISZ-titkár; Komlód Tibor, a győri Magyar Vagon- és Gép­gyár öntöde gyáregység mintaké­szítője, a KISZ KB tagja, az üzemi KISZ-vezetőség titkára; L­aczai Mihályné, a Chinoin nagytétényi gyáregysége gyógyszergyártója, a KISZ KB tagja; Németh Ferenc, az Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyár minőségi ellenőre, a KISZ KB tagja, az üzemi KISZ- bizottság titkára; Novotny Lajos, a Tatabányai Szénbányák Válla­lat vízügyi szakmunkása, a KISZ KB tagja, az üzemi KISZ-bizott­­ság tagja; Pásztor László, a Bor­sodi Szénbányák mákvölgyi üze­me mintatervezője, a KISZ KB tagja, az üzemi KISZ-bizottság tagja, az üzemi KISZ-vezetőség tit­kára; Rákóczi András, a KISZ MÁV Záhonyi Vontatási Főnök­ség bizottsága titkára, a KISZ KB tagja; Sinka Gabriella, az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohó fejlesztő-technikusa, a KISZ KB tagja, az üzemi KISZ-bizottság tagja; Szarka Gizella, a székes­­fehérvári Videoton Elektronikai Vállalat minőségellenőre, a KISZ KB tagja, alapszervezeti KISZ- titkár; Széles Sándor, a KISZ Csepel Művek bizottsága titkára, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagja; Témás János, a Dunai Vas­mű előmunkása, a KISZ KB tag­ja, az üzemi KISZ-bizottság tagja, az üzemi KISZ-vezetőség titkára; Barát György, a KISZ Miskolci Szolgáltatóipari Vállalat bizottsá­ga titkára; Czékmány László, a Pannónia Szálloda és Étterem Vállalat üzletvezető-helyettese, a kerületi KISZ-bizottság tagja, az üzemi KISZ-bizottság titkára; Dió- A Mezőgazdasági Fiatalok Tanácsa tagjai Elnöke: Koncz Tibor, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagja, a polgári November 7. Tsz elnö­ke. Titkára: Gyenesei István, a KISZ KB mezőgazdasági és falu­si osztályának vezetője. Tagjai: Blau Györgyné, a Sza­­bolcs-Szatmár megyei Tejipari Vállalat mátészalkai tejüzeme üzem- és munkaszervezője, a a­ KISZ KB tagja, az üzemi KISZ-bizottság titkára; Fülöp András, az Egri Dohánygyár mechanikai műszerésze, a KISZ KB tagja, a városi KISZ-bizottság tagja, az üzemi KISZ-bizottság titkára; Horváth Zoltán, a tapol­cai ÁFÉSZ hűtőgépszerelője, a KISZ KB tagja; Simon László, a Lajta-Hansági Állami Gazda­ság brigádvezetője, a KISZ KB tagja, az üzemi KISZ-bizottság tagja, alapszervezeti KISZ-titkár; Spiller Teréz, a budapesti Gyü­mölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató Intézet asszisztense, a KISZ KB tagja, a kerületi KISZ- bizottság tagja; Szabó Imre, a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat sűrítőgép-kezelője, a KISZ KB tagja; Szakály József, a Mezőfalvai Mezőgazdasági Kombinát autószerelője, a KISZ KB tagja, a járási KISZ-bizottság tagja, az üzemi KISZ-bizottság titkára; Szalay Gyula, a nagylen­­gyeli Előre Tsz ágazatvezetője, a KISZ KB tagja, alapszervezeti KISZ-titkár; Albrecht László, a devecseri Virágzó Tsz ágazatve­zetője, a községi KISZ-bizottság tagja; Bajusz Zsuzsanna, a hód­mezővásárhelyi Vörös Csillag Tsz telepvezetője, a termelőszövetke­zeti KISZ-bizottság titkára; dr. Bartha András, az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt főosztályveze­tője, a Húsprogram KISZ Véd­nökség országos operatív bizott­sága élelmiszer szekciójának tit­kára; Bendó László, a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálko­dási Vállalat csoportvezetője, az üzemi KISZ-bizottság titkára; Erdőkövy Henrikné, a Skála- Coop műszaki osztályának igaz­gató-helyettese, az üzemi KISZ-bizottság titkára; Fordán Mag­dolna, a Magyar Hűtőipar Válla­lat zalaegerszegi gyára gyártás­­technológusa; Frissz Ágnes, a hernádi Március 15. Tsz oktatási előadója, a termelőszövetkezeti KISZ-bizottság tagja; Gubucz Il­dikó, a telekgerendási Vörös Csil­lag Tsz üzemgazdásza, alapszer­vezeti KISZ-titkár; Harsányi Jó­zsef, a Fővárosi Sütőipari Válla­lat munkaügyi előadója, a kerületi KISZ-bizottság tagja, az üzemi KISZ-bizottság titkára; Horváth Ferenc, a Zala megyei Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság bérgazdál­kodási előadója; Horváth Károly, a Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat munka­verseny előadója, a városi KISZ- bizottság tagja, az üzemi KISZ- bizottság titkára; Kaszás György, a Gyöngyös-Domoszlói Állami Gazdaság agrokémiai szakta­nácsadója, a járási KISZ-bizottság tagja, az üzemi KISZ-bizottság titkára; Kovács Zsuzsanna, a Ba­romfiipari Országos Vállalat szakszervezeti főbizalmija; Lé­­nárd Ferenc, az Agárdi Mezőgaz­dasági Kombinát tmk-vezetőj­e, az üzemi KISZ-bizottság tagja, FMKT-vezetője; Milák István, a Felsőtiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vásárosnaményi fafel­dolgozó üzeme csoportvezetője, a városi-járási és üzemi KISZ-bi­­zottság tagja; Nagymihály Ádám, a csepeli Duna Tsz üzemgazdá­sza, a termelőszövetkezeti KISZ- bizottság tagja, alapszervezeti KISZ-titkár; Réz Szilárd, a nád­udvari Vörös Csillag Tsz tmk­­üzemvezetője, a termelőszövetke­zeti KISZ-bizottság tagja, FAT- vezetője; dr. Simon Margit, a rá­­tóti Fenyvesalja Tsz jogásza, a vá­rosi-járási KISZ-bizottság tagja, az alapszervezeti KISZ-vezetőség tagja; Steindl Zsuzsa, a Közép­­dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság csoportvezetője, FMKT vezetősé­gi tag; dr. Szabó István, a Mező­­hegyesi Állami Gazdaság labor­vezető állatorvosa, az üzemi KISZ-bizottság tagja; Széles Jó­zsef, az Iparszerű Kukoricater­melési Rendszer körzeti szerviz- 7

Next